Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)

1932-02-12 / 34. szám

Országos M agyarpárti Lap Szerkesztősági és kiadóhivatali talefon: 503, 6-94 XV. évfolyam sje 34. szám Előfizetés Magyarországon: Egyévre 50 Pengő, félévra 25 Pengj, negyedávra 12.53 P. Egyes szám ára 20 ílllár Előfizetés belföldön: Egyévre 800, félévre 400, negyedévre 200, egy hóra 70 L. Egyes szám ára 3 lej Argetoianu megváltoztatott taktikával védelmezi (onverziós tervét Március 15-ig hosszabbítják meg az agrármoratoriumot A jegybank az uralkodóhoz nyújtotta be kifogásait a konverziós terv ellen — A pénzügyminiszter feladta az erélyes hangot Belügyminiszteri beszéd a grivitai sortüzről (Bukarest, február 10.) Az összes fórumok és a tárgyaló asztalok előtt egészen más han­got ütött meg szerdán Argetoianu a konver­ziós tervének keresztülviteléről, mint amilyent eddig használt. Az erélyes diktátor helyett most mint kérő és magyarázó fél mutatkozott be. Minden valószinüség szerint háttérbeli ma­gyarázata van annak a taktikaváltoztatásnak: nem megy a dolog úgy, ahogyan ő gondolta. Egy külföldi szakembernek azt a kijelentését kapták fel politikai körökben, mely szerint Argetoianu a pénznélküli fizetés csodaszerét akarja feltalálni. E gúnyos megjegyzésnél erő­sebb akciók állanak a háttérben. összeütközés a tüntetőkkel. A bukaresti izgatot hangulatot jellemzi a grivitai tüntetésnél történt összeütközés, amit a parlament szerdai ülésén a belügyminiszter tett szóvá. A Calea Grivitein kedden este véres inci­dens játszódott le. Mintegy 500 főnyi munkás összegyűlt az utcán és zárt sorokban indultak a vasúti műhely felé, ahol gyűlést akartak tartani. A rendőrök a tiltott gyülekezést meg­akadályozandó oszlásra szólították fel a mun­kásokat, majd, amikor felszólításuknak nem volt eredménye, az első sorban haladó négy munkást letartóztatták. A munkások nem akar­tak enegedelmeskedni, mire a rendőrök fenye­getett helyzetben érezvén magukat, először le­vegőbe lőttek és amikor ennek sem volt ered­ménye, a munkások felé fordították fegyverü­ket. Két súlyos sebesültje van az összeütközés­nek: egy 19 éves fényképész és egy bufteai ci­pész, tehát egyik sem a tüntető vasúti munká­sok közül való. A lövésekre a tüntetők szétosz­lottak úgy, hogy mire a rendőrségi megerősíté­sek megérkeztek, csak a sebesülteket találták a helyszínen. Csütörtökre várják Bethlen Györgyöt. A Magyar Párt parlamenti tagjai közül jelenleg Bukarestben tartózkodik Páll Gábor, dr. báró Szentkereszthy Béla, Laár Ferenc, Wilier József dr., dr. Gyárfás Elemér szená tor, akik csütörtökre várják dr. gróf Bethlen György pártelnök visszaérkezését, aki nehány napra hazautazott. Visszaérkezése után a par­lamenti csoport ülést tart és ezen szögezik le a kormány konvertálási terveivel kapcsolatos állásfoglalásukat. Argetoianu taktikát változtatott A kamara pénzügyi bizottsága szerdai tár­gyalásán először is magáévá tette a mezőgaz dasági végrehajtások felfüggesztésének már­cius 15-éig való meghosszabbítását, majd a konverziós javaslattal foglalkozott. Argeto­ianu jelenlétében. Hedrich szász képviselő a magyar képviselők álláspontját támogatva, szintén azt követelte, hogy az erdélyi falusi bankok és hitelszövet­kezetek épen olyan elbírálás alá esse­nek, mint a román népbankok. Argetoianu meglehetősen megváltozott takti­kát követett a bizottsági ülésen. Amig kedden rendkívül energikus és agresszív volt, addig szerdán már nagyon szelid volt a magatartása. Politikai körök ezt a taktikaváltozást kormánykrizis előjelének tekintik, amit különben alátámaszt az a körülmény is, hogy az uralkodó sorozatos audienciákon fo­gadja a politikai pártok vezetőit. Magyar interpelláció a nyugdíjasokról. Gyárfás Elemér dr. magyarpárti szenátor csütörtökön délután nagyszabású interpellá­ciót fog elmondani a szenátusban a nyugdíj­ügyben. Az interpellációt, amely egész csomó adatot tartalma^, politikai körökben, kormány- párti oldalon is 'hagy érdeklődéssel várják. A pártok tanácskoznak. A néppárt végrehajtóbizottsága Averescü marsall elnöklete alatt február 18-án ülést tart. Az ülésen részt fog venni Goga is. Tekin­tettel azokra a hírekre, amelyek a néppárt bel­ső zilált helyzetéről szólanak, ezt a tanácsko­zást nagy érdeklődéssel várják. A nemzeti parasztpárt intézőbizottsága szerdán Madgearu lakásán