Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1932-06-29 / 145. szám

UtrtFTffJjSAO XV. ÉVF. 145. SZÁM. Bulgária legyőzte a román válogatottat Belgrádban (Belgrad, junius 27.) Szombatról vasárnapra halasztották a Balkán Kupa megnyitását s ekkor játszották le az első mérkőzéseket. Romá­nia csapata Bulgária ellen játszott s nagy meg­lepetésre vereséggel hagyta el a pályát. 2:0 (0:0) a vereség aránya, amely után már nem igen vehet komoly részt Románia az elsőségért folyó küzdelemben. A második félidő 30. percéig eldöntetlen volt a játék. Ekkor érték el a bolgárok az első góljukat. Két perccel később Wetzer összeütkö­zött ez egyik bolgár hátvéddel s ájulttan terült el a pályán. Wetzer nem is tudott tovább ját­szani s ezután lőtték a bolgárok a második gól­jukat. —o— Jugoszlávia-Görögország 7:1 (3:1). A jugo- szlávok hatalmas fölényben voltak. Elutaztak a magyar úszók az olimpiára. Hétfőn reggel fél 8 órakor indultak el Buda­pestről a magyar úszók és vizipólózók, hogy három hónapig ne is térjenek vissza. Keddenj ' délután Prágában játszik a vizipoló válogatott J a csehek ellen s innen folytatja tovább útját! Hamburg felé, ahcl behajóznak Amerikába. Aj ! csapat úszó tagjai Bárány, Székely, Wannie II.,i Szabados, Halassy és Kánássy, a vizipólózók Brody, Barta, Homonnay, Ivády, Sárkány, Ke­serű I., Keserű II., Vértessy, Németh, Bozsi és természetesen itt is szerepel Halassy. A csapa­tot vasárnap délután a magyar uszóbajnoksá- gokon búcsúztatták el. A bajnokság főbb ered­ményei a következők: 100 ni. gyors 1. Bárány 1 p. 2. Székely 1 p. 8 mp. 100 m. hát 1. Bicskei III. 1 p. 15 mp. 2. Nagy 1 p. 15.2 mp. 2Ö0 m, sta­féta 1. UTE 10 p. 1.8 mp. 2. MESE Eger 10 p. 8 mp. 200 m. mell 1. Iliid 2 p. 56.4 mp. A vizipólóbajnokság döntömérkőzéseit va­sárnap játszották le. Az UTE 3:2 (1:2) arány­ban győzött a MAC ellen s ezzel a maga részé­re szerzte meg a bajnokságot, a III, kerület pe­dig 2:0 (1:0) arányban győzte le az MTK-t. A Slávia a középeurópai kupa második for­dulójába került. A bécsi második Slávia—Ad­mira mérkőzésén az Admirának sikerült 1:0 (0:0) arányban győznie, a Prágában szenvedett 3:0-ás veresége azonban a cseh csapatot jut­tatta tovább. Belföldi eredmények: Nagyvárad: Törek­vés—Makabea 9:0 (5:0). Crisana—Szatmári Olimpia 2:1 (0:1). Arad: Kinizsi—Gloria Cfr 2:2 (1:1). Temesvár: Tmte—Vulturii 3:1 (2:1). Gyulafehérvár: Universitatea—Unirea 2:2 (2:1). Beszterce: Gloria—Románia 3:1 (2:1). 1:0 (1:0) arányban győzött a Haggibbor a szatmári Törekvés ellen. Nehéz talajon játszot­ták le vasárnap a Haggibbor—szatmári Törek­vés barátságos mérkőzést, amelyen Hirsch gól­jával nyert az itthon játszó csapat. Resica: UDR—Mures 8:2. Az UDR az orszá­gos bajnokság döntőjébe került. Szerdán Újpest is, a Ferencváros is közép- enrópai kupamérkőzést játszik. A magyar csa­patok közül először Újpest startol a középeuró­pai kupában s a szombati bécsi mérkőzésen 5:3 (2:3) arányú vereséget szenvedett a