Keleti Ujság, 1932. november (15. évfolyam, 252-276. szám)
1932-11-20 / 268. szám
A KeietiUjsxg XV. ÉVF. 268. SZAM. Mesterséges liszt és kenyérdrágítás — kormányrendelettel  malmosoknak esek ÍO százalékos nullás lisztet lehet az ő~’4sekből kivonni (Kolozsvár, november 19.) Egy idő óta egy- re-másra jelennek meg kormányintézkedések, Amelyeknek a tulajdonképpeni célja az volna, 'Jhogy a liszt és a kenyérárat olcsóbbá tegyék, 'de éppen az ellenkező hatást váltják ki és mesterségesen megdrágítják az árakat. A legújabb i kormányrendelet szerint a malmosoknak a jö- i vőben az őrlésből csak tiz százalék finom lisztéit Tehet'kivónni s a fennmaradó kilencven százalékot, mint egységes lisztet beli feldolgozni. Hogy ez a kormányintézkedés ismételten .megdrágítja a lisztet és a kenyeret, az mindjárt 'kitűnik, ha ismertetjük a régi rendeletet. A j múltban ugyanis a malmosoknak joguk volt huszonöt százalék nullás lisztet vonni ki. topábbá harmincöt százalék vegyes lisztet, tehát 'összesen ötvenöt százalékot. Azonkívül tizenöttől húsz százalékig úgynevezett hatos lisztet is ^lehetett előállitani, Az őrölt lisztnek ilyen formában való elosztása következtében a hatos lisztből előállított kenyér olcsóbb lehetett, mint a lenlegi integrál liszt. Tudniillik a malmosok a huszonöt százalék nulláslisztböl drágább péksüteményeket és fehér kenyeret állíthattak elő és igy meg tudták találni a számításukat és olcsóbban adhatták a barna kenyeret. A rendeletet különben a bukaresti és általában a regáti maimosok provokálták, mert a huszonöt százalék nullás lisztre való tekintettel cőak kevés barna kenyeret sütöttek és igy a fogyasztókat arra kényszeritették, hogy a drágább péksüteményeket és a fehér kenyeret vásárolják. Kol""«vart ezt a kérdést szerencsésen oldották meg, mert a pékek és a sütödék részére előírták, hogy milyen százalékban kell barna kenyerét és milyen százalékban péksüteményeket és fehér kenyeret előállitani. Viszont a bukaresti városi tanács erre nem jött rá és ,igy adták ki az újabb rendeletet, amely nem javít a helyzeten. Megkarttlt a vonaton elhagyott oaoosomé anyja A rogátbaa ssatgútt s hazatérőkön m&griadt áttét, hagy olilzlk a szülői háztól a gyer&k miatt (Kolozsvár, november 191 Lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy az apahidai állomáson tragikomikus eset történt. Sipos Anna fiatal bozsi menyecske jegyet váltott Kolozsvárig. A vagonban egy fiatal anyával ismerkedett össze, aki párhetes csecsemőjét tartotta a karján. Mikor a vonat megállt az apahidai állomáson, az anya odaszólt utitártnőjóhez: — Legyen szives ve&ye át egy percre a gyereket, mert vizet akarok hozni. Sípos Anna örömmel vállalta a dolgot, hiszen Ő is egy kéthónapos kisfiú boldog anyja. Egyszer csak elindult a vonat, a bozsi menyecske ijedten nézett ki az ablakon, de a gyermek anyját sehol sem látta, Kolozsváron aztan jelentkezett a rendőrségen, ahol Draghiciu Aurel, a bűnügyi osztály főnöke Kotariu detektívet küldte ki a szökevény szülő megkerité- sére. A detektív kiszállt Szamosfalvára és érdeklődött az állomásfőnöknél, hogy nem látott egy ilyen, meg ilyen fiatal nőt.