ülésezett. Az er­délyiek közül Hatieganu Emil, Man lelkész és Crisan volt államtitkár ismertették az erdélyi román álláspontot a konver­tálás kérdésében. A tanácskozáson elhatározták, hogy a párt tovább is részt vesz a parlamenti bizottság ülésein, annak ellenére, hogy a kormány ja­vaslatával egyáltalában nem értenek egyet. Â bankká máiiyzó az uralkodóhoz fordul Az Epoca értesülése szerint a Nemzeti Bank kormányzója, Anghelescu memorandu­mot nyújtott át az uralkodónak s ebben rámu­tatott azokra a súlyos következményekre, ame­lyekkel a konverzió megvalósítása a jelenlegi tervek alapján járna az ország egész hiteléle­tére és igy a Nemzeti Bankra is. A liberálisok a konverzió ellen. A Viitorul, a liberálisok lapja, mint a párt álláspontját leszögezi, hogy felfogásuk és a kormány tervezete között a konverzió kérdé­sében alapvető ellentét van. A kormány kategóriákra osztja a mező- gazdasági adósokat, ezzel szemben a liberálisok az összes mezőgaz­dasági adósságokra egyenlő elbánást kérnek. Woronoff-injekció. A Lupta egy Bukarestben tartózkodó kül-, földi pénzügyi kapacitás érdekes nyilatkozatát közli. — önök megoldják az adósságok problémá­ját pénz nélkül — mondotta a szakember. — Adják át nekünk is ezt a receptet, csak az ne legyen valami Woronoff-féle kísérlet. Ha azonban az önök pénzügyminisztere megtalálta a kérdés megoldását, úgy nyugodtak lehetnek ifelől, hogy rövid időn belül az összes európai és amerikai államok diplomáciai utón fogják önöktől kölcsönkérni ezt a zseniális szakértőt, aki feltalálta, hogy oldható meg a krizis pénz nélkül. Kormányváltozás Ilire. A Lupta érdekes politikai horoszkópot állít fel. A konverziós bizottság keddi ülésén már észre lehetett venni a lap szerint — hogy a kormány helyzete tarthatatlan. Olyan verziók keringenek, hogy a kormány lemond és a par­lamentet fel is oszlatják. Érdekes, hogy ezt a verziót Argetoianu hívei langzirozzák azzal, hogy az uj kormányt valószínűleg Argeto­ianu fogja megalakítani és rendelettör­vénnyel léptei! életbe a konverziót abban a formájában, ahogyan ő helyesnek látja. A Jorgistálc arról beszélnek, hogy Arge­toianu szívesen idézne elő konfliktust, őmaga és a miniszterelnök között, hogy igy ő kerül­hessen a kormány élére. Az ellenzéki pártok egységes frontot alakítottak a konverzióval szemben és vezéreik az uralkodót sorozatos ki­hallgatásokon informálják a pártok véleménye felől. Meghosszabbítják az agmriuomtormmot A kamara szerda délutáni ülésén Lupu dr., aki most érkezett vissza külföldi útjáról, kéri, hogy a képviselők Írásban adják be bejelenté­seiket és ezekre a minissíf-rek szintén válaszol­janak írásban, mivel a jelenlegi rendszer mel­lett hetek, sőt hónapok telnek el, amig egy-egy bejelentésre szóbeli választ kaphatnak. Argetoianu a szószékre megy és beterjeszti a mezőgazdasági adósságokra vonatkozó végrehajtásokat február 15-éig felfüg­gesztő törvény hatályának március 15-éig történő meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot és kéri erre a rendkívüli sürgősség kimondását, amit egyhangúlag megszavaznak. Lapedatu nemzeti parasztpárti kéri, hog'y az iskolák igazgatóinak joga legyen annak meghatározására, milyen mértékben és milyen időben foglalkozzanak a növendékek gyakor­lati munkákkal az iskolákban. A belügyminiszter a grivitai sortüzről. Argetoianu belügyminiszter a következő szónok. Bejelenti, hogy a konverziós javaslatot tárgyalóbizottság ülésére kell mennie és ezért már előre válaszolni óhajt azokra az esetleges felszólalásokra, amelyek grivicai vasúti mű­hely munkásai és a karhatalom közti összeüt­közés ügyében el fognak hangzani. Az ellenzék hevesen tiltakozik az eljárás ellen, amely ellenkezik a parlamenti formákkal. Argetoianu azonban nem törődik a tiltakozás­sal és tovább folytatja beszédét. Elmondja, hogy a grivitai vasúti műhely munkásai, mintegy négyszázan összegyűltek, tüntettek és köztük és a rendőrség között kedd este összeütközés volt. El kell ismerni, hogy a munkások meg­mozdulása jogos követelésekkel kapcsolatos, mert leszállították a fizetésüket, ami a jelen­legi súlyos gazdasági viszonyok között érzékenyen érintette őket. Mindezek ellenére sem lehet azonban eltűrni, hogy bizonyos felforgató elemek bujtogassák a munkásságot és uccai tüntetéseket rendezzenek.

Next

/
Thumbnails
Contents