Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-30 / 74. szám
4 keitnilßsjts XV. ÉYF. 74. SZÁM. A CIRKUSZ (Résziét egy készülő Goya-regényből.) Irta: Lite ti Eraő I. Á cirkusz. A forró, átporosodott levegőbe lobogó fáklyák mártogatták fényeiket. Elől, a körben futó padsorokban delnők legyezték magukat és szemük megtelt csillogó izgalommal. Lenn a porondon kecske- bukázó komédiások, bukdácsoló medvék, lajtorja legfelső fokára szaladt vigyori képű majmok, bojtos török sapkával a fejük búbján, tollbokrétás prüszkölő orrlyuku mének, tempósan lépkedve a táno ütemeire és ahogy pattogott felettük az ostorhegye, köszöntésre hajtották finom végtagjaikat; tüzevők, kardnyelők, utánuk ismét a kifestett arcú bohócok, kakasviadal és más eféle. A festő társaságával az aréna közepe táján ült. Nem a legelső vörös drapériával behúzott sorban, nehogy a lovak a felrúgott port ruháikra seperjék. Don Francisco mellett Leocadia asszony begye8kodett, szúrós, szigorú szemekkel, mintha még itt is a rend kérlelhetetlen őrének szerepét játszaná. Leocadia asszony másik oldalán Mora- tin foglalt helyet. Goya baloldalán Rosarito ült, hátuk mögött a valenciai festő állott, nekitámaszkodva egy felcicomázott oszlopnak. Don Francisco szerette a cirkuszt, aminthogy kedvelt minden olyan látványosságos alkalmat, ahol a köznép hódolt kedvteléseinek. Ha megfordult akár otthonos helyen, akár idegen városban, sohasem húzódott a fal mellé, de egyenesen abba az irányba törtetett, ahol legnagyobb volt a soka- dalom. Szerette az ünnepségeket, ahol nem egyszer durva szenvedélyek élték ki magukat, szeretett elkeveredni precessziókban — korántsem vallási áhítatból, — élt, halt a bikaviadalokért. Szerette a piacot, tarka színeiért, a zsivajáért. Szeretett bámészkodni a bámészkodókkal, versengeni a versengőkkel, izgulni az izgulókkal. De legjobban a testi erőfeszítések látványát szerette. Amikor valaki megkísérli, hogy önmaga mértéke felé emelkedjék. Legyen bár az a valaki egy közönséges csepürágó... De talán mégsem úgy van... Hiszen ép any- nyira örömét találta abban is, ha az ember leszáll vélt magaslatáról és a maga módja szerint ala- C8onyodik. A trapézugró karcsú, gyík testével többet akar a megszokottnál, a várhatónál, a rendesnél. A pojáca ellenben kevesebbet akar, de mást akar, mint a lényege. A majom embert miméi, az ember a majmot mímeli. Ezért szerette hát a cirkuszt. Csak senki se adja oda önmagát... Tépje ki mindenki magát abból az álarcból, amelybe testi hüvelye belekényszeríti. Mindegy; sülyed vagy emelkedik, csak ne rostokoljon egyhelyben. Tragikus hős vagy komédiás, úgy is ikerlelkek. Don Francisco a csodabogarakat szívesen tűzi gombostű begyre. íme most hangszerek lármája között porondra lép a Calude Ambroise Surat, az „Élő csontváz“. Kiaszott zörgő fenomén. mintha valamilyen bonc- tani könyv lapjairól lépett volna elő. Nem tud egyebet, csak ösztövérségét. De azt ám igazán tudja... Talán a természet csodálatos szeszélye vetélte el őt. a teremtő egy unott percében dobta ej magától, anélkül, hogy húst és bőrt adott volna neki utravalónak, vagy szívós emberi akarattal addig nyelte a krétát, ameddig már-már egyazon anyag lett vele. Skarlát köpenyegét megigazítja vállpereecin, ledéren, mint egy lovag, aki dalolni készül szerelmese ablaka előtt, most megfordul, a csigolyáit érzed a szöveten keresztül, most, most feléd tart. ízületei, mint valami acélrugók nyúlnak ki feléd, ó, semmi... ez