Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-17 / 290. szám

2 KeletjUjskg XV ÉVF. 290. SZÁM, és ugylátszik a cseh igazságszolgáltatás szá­mára elkerülhetetlen a pör revíziója. Amint ismeretes, Tuka ellen a fő terhelő tanú egy Schramm Christine nevű háztartási alkalmazót! volt, akinek vallomása alapján Tukát kémkedés vádjával, kémkedés címen 'in­tették a vádlottak padjára. Már akkor felme­rült a gyanú, hogy ez a Schramm Christine a cseh kormánytól pénzt kapott, hogy hamis ta­núvallomást tegyen. E vádaf akkor még nem lehetett beigazolni. A főbizonyitékot Schramm Christine ellen ezúttal maga a cseh kémszolgá­lat főnöke, Soukup vezérkari ezredes szolgál­tatta ki, Soukup ugyanis megbízta a bécsi cseh követség ügyvédjét, hogy fizessen ki Gustav Weinernek ötvenezer cseh koronát azzal, hogy Schramm Christinenek vásároljon belőle egy mosódát és gondoskodjék eltartásáról. Valami történhetettNWeiner és Schramm asszony kö zött, mert Schramm asszony most ötvenezer i cseh koronáért beperelte Weinert. E magán- jogi kereset kapcsán kipattan* tcMt. hn<*v n| Tuka-pörnek főtanuja a cseh állam szolgálatá­ban állott. Másik érdekes fordulat az ügyben, hogy August Weiner a Tuka-£éle justic mord, vagy a cseh politikai körök boszorkány konyhája címmel tíécsben röpiratot jelentetett meg, amelyben ő, mint volt cseh kém feltárja a Tuka-pör egyes részleteit. E könyvében a szerző kimutatja, hogy a bíróság szántszándc- kosan megakadályozta abban, Ijogy alibit iga­zolhasson. Weiner szerint még az sincs tisz­tázva, hogy azok a személyek, akik tényleg kémkedéssel foglalkoztak, ott voltak-e a Kol- schicki-gasse 30. szám alatti lakáson, ahol állí­tólag a Tuka kémkedési irodája működött. *A Frankfurter Eeitung legutóbbi száma hossza­san foglalkozik a Weiner-féle röpiraftal és megállapítja, hogy a Tuka-ügyben most már nem kegyelemről van szó, hanem a pör kérlel­hetetlen revíziójáról, amelyet az európai köz­vélemény előbb-utóbb ki fog erőszakolni. Garantált tiszta cukor" bál házilag készített ZÂL0NGUKR0T már 50'— ieltSi kezdve veheti meg kilóját a SIGMOND TESTVÉREK csemege, fűszer és cukorka üzletében. Főtér 3- Karácsonyi díszekben is nagy választék szolid árak mellett Udvarhelyen a hatalom felforgatókkal szövetkezik a Magyar Párt ellen Kommunista választási jel alatt indult a kormánypárt Udvar, helymegyében Wertheimstein Viktor bankigazgató kalandos autóbalesete Egy fiatal színésznő autójából kiesett és a színésznő eszméletlenül otthagyta az úttesten (Budapest, december 16.) Teán Erzsébet, ál­lítólagos színésznő az éjszaka folyamán autózás közben nekivágtatott egy uccai gázlúmpának. Az autóban ülő hölgy s ,egy budapesti bankigaz­gató kifordultak, Tein Erzsébet könnyebben se­besült meg, a bankigazgató pedig eszméletét ve­szítette. Á szerencsétlenség után Tein Erzsébet a bankigazgatót otthagyta az uttesen, ő maga pedig szanatóriumba vonult, hogy ápoltassa magát. A rendőrség bevezette a nyomozást és meg­állapította, hogy a bankigazgató Wertheim­stein Viktor, ismert nagyváradi származású közéleti férfiú, sógora, húgának Wertheimstein Rózsikénak révén az egyik bécsi Rotsckildnak. Ţein Erzsébet előadása szerint vacsorán volt meghiva és vacsora után az egyes vendégeket, akiknek nem volt autója, haza szállította. Wert­heimstein Viktorhoz semmi közelebbi kaoesoiat nem kötötte. Wertheimstein a Muzeum körúton lakott és mert ő is arra felé lakott, tehát szíve­sen vállalkozott, hogy bankigazgató ismerősét hazaviszi. Hogy mi történt az autóval, nem tud­ja. ő teljesen ura volt érzékeinek, egyébként is vizsgázott gépkocsivezetőnő. Tein Erzsébet ré­gebbi időben a fővárosi operettszinháznak volt egyik görlje, de később visszavonult a szin- nacHól.