- Láttam — válaszolt a főnök és megjelölte azt a házat is, ahol az utas lakik. Botariu bekopogtatott és az egyszerű kis falusi házban két nőt talált. Ötvenöt év körüli, ágyban fekvő beteg asszony volt az idősebb, a másik egy fiatal nő, akiben a szökevény anyára ismert. — Ugyebár a tegnap jött haza? — Igen. —■ Kisgyermekkel? Zavartan válaszol: — Igen. —- És hol van a gyermek? —• A vonatou felejtettem. A beteg felül. — Miféle gyermek? — A kislányom ... Drámai jelenetek következtek. Az anya mit sem tudott arról, hogy 17 éves leányának gyermeke született. Egy évvei ezelőtt ment szolgálni az ókirályságba, ahol Spantar községben taiált szolgálatra- Itt támadt a szerelmi ügye is, amely egy gyerekkel ajándékozta még. A mult héten kitették állásából és Costea Ambrozie Erzsébet ţ$n ak. ;1A gyermeket azonban nem merte hazavinni es ezért felejtetté a vonaton. A rendőrség 'letartóztatta a fiatal anyát, akit átkisértek az ügyészségre. Valószínűleg szabadlábra helyezik a főtárgyalásig. Eltűnt az életunt fodrászsegéd a sikertelen öngyilkossági kísérlet után (Kolozsvár, november 19.) Különös öngyilkossági kisérlet hire verte fel az éjjel 12 óra körül a Vas uecát U környékét. Oda telefonálták a mentőket., akik rövidesen meg is jelentek. Az történt ugyanis, hogy Winkler József Vas ucca 18. szám alatt lakó 20 éves fodrászsegéd valószínűleg szerelmi bánatában öngyilkosságot kísérelt meg. egy hosszú késsel mellébe szúrt a szive környékére. A szúrás azonban a jelek szerint célt te vesztett és nem érintett nemesebb részeket. mert az öngyilkosjelölt fodrász nem veszítette el eszméletét. Anyja azonnal észrevette fia tétté értesítette a mentőket és a rondőrséget. de mire valamelyik hivatalos helyről megérkeztek volna a hatósági emberek. Winkler József ■nyomtalanul eltűnt hazulról. Ez az eset még jobban kétségbeejtetté az öreg Wiuklernét, aki azt gondolta, hogy fia azért szökött el otthonról, hogy megismételie az öngyilkossági kísérletet. A rendőrség emberei tüstént nyomozni kezdtek, hogy megtalálják a fiatalembert, de minden kutatás eredménytelen maradt. A IV. kerületi rendőrkapitányság tovább folytatja nagy apparátussal megindított munkáját, hogyha lehetséges. akadályozza meg az életunt fiatalembert szándékának végrehajtásában.  vakmerő angol pilotaşi© meg akarta dönteni férjének akácai rekordját (London, november 19.) Amy Johnson, a vb lághirü a goi pilótanő. aid nemrég ment férjhez Mol' on óceánrepülőhöz, kedden reggel start ydnei repülőtérről Fokföld felé, hogy megc e férje rekordját, aki négy nap, tizen- jhét ó 22 perc alatt tette meg az utat An- igliábó. a .Fokföldre. Szerdán az az értesítés ér- ike^sett Lanrioteba, hogy Amy 'Johnson Oranból elindult már a Szaharán át, de a szerdai nancn nem érkezett mea a kitűzött állomásra. Attól tartanak, hogy a vakmerő pilotanőt a Szahara fölött baleset érteMollison, akit megdöbbentett a feleségéről érkezett kedvezőtlen hír. kijelentette, hogy ha estig nem kap életjelt feleségéről, ug” nyomban repülőgépen Afrikába indul, hogy a Szaharában felkutassa. Őfelsége a vendég!! Ez a mi jelszavunk és a mi sikerünk titka. Mindent a vendégértés mindent a vendégnek! A legjobbat, a legolcsóbbat! A legjobb helyen fekvő szállodánkban nagyon jó szobát, kitűnő ellátással pengőért adunk. Bristol Szálloda Budapest, D u n a p a r t ! Siininniiimnimriiiiiiinniniiiiiniininii:cii)init3tiiiiiiii[iiriiiiiniiiiutJiiiuinminmiiiiiiţ BEKÜLDÖTT IILREK A Székelyek Kolozsvári Társasága f. hő -0-án (vasárnap) délután 5 órakor tartja meg a székely háztartásbeliek részére Ill-lk műsoros délutánját. Előadást tart: Gyallay Domokosáé úrasszony. Diamant Izsó előadása. Hétfőn, e hó 21—ikén oste %9 órakor kezdi meg Diamant Izsó a Kereskedelmi és Iparkamara disztermében négy egymásutáni hétfőre kontemplált előadássorozatát a tervgazdaság témaköréből. A" első előadás tárgya és cime: „A szabad gazdasági rendszer és ellenesei.