a csontváz nevetni is tud. Rosarito mégis megreszket. De mintha a keze nem téged keresne, jó dón Francisco, hanem azt a férfiút, aki hátatok mögött áll, tenyerébe fogja a fázékony ujjakat és egyenként megnyugtatja őket. Nekik ez is egy ütem az egymásratalálás nagy himnuszában, aminthogy itt minden azért történik, félelem és izgalom — gondolja Goya, — hogy még jobban örülhessenek egymásnak. — Nekem pedig — nyögte Goya — legfeljebb egy rajz holnapra a vázlatkönyvemben. Leocadia asszony lelkesen tapsol. Ö is szereti a cirkuszt. Miért ne jöhetnénk el minden este? — kérdi Goyától és Goya is elcsodálkozik, valóban; miért ne jönnének el? Költséges mulatság ugyan, de Leocadiának mostanság megtakarított pénze van. Vájjon honnan veszi? Talán Rosarito mégis készpénzre váltja miniatűrjeit? Csakis igy juthattak pénzhez, pedig ő hogy megmondta, hogy a művészet nem vásárra való. Igaz. nem kár értük. Rosaritoból sohasem lesz semmi —• ezt megállapítani most ügyefogyott elégtétel volt a számára — és ez a valenciai is esak egy jó iparos. Szemet kell hunynom, ismét meg kell, hogy alkudjak — vonta össze szemöldökét, de aztán gondolt egyet — Rosaritónak meg kel! mutatnom az új eljárást, úgy sem fog rájönni magától sohasem — mondotta magában, nem tudni, azzal a szándékkal-e, hogy ezúttal Rosarito több pénzt kereshessen vagy hogy mint. lelkiismeretes ember, ne vonja meg tudását tanitványától. A hallgatóság bámész sorain a meglepetés moraja hömpölyög végig, a tenyerek összeverődnek, a zenekar tombol. De Goya szivében csak a kis motolla zakatol szüntelenül: Vájjon szeretik egymást ? hol. tartanak már? és mi lesz majd ezentúl?... Hátha semmi sem történt? Csak én látok agyrémeket? De hát mit is akarok én tőle? Ó, milyen szerencsétlen óra, hogy ez idevette útját és itt ragadt. A cirkusz látványába az emlékezés régi képei villannak bele. Don Francisco utána nyomoz a múltban. Nem adódott-e valami olyan jel, amelyből már akkor következtethetett volna?! Botorság! Tépelődéseiből Leocadia asszony könyöke veri fel, aki a szünetre figyelmezteti. Szünet alatt megnézhetjük a menazsériát — Rosarito is jön? — Hát persze, mindenki. — Akkor gyerünk! A fürészporral teleszórt átjárón, amely a pompás épitmény baloldaláról nyúlt ki és az állatos sátrakhoz vezetett, haladtak a ketrecek között. Furcsa, nehéz szag áradt ki oly sűrűn és nyomasztóan, mintha valósággal csepegne a réseken át az élő állatok megfogható közelsége. Forró égCORSO Mo*böb. AN A*.0pefl esitve af tájak fenevedjai, tigrisek és oroszlánok mozgatták odabenn sötét terhes árnyékukat és csak sárga szemük villogott elő, amelybe összegyűlt minden indulat. Más ketrecben egy dromedár kontúrja, mélyen hozzátapadva a hátsó falhoz, rettenetes árvaságban. És még sokféle állat... Fajebek szerelmeskedtek, idomított patkányok ugráltak fel oly ügyességgel, mintha minden felszökellésnél saját farkaikba fogódznának, lovak abrakol- tak, meggyőződéssel ingatva sörényüket... Don Francisco megrendülve állott meg a ketrecek és jászolok előtt, titokzatosan hallgatódzott, mint aki érti az állatok beszédét is. (Befejezése következik.) Mindenféle árverések sürgős beszüntetését kéri interpellációjában Szabó Béni Harminc százalékkal csökkentsék az adókat s törüljék el a patenta fixa-t (Bukarest, márc. 29.) Szabó Béni magyarpárti képviselő interpellációban mondotta el, hogyan ragadható ki a mai kétségbeesett helyzetéből a polgárság. A városi