Viennától. A revánzsmérkőzés szerdán lesz Budapesten s ekkor játsza a Ferencváros Torinóban első mér­kőzését az olasz bajnok Juventussal. Szlovenszkó válogatott tenniszcsapaía Ko­lozsváron. Szlovenszkó tiz tagból álló váloga­tott tenniszcsapaía romániai túrára jön, amely­nek első állomása Kolozsvár lesz, ahol a KAC által rendezett túrát Kolozsvár válogatott csa­pata ellen tizenhét számból álló mérkőzéssel nyitják meg. A szlovenszkóiak Románia játé­kát úgy a cseh, mint a román tennisz-szövetség engedélyezte s megadta a hivatalos jelleget a túrának. Julius 9 és 10-én játszanak Kolozsvá­ron a szlovenszkóiak, akiknek szereplésére még visszatérünk. Julius 1—3. között rendezi meg a Haggib­bor a tenniszkupa-mérkőzését. A Haggibbor ál­tal tenniszcsapatok részére kiirt vándorkupa ez évi mérkőzése julius 1., 2. és 3-án lesznek az egyesület magyaruccai pályáin. A kupáért ez- utt i,l csak kolozsvári csapatok fognak játszani. Dékányi Ernő vezeti az nszóoktatást a strandon. A strandfürdő vezetősége megállapo­dott Dékányi Ernővel, az ismert sportemberrel arra nézve, hogy az vegye kezébe az úszást tanulók leckéinek irányitását. Dékányi Ernő a kitűnő sportpedagógus a legalkalmasabb sze­mély arra, hogy a Kolozsváron az utóbbi idő­ben igen elhanyagolt uszóoktatást rendszere' sen vezesse. A mnnkásbiztositő törvények módosításá­ról és azoknak az egész országra való kiter­jesztéséről szóló törvény (megjelent a folyó évi 122. számú Monitorul Oficialban) magyar for­dítása és román szövege kapható dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 30, vidékre portóval 40 lej, mely levélbé­lyegben is beküldhető. Lakás nyilvántartó "fi szoba bútor nélkül Ä asonn&íra Str. A. Iancu (Petőfi u.)18. *8 szoba konyha ® julius 1-re. Etr. Avram Iancu (Petőfi ucca) 18. 9 szobás komi. asonnalra Str. Babeş 9. Moldován. /£8 szoba konyha T* szennaira Strada Gen. Grigorescu (Rákóczi ut) 55. szoba konyha ta azonnalra Strada Gen. Grigorescu (Rákóczi ut) 55. Szirttriniielylslj azonnalra Borospince. Piaţa Cuza Vodă 2. E rovatban hczőltekről felvilágosításokat nyújt h lap hirdetési osztálya. WEM REKLÁM HAST EBI ÁRJEGYZÉK!! Tennisütők már le! 340, 470, 600, 790-től Fnllover u*jnélkülí már iOO leitől Ffirdőcipő !-a gummibcl, női lei 75, férfi lei 95-től Filrdődresi; női lei i 50-től, I-a gyapíu 280-tól Fürdősapkiik már lei 14, 18, 25, 30-tól §trandpijama gyapfubői lei 380 Gummirozott strandtáska lei 193 Vételkényszer nél­kül megtekinthetők SCHUSTE3 EMII Epartüzletében. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként..................... Vastagbetüvel .............. Legkisebb «pró (10 szó) Álláskeresőknek 1 szó . Vastagbetüve! .............. 3 Lel 6 Lel 39 Le5 3 Lel 4 Lel ADÁS-V^TEL T riad er binoklit, 12, vagy 16-szoros na­gyításút kere ek meg­vételre. fim a kiadóban. S zí p k vitelü zomán­cozott hálóberende­zés olcsón eladó. Árpád ut 13, jobbra 2.