Keleti Ujság, 1932. május (15. évfolyam, 100-122. szám)
1932-05-08 / 105. szám
4 KElETl'Ujsm / XV. EVP. 105. SZÁM. Békéscsabán, a magyar lutheránusok — Negyedik A békéscsabai tótok az élet semmiféle vonatkozásában sem érzik kisebbségi mivoltakat. Békéscsaba város lakóinak 49 százaléka tót nemzetiségű. Itt azonban nincs kisebbségi kérdés, nincs többség és nincs kisebbség, itt mindenki egyenrangú állampolgár, a városházára ha bemegy a tót, éppen úgy beszélhet tótul es válaszolnak neki anyanyelvén, mintha magyarul szólana. Igaz, hogy a város tisztviselői között Is, talán túlnyomó számban vannak töt származásúak, akiiekéi azonban soha senki nem érezteti azt, hogy nem magyar nemzetiségűek, viszont ezek a tót nemzetiségű tisztviselők kiváló segítői a város vezetőségének. A város képviselőtestületében sem ismernek semmiféle politikai szempontokat. Sem nemzetiségi, sem pártpolitikai vonatkozások soha nem nyilvánulnak meg Békéscsaba város képviselőtestületének ülésein, itt minden ember csak a város érdekeit szolgálja és vállvetve dolgozik a város gazdasági és kulturális téren való előrehaladásáért. A képviselőtestületben éppen úgy hangozhatik el tótnyelvü beszéd, mint magyar és soha senkinek eszébe nem jutna, hogy a tótnyelvü felszólalásokat kifogásolja. Ez természetesen megkönnyíti a polgármester és az egész város vezetőségének a munkáját, mert az ilyen harmóniában dolgozó képviselőtestület elősegíti a polgármester terveit a megvalósulás felé és a város minden lakójának boldogulását szolgálja. Érdekes különben megjegyezni, hogy milyen viszony alakult ki Békéscsaba lakossága és a városházi tisztviselők között. A békéscsabaiak a városházát nem tekintik rideg hivatalnak, hanem mintha az ö családjuk fejének háza volna, ahova minden bajukban bizalommal fordulhatnak segítségért és ahol minden bizonnyal segítenek is rajtuk. Tanúi voltunk egy esetnek, ami. or Jánossy Gyula polgármesterhez egy bűnügyben Szolnokra beidézett, ember utazási költségért fordult és a polgármester a kérésnek eleget is tett. Es tanúi volközlemény. — tunk egy másik esetnek, amikor egy mankón járó fél- lábu hadirokkant ment be a polgármester hivatali szobájába, ahol a polgármester a bőrfoteljébe ültette le. úgy hallgatta meg és intézte el kérését. Ilyen körülmények között érthető, ha Jánossy Gyula polgármester népszerűsége napról-napra nő és a polgármester és a város lakossága között olyan szoros kapcsolat fejlődött ki, amelynek nyomán a városra csak előny származhatlk. A népszerű polgármesterrel vállvetve dolgozik a város fejlődésén a város minden tisztviselője és főtiszt- viselői kara. A polgármester helyettese Dr. Medo- varszky Mátyás főjegyző, aki szintén igen népszerű ember, azután dr. Korniss Géza jog- és közigazgatásügyi tanácsnok, aki a város kulturügyeit nagy tudásával és európai gondolkozásával intézi és aki Békéscsaba monográfiáját is megszerkesztette. Hozzájuk csatlakozik dr. Galfly Géza népjóléti és munkaügyi, Horváth István pénz- és gazdaságügyi tanácsnok, Bankó András városi főmérnök, dr. Donner László városi főorvos, Kautz Gyula főszámvevő és Zahoran Pál gazdasági intéző, valamint dr. Tamássy Károly polgár- mesteri titkár. 170 hm-es gazdasági vasút köti össze Békéscsabát a környékkel Békéscsabáról Írva. nem szabad megfeledkezni az Alföldi Első Gazdasági Vasútról, (A. E. G. V.), amely Békéscsabát nyolc községgel köti össze, 40 tanyai rakodó állomása van áruszállításra berendezve, 18 ipartelepe iparvágánnyal, 31 tanyai vágánnyal. Az A. E. G. V. kiépített útvonala 170 kilométer, észak felé Vésztőig, nyugat felé Orosházáig, délfelé Tótkomlósig, délkelet felé pedig Cikóhalomig. Van terv ennek a Békéscsaba és környéke gazdasági életében legnagyobb szerepet játszó vasútnak további kiépítésére is. Békéscsaba ipara, mint említettük, messze földön hires. Különösen kiválik ezen a téren a fafaragás, amelynek Békéscsabán van egy aranykoszorus esztergályos mestere, Babinszky János, akinek művészetig fokozott világhíres fafaragási munkái mindenkit bámulatba ejtenek. A város kulturális élete. Békéscsabának két napilapja is van, mindkettő komoly és messze felülmúlja a vérszegény vidéki hir- lapirodalom