Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)

1932-02-29 / 49. szám

Kumujsm XV. ÉVF. 49, SZÁM. Szabó Béni a kenyérbélyeg eltörlését követeli Szabó Béni magyarpárti képviselő a föld - mivelésügyi és pénzügyminiszterekhez a kővet­kező interpellációt adta be: A hozzám beérkezett nagyszámú panaszok, vala­mint személyes meggyőződéseim alapján közlöm, hogy a kenyérbélyeg rendszer végrornlásba Juttatta az egész ország, de főképp az erdélyi sütötparosokat. Az a technikai munka, amit ezzel kapcsolatosan kell végezzenek, az ellenőrző közegek rosszindulatú és agresszív magatartása, a bélyegekre fordított összegek nagysága, ezt a Jobb sorsra érdemes Iparos réteget végképpen elkeserítette és könnyen, az egész sütő-ipar megsemmisülését eredményezheti Az erdélyi sütőiparosok külön sérelme az. hogy ez Ipar sajătossânăl fogva, ötven százalékkal több bélyegtlletéket kelt te­rój ja nak, mint a reg siti sütölparosok. Ugyanis, a törvény szerint 700 gr. súlyú kenyértől I kilós kenyérig 1 lej kenyérbélyeg alkalmazandó: 1 ki­lónál súlyosabb kenyérnél annyiszor l lej alkalmazandó, ahányszor a 70o gr. a kenyérben benne foglaltatik. Vagyis egy négykilós kenyérnél hét lej bélyeg kell. A Regátban úgyszólván kizárólag csak 1 kilós ke­nyeret sütnek és Így 4 kiló kenyérre, mivel azok csak *gy-egy. kilósok, csak 4 lej bélyeg kell. Erdélyben, ahol túlnyomóan 4—0 kilós házi kenyereket sütnek, égy 4 kilós kenyérre, a fetiati kimutatás szerint 6 lej, vagyis 50 százalékkal több bélyeg kell, amely tény, épp úgy­mint majdnem minden más esetben, a kenyérbélyeg- nél is, sokkal nagyobb áldozatot kíván az erdélyi sütö- Iparosoktöl. mint más kollégáiktól, Továbbá, a vtlágon egyedülálló kenyérbélyeg rend­szerünk megteremtette a zug-pékipart, minek követ- keztébart a nagy közterheket viselő péktpar pusztulás­nak indult és a kenyérbélyeg rendszer bevezetése óta forgalmának 60—70 százalékát elvesztette, amely tény. közvetve, a* államnak Is súlyos terhet jelent. A törvény szerint kenyérbélyeget a sütés előtt kell a kenyér alsó felére ráragasztani. Sok esetben meg­történik. hogy a bélyeg leesik munkaközben, vagy tel­jesen leég. Ilyen esetben a pék uj bélyeget ragaszt, miáltal törvénytelenséget követ el és sulyosan büntetik. Bemutatok egy tlyen büntetési <neghagyást, mely alapján egyik brassói péket ötezer lejjel büntették, mivel 0 darab kenyeret a fennti okból sütés után bé­lyegezett le. Jóllehet az ellenőrzés akkor történt, ami kor a kenyereket a plánról hazavitte, vagyis visszaélés röl szó sem lehetett. Ilyen eset száz és száz van, mc fyek mindennél jobban btzonyitják a teljesen igazság­talan és tarthatatlan helyzetet. Különben Is nyilvánvalóvá vált. hogy a kenyérbé lyog rendszer nem tartható fenn és ezek alapján ké rom a földmivclésügyi és pénzügyminiszter urakat, szí­veskedjenek ezen törvényt hatályon kívül helyeztetni és. az Így elmaradó állami bevételeket, ha azokra fel tétlen sztikseg van, a liszt forgalombahozásánál biz tosltaul. A csíki szakadás* dicshimnusza a kormányhoz A kamara póníok esti ülésén utolsó felszó lalónak odaállították Balog Istvánt, a kormány csiki képviselőjét, hogy himnuszokat zengjen a kormánynak és a maga miiveletlenségével a Magyar Párt ellen mondjon káromlásokat, Nem érdemelné meg az ilyen figura, hogy egy szava is magyar lapba kerüljön, mint ahogyan a ro­mán pártja is csak az ö értéke szerint kezeli. De az ilyen szerepre kapható emberek minden­kori megbélyegzéseképpen feljegyezzük, hogy borzalmas tudatlansággal elmondott beszédé ben ezeket a mondatokat mondotta: — Nem a Magyar Párt, hanem mi — va­gyunk a székely nép és a magyar nép, akik itt élünk és vagyunk Romániában, lojális hősé ges román állampolgárok. (Taps a kormány­párton) anéTkul, hogy renegátok lennénk és perfidek a román állammal szemben. Tiszta szívből köszönetét hozok a kormánynak a kon verziós törvény benyújtása alkalmából. Ez az ember többes számban merészelt be­szélni. pedig siralmas egyedüllétben igyekszik védekezni az ellen, bogy renegát. Az a nép, amelyhez számítani akarja magát, már régen kilökte soraiból s ebben a szerepében annyi öröme sem lehet, hogy mások komolyan veszik. Ennek a Balognak a kormány felé való fel - kinállcozása, romáu körökben is megbotránko­zást és