Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-11 / 33. szám
XV. ÉVF. 33. SZÁM. Ü £i £ 2 'i‘ÜJ3JUä Ghibn végnélkül!, üi*es vádaskodást Az europa» békét biztosítássá brhibu szerint a snagvar kath. iskolák tönkretétele Minden katholikus vezérféríiu hami§iíé9 Anghelescn rossz patrióta, egyedüli ^megoldás“* a kolozsvári píarísíák 99kiiízése66 — A Keleti Újság- cikksorozatának negyedik része — (Kolozsvár, február 9.) Ghibu professzor, meg kell adni, következetes azon az utón, amelyen a katolikus Státus feloszlatásához és a magyar katkolikus vagyon elvételéhez akar eljutni. Ebben a törekvésében a konkordátum pontjait is igyekszik félremagyarázni. E szándékos félremagyarázások komoly történettudósaink megvilágításában majd méltó cáfolatot fognak találni, erre most nem térünk ki. Mégis annyit megemlítünk, hogy a konkordátummal kapcsolatos félremagyarázásai során dr. Goldis akkori kultuszminisztert is megvádolja. A továbbiakban olyan kijelentésekre ragadtatja magát, hogy a román uralom alatt „a Státus vezetői csaló módon igazgatták a javakat.“ Azt állítja, hogy a vagyontárgyak egyrészét nevetséges árakon adták el és ezért a „bűnösöknek“ viselniük kell a következményeket. A státus vagy on oroszlánrésze a földreform kisajátítása rendjén csakugyan potom árakon jutott más kézbe, ezért azonban nem valószinü, hogy Ghibu Oni- sifor felelősségre akarna vonni valakit. Az orth. kongresszus és a Népszövetség. Ghibu tanár ur egyébként gyakran hivatkozik az ortodox klérusra, mint amely gyűlésein több Ízben is állást foglalt az ő eszmemenete mellett. Mint jellemző, bár egy kissé komikusán ható epizódot említjük meg Ghibu könyve alapján, hogy az ortodox lelkészi kongresz- szus elnöke azt a kijelentést tette, hogy át kell alakulni kisebbséggé és panasszal fordulni a Népszövetséghez. Panasszal a mindenható Státussal szemben, amely Ghibu ur szerint amúgy is állam az államban és amely éppen az idén volt kénytelen elhatározni ősi iskoláinak leépítését, súlyos anyagi válsága miatt. Külön fejezet foglalkozik a király legfőbb kegyúri jogáról, amelyet Ghibu szerint a romániai katholi- kus egyház felett ma is gyakorol. Ghibu Onisi- for önmagától értetődőnek tartja, hogy a királyi kegyúri jog a magyar katholikus intézmények gyors elrománositásával járna együtt, pedig a mi véleményünk szerint a király személye felül áll mindenféle politikai mesterkedéseken és az erdélyi magyarok épp úgy igazságot várhatnak tőle,, mint a románok vagy az ország többi népei. A királyi katholikus iskolák múltját épp olyan tendenciózusan igyekszik beállitni Ghibu mint egész elméletét a Státusról. Megismétlődnek a frázisok, hogy a magyar állam csak „tűrte“ ezeknek az iskoláknak a működését. Az uj imperiumnak azonban Ghibu szerint nem „tűrni“ kell, hanem erélyesen fel kell lépni az autonómia ellen. Egy fejezet, amely kimaradt a könyvből, Egy fejezet hiányzik Ghibu könyvéből. Vájjon mi lehetett benne és mi az oka annak, hogy nem nyomtatta le? Úgy sejtjük, hogy olyan állításokat kockáztat meg ebben a professzor ur, amelyeket már ő sem mer a kritika szemüvege alá bocsájtaui. Mindenki hamisító. A következő fejezet aztán már kezdi megközelíteni a voltaképpeni célt. Megtudjuk belőle, hogy a Státus azért választotta Kolozsvárt központjának, hogy katholikus centrumot csináljon belőle. A hamisítási vád kedvenc kifejezése Ghibunak. Hamisit az 1928. évi Státus jelentés, amely megállapítja, hogy a kolozsvári piarista gimnázium kezdettől fogva a Státus vezetése alatt állt és a kegyesrendiek csak 150 év óta tanítanak benne. Hamisit Patay piarista rendfőnök, hamisit Majláth püspök, mintha az egész magyar katholikusság vezérkara nem volna más, mint egy hamisító banda, kizárólag abból, a célból, hogy Ghibu urat megtévessze. Öt azonban nem lehet tévútra vezetni. Szerinte áz intézet telekkönyvvezetése 189S-ban esalás utján történt, Anghelescu pedig nem jó patriota, mert ámbár megpróbálta román tannyelvűvé tenni fújt. A kolozsvári gimnázium természetesen „románellenes.