Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-21 / 67. szám
4 KutnUjsm XV. «m si. szm Tízezer kenyerétől megfosztott soffőr existenciá. fáért és állati sorban tartott 150 inter náltért emelte tel szavát a IRIagyar Párt Szabd Béni három közérdekű interpellációja (Bukarest, március 19.) Jelentettük, hogy Szabó Béni magyarpárti képviselő három interpellációt terjesztett elő a kamara tegnapi ülésén. A sok ezer erdélyi ember exisztencláját mélyes sértő esetekre vonatkozólag Szabó képviselő ezeket adta elő: Tizezer soffőr az éhhalál torkában. Első interpellációját a belügyminisztérium vezér- igazgatójához intézte Szabó Béni a következőkben: Az 1929. október 22-cn hozott, A közutakon való közlekedés törvénye, (Lege asupra circulaţiei pe drumurile publice) 36-ik szakasza és e törvény 1931. január 10-én megjelent végrehajtási utasítása, (Regulament pentru aplicarea Legii) 56. szakasza alapján 1931. julíus 30-án 5066—931 A, és 1931. november 5-én 9350— 1931. A. számok alatt rendelkezés ment a rcndőrprefek- turákhoz, miszerint elrendelték a bevonását mindazoknak a soffőr-igazolványoknak, melyeknek tulajdonosai az igazolvány beszerzésekor még nem voltak 21 évesek. A rendelkezést végre is hajtották, miáltal az országban mintegy 10.000 szorgalmas, fiatal, sok esetben családfentartó fiatalember vált egyik napról a másikra munkanélkülivé, nagymértékben szaporítva azt a nyomorúságot, mely amúgy is szinte elbirhatatlan. Egyedül csak Brassóban 185 ilyen fiatal soffőr maradt munkauélkül. Férfikalapokat fssf, tía&iit, formál és vasal olcsón FEHÉR, Strada Memorandului (Unió ucca) 21 sz. (volt Redout) Ebben az ügyben már egy esetben tárgyaltam Mun- teanu Râmnic miniszter úrral és beterjesztettem hozzá az összes szükséges beadványokat a kérdés rendezése céljából. Ugyancsak tárgyaltam ez ügyben február 5-én vezérigazgató urrai is, amidőn közölte a vezérigazgató ur, hogy nevezett 18—21 éves soffőrök hajtási igazolványának visszaadása csak a törvény megfelelő módosítása után volna lehetséges. Továbbá, előterjesztésemre kijelentette a vezér- igazgató ur, hogy hajlandó olyan rendelkezést kiadni, mely szerint mindazon 18—20 éves soffőrök, akik rendes vizsgákon kapták a fenti módon visszavont hajtási igazolványukat, azoknak a 21 éves koruk elérése után, újabb vizsga letétele nélkül kiadják a hajtási-igazolványokat. Ezek alapján tisztelettel kérem, kegyes legyen vezérigazgató ur az összes illetékes hatóságoknak körrendeletben elrendelni, hogy a hajtási igazolványokat minden újabb vizsga, vagy bármiféle taxa, vagy dij-íizetés nélkül szolgáltassák ki. Indokaim: Teljes lehetetlen uj vizsgát és dijakat követelni azoktól, akik a korábbi törvény rendelkezései szerint legális utón szerezték meg hajtási igazolványaikat, különös tekintettel a kétségbeejtő pénzügyi viszonyokra és azon tényre, hogy szerzett jogaiktól, a törvény felületessége ezen ifjakat alkotmányellenesen fosztotta meg. Az ország egész területén több, mint 10.000 ifjút nem lehet tejesen a munkanélküliség karjaiba dobni és legalább a törvény keretein belül biztosítható jogaikat,: személyszállítás kizárásával, más jármüvek vezetése engedélyezésével meg kell adni. Százötven internált állati sorban. Az itt következő, a munkaügyi miniszterhez intézett interpelláció ezeket mondja: A Rául-Vadulul (szebenmegyel) községben lévő dolgozóházból (Colonia de munca) az ott internálásban lévő 150, nagyobbrészt idősebb ember nevében kétségbeesett hangú panaszoslevelet küldtek hozzám. E levél szerint ez a 150 szerencsétlen ember a legrettenetesebb ál» lati sorban tengeti életét. Ha a legkisebb panaszt teszik, as Igazgató lelövéssel fenyegeti őket, továbbá magánzárkákat, úgynevezett ,cáréért" késztetett és oda záratja az embereket a legkisebb ok miatt Is, Ruházatuk teljesen hiányos és lerongyolódott, amelyet az Igazgatóság a nagyszebeni