Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)
1932-04-30 / 99. szám
XV. ÉVF. 99. SZÁM. Keietiüjsxg 5 A hunyadmegyei tanárok, tanítók, nyugdíjasok és rokkantak elkeseredett tömege előtt robogott át kedden délelőtt a dévai pályaudvaron a királyvonat Tatariu erdélyi miniszternek, aki éjjel négykor utazott át Déván, személyesen referált a prefektus — Tatariu miniszter intervenciójára kedd délben megérkezett az értesítés az akkreditív elküldéséről (Déva, április 28.) Megírta a Keleti Újság, hogy a hunyadmegyei tanári és tanítói kar hatalmas tömegben vonult fel a dévai vármegye- házára s ott fizetésének kiutalását követelte. Utána husztagu küldöttségük felkérte a megye prefektusát, hogy vegyen részt a tanácskozásokon, azonban a prefektus ezt a tisztet összeegyezhetetlennek tartotta állásával s nem teljesítette a kérelmet, ellenben kijelentette, hogy fizetésük kiutalása végett mindent meg fog tenni. X prefektus annyit megtett, hogy érintkezésbe lépett Bukaresttel és kérte, hogy a tüntetőknek utaljanak ki pénzt. Tudomást szerzett a prefektus arról is, hogy kedden hajnali négy órakor Tatariu miniszter keresztül utazik Déván s emiatt éjjel négy órakor az állomáson megjelent s éjjeli álmából felköltötte a minisztert és kérte, hogy azonnal intézkedjék, hogy a tanárok, tanitók, nyugdíjasok és hadirokkantak azonnal kaphassák meg illetményeiket. Tatariu miniszter Aradra érkeztében azonnal táviratozott Brateseu pénzügyi államtitkárnak, aki kedden délben intézkedett is, hogy a dévai prefekturán összegyülteknek azonnal küldjenek 2,700.000 lejről akre- ditivet. Az akreditiv elküldéséről Bukarestből félegy- kor jött telefonértesítés, amit a prefektus az összegyűlt tömegnek a tudomására hozott s igy az elégedetlenek egy óra körül eloszlottak. Mivel a tanitók konkrét választ a prefektustól hétfőn nem kaptak, elhatározták, hogy másnap délelőtt is ott fognak marádni. Később tudomást szereztek arról, hogy a király Déván át fog utazni, amire táviratot menesztettek, amelyben arra kérték a királyt, hogy Déván álljon meg, hogy hódolásukat bemutassák. A tanitók és hadirokkantak táviratát azonban a rendőrség a királynak nem kézbesítette s igy kedden a délelőtti órákban Déván a királyvonat a nyugdíjasok, tanitók, tanárok és hadirokkantak elkeseredett, de a királyt éltető tömege előtt robogott el, jóllehet a rendőrség azon volt, hogy a tanitók ne mehessenek a perronra. Az utolsó pillanatban azonban, amint ez ilyen alkalomkor szokás, a kordont áttörték s a perront elözönlöt- ték, ami igy egy lelkes város királyhü d&- mostrációjának is tetszhetett. A király tudvalevőleg az aradi árviz pusztításai miatt utazott Aradra, hogy személyesen is tanúja lehessen a lakosság szenvedéseinek és kárainak. A tömeg az állomásról ismét a prefektusa: elé vonult, ahol néhány percig hazafias dalokat énekelt s miután megtudta, hogy a 2,700.000 lejt kiutalták, amely körülbelül egyhavi illetménynek felel meg, csendben eloszlott. A határozott fellépésnek tehát mégis volt valami eredménye. Az 2,700.000 lejből cca 600.000 lej a nyugdíjasoké s a hadi rokkantaké. A belügyminisztérium tizenkétmillió lejért megvásárolta az erdőigazgatóság Ferencz József-uti palotáját a központi rendőrség és a sziguranca elhelyezésére (Kolozsvár, április 28.) A gazdasági válság nemcsak a magánosokat és az adófizetőket sodorta kritikus helyzetbe, hanem magát a kincstárt is. Az utóbbi időben már odáig fejlődtek az állapotok, hogy még a különböző hivatalok lakbérét sem folyósították. A nyomor általános szabálya alól Kolozsvár sem kivétel. Sem a Honvéd uccai állambiztonsági hivatal, sem a ref. egyház épületében székelő