színvonalát. Békéscsaba kultúrájának kiemelkedő tényezője a Tevan nyomda, amelyről köztnFőldes Jolán: Mária jóí-érett. Az 1932 évi Mikszáth regénypályázat nyertese, 117 Lei i.epagenáí Kolozsvár. Vidékre utánvéttel portőmentesen. Kérje az uj könyvek jegyzékét Lepagetól. domásu, hogy számtalan irodalmi értékű könyvet adott a magyar kultúrának. A békéscsabai színház nemcsak külsőleg, hanem szinmüvészeti szempontból is kellemes meglepetésül szolgál az idegeneknek. Nem valami ripacstársulat működik itt, hanem a legjobb művészi erőkből álló együttes. Igaz, hogy évenként, csak öt hónapon át van színházi szezon, de az öt hónap a magasabb színházi kultúra jegyében zajlik le. A társulat tagjai között, nekünk erdélyieknek különös meglepetésül szolgál a primadonna: Pintér Böske, akit valahogyan, ha ezidö szerint nincs is közöttünk, mégis csak erdélyinek tekintünk és aki az ő változatlan művészetével, épp úgy aratja sikereit Békéscsabán is, mint nálunk aratta. A békéscsabai színtársulat tagja Pattantyús Manó is (Kovács Kató volt férje), aki szintén kedvence a csabaiaknak. A színház különben elég jól megy, úgy hogy a szezont meg is kellett hosszabbítani. Békéscsaba nevezetességei közé tartozik a város főterén lévő, Schwézmer Károly tulajdonát képező Fiume nagyszálloda, amely modem nagyvárosi berendezésével, szép szobáival, elegáns kávéházéval és éttermével a Békéscsabán megforduló idegenek számára még kellemessebbé teszi, a városban való tartózkodást, • Általában Békéscsaba ma már minden tekintetben a modern város kellékeivel rendelkezik és méltóvá lett a magyar kulturvárosok sorában az elsők között helye' foglalni. ötvös BéF normandiai utiképeb Irta; Báthorí Ferenc (Folytatás és vége.) — Bon Jour, Monsieur! kiált kopogtatva ajtómon a pincér, akinek az este erősen meghagytam, hogy e órakor verjen fel reggeli álmomból. Gyorsan felöltözve, búcsút monaok legott két-há- rom órára e zajos városnak, amelyben a hőség már reggeli 6 órakor elviselhetetlen, s felmentem a város felett emelkedő hegyre. A város feletti magas, sziklás begyen egy „cukorsüveg"-hez teljesen hasonló magas szobrot látok, amelyet Desmouettes grófnő emeltetett épen azon helyen, amelyen, értesült, hogy a férje elpusztult a viharos tengeren. A roppant impozáns szobor közelében, a végtelen tenger tőszomszédságában emelkedik a csendes kis Notre-Dame temploma. Az igen egyszerű kisded kápolnában, amelyet minden idegen fel szokott keresni, a hálaadás jelképét látjuk mindenfelé. A templom fáiéba Vésett egyik tábla a szerencsés felgyógyulás emléket jelöli, a másikat egy szerencsés család készítette, mikor megmenekült a hullámok közül, amott meg egy anya báláját rója le a „Mi Asszonyunkénak, aki megmenti gyermekét a szörnyű viharban. Mikor már kifáradt szemem a végtelen tenger nézésében és megkönnyebbült lelkem a kisded kápolnában, uj ól lementem a mozgalmas városba s leültem a „Rue de Parl3“-n egy vendéglő elé. Alig töltök nehány percet az asztalom mellett, egy rongyos külsejű, kissé részeg alak állott meg előttem és egy sasmadarat tartott a kezében. Alig látja meg a sasmadár előttem a megmaradt ételt, legott szájtáiva repül a fejem tetejére. Még el se zavarom az asztalom mellől ezt a részeg embert, már előttem terem megint egy siheder és »gy nagy papagályt akar rám tukmálni. Eddig mosolyogtam az uccai élet ily jelentein, de később, amikor majmot s teknős békát kínált egy gézengúz. haragosan állottam fel az asztalom mellől. Csak Akkor ébredek fel a „Rue de Paris‘‘-n gondolataimból, mikor Bernandin de Saint Pierre' szobrához érkezem. A francia nemzet ezen nagyrabecsüitv kiváló írója, aki élete nagy részét bolyongással tölté, a legnagyobb hatással volt egykor a lelkemre. Hogy ha nem Olvasón: már ifjúkoromban Pál és Virginiá-t, akik Ile-de France szigetén éltek elvonulva, aligha látom valaha Lappföld csendes népét. Hogy csak az találhat ezen a világon igaz boldogságot, aki egészen elvonul és magánosán cl, azt „Pál és Virginiá"-ból tanultam meg egykor. * Búcsút mondtam én is legott Le Havre város örökös zajának és a közelfekvö, csendes kis Trouville-ban kerestem nyugalmat. A Le Havre-tól alig félórára eső