Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-10 / 181. szám

XV. ÉVF. 18L SZÁM. KeletiUjsxg 7 Keleti Újság Kiadótulajdonos; Lapkiadó és nyomdai MOlntézet Részvénytársaság 3 német nemzett szocialista-diáitok mozgalma a külföldi egyetemi hallgatók ellen A külföldi művészek után a diákokat Is el akarják távolítani Németországból Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ouj-Holozsvár, Str, Baron L Pop (Brassaf ucca) 5 sz. FetelOs szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. Evkaresti szerkesztőség és kiadóhivatal: KARÁQI NAGY LAJOS, Strada Caza Vodă 87, bis tt emelet. — Aranylakodalom. Dr. Boros György unitárius püspök és felesége Kovácsy Róza f. évi augusztus 8-án ünnepelték meg házasságuk 50 éves évfordulóját. Vasárnap, augusztus 7-én az unitárius templomban alkalmi istentisztelet volt, melyen a népes és szép család összes tag­jai résztvettek. A templomi szertartás kereté­ben Ürmösi József püspöki titkár áhitatos imá­ban adott hálát a gondviselő Istennek a boldog családi életért és egyházi beszédében alkalom- ázerüleg ecsetelte az évforduló jelentőségét Istentisztelet után küldöttség ment az Erzsébet- uti lakására, hol Szentiványi Sándor lelkész köszöntötte a Dávid Ferenc Egylet nevében — melynek megalapítója, éltetője és irányi tója a püspöki pái —■, üdvözletében kifejezte, hogy a szoros értelemben vett család után a Dávid Ferenc Egylet volt a kedvelt és gondozott csa­ládtag s ezért az elsők között fejezte ki jókíván­ságait. Az ünnepelt püspök a maga és családja nevében hálásan köszönte meg a kedves figyel­met és megemlékezést. — A Kereskedő Tanács szakosztály alakitó gyűlései tovább tartanak. A Kereskedő Tanács vezetősége, a kitűzött program szerint, tovább folytatja a szervező munkát. Az eddig megala­kult szakosztályok után hétfőn este 7 órakor a könyv- és papirkereskedők, fél 9 órakor pedig a szállítási vállalatok és irodák tartottak szak mai alakuló ülést. Kedden este 7 és egynegyed órakor a bazár-, diszmüáru-, sport- és hang­szerkereskedők tartanak alakuló ülést, esTe fél 9 órakor pedig a már megalakult üveg- és por pellán-szakosztály tartja első ülését, amelyen a legsürgősebb szakmai kérdések kerülnek tár­gyalás alá. Szerdán, f. hó 10-én este 7 és egyne­gyed órakor a bőr- és cipőkereskedők, fél 9 óra kor az órás- és ékszerész-szakma tart szakosztá­lyi alakuló gyűlést. A Kereskedő Tanács veze­tősége ez utón is kéri a kereskedő kartársakat, bogy a szakmai gyűléseken teljes számban je­lenjenek meg, hogy a szakosztályok megalaku­lása akadály nélkül végbemeli essen, hogy az­után a szakosztályokban mielőbb megindulhas­son a rendszeres munka. — A hegyomlás bárom embert megölt. Cernavoda és Constanca között Stefan cel Mare faluban begyomlás történt, amely Jón Giigore falusi gazda házát teljesen szétrom­bolta. A gazda szerencsére nem volt otthon, de felesége, két éves leánya és egy hatvan éves öreg rokona holtan került ki a romok .kpzül. * „Silk“ név alatt uj selyem- és női divat­üzlet nyílt Kolozsvárt, Egyetem ucca 1. szám alatt, az Első Erdélyi Biztositó Intézet palotá­jában (szemben a Newyork-al). „Silk“ cég szá molt a mai gazdasági viszonyokkal és elvül tűzte ki, hogy csak jó minőségű árut, u. m. sely­met, szövetet és női divat cikkeket