lakosság, iparosság és kereskedők leikéből beszélt s amit mondott, olyan általános óhaj, aminek teljesítése nélkül a legszomo- rubb jövőt látják maguk előtt. Szabó Béni a kamarában a következő interpellációt terjesztette be: I. A különféle adó-hátrálékokért és más magántartozásokért az iparosok, kereskedők é§ más foglalkozásúak ellen a legkíméletlenebb végrehajtás folyik, és az ország értékes, kötelességtudó polgárainak vagyona felbecsülhetetlen értékben, potom áron jut azoknak birtokába, akiknek kellő időben sikerült pénzeiket a gazdasági vihar elől biztonságba helyezni. Ezáltal az adófizető polgároknak ezrei semmisülnek meg anélkül, hogy helyettük, az uj tulajdonosok hasonló számú és értékű adófizető tábora jönne. Ez a szomorú tény, a polgárok gazdasági összeomlása mellett, az államháztartás egyensúlyát is a legkomolyabban veszélyezteti. TI. Az uj adókivetéseknél egyáltalán nem, vagy csak igen ritka esetben vették figyelembe az adófizetők helyzetét és fizetési képességét. A „patenta fixei“ rendszer teljesen időszerűtlen és annak rendelkzései teljesen téves alapon állanak. Az a körülmény, hogy a mult 3 év adóalapjának középarányát veszi adóalapul a jövő 3 évre. egyfelől az iparos és kereskedő réteg kiirtását fogja eredményezni. másfelől pedig a pénzügyi kormányt el sem képzelhető nagyságú deficit elé fogja állítani. Az uj adókivetések legnagyobb része, még az eddiginél is nagyobb adóösszegeket jelentenek, holott tudott dolog, hogy az 1932. évi költségvetés mintegy 30 százalékkal alacsonyabb az 1931. évinél. Tekintette! a fenntemiitett tényekre, valamint azon körülményre, hogy a teljes gazdasági összeomlás elkerülése céljából a lehető legsürgősebb és legradikálisabb cselekedetekre van szükség, tisztelettel kérem az alább: intézkedések azonnali megtételét: 1. Uíasittassanak a pénzügyigazgatóságok, hogy az adóárveréseket azonnal szüntessék be. 2, Indokolt és kellően igazolt esetekben az 1931. december 31-ig szóló adóhátrálékot egészben. vagy részben töröljék. 3. Az igy fennmaradó adóhátrálékoj osszák 8 részre és 1932. május 15-től kezdve havonta, az ez- évi adók összegével együttesen legyen fizethető. 4. Az 1932. évre kivetett öszes adók összegét, mivel az úgyszólván semmivel sem kevesebb, mint a mult évi adók összege, rendeleti, vagy törvényhozási utón 38 százalékkal csökkentsék. tekintettel arra, hogy a költségvetés is ennyivel kevesebb, mint a mult évi, bár a gazdasági helyzet sokkal nagyobb arányú csökkentést igényelne, 5. 1933. január 1-re uj adótörvény készítendő, melynek alapján a tényleges vagyoni helyzet és kereseti lehetőség szigorú és egyenlő jellegű figyelembe vételével történjék az adókivetés. A „patenta fixa“ adórendszer törlendő, mint amely a mai hullámzó gazdasági helyzetben nem alkalmas. 6. Sürgősen szüntessék be a magánadósságokkal kapcsolatos árveréseket és fizetéslefoglalásokat. Utóbbiakat visszamenő hatállyal. Egyidejűleg tegyék meg az összes intézkedéseket, az összes adóságoknak törvényhozási utón való és kölcsönös érdekeket szolgáló rendezésére, mivel másképp a teljes gazdasági csőd elkerülhetetlen. Bútorasztalos csoportvezető és gyakorlott asztalos segédek, továbbá politúrozó munkás és munkásnők, valamint kárpitos segédek azonnali belépésre felvétetnek Székely és Réti bútorgyárában Târgu-Mureş—Marosvásárhely. Autóhengerek köszörülését amerikai gépekkel 1 hengerenként 200 leiért vállalja: A. Kálmán Autó & Motorabteilung, Arad.