központi rendőrség nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségének. Erre felmerült az a terv, hogy bérházban helyezzék el Kolozsvár rendészeti szerveit A tárgyalások rendjén Argetoianu pénzügyminiszter hozzájárult egy megfelelő épület megvásárlásához. Az elmúlt nap folyamán Kolozsvárra érkezett belügyminiszteri távirat már arról számol be, hogy a kormány megvásárolta az erdőigazgatóság Ferenc József úti palotáját, melynek földszintjén van a Ferdinánd kávéház. A vételár 1 2mülió lej. A távirat szigorú utasítást tartalmaz aria vonatkozólag, hogy ngy a rendőrséget, valamint a sziguraneát azonnal költöztessék be az épületbe. A rendeletet már csak azért sem lehetett olyan gyors tempóban megvalósítani, mivel az erdőigazgatóság volt székházában még sokan laknak. Addig is. mig a helyzet tisztázódik, a rendőrséget a vármegyeházán helyezik el, ahol erre a célra már ki is ürítettek néhány helyiséget fl Faust első magyar előadása Irta és az Erdélyi Irodalmi Társaság ülésén felolvasta Gyalul Farkas dr. Az elmúlt március hó 22-én délelőtt megszólaltak Németország harangjai. Elsőbben Thuringia fővárosában: Weimarban, melyet világhírűvé az tett, hogy a hercegnője és hercege udvarukhoz hívták meg Goethét és Schillert. Ebben az egykori székvárosvan a hercegi sírboltban nyugszik egymás mellett, a két nagy nem- *eti költő. Az említett napon, mely a Goethe halálozása emlékévének legnevezetesebbje volt, ez irodalmi Város az egész német birodalom központjává lett. Reggel birodalmi emlékünnepet tartottak, melyen a Goethe egyesület elnöke mondott beszédet. Majd féltizenkettö- kor, száz év előtt Goethe halála pillanatában, a fejedelmi sírboltban nyugovó Goethe halhatatlanságba lépésének századik évfordulóján a kegyelet hódolatteljes ünnepének áldozott hazája és az egész világon szerteszét élő németség. Áldoztunk mindazok világszerte, akik bár nem németek, de Faust költőjének világhitközségéhez tartoznak. A világcsoda-találmány, a rádió lehetővé tette, hogyha (amint az nemsokára lehetővé lesz), még nem is láthattuk innen azt a hatalmas gyülekezetei, mely felsorakozott, hogy a kegyeiét koszorúját letegye, közel és távol küldői képviseletében, — de megindult sziwel hallhattuk az ott lévőknek felsorolását a rádió tudósitó mikrofónista által, hallottuk a német lányok és ifjak, a nagy közönség csoportjának zsongását. Hallottuk, mikor az ünnep rendezője felszólította az egyes küldöttségeket, hogy lépjenek elő, mert ők következnek. Nem volt távolság és nem akadályozták meg uj és régi országhatárok a német irodalom, tudomány és művészet egyesületeinek, egyetemeinek, akadémiáinak képviseltetését. A birodalom politikai, társadalmi képviseletei ott voltak és Németország ünnepelte halhatatlan fiát, mikor a nemzet, Goethe népe „a legnagyobb nyomorúságba Jutott, melyet valaha Ismert. Munkanélküliség, éhség és kétségbeesés sorsa a birodalom sok lakójának. Az anyagi exisztenciával a szellemi is veszedelemben van. Oly sok, amit a kultúráért és közmivelö- désért áldoztak". — Ámde, — igy szólt s nagy ünnepnapnak legjelentékenyebb szónoka. büszkén emlékezünk meg arról, ami el nem veszthető és értéktelenné nem tehető: ami nekünk benne és müveibe« adatott. Valóban — mondjuk mi, a birodalomtól távollakók, maga ez a megemlékezési ünnep, az egéss világ németségét ismét egyesitette és mindennél harsányabban bizonyította, hogy nem a fegyveres, háborús győzelmek, hanem a szellemi fegyverek által, szorgalommal, munkával, tehetséggel és a genie által kiküzdött diadalok állandóak és megrendithetetlenek. Hosszú sora a hódolóknak vonult el Weimarban a sírboltból feltámadt halhatatlan síremléke