elmegyógyintézettől vásárolt, kilogrammonként 5 lejes árban. Az árból következtetni lehet a minőségre. Es ebben a hiányos, nyárias öltözetben, ezekkel a szerencsétlen internáltakkal a legnagyobb hidegben erdőirtási munkálatokat végeztették Bolţa, szebenmegyel község községi- és magánerdőiben. A ruházattal egyenrangú a tisztasági és egészségi helyzet is, mivel a jelentés szerint az internáltaknak a férgek, tetvek, stb. ellen is kell küzdeniök. Súlyos panasz van az élelmezés ellen is, jóllehet ma már igen kevés pénzzel rendesen elláthatók volnának az internáltak, tekintettel az élelmiszerek nagy olcsóságára. Tekintettel a szörnyű igazságtalanságra és embertelenségre, tekintettel arra, hogy 150 különböző nemzetiségű román állampolgárról van szó, akik ha szabadság-vesztés alatt is élnek, de emberek, tekintettel a román állam presztízsére, amely nem tűrheti, hogy egyes, az emberi méltóságból klvetköztetett egyének úgy bánjanak a rendelkezésük alá került embertársaikkal, mint utolsó rendű állatokkal, tisztelettel kérem a munkaügyi miniszter urat, haladéktalanul küldjön ki egy teljesen pártatlan vizsgáló bizottságot azzal az utasítással, hogy a vizsgálatot igazságosan, a legapróbb részletekig vezessék le és annak alapján, akit bűnösnek találnak, tisztségükből azonnal bocsássák el és méltó módon büntessék meg. Végül Dombos fogarasmegyei község magyar lakosainak súlyos legelöpanaszát továbbította Szabó Béni a földmivelésügyi miniszterhez. • Az uj nyngdijrendelet teljes és precíz magyar fordítása az összes táblázatokkal kapható dr. Mandel Forditó Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. Amerikai film Irta: Szakáts László. Barátom, a „filmhabitüé", moziban volt s mindnyájunk legnagyobb rémületére elmondja, hogy mit látott: — Az volt aztán a valami. Az álarcos ember! Hogy is magyarázzam meg, hogy értsétek?.... Hát, kérlek, röviden: Van egy gyáros. Olyan izé, mint Weisz Manfréd. A gyárosnak van egy leánya. A leánynak van egy vőlegénye, egy sógornője, egy férfiismerőse, aztán egy mérnök és egy detektív. Ezek a szereplők. Azért soroltam fel őket, mert igy könnyebben megértitek a darabot. Nos hát, idefigyeljetek! Az egész hecc úgy kezdődi!:, hogy a gyáros levelet kap. Ja, igen! Tudniillik a gyárral egy kis baj van. Kár sejtitek, hogy a gyáros tulajdonképpen svindler, a gyár nem is az övé s a levélben felszólítják, hogy menjen, abtrétoljon s adja át a jogos tulajdonosnak. Persze, Weisz erre sürgősen telefonál a détektivnek. A detektív jön, néz. A kastély öcsscs Kapuit elállják. De ezt jegyezzétek meg, mert ez fontos. Mi lesz most? A detektív hümmög s a végén kiböki. Végtelenül sajnálom, kedves izé, de ha nem meséli el ától cettig, hogy mi van ezzel a családdal, akkor én, leider, nem tudok segíteni. Mert itt családi baj van. A gyáros rágja a száját, fene egye meg, kellemetlen, nagyon kellemetlen. „Nézze, drágám, ez nem olyan egyszerű. Hagyjon engem gondolkozni. Aztán majd meglátom...“ Ekkor látszik, hogy a gyáros leül egy olyan magas, arisztokratikus székbe és őrülten gondolkozik, S most kezdi spaaolni az embert a film. Hiába, ezek az amerikaiak... A szék mögül kinyúlik egy kar, kérlek szépen, a karban tör, s ohne weiteres, bele a gyárosba. Szóval, megöli. Es most megjelenik az álarcos ember, fekete álcával. A kést belevágja a falon a leány képébe és el. Azt se tudod, hova. Egyezer csak nincs. Ot perc szünot. — Rémes! — kockáztatja meg valaki. — Mi az, hogy rémes? Egy ilyen végződés, öregem, ez spannol eleitől! Kő! Miféle trükk? Nagy tévedés! Én csalt ismerem a mozitehnikát! Naiv dolog, fiam! Ezekben az amerikai darabokban olyan szép naivul adják be az embernek, hogy a falra mászol tőle! Menjünk tovább, mindjárt meglátod! Most megkezdődik a küzdelem a lány meg az álarcos között. Látod a csilléket, amint a kötélpályán futnak. De van egy hely a hegyen, ahol