Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-11 / 33. szám
XV. ÉVF. SS. SZÁM. KElETrttJSXG Japánban kormányválság tört ki, mert a pénzügyminiszter nem ad több pénzt a háborús kaland * folytatására (London.) Japánban újból kormányválság fenyeget, mert Takahasi pénzügyminiszter le akar mondani és erélyesen tiltakozik az ellen, hogy a kormány újabb haderőket küldjön Sanghaiba. Takahasi szerint lehetetlen újabb költségeket előteremteni, annál is inkább, mert a költségek nem hasonlíthatók össze a várt eredménnyel. Japán részről azt a hirt terjesztik, hogy a kínai kormány minden előkészületet meg tesz egy hosszabb háborúra. Washingtoni értesülések szerint az Egyesült Államok egyelőre nem szándékszik újabb közvetítő javaslatot tenni a kínai—japán kibékülés érdekében. Amerika óvakodó álláspontjához Anglia is csatlakozott. Újabb japán haderő Sanghaj kikötője előtt Mosoiu tábornok megkorrigálta a gyulafehérvári gyűlés történetét Mosoiu Traian tábornok a liberális párt bukaresti tanulmányi körében Budapest megszállásáról tartott előadást és a Curentul közlése szerint elmondotta azt is, hogyan védték meg a gyulafehérvári gyűlést a magyar hadsereg támadásától. Nagyon érdekes és nagyon jellemző az, amit Mosoiu tábornok mond. Egyszerűen azt állítja: — A román királyi hadsereg védte meg a gyulafehérvári nemzetgyűlést a magyar hadsereg támadásai elől, amely Apáthy Istvánnak a parancsára már elindult Gyulafehérvár felé. Szinte hihetetlen,< hogy egy tábornok, aki többszörös miniszter is volt, tehát kormányférfi is, ilyen kikanyaritást vághat a valóságból. Éppen ezért csak azt mondhatjuk, hogy a Curentul igy közli, a bukaresti lap igy adja visz- sza a pártvezér tábornok szavait. Mert, aki ilyent állít, az vagy maga feledte el az akkori eseményeknek a dátumait, vagy arra számit, hogy hallgatói feledték el és az emberi felületesség nem tud utánaszámitani. A gyulafehérvári gyűlés 1918 december 1-én volt, amikor a román királyi hadsereg csak Moldva felől közeledhetett volna Erdély felé. A déli szorosokon a német katonavonatok s az országutakon a hazaindult német csapatok oszlopai vándoroltak, gyalogoltak végtelen sorokban az akkori román határvonal felől Erdélybe. Román királyi hadsereg még nem közeledhetett volna Gyula- fehérvár felé, még akkor sem, hogyha ez szükséges lett volna. De nem volt szükséges azért, mert a gyűlés lefolyásának a legteljesebb szabadságát az akkori magyar kormány biztosította. a messziről odautazó román küldöttségek számára különvouatokat is bocsátott rendelkezésre. Sőt: olyan intézkedése is volt, mely szerint Tövisen túl ebben az időben Fehérvár felé magyar katona nem mehetett. Sőt: magyar hadsereg egyáltalában nem is volt. Az osztrákmagyar ármádiából hazatért magyar katonák csoportosultak itt-ott apró kis különítményekbe, amelyekből éppen a gyulafehérvári gyűlés. napján alig voit valami Erdélyben s azokat a húsz-harminc emberből álló helyi kis fegyveres rendfenntartó csoportokat igen nagyot mutató távcsővel nézhette volna Mosoiu tábornok hadseregnek. Az úgynevezett székely zászlóalj is csak későbben alakult. De ha ilyen hadsereg lett volna, Apáthy István dr„ mint polgári kormánybiztos, nem adhatott volna ilyen, vagy olyan parancsot, akkor sem, ha akart volna. E sopok Írója véletlenül tud arról, hogy Apáthy István tényleg adott két románul tudó kistisztviselőnek megbízást, hogy a gyulafehérvári gyűlésre menjenek el és legyenek tanúi a