Keleti Ujság, 1932. május (15. évfolyam, 100-122. szám)

1932-05-30 / 122. szám

KUKTlUjsm XV. E VF. 122. SZÁM. Ismét veszély fenyegeti Pen=Klub egységét Hatvány Lajos báró teadélutánja miatt (Budapest, május 28.) Körülbelül tíz napja ’annak, hogy lezajlott a Pen-Klubok budapesti kongresszusa, amely a magyar fővárost néhány napra a világ irodalmi középpontjává tette. A Keleti Újság sorban beszámolt a kongresz- szus eseményeiről és arról a szerencsére békés akkorddal zárult viharos atmoszféráról, ame- lyet különösen egy német baloldali iró szerep­lése idézett elő. Magyar irodalmi körök azon­ban még ma is élénken kommentálják a Pen- kongresszusnak egy olyan mellékhajtását, amely nem az ülésteremben, hanem egy előkelő budapesti szalonban játszódott le. A Pen-kon- gresszus tartama alatt ugyanis a külföldi irók meghívást kaptak Hatvány Lajos báró laká­sán tartott délutáni teán. A teadélután után az a hir terjedt el irói körökben, hogy Berze- viczy Albert, aki a kongresszus e’nöke volt és Pékár Gyula igéretett tettek Cremieux-nek, a párisi Pen-Klub egyik vezető tagjának, hogy a kongresszus után tartandó első igazgatósági ülésen be fogják választani a klub tagjai közé Hatvány Lajost. A Budapesti Hírlap ezzel a verzióval kapcsolatban azt irta, hogyha Hatvány Lajos beválasztása valóban megtörté« nik, a magyar Pen-Klnb ketté fog sza­kadni, mert a klub kötelékéből, mint kifejezetten bal­oldali alakulatból többen ki fognak válni. Mivel a hiradás Pékár Gyulára hivatko­zott, ő szükségesnek tartotta részletesen nyilat­kozni, ugyancsak a Budapesti Hirlap-ban és el­mondani annak a végrehajtóbizottsági ülésnek a lefolyását, amelyen Hatvány Lajos báró meg­hívása szőnyegre került. Pékár a következők­ben idézi Cremieux-nek azt a bejelentését, ame­lyet az ülésen tett. — Annál az őszinteségnél fogva — mon- Gotta Cremieux —amely végtelenül szives ven- deglátóinkka! szemben kötelez, kénytelen vá­gyó r. szóba hozni, hogy több irótársammal együtt meghívást kaptam Hatvány Lajos báró­Az árva Irta: Móricz Zsigmond. Az ég egy kicsit beborult, már kezdett örülni az ember szíve, hogy eső lesz. De nem, a fellegek lehu- zódnak az Alföldre, átmennek a Dunán komp nélkül s mi csak nézünk utána savanyúan, a szőlőből. Mátyás megcsóválja a rettenetesen ócska nagy Ezalmakalapot. — Milyen gyönyörüsíges vön a szőlő az idén, már önnél szebbet se lehet kívánni, de azir ennek is kék egy kis eső, mind leegeti a nap... — Eejej. — így van a, az ember csak vár, csalt vár, csak számit, osztán mindig elmarad a jő... — Egyszer aztán késő, igaz-e Mátyás. Az öreg ember fölemeli a fejét. — Kát nem tudom. Hátha még megjön... az árvara is egyszer az igazság. A szeme már szinte be van tapadva a vénségtöl, a bajusza csepeg, az inai elfogytak, hetvenöt esztendős; mryi. od'-e nézek rá. Ennek még van a jövőben bizo­dalma, ez még ezentúl var valami jobb sorsot, még mindig várja az igazságot. — Căak nem akar házasodni, Mátyás? — Ds igen. Gondoltam, hogy egyéb jő nincs e földi "■Vetben. — Lássa, én azt hittem, mag.? agglegény. — Dehogy kérem, vöt nekem feleségem, mán kettő. — Meghaltak? — Mind. — Hogy?' — Há az első az olyan beteges vöt mindig. Mer, uram, fiatalka vötam, mikor árván maradtam... Akkor én úgy gondoltam, hogy az árva sorsa nehéz, hát el­vettem egy özvegy asszonyt, hogy az gondoskoggyon rólam... De ravasz volt nagyon, nem gondoskodott én rólam, csak a gyerekéről, azt kényeztette el. Osztán mikor a fia megnőtt, elment hazulról, akkor meg meg­halt. Engem itthagyott. Nem mosolyog, komolyan maga elé beszél, a sze­gény emberek nagy komolysága