Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)

1932-03-10 / 57. szám

' XV ÉVF. 56. SZÁM. KílíTlUjSfCG 3 H Bánsági szeszgyárosod is Mifife Ián Rfcfiaráof, suíyosai elítélték a fsfeeíe-szesz pőrbsn erdélyi kereskedőszövetség elnöke ájultan esett össze az egyévi fogház kihirdetése után — Három évet kapott Friedmann gyáros Temesvárról jelentik, hogy a feketeszesz-pör- hen ma hirdették ki az Ítéletet, a heteken át tar­tott tárgyalás után. Az ítéletet a közönség súlyos­nak találja, főként azért, mert olyan egyéniségre is kemény szankciót alkalmazott, mint Kun Richard, aki nemcsak a temesvári gazdasági és társadalmi életnek volt egyik vezetőférfiuja, hanem élén állott az erdélyi kereskedelmi szö­vetségnek. Általában Kun Richárd koncepciózus jközgazdasági tekintély, aki mint szeszgyár tulaj­donos keveredett bele abba a bonyolult és tel- jjesen talán ki sem bogozható, részleteiben egé­szen ki nem deríthető vesztegetési ügybe, amely­nek általánosító neve feketeszesz s amelynek csak egyik hálózati ágával foglalkozott a temesvári törvényszék. Általában a vesztegetéshez két fél şziiksâges: aki pénzt vesz fel, s aki ă pénzt ad­ja. Ennek a pörnek is a terheltjei e két‘táborból Kerültek ki. Az egyik oldalon az állatüttak a hi­vatalos képviselői állanak, akiknek az állam ér­dekeire kell vigyázniok, akik képviselik az álla- piot s ha ezt a funkciót arra használják fel, hogy pénzt keressenek a magánfelektől, ezzel a legsú­lyosabb hűtlenséget követik el az állammal szemben. Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy az ilyenek mind olyan román emberek, akiket a megbízható románságuk alapján állítanak be azokba a pozíciókba, melyekben puritán egyé­niségükre volna szükség. A másik oldalon terhel itekrjek, vádlottaknak az a csoportja áll, akiknek ‘a szesztermelés a magángazdaságuk, akik az ál­lami közegek ellenőrzése, erős felügyelete alatt állanak a maguk gyári produkciójának a terme­lésénél és értékesítésénél, mert a termelési ha­szon jórészét a törvény az állam számára ren­deli s a vesztegetés a részesedést játssza ki. jA két csoport között állanak azok a bünvigécek, akik minden ilyen vesztegetési ügynek a felhajtói s amilyen szerepre a társadalom könnyű életre- |\’ágyő, könnyű szerrel pénzt keresni, dologlalan, iléhütői szoktak vállalkozni s akiknek a száma olyan nagy mértékben elszaporodott. Az ő szá­juk elszaporodása jellemző kortünet. Az a tör­vény, amely alkalmat adott a feketeszesz forga- lombahozására, nem vált be és már útban van iaz eltörlése. I A temesvári ítélet voltaképpen az első a fe- jketeszesz széles, ágazatos ügyében. Még sok ité- jlet fog elhangzani, sok helyen, több törvény­széknél s ha ezek mind meglesznek és jogerőre válnak, akkor fogjuk teljes egészében, részletei­MAGYAR SZÍNHÁZ BELVÁROSI PÉNZTÁRA Dante kölcsönkönyvtárbán, Str. N. Jorga (Jókai u.) 5. ahol minden előadásra mindenféle jegy elővételben kapható. Ezen szelvény a Keleti Újság napján tartandó előadás jegyeinek kedvezményére jogosít. megtorlás, milyen törvéuy3zegő deliktumok hal­mozódtak. A tárgyalás. A temesvári törvényszék kedden délelőtt fél 12 órára tűzte ki a feketeszesz-ügyben az iléiet kihirdetését, amely iránt rendkívül nagy érdekiő dés nyilvánult meg. A folyősókon nagy tömeg zsúfolódott össze, úgyhogy a rendet csak nehe­zen lehetett fenntartani. Fél kettő lehetett, ami­kor Varduca törvényszéki elnök megjelent a teremben és kihirdette az Ítéletet, amuely a vád­lottakra súlyos büntető szankciókat alkalmaz. A törvényszék M win Ciatnaresca pénzügyi inspektort Î évi és 9 havi, Bctia Victor pénzügyi ellenőrt 2 havi. Stoica Victor pénzügyi ellenőrt 1 iv és 6 havi, v~'ed- mann Albert szeszgyárost 8 évi, Dan Albert szeszgyárost 1 évi, Kun Richárd gyá­rost, az Iparkamara ölelne két, 1 évi, Erunner Miksa vállalkozót 1 évi is Mi­chael Iotharis gyárost 1 év és 3 havi fog házra Ítélte. Az Ítélet, — amely mellékbüntetéseket is szabott ki — legsúlyosabban Friedmann Albert­iét sújtotta, aki három évet kapott. Az indokolás azt mondja, hogy a törvényszék tekintetbe vette az összes enyhítő körülménye­ket is. Az ügyész kérte az elitéltek azonnali letartóztatását, amit azonban a törvényszék mellőzött. Az ügyész súlyosbításért felebbezett, a vádlottak és védők pedig felmentésért. Kun Richárd az Ítélet kihirdetése alatt is már rendkívül