tör- ténendőknek. Ez a két kistisztviselő kiküldése volt az egyetlen ilyen rendelkezése, de ezt a két civil embert sem lehet hadseregnek mondani. Az erdélyi románlakta megyékben akkor szerveződtek a román gárdák és ezeknek erős pontja volt Balázsfalva. De nem volt polgárháborús állapot. Ha román akcióra kerülhetett volna sor, ezek a gárdák jöhettek volna csak számításba. És Mosoiu tábornoknak ezt az egész történetkorrigálását csak úgy lehet megérteni, hogy az erdélyi románok akcióiról akarja a babért lekaszálni. Katonai babért azonban a gyulafehérvári gyűlés napján és idején senki sem aratott s magyar katonák arrafelé sem jártak, hacsak a tizenhárom esztendős távlatból visszanéző távcső nagyitó üvegén nem nézi hadseregnek valaki azt a húsz fegyveres embert, akik a tövisi pályaudvarnak, mint vasúti csomópontnak a rendfentartását végezték, azokban a lázas forradalmi napokban. Mert a gyulafehérvári román gyűlés teljes szabadságát az akkori magyar kormány tényleg biztosította. Ha valakit a történelmi tárgyilagosság érdekel, e sorokat odafiizheti a Mosoiu tábornok előadásáról megjelent ujságközleményekhez. jMiniiticfnmimtttumMwwH Pitigri'li: A 18 karátos szűz, a világirodalom szenzációs újdonsága, 264 oldal, fűzve 96, kötve 135 lej. Dreiser „Amerikai tragédia“ uj, propaganda kiadás, 3 kötet 1120 oldal, 234 lej. „Most már értem a rádiót“, 245 képpel, 78 lej Lepagenál Kolozsvár. Vidékre utánvéttel. Kérjen prospektust az uj könyvszenzációkró! Lepagetól. * * Az uj adótörvények és végrehajtás; uta sitások kaphatók dr. Manciéi Fordító Irodában. Cluj, Str. Memorandului 24. Kinai repülőgép-elháritó ütegek a megélénkült japán repülőtevékenység folytán sűrűn lőtték Sanghai felett a japán gépeket. Tizenegy lövedék a nemzetközi koncessziós területen a francia negyedre esett vissza a levegőből s a srapnelhüvelyek és az ólomgolyók nehány sebesülést is okoztak. Washingtonba érkezett hírek szerint a japán haderő Wu-Sungnál beszüntette a kinai állások ostromát. A sanghaii tőkések és bankárok hatalmas összegeket ajánlottak fel a kinai hadseregnek, ha a várost kiüríti és a nyugatra eső védelmi álásokba vonni visz- sza, hogy ezzel a Sanghai kinai negyedeinek teljes pusztulását meg lehessen akadályozni, de as ajánlatot a kinaiak presztízskérdésből nem fogadták el s további védekezésre rendezkedtek he eddigi állásaikban. Taylor amerikai tengerungj a fülöpszigeti amerikai flotta parancsnokának közlése szerint 2500 főnyi újabb japán haderő Sanghai kikötője elé érkezett. Miniszteri nyilatkozat az égő palota előtt. (London, február 9.) Nomura japán alten- gernagy, akit a Sanghai körül operáló japán hadsereg és hadiflotta főparancsnokává kine (Genf, február 9.) A leszerelési konferencia keddi ülésén Gibson amerikai kiküldött fejtette ki az Egyesült Államok álláspontját. Reámutatott arra, hogy az államok gigantikus háborús jellegű fegyverkezése létalapjaiban fenyegeti a civillizációt, mindenütt politikai bizonytalanságot okoz és oka a gazdasági világválságnak. Ezután előterjesztette Amerika kilenc pontból álló javaslatát; T. A leszerelési kérdés tárgyalása megindítandó az előtervezetnek, mint általános tárgyalási alapnak elfogadásával és minden egyéb javaslat figyelembevételével. 2. A washingtoni és a londoni flottaegyezmény meghosszabbitandó, Franciaország és Olaszország csatlakozása mellett. 3. A washingtoni és a londoni í’lottaegyezményben megállapított tonnatartalmat jegyzőkönyvileg pontosan össze kell állítani. 