undort keltett. Újságírók elölt több ro­mán képviselő kijelentette, hogy ők maguk szégyenük az ilyen szereplést, hogy akadnak a parlamentben olyan egyének, akik anélkül, hogy azt bárki is kérné fölük, készek elárulni fajult, népének érdekeit. Az árulókat, mindenki megveti. A cseh cukor nem érkezeti meg, de megjött az első bűn­vádi feljelentés A politikai kampány mögött csalás és panama vádja rejlik — A kormány most már csak igen mérsékelt árleszállítást helyez kilátásba (Bukarest, február 27.) A cseh cukor beho- catala még meg sem kezdődött s már kipattant egy bűnügy belőle. Pár hónappal ezelőtt Prá­gában a románja felé irányuló cukorexport tárgyalásain már történt valami, amiről az ot- lani gazdasági lapok csak annyit írtak, hogy egy botrány megakadályozta akkor a megálla­podás megkötését. Most a cseh érdekeltség adott be Bukarestben bűnvádi feljelentést, aminek a tárgyát még titok fedi. ügylátszik a megszavazott, törvényjavaslat nak igen érdekes háttere van. amiből valami nyilvánosságra kerül a büniigy kapcsán. Biztosítsa ingatlanát,házét.éíe- tét a MINERVA BIZTOSITŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG- nál, Kolozsvár, Calea Regele Fer­dinand (v. Ferencz József-u-) 37. sz. Telefon: 12-57. Az ilfovi törvényszéki ügyészségen érdekes ügyben indul! meg a nyomozás. A prágai Union Bank telt feljelentést egy cuko:l ihozatali tranzakcióval kapcsolat- honi csalás miatt. A vizsgalat az igazságügyminiszter utasításé rs nemcsak n bank által történt feljelentés ada faira terjed' Ki. hanem megállapítani igyekszik Azt is, hogy e tranzakciónak nem volt-e politikai mozgatója az a közelmúltban le­folyt. cmkorkampán y, amely annyira éles harcot provokált a cukor bevitelt vámjának" leszállítása érdekében, nem állott, e kúposa 1st ban ezzel nz ügylettel? A nagyközönség keveset tud a cukor-kér- dt-'sat u háttérbe!! titkos motívumairól, amelyek igen erde káték lehetnek. A kormány egyik fél­hivatalos lapja azt a híradást közli: sikerülni fog ti cukor árát a beindított uj' tárgyalások eredményeképpen 25 lejre leszállítani Ez nem q'ycn nagymérvű leszállítás, mint amilyent a kormány kilátásba helyezett, eh* most min' a legnagyobb eredményt harangozza be Igen titokzatos az is: Ifivel, hogyan. ®i alapon tár gyglják eel h kuszönöt leje? cukor-árat, 24k Keleti Újság nap a Magyar Színházban; Március 2, szerda este O érakor Erdélyi operettéje, a A [.OUAI LEGMEGBIZHITÓBB ÓVSZER?! regiment Mulattató, zenés katona történet Előfizetőink, valamint a Dante előfizetői jegyeiket megválthatják a Dante kölcsön­könyvtárbán Kolozsvár, Str. N. Jorga (Jókai ucca) 5 szára. «.RECORD ét fajbaromfitenyéss^ési ramtdSalep Cluj, Strada Donat No. 210. Központi Iroda: Str. Băii 1. — Telefon 12-66. Ajánl azonnali szállításra l a angol, francia, holland és német importokból származó Rhode Island Red és Leghorn, kora tavaszi szállításra fehér és ezüst Wyandotte valamint Khagi Camp­bell kacsa kellető tojásokat, naposcsibéket, te- nyészkakasokat és gácsérokat. Keltctőtojás áraki 30 Lei 20 Lel 15 Lel 30 Lei 20 Lei 15 Lói 30 Lei 3Ö Lei Rhode Island Red, special, darabonként Rhode Island Red. La. darabonként . Rhode Island Red ll-a. darabonként . Fehér Leghorn, special, darabonként . Fehér Leghorn La, darabonként . . . Fehér Leghorn 11 -a, darabonként . . . Fehér Wiandotte* darabonként .... Ezüst Wiandotte, darabonként .... Naposcsibe árak t Rhode Island Red, special, darabonként 50 Le! Rhode Island Red. La, darabonként . 40 Le1 Rhode Island Red, II a, darabonként . 30 Lej ! Fehér Leghorn, special, darabonként . 59 Leţ I Fehér Leghorn, l a, darabonként ... 40 Lej á Fehér Leghorn, ILa, darabonként ... 30 Le' i Fehér Wiandotte, darabonként .... 50 Lei j Ezüst Wiandotte. darabonként .... 50 Lei Az egész tenyószanyagunk a legszigorúbb csapófészek ellenőrzés alatt áll és lelkiismere­tesen törzsköuyv vezetetik Ugyanittbeszerezhetők a gyakorlati tenyész- tésben legjobban bevált La kivitelű amerikai rendszerű autóm, etetők és itatók, hozzávaló takarék- és kőrasztalok, csapófészkek, láb- és szárnyjelzők és különféle iege artis elkészített automata eleségek, Kérjen azonnal árajánlaton!! fi rtaey óídeklőtíésra wafé tekintessed siessen előjegyezni! '■'< H I

Next

/
Thumbnails
Contents