“ A tervgazdaság- rendszer ideológiájának kezdete. Célkitűzés. A kolozsvári Háztulajdonosok Szövetsége közli tagjaival, hogy november hó 10-töl kezdödöleg 1932 december hó 10-ig be kell adni az illetékes adóhivatalhoz a házbérado vallomásokat. Az adc. atal illetékességét az ingatlan fekvése állapítja meg. Ha a tulajdonosnak több ingatlana és azok különböző kerületekben . annak, külön-külön vallomást kell tenni. A bizottságok házról- házra járnak és a vallomás alapján megállapítják a házbérertékst. A bizottságok december 15-én kezdik meg a kiszállásokat és előre jelezni fogják, hogy mely uccák, milyen napokon kövei keznek sorra. Éppen ezért nagyon jó lesz, hogyha a házigazda, vagy ennek megbízottja a jelzett napokon otthon tartózkodik és az 11- letékezett szerződéseket bemutatja. A bizottság adókivetése ellen 20 napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezés felett a pénzügyigazgatóságnál működő fellebbezési bizottság dönt, melynek határozata ellen felülvizsgálati kérésnek van helye a törvényszékhez, illetve királyi táblához. A „Dolovai nábob leánya“ bemutatója irodalmi előadás keretében. Van-e, aki nem ismeri Herczeg Ferenc gyönyörűen felépített, romantikus nagy színdarabját, a Doloval nábob leányát? A régi 'nagy szinpadirodalom örök ifjan maradt müvét, ez a darab. A nyugati államok modern színvonalon álló műkedvelő gárdáinak mintájára átszervezett Orfcus műkedvelő egyesület mutatja be ezt első irodalmi elcadásak« at a legjobb műkedvelőkkel és a a kolozsvári műkedvelők versenyének győztes rendezőjének vezetése mellett, a római katolikus gimnázium dísztermében december 4-én, vasárnap délután 4 órakor. Az irodalmi bevezetést a modem mükedvelésröl egyik kitűnő publicistánk fogja tartani. Ézt az előadást később nyomon" követi Lehár-nalt egyik nagy operettje a román népeletböi, korhű jelmezekkel és nagy zenekarral. A magasabb müv ~.i feladatok megoldáséra törekvő Orpheus Műkedvelő Egyesület, melynek elnöke: Radics Ferenc, mindent elkövet, hogy a műkedvelői előadásokat a komoly művészet színvonalára emelje. A Kolozsvári Református Férfiszövetség ipari és kereskedelmi szakosztálya f. hó 21-én, hétfőn délután 7 órakor tartja alakuló közgyűlését a Főtér Ö. sz. alatti hivatalos helyiségében, amelyre ezúton hivatnak meg a tagok. Népszerii tudományos előadás nőle számára. Vasárnap délután 4 órakor dr. Heller József nőgyógyász folytatólagos előadást tart „Az egészsége nő" elmen. Az előadás színhelye a Gutenberg Otthon nagyterme Unió ucca 23. Hét színdarab egy számban. Nagy örömük lees a Színházi Siet e heti olvasóinak, különösen a műkedvelőknek, mert hét egyfslvonásas ez a szám, a kővetkező sorrendben: Pesti polgár álma, irta: Vaszari János, Bella nagysád, irta: Török Rezső, A hang, irta: Karinthy Frigyes, Nem tudok hazudni, irta: Lőrincz Miklós, A kalap, irta: László Miklós, Az elszánt ember, irta: Békeffy László Biztos üzlet 5000-rel átvehető, irta: László Aladár. A 196 oldalas szám ezenkívül hozza Har- sányi Esőit, Hatvány Lili, Szép Ernő, Pác tor Árpád, Lakatos László, Kálmán Jenő cikkeit, kottamellékletet, kézimunkaujságot és Boldog Ifjúság gyermeklapot. Minden árusítónál ára: 20 lej. * Kereskedelmi tanfolyam. A már hirdetett títffo- lyam f. hó 24-én veszi kezdetét. Beiratkozni lehet 24-én déli 1 óráig Piaţa Cuza Voda 5., I. emelet 9.