“ Aki pedig a kolozsvárihoz hasonló hazaellenes iskolát tűr, maga is ellensége a román hazának. Kolozsvár, mint katholikus centrum nem létezhetik és veszélyes a román államra nézve.“ A magyar szellem: irredenta szellem. A katholikus Státus illojális és a vallás álarca alá bujtatja illojálitását. Ezt is Ghibu Kórház, aholgyógyuló ápoltak kapnak, akinek nincs pénze, azt nem operálják meg és ajánló levéllel is kidobják a szegényt mondja. Az is hallatlan vakmerőség, hogy a Státusgyülés 1925-ben határozatot fogadott el, amely szerint az Erdélyen kivüli katholikus ifjúságot lehetőleg hozzák el iskoláiba, hogy ott római katholikus nevelést kapjon. „Célja az, hogy a katholikus fiatalságot magyar irredenta szellemben nevelje.“ Ami a magyar szellemet illeti, ebben igaza van Ghibunak. Ami magyar, az azonban még nem irredenta. Valóban:' célunk, törekvésünk, amitől sem Ghibu, sem más, el nem tántoríthat, hogy a magyar iskolákban magyar szellemben, a magyar kultúra szeretetében neveljük ifjúinkat. Felháborító állítása az Ghibunak, hogy a magyar iskolák a román állam és a román nép ellenségei. Azt mondja: „nincs szó katholikus vagy kisebbség- ellenes lépésről, csupán a román állam érdekének védelméről és az európai béke biztositá- sáról.“ Az európai béke pedig — ezt már nem Ghibu ur, hanem mi mondjuk — a kisebbségi kérdés méltányos és a mai korszellemnek megfelelő rendezése. Az, amit Ghibu javasol, hogy a piaristákat nem szabad megtűrni a kolozsvári katholikus gimnáziumban, tehát ki kell űzni őket innen, a legtipikusabb izgatás a magyarság ellen és ezért Ghibu professzornak nem hallgatólagos kultuszminiszteri helyeslés, hanem bűnvádi eljárás járna ki. Aminthogy egész könyve nem más, mint békebontó, lelkiismeretlen izgatás Erdély magyar népe ellen. • (Csíkszereda, február 9.) A gyergyószent miklósi közkórházról, az onnan kiszabadult betegek rémes és botrányos dolgokat mesélnek. Nem is foglalkoztunk eddig ezekkel a dolgok kai, mert az érzékenykedő, elégedetlenkedő betegek túlméretezett rémtörténeteinek képzel tűk a sok mende-mondát, amelyek rettenetes képét festették meg a gyergyór kórházban lévő állapotoknak. Most azonban olyan komoly adatok és értesüléseink vannak, hogy elérkezett az idő, hogy a felelősség kérdésének megállapítását kérjük Martinescu országos kórházi vezérfelügyelőtől, miért kellett elpusztulnia 24 éves korában Davidovits Sándornak? Hogy kaphatott gyermekágyi fertőzést a kórházban György Jánosnó, aki 37 éves korában áldozata lett a szakszerű „kórházi“ kezelésnek? Vagy miért nem veszik fel a kórházba Bajkó Máté Péteré 18 éves legényt, súlyos orrbajával, minden közhivatali ajánlás és protekció mellett? A kórház vezetősége természetesen más véleményen van, mint mi és nem látja olyan súlyosnak a helyzetet, de alábbiakban állítjuk és bizonyítjuk, hogy a kórházban csak úgy labdáznak az emberi életekkel és embertelen felháborító botrányok tarkítják dr. Valeanu Solomon kórházi főorvos működését. Székely és Margittal cégnél volt alkalmazásban Dávidovits Sándor, 24 éves, munkabíró fiatalember, amig élt. Mert már nem ól. Meghalt a vonaton, amelyen Marosvásárhelyre