4. Kiküszöbölendő a tengeralattjáró harc. Jk A polgári lakosság védelmére tömegtúmadasöh ellen hathatós védelmi intézkedéseket, kell foganatosítani. 6. A gáz- és vegyiháborut teljesen he kell tiltani. 7. Különleges korlátozásokat kell életbe léptetni a nehéz ágyukat illetően. 8. Le kell szállítani a hadügyi kiadásokat és végül 9. Az egyes országok aktiv fegyverkezési állományát le kell szállítani olyan alapra, amely a nemzeti védelemmel összeegyeztethető. Gibson után Brüning német kiküldött emelkedett szólásra. Legelőször is megállapította, hogy a világ erkölcsi kötelezettsége, hogy a leszerelési konferencia teljesen egyenlő jogok és kötelezettségek alapveztek, megérkezett Sanghai kikötőjébe. Az uj főparancsnok hangoztatta, hogy minden lehetőt el fog követni, a zavaros helyzet mielőbbi megoldására és a konfliktus minél gyorsabb elintézésére. Siosawa ellentengernagy, az eddigi főparancsnok, kinek jelenlétében Nomura a nyilatkozatot tette, hozzáfűzte nevetve, hogy a kínaiaknak bizonyos távolságba vissza kell vonulniok s akkor minden el lesz intézve. Soong kinai pénzügyminiszter égő palotája előtt nyilatkozott Sanghaiban az újságíróknak. Azt hangoztatta, hogy nz események összekovácsolták Kína egységét Az önkéntesek tömegesen jelentkeznek Sanghai és a kikötői városok védelmére. Csang-Kai-Sek marsall, aki a jelenlegi kormány legtöbb tagjának régi személyes ellensége, rendelkezésre bocsátotta csapatait és híveit, hogy támogassák a kormányt Kina élet halálharcában, Kelly angol tengernagy találkozott és tárgyalt Nomura japán főparancsnokkal. Sanghaiban úgy hírlik, hogy a japán hadvezetőség be fogja várni, amig 10 ezer főnyi szárazföldi sereg együtt lesz s akkor általános ostromot kezd a sanghaii állások ellen. ján beszéljék meg és hajtsák végre a leszerelést, amely a jelenlegi kornak a legnagyobb feladata és az emberiség haladásának legfontosabb előfeltétele. A nemzeti biztonságnak nem a fegyverek erején, hanem a jó szándékokon kell felépülnie. Nagy nyomatókkal emelte ki, Mussolini készségét aziránt, hogy a teljes leszerelést a kölcsönösség alapján végrehajtsák. Ismertette a világ katasztrofális helyzetét, amelynek szimptomái talán a legborzalmasabbak Németországban. Ez a politikai sarcfizetés és a túlzott egyenlőtlen fegyverkezés következménye. Appelál valamennyi hatalomhoz, hogy legyen bátorsága ünnepélyes Ígéreteik betartásához és bejelenti Németország jogigényét a varseillesi szerződésben tett Ígéretek beváltására és a leszerelés terén való egyenlőtlenségek megváltoztatására. A konferenciát súlyos felelősség terheli, mert ha a tárgyalások meghiúsulnak, úgy katasztrofális helyzet állana elő, A német nép és kormány a saját leszerelése után az általános leszerelést követeli, amelyre joga és erkölcsi igénye van. A megállapodási tervezetet, mint tárgyalási alapot elutasítja, mert az nem felel meg a téuylogcs leszerelés követelményeinek. Ezután bejelentette, hogy Németország javaslatokat terjeszt cJő. amelynek célja, hogy a fegyverkezések általános leszállításának gyakorlati útját nyissa meg. Támadta a francia javaslatot, amely nem alkalmas egyébre, minthogy a konferencia elé kitűzött célokat megkerülje. Brining és Gfibson amerikai fcíkftl** dőllek fellelték kt álláspontjukat a leszerelési konferencián Amerika kilenc pontból álló javaslata — A német kancellár egyenlő jogok és kötelezettségek alapján indítványozza a leszerelés végrehajtását