van benne, ahogy ün­nepélyesen látják az élet dolgait. S nem látják a halált .semmivel nagyobbnak, mint más emberi cselekvést. ►V — Hát a fiú nem gondoskodott aztán magáról? hoz. Nem akarok most az ügy lényegét, illető­leg vitát provokálni, én csak azt kérdeni: mit tegyünk, mit tegyünk, hogy magyar vendég látóinkkal szemben hibába ne essünk? Salten Félix erre a következőket mondotta: — Uraim, Hatvány Lajos ügye tisztán és egyedül a magyarok belügye és én semmikép sem tartanám gavalléros tettnek, ha mi ebbe bármiképpen is beavatkoznánk. Én magam is barátja vagyok Hatvány Lajos­nak és azt tartom, bármikor elmehetünk Hat­vány Lajoshoz, csak éppen most nem, amikor vendégei vagyunk a hivatalos magyar Pen- Klubnak s amikor ezt nézetem szerint tüntetés­számba menne vendéglátóinkkal szemben. Ér tehát a magam részéről nem tehetek eleget a meghívásnak. Pékár Gyula erre azzal reflektált, hogy aláírja Salten álláspontját, a kongresszus előz­(Budapest, május 28.) Pénteken este kilenc óra tájban a Csíki uecában lev'ő Schulhof és társa vegyi üzemben a járókelők gyanús zajt hallottak. Megkísérelték az üzem ajtajának fel­nyitását s miután ez nem sikerült, rendőrt hív­tak. A rendőrök azután feltörték a redőnyöket, elállották a kijáratot s igyekeztek feltartóztat­ni a helyiségből 'menekülni akaró két betörőt. Az egyik betörő a nála levő revolverből rálőtt a rendőrökre, majd önmagára. A rendőröknek szánt lövés nem talált, a betörő azonban súlyosan megsérült. Társának sikerült — Az? nem. Rossz ember volt nagyon, elkényesz- tette az anyja heti keresményét elkötötte, akkor hara­gudott a családjára, a gyerekeire. Négy gyerek vöt, de a balta mindig oda vöt készítve az ágy fejéhez, hogy agyonveri vele őket. — A gyerekeit? — Igen. — De mér? — Mondom, heti keresményét elkötötte, azután ha­ragudott, hogy nem vöt enni, hát mindig csak agyon verni készült őket. Eccer is mán elhatározta; egy éc~ caka részegen ment haza, fogta a fejszét, mind levágj? a négy gyereket. Egyik kisebb vöt a másiknál, visitot tak, az annyuk neki megy az urának, elveszi a fejszét, egyet koppint vele a fejére: meghal. — Az ember? — Igen... így, a feje vót neki, hátulról, a koponyája beszegve... — 3 az öreg ember reszkető kezével leveszi a fejéröl a vén szalmacsálét s tar koponyáján mutatja a vágás helyét: — El vót kényeztetve gyerekkorába, azér. Azér lett ily gonosz. — S a feleségét megbüntették? — Levitték mindjárt. A vármegyébe, krimínálba. Nem akarta megmondani, mivel tötte, de elhozták más nap a házhoz: nem mondta meg akkor se. De a pan­dúrok, mán a csendőrök, fölmentek a pallásra, ott vót a sok kukoricacsutka, olyan őszidő vót, abba meglát­tak egy lyukat, benyúltak, kihúzták a baltát. Nagy­fejsze. Akkor az asszony azt mondta: én már nem bá­nom, tegyenek velem, ahogy akarnak, megmondom: én töttem. — Becsukták? — Levitték, igen... De tizennégy napra hazaeresz­tették, az orvos is azt mondta, nem volt tiszta: elvette a baltát, leütötte. Hazaeresztették. Ahogy hazajött, ti­zennégy napra meghalt. — Hogy-hogy? — Az ijedtség: vérfolyása lőtt. Meghótt. — S ott maradt a négy gyerek. — Igen lássa. — Maga nevelte fel? — En nem. Magammal jótehetetlen árva vötam én akkor, nem vót feleségem... Elvitték ükét Aszódra... Ugyan most is ott vannak. Mán az egyik ugyan katona: e! is esett... ugyan nem esett el, mert fogoly lett; és az ményeit illetően elmondhatja, hogy a magyax Pen-Klub két pártja a kongresszus tartamára treuga dei-t kötött, a kongresszxts után azon­ban a Pen-Klub alkotmányának keretei között meg fog indulni az a vita, amelynek folyamán minden