____________________ ______________ Székelyudvarhely. december 16.. A székelyudvarhelyi városi tanácsválasztá- son két lista szerepelt, egyiken a listavezető a Bărbat prefektus által támogatott Réti Imre volt, akinek pártja legnagyobbrészt a kommu­nista elemekből áll, mert ezek Rétiben látják titkos vezérüket. A kommunisták térfoglalásá­ban a higgadtabb gondolkozásu románok is fel­ismerték a veszedelmet s a Réti-féle felforgató- rendszer megszüntetése céljából választási egyezményt ajánlottak fel a városi választásra nézve a Magyar Pártnak. Az egyezmény létre is jött s abban az úgynevezett városi román blokk politikai pártállásra való tekintet nélkül vett részt, közöttük nem egy régi nemzeti-pa- rasztpárti, mint például Laslo esperes, aki ép-, pen a prefektus választási politikája miatt, csak nemrég mondott le a pártban viselt alel­nöki tisztéről. Az egyezményes lista az egész társadalomban osztatlan népszerűségnek ör-! vendő N. Sebesi Ákost tette meg listavezetőnek ! és polgármester-jelöltnek. A kommunistákkal szövetkezett Réti—Bárbat-féle hatalmi párt, azonban féktelen terrort és rágalomhadjáratot indított. A városi mészárosoknak például azt mondták, hogy ha a magyarpárti listán jelölt­séget vállalnak, újból engedélyezik a konkur- rens farcádi mészárosoknak az Udvarhelyen való árusítást. Az eredmény az lett, hogy a Réti interimar uralma alatt készült választói névjegyzékbe beirt 2760 választó közül mind­össze 1776 szavazott le, ebből 872-őt kapott a ma­gyar—román blokk, 846-ot a Réti-kommunista- párt. Semmis és megsemmisített szavazat 58 volt. így a polgármesterválasztáshoz szüksé­ges kétharmad tanácsostöbbséget egyik párt sem érte el s bizonyos, hogy a kormány Rétit fogja kinevezni. Jellemző, hogy a hatalmi párt a megye leg­nagyobb községében, Zetelakán is a kommunis­tákkal állott választási egyezményben a köz­ségi választáson, s ott már nyíltan a kommunis­tajelt ( = ) használták a listán. A választói gyű­léseken pedig nyíltan hirdették a közvagyon felosztását. Az udvarhelyi választás után a Réti-párt csoportokba tömörülve járta be késő éjjel a vá­rost és ilyen kiáltásokkal éltették vezérüket, Rétit: — Le a burzsujjal! — Le az urakkal! Ez a Réti egy ostoba és elhibázott magyar- ellenes politika eredményeképpen a város pol­gármestere lehet, ha nem is a polgárok bi­zalmából, de a hatalom oktrojálása folytán, ami végei-edményben a bolsevizmusnak tesz értékes szolgálatot. Vigyázzon a dátumra.... Az „Orbk“ Iroda 3§<iki filléres utazása Budapestre, fgészv. díj az összes kedvezményekkel 895 U. Mindazok, akik már résztvettek az ,,Orbis'1 iroda társas, utazásában, tudják, hogy a legkitűnőbb rendezésben, az egyéni luxusutazás szinvonalán utaznak Kolozsvártól Budapestig és vissza, számozott helyen ülnek, az oda és visszautazásnál nem kell átszállani, az útlevelét a legnagyobb gondossággal vizu- moztatja az „Orbis“ iroda budapesti szervezete, megérkezés után 48 órával előre meghatározott helyen átveheti az útlevelét és nem kell bizonytalan helyeken, bizonytalan időben várakoznia. Azonkivül az „Orbis” iroda szervezete a budapesti tartózkodás alatt minden kedvezményt megszerez az utasainak úgy a színhá­zakba, mint más szórakozóhelyekre. Aki az „Orbis“ iroda 28.-i vonatával jön Budapestre, az pontosan indul és pontosan érke­zik, itthon töltheti családja körében a szent ünnepeket és csak azután utazik budapesti rokonaihoz, vagy ismerőseihez Szilvesz. terre. Kérdezzük tehát, miért fizessen többet, amikor 895 leiért a fenti csodálatos rendezéssel és kedvezményekkel utaz­hat Budapestre ? Indulás 28—án xéeggel 8‘45 Kolozsvárról. Indulás 28-án délben 12 körül Nagyváradról, Érkezés 28.—án este 6 óra körül Budapestre. Visszaérkezés Jan. 3—án d. u. 4 óra körül Nagyváradra. Visszaérkezés Jan. 3-án este 8 óra körül Kolozsvárra. Részvételi dij , amiben az összes kedvezmények bennfoglaltatnak: Kolozsvártól Kolozsvárig 895 lej Nagyváradtól Nagyváradig 520 lei Végső Jelentkezési határidő: december 23 este 6 óra. Jelentkezni lehet: C’uj-Kolozsvár, Calea Victoriei 7. {Kos­suth Lajos ucca) „Orbis“*ná2. Nagyváradon a Nagyváradi Napló kiddóhivataiában, vagy Blum Zsigmondnál, Rima- nóczy ucca 4 sz. Marosvásárhelyen Dr. Biró István, Str. Cogalniceanu 13. Szatmáron a Szamos kiadóhivatalában. Az utazáshoz útlevél szükséges, amit minden jelentkezett utas az utazáshoz hozzon magával. Jöjjön velünk a legolcsóbb filléres vonattal Budapestre, váltsa ki még most olcsó illeték mellett útlevelét!! Most vegyen könyvet karácsonyra Lepage­nál, Kolozsvár. — Most válogathat, cserélhet, visszaküldhet. — Kérjen ingyen jegyzéket.

Next

/
Thumbnails
Contents