majdnem súrolják a földet. Az álarcos idehozza a leányt és leteszi. A csillék jönnek. Már csak egy pillanat, már itt van, már elsöpri a leányt, a közönség cerplaccol és akkor vége. Vége amit tudom én hányadik felvonásnak. A! kérlek... Valaki megint közbe akart szólni, de fllmkedvelő barátunk azonnal lehurrogta: — Es most — mit zavarsz, kérlek! — és most azzal kezdődik az uj rész, hogy egy kar az utolsó pillanatban megkapja és elrántja a leányt. De, hogy közben te szelíden megpukkadsz, az csekélység. A! kérlek... Es most üldözik egymást autón meg izén. Látod az órán, hogy nyolcvankilóméteres sebességgel. Fiam ez nem vicc. Különben is, az álarcos őrült erős. Úgy hajlitja a vasat, mint a pinty. Hogy az nem olyan vas? Hát aztán? Mi közöm hozzá? En csak annyit látok, hogy hajlítja. Miattam lehet olyankor egy artista is a helyén: úgy se látom. Mindig fekete lebernyegben van. Jó, jó, bánom is én, legyen artista. Nekem az a lényeges, hogy öt métert ugrik. Nem, drágám, nem cserélik ki bábuval. Nagy tévedés. Régi vice. Na, várj csak, ne szólj mindig közbe, hadd mondjam el, mi történt tovább. Szóval, van egy hid. Egy olyan hid, amit szét lehet vonni. Megnyomsz egy gombot és a hid szépen kettéválik a közepén. Egy olyan hid, öregem. Láttál már ilyen hidat, na! Es most megy. Es a leány lerántja a soffőr sapkáját és akkor látszik, hogy a soffőr nem más, mint az álarcos. Erre a leány revolvert szegez a homlokának, de az álarcos meg se moccan. Hogy miért nem lövi le? Majd tán bolond, hogy lelőj je! Lelőni: jó vicc! Hát mit tudom én, hogy miért nem lövi le! Már a hid közepén fut az autó, mikor látjuk, hogy az őr — vagy mi a szösz — nyomja a gombot s a hid a legnagyobb lelkinyugalommal szétválik. Az utolsó pillanatban az izé kiugrik az izéből, fenn elkap egy izét s átlendül a másik oldalra. Még egy pere és az autó zuhan a mélységbe. De az utolsó pillanatban a leánynak sikerül lefékezni az izét... Eszreveszem, hogy magam maradtam a publikumból. Helyzetem aggodalommal tölt el: — Hány felvonás van még? — puhatolódzom komor sejtelmekkel. — Mindjárt vége... Figyelj, fiam most jön a legizgalmasabb! Szóval, lóg egy lánc. Látod a perspektívái, hogy körülbelül két emelet Fenn egy olyan balkonsz*- rü izé van, azon fut a leány meg az álarcos. Alul a mélységben sistereg az olvasztott izé, vas. Hogy nem is vas? Hát akkor nem vas. Itt nem az a vicc! Itt &z a vicc, fiam, hogy a leány kiugrik a balkonszerü vacakból, elkapja a láncot és azon himbál. Jó, legyen artistanő!,.. De az álarcos is ugrik s ö is elkapja a láncot. Es most látjuk, előszedi a bicskáját és el akarja vágni a láncot.,. — Hopp! — kiáltom —, állj! Barátom gyorsan „lefékez“ s hunyorogva bámul rám. — Mit akar elvágni az álarcos? Mondd csak mégegyszer! — Ne okoskodj! — könyörög szlvetmeginditóan, — Hadd mondjam tovább! — Nem! Tessék előbb tisztázni az ügyeket! — De az utolsó pillanatban sikerül a leánynak... — próbálkozik kibújni a kelepcéből. — Nem! — lépek föl erélyesen. — En most már ebből elvi kérdést csinálok. Mivel vágja el a láncot? — Nem is vágja el — motyogja sunyi óvatossággal; majd gyorsan hozzáteszi: — Tévedtem. — Úgy? Hát akkor szervusz... El akarok surranni. De ő se rest. „Az utolsó pillanatban“ sikerül elcsípnie a kabátom csücskét. — Ne menj el! Hallgasd végig! Az arca vonaglik, a szeme könnyes. Nem tudom nézni ezt az eleven fájdalmat. Gyengeszlvü ember vagyok. Megadom magamat sorsomnak. S különben se menekülhetnék. Barátom markában tartja a helyzet kulcsát: a kabátom csücskét. — Jó — legyintek busán —, bánom is én. A tekintete felcsillan. De most már előrelátóbb. Karonfog, úgy cipel tovább. Másik kezével az orrom előtt hadonászik. A hangja diadalmasan harsog, Az egész ucca minket hámul. — Képzeld, öregem, a szituációt. A leánynak mégis sikerül az utolsó pillanatban.., Felsóhajtok. A leánynak sikerül. Nekem nem.