iró megfogja találni azt a helyet, ami őt megilleti. Cremieux: Kérem, ha önök itt a végrehajtó- bizottság színe előtt biztosítják nekünk azt, hogy Hatvány Lajost beveszik . . . Palten: Kérem, ne vonjuk be ebbe a do­logba a végrehajtó-bizottságot és ne kérjünk senkitől garanciákat. Pékár: Valóban itt nem lehet szó ígéret­ről, a kérdés megoldása a Pen-Flub alkotmá­nyos szerveinek, az igazgatóságnak és a köz­gyűlésnek a szavazatától függ. Az elnök végül leszögezte a határozatot, amely szerint a végrehajtó-bizottság mindenkinek sze­mélyes mérlegelésére bizta, elmenjen-e, vagy sem Hatvány Lajos báró délutáni teájára. Ezek szerint tehát a Ha vany-ügy még nincs lezáródva és a magyar Pen-Klub további ülésein újra fel fognak lángolni a viták, ezút­tal, amint a fenntiekbő) kitűnik, Hatvány La­jos beválasztása körül. megszöknie. A sérült betörőt, akit a kórházba szállítottak, Lepényes Gyulának hivják s régi, ismerőse a budapesti rendőrségnek, mivel több kasszafurást követett el a magyar fővárosban. , A Schulhof üzemben már többször kísé­relték meg a kassza feltörését. s az üzem vezetősége éppen ezért értékeit nem is tartotta a helyiségben, sőt a kasszára figyel­meztetést is tettek a következő szöveggel: Kér­jük a betörő urakat, hogy ne fáradjanak, mivel összes értékeinket pénzintézetben őriztetjük. —o— oroszoknál annyira vitte a betegséggel magát, hogy meghótt. __ Az öreg kissé bólogat. — Szabad, akinek igaz útja van. — Mindig készültem megnézni a gyerekeket Ászo­don. Most lett vón a napja tennap, mer búcsú vót M4- riabesnyön. Mán ott vótam eccer gyerekkoromba, tu­dom az utat, hogy arra van Aszód, eltanáitam vóna. Dí azt mongyák, nem szabad most a falukon járni, hogy ez a háború van. — En is úgy gondoltam... Gondolkodva szakit egy szőlőlevelet, peronospera van rajta, szétmorzsolja, — Hát másodszor hogy házasodott? — Úgy nem lehetett má élni, mert én nagyon sze­retem a tisztaságot, nem élhet az ember piszokba, mint a sertés. Szölömives is azér lettem, lássa, az apám kömives volt, de én nem vártam, hogy felszabadítson. Tudja, milyen a gyerek: én nem leszek kömives, én nem leszek kömives. Hiszen csak annyi eszem lett vóp legalább, mint ma ... De nem tetszett, hogy olyan munka, sosincs vége, csak mindig malter, mindig mal­ter .. . Nincs ennél szebb, mint a mezei munka; men­tem a többi közé. — Aztán kit vett el? , — Mosőnét. Olyan asszony vöt, járt házröl-házra mosni; rám is ő mosott hat évig, míg özvegy vótam. Igen, de nem mondta meg, hogy rossz betegségje van. En ugyan gondoztam, ahogy lehetett. Mondta az orvos, mennyen fürdőbe. Jó, én nem sajnáltam. Több két esz­tendőnél, járt Budára fürdeni. Nem használt. Mindig úgy . . . fantáziáit, csak ült . . . Mondom neki: ma- muskám, megyek a vevőhöz. Aki a borunkat megvette, mikor viszi el . . . Ott ült a konyhaküszöbön, nézett maga elibe . . . Hát alig megyek el, szalad utánam a szomszédasszony, hogy ha istent ismerek, mennyek haza, mert meghalt a feleségem. Hazamegyek, tele az udvar népekkel, meg orvossal, én ugyan azt hiszem, ivott a borból, pedig az nagyon nehéz bor, otelló, ab­ból még én se merek sokat bevenni; szomjas vót sze­gény, ivott: megütötte a guta. — Szegény. — Igen, mán hat esztendeje. Azóta megint csak így klnlódok árván. Ugyan Jószerivel mondva, egy napig se mondhattam se az első, se a második fele­ségemmel, hogy vót valakim, mert ha kellett gondos­kodni. csak nekem kellett öróluk ... ismét revolveras kassza betörést kíséreltek itieg egy budapesti nagy vegyi üzemben Az egyik betörő rálőtt a rendőrökre, majd önmagára

Next

/
Thumbnails
Contents