sápadt volt. Amikor a felebbezése- ket is bejelentették, megingott és ájultan összeesett. Azonnal segítségére siettek és néhány percnyi élesztgetés után sikerült eszméletre téríteni az után elszállították lakására. Az ügyész felfolyamodást jelentett be az ellen, hogy a vádlottak letartóztatását nem rendelték el. A szigorú Ítélet az egész városban nagy feltű­nést keltett. j Japán Nanking megszállására készül (Nanking, márc. 8.) A kínai vezérkar a leg­utóbbi japán hadmozdulatokból és abból, hogy a japánok újabb tizennégyezer főnyi csapatot szál­lítottak partra, arra következtetnek, hogy a ja­pán hadsereg most Nanking megszállására, a vá­ros kétoldalról való megtámadására készül. Erre a hadműveletre már nyolcvanezer főnyi csapatot vont össze a japán .vezérkar s ezt legközelebb harcba indítják. Sanghaii jelentés szerint is a helyzet újból a legnagyobb mértékben feszült s japán és kinai csapatok gyülekeznek Sanghiai körül, és ngy lát­szik az újabb összetűzés elkerülhetetlen. Kelly an­gol admirális újból felszólította a két felet a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére. A ki­nai hadvezetőség visszautasította Kelly felhívá­sát azzal a megokolással, hogy a japánok meg­szegték a fegyverszünetet Nankingból jelentik, hogy japán repülőgépek naponta elrepülnek a fucsani kikötő felett és bombákat dobnak le az ottlevő hajókra Alsóboldogfalván megszűnt a magyar tanítás (Székelyudvarhely, március 8.) A székely- keresztúri járás Aiséboldogfalva községében a lakosság, mondhatni száz százalékban székely. A faluban erős unitárius és református egyház­községek vannak. Az állam nem engedte ki a kezéből a régi iskolát s eleddig a románul is perfektü' beszélő két magyar tanító látta el a tanítói teendőket s az igazgató-tanitó mindkét egyházközségnél a kántori teendőket is elvégez­hette. A tan felügyelőség felterjesztésére az egyik tanítót 27 éves szolgálata után kényszer nyugdíjba küldték s az iskolához egy román tanítót neveztek ki. Nem érheti szemrehányás a román tanítót az ő személyében, hisz ő csak kötelességét végzi, de kérdezhetjük: egy szín­tiszta székely községben, — amikor annyi ma­gyar nyelvű állásnélküli tanítójelöltünk van — miért vált szükségessé az, a magyar nyelvű ál­lami iskolához román tanitó neveztessék ki! Annakidején, mikor az iskolát államosították, az állam vállalta a kötelezettséget, hogy az egyházzak érdekét figyelembe véve fogja a ta­nítói kinevezéseket eszközölni. A mostani tani- tócserével pedig e községben a magyar egyhá­zak elveszítették a kántorukat, és egyúttal dal­kar-vezetőjüket is. Az iskolánál e kinevezés óta nagy változá­sok történtek, amik megmagyaráznak min­dent. Az eddigi magyar oktatási nyelv meg­szűnt, sőt a második osztálytól fölfelé a magyar nyelvet még mint tantárgyat sem tanítják, a magyar nyelv az órarendben nem szerepel és a gyermekeknek magyar nyelvű tankönyvei már nincsenek is. Amikor annyi hivatalos nyi­latkozat történt a kormány részéről, hogy az állam a kisebbségek részére annyi, meg annyi magyar nyelvű állami iskolát tart fenn, ime, itt van a bizonyító példa arra: milyenek ezek a magyar tannyelvű állami iskolák. Ahol volt még mostanig, ott kicserélik, nccára dobják a régi tanítókat és nem nwad még magyar tan­nyelvű tagozat sem. Ma már nagyon könnyen számba lehet venni azokat az állami is1 olákat, ahol még tanítanak magyarul. Alsób ddjgfalva, Udvarhelyinegye, keresz­túri járás. Itt van egy újabb példája annak, hogyan vesrik el népünknek a kultúráját. A miniszterinek mint közoktatásügyi minisz+er, nem ilyen ígéreteket tett a kisebbségeknek. Összeütközött és lángbaborult két petroleum-vonat Három halottja van a karambolnak 5 i (Bukarest, márc. 8.) Az elmúlt éjszaka Feteşti ; állomáson két petroleumvonat egymással össze- . ütközött. A ciszternákból kifolyó nyersolaj meg- ] .gyuladt és hatalmas lánggal égett. A vasutigaz- , gatóságnál a reggeli órákban még nem tudták k megállapítani, yan-e a katasztrófának emberáldo­zata. I Délben azonban jelentették a feteştii állo- i másról, hogy az összeütközésnek három vasutas [áldozata van. Az összeütközés helyén még most is lobognak a lángok és Bukarestből mentővonato­kat kellett küldeni. Az állomáson áthaladó vasúti vonal vonatjai mind elakadtak és a forgalmat ne- 1 hezen tudják újból megindítani.

Next

/
Thumbnails
Contents