Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-29 / 197. szám
6 KEIETI'UJSPCG XV. ÉVF. 197. SZÁM. A déli tenger kannibál lucullusai Peter Melville, kitűnő angol iró és utazó mulatságosan írja le az emberevökke! való találkozását: Sok furcsa helyen és szokatlan társaságban vacsoráztam mér, de a legfurcsább valamennyi között az volt, mikor egy vad néptörzs bankettet adott a tiszteletemre Pápua északnyugati csücskében, az Ok Tedi, vagy Alice folyam nyugati partján. Félhivatalosan kannibálok voltak és mindenesetre skalpvadászok, de engem a keblükre öleltek, mert olyan szerencsés voltam, hogy megmenthettem a törzsíö kedvenc kecskéjének az életét. Én aranyat kerestem az Upper Fly folyó éa mellékfolyói vidékén. Kalauzom egy Daru-szigeti bennszülött volt; hűséges, oroszlánszivü fiú, akit nem lehetett nemszeretni. Kimondhatatlan neve volt, úgy, hogy és mindjárt Boco névre kereszteltem, mert ez a betűsor körülbelül kifejezte hihetetlenül furcsa arcát és előreugró orrát. Az állkapcsa nem ugrott annyira előre, mint a szokásos rajzokon, de éppen eléggé, hogy raagára vonja a figyelmet. Más csavargókkal együtt megjárta a Fly Kivert és mellékfolyóit, maláj madár- gyüjtő-expedicióval is sokat barangolt a vidéken, egyszóval jól ismerte az országot és több tájszólást beszélt. Miután elhagytuk a Fiy-t, lehajóztunk a Fekete, meg a Pálma folyón és az utóbbinak az ágyában találtunk is némi aranybomokot, amelyet a szokásjs módon mostunk ki. Ezután leereszkedtünk helybeli hanoenken és eljutottunk a Fly egyik ágába. A kanoe olyan volt, amil: et a benszülöttek használnak, kivájt fa törzs, harminc láb hosszú és tizenöt sing szélességű. Az evezősök állva dolgoztak és csak egészen kis test hajtással mártották hosszukaru evezőiket a vízbe. Krokodílus-kaland Én ritkán hagytam el a kanoet hosszabb időre, a parton se sokat jártam, mert a part veszélyes, tele van krokaáilussal és mérges kígyóval. Azért mégis volt egy krckodilus-kalandom, amely bár kissé kényelmetlen volt, nem nélkülözte a humort. Boco, meg én folytattuk utunkat egy meglehetősen mocsaras vidéken, nem messze a folyóparttól, mikor kis öbölbe értünk. Az öböl túl széles volt, semhogy átugorjuk és tulmély, semhogy átgázoljunk rajta. Boco körülnézett és egy faindát pillantott meg a viz közepén, az öbölre boruló falcmb alatt. Hamar hosszú botot szerzett és a mi oldalunkra húzta az indát. Majd jól megkapaszkodott benne, még hátrább húzta, lendületet vett és vad csatakiá tássa! a levegőbe vetette magát. A lábával újra meg újra lendületet vett és megpróbálta magát ilyen módun átvetni az öblön. így röpködött ide-oda a két part között, de sohasem sikerült a má sik partra átjutnia. Nevetnem ke leti, mert olyan tréfás változata volt a néma film virágkorából ismert komikusnak, aki ezzel a módszerrel átugrik egyik hegycsúcsról a má síkra. De jókedvem rövid életű volt. A part hirtelen megindult a talpam aíatt és én hanyatt vágódtam egy — alvó Icrokodilus hátán, amely hirtelen felébredi, nagy erővel razta meg magát és majdnem belökött a vízbe. Kétségbeesetten megkapaszkottam egy faágba, amely szerencsére kéznél volt és feltornásztam maga ihat éppen jókor, hogy elkerüljem egy hatalmas állkapocs szőrit isit. Kezemen és csuklómon nyomban kegyetlen csípéseket éreztem, ami arra vallott, hogy az ágakon tartózkodó hangya-hadsereg tudomást szerzett érkezésemről. Halálraváltan lógtam a fán, megfelelő távo súgban a krokodilus állkapcsától, miközben a hangyák előzőnlölték egész nyakamat és arcomat, az ingem alá bújtak és rátelepedtek a, mel lémre. Hajmeresztő helyzet volt, de én nem mozdulhattam a helyemről. Mikor a hajlékony faágat előre lendítettem, láttam, hogy szárazföld van alattam és a harmadik lendületre sikerü't is partot érnem. Boco ezután csónakba ültetet. és vagy negyedóra hosszat szedegette le rólam a hangyákat, ame~ lyek errefelé hégyszex-ötször akkorák, mint más civilizált vidéken. Azután bedörzsöltem