-ik ajtó. E ladd egy házastelek. Str. Romei (Eperjes ucca) 42 síám. E ladó hitxely 1 szo­ba, kon yhás műhely­épülettel. Értekezni Str. Romei (Eperjes u.) 42. S zovátón eladó ház szép kerttel. Nagyon olcsó. — Érdeklődni Dr. Kelemen Cluj-Kolozsvár, Deák Ferenc u. 48. J ókarban levő tricik­lit vennék. Cimet kö­rein a kiadóba „Tricikli“ jeligére. _____________ lei Banca Marmarosch be­tétet keresek megvétel­re sürgősen. Str. Viahu- ţa (Bólyai u.) 3, II. em. 10 ajtó, délután 2—4ig. B érbe keresek, le­hetőleg a város köz­Í iontjában, forgalmas he- yen bode gát. Címe­ket a kiadóba kérem le­adni. ALKALMAZÁS lUKegéihetésI lehető- ■SS ség. Könnyű kere­sethez jómegielenésü nők és férfiak felvétet­nek. Cim a kiadóban. «91 O ntőmesier! nagy gyakorlattal keres­kedelmi öntvények gyár­tásához felveszünk. Friedrich Testvérek. Temesvár. E gy szép, uccai szoba azonnalra és egy 1 szoba konyha Julius 1-re kiadó, Str. Avram láncú (Petőfi u.) 18. J tnius eisejere Kiadó egy szép nagy szoba. Értekezhetni nescu No. 1. Str. Emi­gjr iiíün telken egyszo- bás konyhás lakást keresek. Ármegjelöléssel cimeket a kiadóhivatalba kérem leadni „Külön tel­ken“ jeligére. K orosok azonnalra, vagy julius 1-re két, három szobás lakást a belvárosban. — Cimeket kérem leadni a kiadó- hivatalba „Rendes fize- tő“ jeligére. __________ K Ulönbejáratu búto­rozott szoba állandó lakásnak, vagy nyaraló­nak julius 1-ro kiadó. Str. Fântânele (Vasvári Pál ucca) 12. RHzlethelylség és egy 4— szoba julius 1-étől kiadó. Apácza u. 8 sz. _ 6 _*7 szobás kom- fortos különálló telken levő lakást ke­resek november 1-re. „Most kiveszem“ jeligére kérem a választ a ki­adóhivatalba. A zonnalra kiadók szép, tágas ' irodahe­lyiségek a vá'.os köz­pontjában. Cim: e lap kiadóhivatalában és a Szobán! bank pénz­táránál. E gykét személy ré­szére bútorozott szo­ba fürdőszoba használat­tal és esetleg teljes el­látással azouna' kiadó. Muzeum ucca 12, emelet. S zerír-y urinő, vagy lány lakást kaphat özvegyasszonynál jutá­nyos árért. Str. Corches (Vár ucca) 5. ________ KÜLÖNFÉLÉK N ői filzkalapok tisztí­tását és alakítását nagyon jutányos áron vállalom. Str. Florüor 4. (Buza ucca), hátul az ud­varban. Kötődékrészére minden minőségű és vastagságú gyapjufonalat tökéletesen és fehérít I. V. O. Festődé, Oradea. T Uzifa Uziathoz közreműködő társ kerestetik 50—100.000 lei tőkével. Ajánlatok „Tűzi­fa“ jelige alatt a kiadó- hivatalba.____________ A magvar konzer­vatórium néhány világhírű Koch-fcege­dlh kapott megtekin­tésre. Érdeklődők Veress e'nök lakásán, Jókai u. 5, naponta megtekinthe­tik déli 1 órakor. belvárosban kiadó 2 szoba, konyha, fürdőszobás lakás. Érte­kezni P. Cuza Voda 2, (v. Bocskay tér 2). Biztosítsa ingatlanát,hazái,éle­iét a MINERVA BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG-nál, Kolozsvár, Calea Regele Fer­dinand (v. Ferencz József-u.) 37, sz. Telefon: 12-57. ,untatott a íapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár Str. Baron L. Pop (Brossai u.) á. Telefon, őUö. 0 J2.

Next

/
Thumbnails
Contents