előtt. Arany- és babérkoszorúk mellett a világ minden részéből, Kolozsvárról Is, a magános hódolat virágszálait helyezték Goethe emléke tiszteletére, porai elé. Közben, a távolságban a szél és vihar elkapott egy- egy részletet abból, amit az ünnepen az egész müveit világ részére mondottak a rádióba. A vijjogás, a kísérteties üvöltés, mely néha a rádióba beleszoruit, mintha a Fauszt boszorkánykonyhájának boszorkányai és VVal- purgisz éjszakájának szellemei köréből jött volna. Talán ők is költői alkotójuk tiszteletére, ott röpködtek, más szépséges nemes férfi és női alakjai, a sokat szenvedett martir Gretchen, a klasszikus Heléna, a kis Mignon, az önmagával küzködö Fauszt és annyi más az ö müveiből, hányszor jelennek meg mindnyájunk lelki szemei előtt. Az ünnepélyek és megemlékezések teméntelen előadása és tanulmánya a Goethe személyére és élete munkájára voaatkozó legtöbb kérdéssé! és vonatkozással foglalkozott. Az eddig már megjelent óriási irodalom Goethéről rengeteg anyagot hordott össze és részben mesteri tanulmányokban dolgozott fel. Most a Goethéről való összefoglalások, a nagy vonalakban megrajzolt irodalmi arcképek és jellemzések voltak a legérdekesebbek. Goethének most már nem félisteni, hanem emberi képét adták, nem hallgatva el hibáit De nagyszerű erényeit sem. szenvedéseit sem, csalódásait sere. Frankfurtban, Goethe szülővárosában az emlékünnepélyen. melyet a százados évforduló» Scbwcltzcr Albert mondott, aki maga nagytudásu és nagytehetségü tudós, fájdalmasan meg merte kérdeni, hogy nem vált-e Goethe idegenné, mert egészen más időben élt és alkotásában és gondolkodásában kortársaihoz fordult. „Vájjon — kérdi tovább, a világosság, mely bel&ie kiragyog, nem halad-e tova a szomorú völgy fölött, melyben ma vagyunk, jövemdö idők felé, melyek ismét az ő korának magasságát elfogják érni?" Es miután nagy igazságérzettel és őszinteséggel tesz vallomást Goethe életéröl és munkájáról, erre a kérdésre csak végül adja meg a feleletet harmóaikus akkordokban. — A végzetnek ez órájában 6 hivatott arra, hogy beszéljen bozzáak. Mint a legkevésbbé időszerű tekint a mi mostani időnkre, mert azzal a szellemmel, melyben ez az idő él, bizony semmi köze sincsen. Am, mint a leginkább Időszerű tanácsot ad a mi időnk, mert mondani valója van arról, hogy mi szüksége van e kornak? Azt mondja, hogy a borzalmas dráma, mely ez időben játszik, csak akkor végződhetik, ha ez az idó eltávolítja utjából a szociál-mágiát, melynek odaadta magát, ha letesz a varázs-szólamokról, melyekkel félrevezette magát és ha elhatározta, hogy bármi áron újból természetes viszonyba jön a valósággal. Az egyéneknek ezt mondja Goethe: A személyi emberség eszményét ne adjátok föl, akkor se, ha ellenére van a most kialakult viszonyoknak. Ne hagyjátok elveszni akkor se. ha opportunus elméleteknek, mélyek a szellemiséget egyszerűen az anyagihoz akarják hozzá- alakitani, a szellemiség tarthatatlannak tűnik föl. Maradjatok emberek, saját lélekkel. Ne legyetek „ember- tárgyakká", melyek a tömegakaratra beállított és vele egy ütemben lüktető lelket engednek magukba betenni". Nem mindennek az a sorsa a történelemben, hogy szakadatlan változásnak legyen alávet'-e, amint ez a felületes szemlélődés előtt látszik, hanem az történik, hogy- Ideálok, melyek maradandó igazságukat hordják magukban, a változó viszonyokkal szétválnak és megmaradnak és belemélyednek (az uj viszonyokba). Ilyen ideál az egyesi emberség. (Menschentum). Ha ez az emberség tőnkre megy. ekkor az ember megy tönkre, ami a mivelödésoek (a kultúrának), sőt az emberiségnek végét jelenti". Minket, magyarokat ts, Goethe Faustja legjobban