magam jóddá', amelynek kegyetlen rossz szaga vo't, de legalább enyhítette fájdalmamat. Eleven sárgásbarna színfolt voltam, mikor ezzel elkészültem, és az maradtam még jó néhány napig. A szent kecske Két nap múlva kora hajnalban, foltos ábrázat- tal, mint valami félkínaira sült madárijjesztő, egyedül barangoltam puskámmal, mikor szokatlan látványban a olt részem. Egy siralmas, nyomorúságos kecske két ségbeesetfen küzdött egy hatalmas csörgőkígyóval közvet’enül az orrom előtt. Puskámmal néhányszor jól fejbavágcam a csúszómászót, rátapostam a rángatózó testre, amely vagy tiztnnégy láb hosszú lehetett és megpróbáltam kiszabadítani a szerencsétlen kecskét a kigyó öleléséből, mikor két orditózó vadember jelent meg, fejükön a skalpvad íszok jelvényével. — Sambió! Sambio! (Bike ! béke !j — kiá'toz- tik és kéz mozdulatokkal i* értésemre ad'4's, hogy barátságos szándékaik varnak. Az egyik falszedte a, kecske’ és intett, hogy kövessem. Engedelmeskedtem es csakhimar tisztásra érkeztünk, amelyen jóképű, nagy falu épült. A vademberek kihirdették, — amint Boco később közöite velem — hogy megvan a kecske!... A maláj megmentette a kecskét! Arrafelé ugyanis minden idegen — maláj. Nagy diadallal a törzsfő elé vezetlek. Férfiak, nők, gyerekek és sertések futkos. a szélrózsa minden irányába, kecskét azonban hbm láttam többét. Beszédjükből egy hangot ss cr tettem, a többször ismételt „sambio“-t leszámítva. Üvöltő tömeg középpontjában voltam és kissé kábultnak éreztem magamat, mikor Boco futat tört hözzám. A gyorslábú ifjú hallotta a két vadember hangját, azt hitte, elfogtak és utánunk iramodott. Aliig fel volt fegyverezve az én revolveremmel, saját dárdájával és két vadászkésscl és erősen eltökélte, hogy megment, vagy maga is ott pusztul. Beszélt a Jó gyakorlattal rendelkező idősebb fogorvos Erdély egyik legnagyobb városában fogorvost keres assistensnek, esetleg társnál*. A'ánla'ek „Fogorvos” jeligére Rudolt Moese turde ójébe timişoara [. kéretnek. f önökkel azon a nyelven, amelyet mindketten értettek és megmanyarázta nekem, mi történt. A kecske szent állat volt- — két év előtt zsákmányolták és a törzsfő úgy vigyázott rá, mint a szemelényére. bajnos, kiszökött az őserdőbe és szomorú véget ért volna az én közbelépésem nélkül. A főnök kijelentette, hogy nagy kitüntetésnek tartja, ha ré«zt veszek este a nagy fcai kai-Qn ami tánccal egybekötött vacsorát jelentett, de addig is fogadjak el némi Jó szívvel adott ajándékot, sago-gyumölcsöt, vagy egyéb nyalánkságot. Rántott kigyópccsenye Bementeni a faluba, mielőtt egészen besötétedett. Hangos üdvrivalgással a Dubu férfiak háza elé vezettek, amely rendkívül hosszú, keskeny, hegyeslet ej ü kunyhó volt, fűből és sárból épült és falsi mohává' voltak kitapasztva. A szobákat egyébként fakérgek díszítették, amelyekbe hadi jeleneteket karcoltak. Egyéb dísztárgyak közül vaddisznó- és aliigátorbőrökre emlékszem. Az emberi koponyákat csupa tapintatból cs irániam való figyelemből eltávolították. Persze más okuk is volt; attól tartottak, hogy jelentést teszek a legközelebbi kormányzóságnak. A mai civilizált világban még az emberevők is kénytelenek óvatosan, körültekintéssel hódolni szenvedélyüknek. Azután megtekintettem egy hajadon kunyhóját, majd egy ház ispárnái voltam vizitben, miközben á vacsorát főzték. A vacsora bőséges, változatos és Ízletes volt. Kitűnő füstölt hal, édes burgonyakörítéssel, rengeteg banán, kókuszdió, vaddisznó, yam, sago és egy sereg ismeretlen étel amelyek közül az egyikről azt gyanítom, bogv kirántott kigyópccsenye veit. A tisztás előkelőön ki volt világítva fáklyákkal, amelyek hosszú bambuszbotokon égtek. A kai-kai után végevárhatat- lan tánc következett, felváltva tömeg- és szólótánc, gyönyörű tolidiszes és cápafogakkal ékedtett varázsló, féle táncolt legszebben, de a többiek is szorgalmasan ugrándoztak, hajlongtak és toporzékoltak. E mozgel más nap után ideje volt nyugovóra