hoz forga­lomba olcsón és szolid alapon. „Silk“ cégnél mindenkor a legújabb divatujdonságok lesznek kaphatók a legkényesebb igónyekeF is kielégítő nagy választékban. — Az MSE tenniszvorsenye. Az MSE augusztus 11—14-én rendezi meg hagyomá­nyos marosmenti tenniszversenyet. A verse­nyen férfi cs női egyes, férfi páros és vegyes páros számok szerepelnek, a mavasmenti baj­nokságért. ezenkívül férfi egyes a marosvá- sárheíyi hölgyek dijáért. Jelentkezni lehet augusztus 10-ig, Gyalui Pálnál (Kossuth u. 3) és Panajottí Álbertnél. Jókai u. 1G. — Meghalt a marosvásárhelyi zárda fő­nöknője. Marosvásárhelyről jelentik: Fischer M. Jaesbina a marosvásárhelyi szentferenc- rendi zárda főnöknője 69 éves korában el­hunyt. Az elhunyt főnöknő 40 évvel ezelőtt került Erdélybe, 20 évig a petrozsényi, 20 éve a marosvásárhelyi iskolában tanított. Bajor­országból került közénk, a magyar iskolaügy­nek szorgalmas, fáradhatatlan szolgája volt. Kedden délután temetik. Halála nagy, részvé­tet keltett, (Berlin, augusztus 8.) 'A hitleri mozgalom megerősödésével egyidőben akció indult Né­metországban az idegen állampolgárok ellen is. Amint ismeretes, rövid idővel ezelőtt a művé­szek tartózkodási engedélyét vonták meg. Ez az intézkedés rendkívül súlyosan érintette a német filmnél elhelyezkedett magyar Írókat és színészeket. A művészek után most a diákokra kerül a sor. A nemzeti szociálista bnrschenschaftok ve­zetői a német egyetemi városokban mozgal­mat kezdtek, hogy a következő téli félévre ide­gen diákot ne vegyenek fel a németországi fő­— Szilágycsehi kisebbségi sérelem. Szi Iá gy­esekről írják: A Szilágyság egyik központi for­galmi helye Szilágycsek lakosainak túlnyomó rész£ még ma is kisebbségi. Ezt a mindenkori kormányok el is ismerték, sőt a Iorga-kormány alatt kinevozett interiinárbizottságban is egy helyet még juttattak a kisebbségeknek. A száz- százalékos arányszám a kisebbségek javára 70 százalékot mutat legalább és igy az egy tag­sági hely ha a községi terheket viselők név­jegyzékét nézzük, visszatetsző volt. A jelenlegi rezsim azonban még egy hely juttatását sem tartotta fontosnak, mert elegendőnek véli ha a kisebbségiek a terheket viselik, más joguk amúgy sincs. * Pixavon kamillával, a Pitralon kivül, amely megakadályozza a korpaképződést és a hajhullást, valódi kamilla-olajat is tartalmaz, a római kamillának hatásos alkatrészét. Állandó használata által a szőke haj megtartja termé­szetes, szép világos színét, sőt még jobban meg- világositja, anélkül, hogy a haj egészséges és természetes színét elveszitené. * Jő ellátás, kényelem, gondosság Budapes­ten a Park-szállodában, a Keleti pályaudvarral szemben. Leszállított árak. E lap előfizetőinek 20 százalék engedmény. — Bukarestben fogták el a kolozsvári Riesler ékszerüzlet betörőjét. Két héttel ez­előtt betörtek a kolozsvári Riesler-féle ékszer­üzletbe, ahonnan több mint harmincezer lej értékű aranynemiit vittek el. A rendőrség ér­tesülései szerint a betörő. Hajdú János, a fő­városba menekült, ahol pénteken le is tartóz­tatták. Hétfőn viszont már Kolozsvárra szál­lították és megkezdték a kihallgatását. — Koszorumegváltás. Dr. Biró Géza elha­lálozása alkalmából koszorumegváltás cimen a Zsidó Nőegylet „Napközi Otthona“ javára adakoztak: Dr. Fischer Tivadar és neje 250 lej. Dr. Sebestyén József és neje 250 lej. Léderer Albert és neje 300 lej. Steiner Izsó és neje 250 lej. Szenes Károly és neje 200 lej. Heres Vilmos és neje 500 lej. Deutsch Ferenoné 300 lej. Ko- zeuzveig Autal és neje 100 lej. Dr. Hajos Gyula (Budapest) 100 lej. iskolákra. A náci-diákok követelésével szemben a né­met egyetemi körök azt az álláspontot foglal­ták el, hogy az idegen diákokra szükség van, mert pénzt hoznak az egyetemekre. A profes|- szorok véleménye nagy felháborodást keltett a nemzeti szociálista-burschok között és egyetemi verekedésekre csak azért nem került sor, mert augusztus első hetében befejeződött a félév éá elkezdődött a vakáció. A német egyetemeken rendkívül sok ma­gyar diák’ tanul, akik között a burschok-moz- galma nagy izgalmat okozott. — A Református Világszamle 4-ik számá­nak tartalomjegyzéke: Gyalókay László, a dunáninnem egyházkerület főjegyzője élet­rajza. Csallóköz. Nagy Nándor, a komáromi egyházmegye főgondnoka. A csallóközi refor­mátusokról. Mátyásföldi egyházmegye. A prá­gai magyarokról. Sárospatak. A sárospataki református főiskola homlokzata. A sárospataki uj angol internatus homlokzata. A magyar református Newyorkban. A brazíliai magyar reformátusokról. Brazíliai magyar gyülekezet Sao Pan lob an. Az atheisták támadásai. Előfi­zetése egy évre 140 lej. Egyes szám ára 35 lej. Kapható a Minerva-könyvkereskedésben, Cl j- Kolozsvár, Str. Regina Maria, v. Deák Ferenc ucca 1. szám. Aki friss és egészséges akar lenni és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton.’ fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pat­tanással, az igyék hetenkét egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet. Közkórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet különösen a gyomor-, bél­és májbetegek használják szívesen, mert ez min­den kellemetlenség nélkül biztosan hat. — Ä Ferenc József keserű viz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — A désahnai fürdőzok panasza. Azoknak a belföldi fürdőknek, amelyek valamelyik na­gyobb város közelében vannak, a látogatott­sága már a legkisebb propaganda mellett is emelkedést mutat. A nehéz gazdasági viszonyok miatt messzebb fekvő helyeket a városi lako­sok nagy része nem tud felkeresni, ezért jó be­fektetésnek bizonyult, ha ezek a városi fürdők a befogadóképességüket növelték. Désakna is végzett bizonyos átalakításokat, de a kabinok száma most sem elegendő, mert a beküldött pa­naszok szerint tiz fürdőzökre jut egy kabin. A szezon még tart, ezért a fürdőkezelőség köny- nyen orvosolhatja ezt a hiányt, amelyet külö­nösen dési olvasóink nevében lapunk utján ia szorgalmazunk. mÉ62üflPie SELERTKEZHEflK Budapest! ős Balatoni társasutazásunkra I Kirándulás a Lakihegyi leadehoz, hol Zakariás János mérnök fogja el­magyarázni utasainknak a műszaki berendezési• Jelentkezni lehet a kiadó­hivatalban, a Dante kölcsönkönyvtárbán és a „Hermes“ menetjegyirodában. VIDÉKEN Dés: Nagy Péter. Déva: Kovács Károly, Gyergyószentmiklós: Roden R. Marosvásárhely: Tódor József. Nagybánya: Sárközi Mihály. Nagyenyed: Minerva könyvkeresk. Nagyvárad: Ötvös Béla. Székelykea-esstar s Szemarjai K. Székelyudv&rhely: Részvény nyomda Torán: Füssy József.

Next

/
Thumbnails
Contents