csendes kis városka, ahová Le Havre—bői naponként tizszer is indul a gőzhajó, a párizsi elite-vi’ág legkedveltebb helye. Az, aki kedveli a dicső természet örök szépségeit, itt bizton megtalálhatja a lelke nyugalmát. A végtelen tenger és a kis városka széles korzója közt — melyen képviselve látjuk a Föld legtöbb népét — valóságos kis sivatag terül el előttünk. Az ezer meg ezer sátorral tarkított homoksivatagon, amelynek csendjét csak a végtelen tenger moraja töri meg. töltöttem négy hetet csendben és boldogan. Mint a pásztor, ki — a botjára dőlve — szemléli hosszan a délibábos rónát: úgy szemléltem én is néha késő estig a végtelen tenger sokféle játékát. De bármily fenséges a végtelen tenger sokféle játéka, csak az talál benne folyton fokozódó lelki élvezetet, aki valamicskét — saját leikéből is — képes hozzáadni. Könyvet és újságot kezembe se veszek, mégis kellemesen telnek a napjaim, hisz, akit a tenger sokféle játéka szivből gyönyörködtet, találhat-e a tengerhez fogható szép könyvet? Most b t lépésnyire látom magam előtt a nagy hullámokat, amint a homokos parton összeölelkeznek s két óra múlva már egy kilométerre távoznak el tőlem; ahol most gőzhajók s halászbárkák szelik a tenger mély vizét, ott két óra múlva egy homokos sziget tűnik fel előttem, amelyen gyermekek s felnőttek egyaránt mezítláb s ásóval járnak fel és alá. Mert lehet-e nagyobb gyönyör a gyermekek fogékony lelkére, mintha a mély sánccal körülvett várakat — amelyeket a homokon imént építettek — a visszatérő hullámok elkezdik döngetni? Sokáig szemléltem a jeiennek élő gyermekek munkáját s felidézem gyermekkorom boldog emlékeit, majd ismét a homokváron akad meg a szemem s aztán, elmerengve, eszembe jut az is, hogy amint ledöntik lassan a hullámok a gyermekek várát, úgy dőlnek le majd lassanként fellegváraik is... Mikor már beteltem a boldog gyermekkor csendes játékával, befeküdtem egész nyakig a forró homokba. Alig fordított meg homoksiromban a forró nap melege, két francia fiút látok a homokban fekve. Mikor megtudták, hogy magyar ember vagyok, megkérdeztem, tudják-e, hogy hol van Magyarország? — A Balkánon — szólt a 10 esztendős Gaspard. — Nem egészen — szóltam s egyúttal megvallám, hogy a földrajzi tudása nem nagyon alapos. — Melyik ország fővárosa a fényes Budapest? — kérdem legott a 11 éves Casimlrtól. — Ausztria-Magyarországé — válaszolt Casimir, gondolkodás nélkül. — Nálad .meg az a baj — szóltam politikus módon Casimirhoz, hogy „több“-et tudsz a földrajzból, mint amennyi kéne. Bizony 8 órára járhatott az idő, mikor a már sötét, csendes tengerpartról a fényesen világított korzóra érkeztem. A tenger partjától kissé távolabbra eső korzó, amelynek homok talaján széles palló vezet, leírhatatlan látványt nyújt ilyenkor a szemnek. A fényes hotelek és vendéglők széles terraszain este, amikor kigyul az ezer meg ezer fény, megcsendülnek a hangszerek erős akkordjai. Az egyik asztalnál dúsgazdag francia hölgyek lakomáznak, akiknek nyakán vagyontérö kincs van, közelükben pedig az Indiából jött „maharadzsa" mulat egy gazdag japánnal. Míg igy szemlélem egy pádról az ezer meg ezer lakoma .’őt, akik előtt beláthatatlan embertömeg mozog, egyszerre hátra tekintek s a homokban fekve két munkás-féle „majszolja" csendben a kenyerét. Te a szabadságot, testvériség- és egyenlőséget hirdető francia — bár én előtted mindenkor kalapot emelek — mondd, nem arculcsapása ez az egyenlőségnek?... Mikor már éreztem a pezsgő és parfüm szagával telitett, nyomasztó levegőt és kifárasztotta szemem a roppant tarka kép: ismét vissza vágyott lelkem a tenger partjára. A Trouville-tól alig félórára eső roppant zajos Le Havre, melynek egy része a hegy oldalán épült, valóságos tündérvárnak tűnik fel esténként. Az ezer meg ezer fénnyel világitó villany- és gázlámpák, melyek apró csillagokként ragyognak fent s alant, valósággal elbűvölik este a szemlélőt; a kikötő egyik szirtfokáról pedig — mintha a tengeren keresne valamit — egy vörös, mozgó sáv küldi át hozzám a fényét... Rég elcsendesült már a korzón a nagy zaj, sötét lepel borítja be a végtelen tengert s a roppant sötétség néma csendjében csak a vörös íénycsóva mozog ide-oda.