utazott, hogy vakbóloperációt hajtsanak végre rajta. Mert Gyergyószentmiklóson, ahol a vakbélgyulladás tüneteit már konstatálta az egyik orvos és azonnali operációt ajánlott, Valeanu főorvos ur nem volt hajlandó a teljesen pénz- nélkiil álló szegény Davidovitsot megoperálni azzal az indokolással, hogy „nincs kötszer a kórházban“. Pedig a főorvos ur is, ha fontos lett volna neki egy szegény ember élete, meggyőződhetett volna arról, hogy az operáció sürgős, minden perc késő, ha már a betegsegélyző orvos utalványát, amely a sürgős operációt javasolta, figyelembe nem is vette. „Nincs kötszer“ — mondotta Valeanu doktor ur és nem operálta meg a beteget. Pedig, ha hivatása magaslatán állott volna az orvos ur, csak egy sor írásba került volna és mindjárt lett volna kötszer, akár a munkásbiztositó orvosától, akár a munkaadó cégtől. Az orvos ur nem irt, hanem elutasította a beteget, aki rettenetes kinok között, görcsös vonatásokban valahogy gyalog kitámolygott az állomásra, felült a vonatra, hogy Marosvásárhelyre utazzék a szükséges operációra. A gyaloglás,' áz utazás és a főorvos az iskolát* a püspök beadványára takarodott ur nemtörődömsége miatti izgalmak azonban még súlyosabbá tették a szerencsétlen Dávidovits állapotát, úgyhogy az a vonaton katasztrofálisra fordult és a vonat Vásárhelyre csak a halott Dávidovits holttestével futott be . . . Halálos gyermekágyi fertőzés a kórházban. Az egészségtelen, szűkös lakásviszonyok miatt került kórházba György Jánosné több- gyermekes családanya, hogy újabb gyermekét ott, szülje meg. A szülés szerencsésen megtörtént, talán azért, mert Valeanu főorvos ur nem avatkozott be a természet működésébe. A gyermek és anya jól érezte magát és talán most sem volna egy árvával több a világon, ha az édesanyát Valeanu ur olyan osztályon nem helyezi el, ahol fertőzött, gennyes sebü, tisztátalan betegségben szenvedő betegek is voltak, akik közül egy elevesedett lábú már meg is halt, s akik aztán a piszkos környezetben megfertőzték a gyermekágyas asszonyt, úgy, hogy a szerencsétlen asszony pár heti szörnyű kinok között ott szenvedett ki, ahová azért ment, hogy a higiénikus orvosi kezelés alatt és környezetben, meggyógyuljon . . . A kórházba még protekcióval sem lehet bejutni. Hogy a főorvos akkora ur, hogy csak azt vesz fel a kórházba, akit akar és nem azt, aki rá van szorulva, mondanunk sem kell. Példa erre a szegény Bajkó Máté Péteré, ujfalvi, 18 éves legény, aki súlyos és veszedelmes orrbajával akarta gyógykezeltetésre felvétetni magát. Árva és teljesen vagyontalan fiú Bajkó Máté s igy, amint elő van írva, szabályszerű szegénységi bizonyítvány alapján kérte a felvételét. Azonban Valeanu ur gorombán elutasította és kikergette a beteg legényt. Azt hitte most szegény Bajkó Máté, hogy protekció használni fog és elment a város polgármesteréhez, a rendőr- kapitányához, akiktől ajánlólevelet kért és kapott, hogy a kórházba bekerülhessen. Mondanunk sem kell, hogy ez a hatalmas közegészség- ügyi potentát most még dühösebben utasította el a kórházi ápolásra szoruló legényt . . . Ki a felelős a halálesetekért? Az előadottak alapján joggal felmerül a kérdés: Ki felel Davidovits 24 éves, fital életéért, a szerencsétlen, többgyermekes György Jánosnó haláláért, az édesanya nélkül maradt árvákért, a rengeteg könnyért és bánatért, amit emberi életek, de különösen egy édes anya elmúlása okoz? Adja meg erre a választ Ccik- megye prefektusa és Martinescu verzérfel- ügyelő ur, akiket arra is kérünk, hogy Gyer- gyószentmiklós város és környékét szabadítsa meg ettől a „főorvositól.