térni. A csalóka Vénusz Piccard professzor szerencsésen visszatért a sztratoszférából, — mint az eddigi jelentésekből sejteni lehet, vállalkozását teljes siker koronázta és értékes tudományos anyagot gyűjtött a nagy magasságban. Mialatt Piccard a halálos magasságban lebegett, a földön az emberek ezrei lesték-várták, hogy sikerül-e a merész felszállás? Azon a vidéken, ahol a vakmerő kutató felszállott és amelv felett elrepült, az emberek szá. zai izgalommal kutatták az eget, hogy hol tűnik lel a csodálatos léggömb? A sok amatőr megfigyelő aztán olyan khaoszt okozott a Piccard ügyben, hogy a hivatásos megfigyelőket is csaknem zavarba ejtették. Egyidőben egész országrészek ellentétes értesítést kaptak a Piccard-léggömb helyzetéről. Az egyébként ártatlan tévedésnek a Vénusz bolygó volt az okozója. A Vénusz bolygó, amelyik hol a hajnali, hol az esti égen szokott tündökölni fényes ragyogással, alaposan megtréfálta a Piccard-ért izguló embereket! Az eget kémlelők táborának egy része ugyanis a Vénusz csillagot nézte Piccard léggömbjének. A Vénusz bolygó a mult hetekben olyan erős fénnyel ragyogott, hogy különösen a hónap közepe táján jószemü ember, kedvező légköri viszonyok között, ha helyét körülbelül tudta az égen, nappal is megfigyelhette. Napfelkelte után (tehát mikor a Nap már az égen fénylett) magam is többször láttam ragyogni a Vénuszt a délkeleti égboltozaton. Érthető tehát, hogy a Piccard után való hajszában jó szemű, vagy különösen távcsővel felszerelt emberek tekintete megakadt a Vénuszon és nem is gondolva arra, hogy csillagok és bolygók nappal is láthatók, Piccard léggömbjének nézték a Vénuszt. A Vénusz bolygó aránylag gyakran látható nappal, sőt fényes délben is. A történelemben fel is jegyeztek néhány esetet, mikor a Vénusz különösen fényesen ragyogott és nappal is megfigyelhető volt. Már Vergilius és Plinius müveiben találunk erre utalást. Később Puccinii beszéli el az „Alma- gestum novum “-ban, hogy 1587. február 21.-én a Vénusz nappal is látszott. Kcppler emliti, hogy 1606, 1809 és 1610 években a Vénusz jól látszott nappal. 1630-ban olyan fényes volt, hogy Schickard csillagász Türingiá- ban uj csillagnak tartotta. 1700. november 1.-én Madridban, d. u. 2 órakor olyan fénnyel ragyogott, hogy az emberek összeszaladtak az uccán és a jelenséget II. Károly király halálával hozták összefüggésbe. 1716-ban London népe csodálta nappal, 1798-ban Parisban látták. Feljegyzéseim szerint Erdélyben az utóbbi évek során 1921. március ló.-én volt a Vénusz a legfényesebb. Az említett napén d. u. 2 órakor minden nehézség nélkül lehetett látni az égboltozaton. Figyelmeztetésemre sokan csodálták akkor a szokatlan égi jelenséget. Az 1920-as évek során több alkalommal lehetett a Vénuszt — ha nem is mint feltűnő jelenséget — nappal látni. Egy este, az 1920-as évek végén olyan fénynyel ragyogott, hogy látható árnyékot vetett. Idén, augusztus közepén, kedvező légköri viszonyok mellett a reggeli órákban napfelkelte után is többször látszott. A Pictard-megfigyelők mostani tévedése a Vénusz szokatlanul erős fényén kívül azzal is magyarázható, hogy a Vénusz legnagyobb fénye idején nem kerek, hanem fél, vagy negyed Hold, alakú. Ez a formája már aránylag kis távcsövekben is elég jól látszik. Érthető, hogy a csillagászatban járatlan emberek nem gondolva arra, hogy fázist mutató bolygók is vannak, a kifli alakú fényes testben Piccard különös léggömbjét vélték felfedezni A csalódást csak növelte az, hogy a Vénusz a legnehezebben megfigyelhető égitestek közé tartozik, mert a távcső látómezejében valóságos láklya- táncot jár.. Alakja, fénye változik és ez igazán mozgó-jármű látszatát kelthette a nem szakértelmes megfigyelőkben. Az égi Vénusz tehát ez alkalommal is hü maradt nevéhez és utánozta a földi Vénuszokat: Félrevezette és megtréfálta a férfiakat. Dr. Szász Ferenc. OLCSÓ festés és vegySisztiiásban CLUJQN AZ UNIÓ VEZET. Sír, Samuil, ucca ÍQ ss«
