Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-17 / 38. szám
6 KumUjsm XV. ÉVF. So. SZÁM. Hindenburg wsifsiia as elnökJelöltséget A Jobboldaliak nem tudnak megegyezni az ellenjelöltben - A hercegek nem veszik fel a küzdelmet, Schachtnak pedig nincs reménye a győzelemhez (Berlin, február 15.) A nemzeti ellenzék ismét tanácskozásokat folytatott a birodalmi elnök újbóli megválasztásának kérdésében és ezeken a tanácskozásokon a Stahlhelm képviselői is résztvettek. Azt hiszik, hogy a megállapodást nem fogják addig közzétenni, inig nyilvánosságra nem hozták, hogy Hindenburg jelöltségét hivatalosan is elfogadta-e. A néme néppártnak birodalmi gyűlési frakciója ma foglalkozott az elnökválasztás kérdésével és azt a határozatot hozta, hogy teljes erejével fogja támogatni Hindenburg újbóli megválasztását. Hindenburg elnök tegnap fogadta a Stahlhelm országos vezetőit. Noha ezek még nem tudtak határozott Ígéretet tenni arra, hogy az acélsisakosok szövetsége egyöntetűen fogja támogatni a népszavazáson a tábornagy jelöltségét, most már biztos, hogy az úgynevezett nemzeti ellenzék egysége megszűnt, a harzburgí front áí van törve és Hindenburg elvállalja a jelöltséget, még ha a nemzeti szocialisták és a német nemzetiek ellenjelöltet állítanak is neki. Hitlerék és Hugenbergék most tárgyalnak arról, hogy közös jelöltet szemeljenek ki. Az a tervük már meghiúsult, hogy Ilohenzollen, herceget vagy más német uralkodóház tagját nyerjék meg a jelöltségre. Számításuk az volt, hogy Hindenburg, aki nem szűnt meg monar- chista lenni, Hohenzollern herceg ellen nem venné fel a küzdelmet, de a volt trónörökös épugy visszautasította az elnökjelöltséget, mint Vilmos Ágost herceg, Rupprecht volt bajor trónörökös, a kóburgi herceg és Frigyes Adolf mecklenburgi herceg. Ilyen körülmények között a nemzeti szocialisták és a német nemzetiek dr. Schacht Hjalmar volt birodalmi bankelnökre gondoltak. Most s legtöbb valószinüsége az ő jelöltségének van. de ha mégoly erős is a pártfegyelem a nemzeti ellenzéken, sokan húzódoznak a volt birodalmi bankelnök jelölésétől, mert Schachtot nem tartják annyira népszerűnek, hogy az ő nevével a győzelem reményében lehessen felvenni a mérkőzést Hindenburggal. A többség ma is azt kívánja, hogy Hitler Adolf lépjen fel jelöltként. Ma ngy állnak a dolgok, hogy Hitlert a braunschweigi nemzeti szocialista színezetű kormány kinevezi a műegyetem tanárává s ezzel német birodalmi állampolgárrá válik, hogy elnökjelölt lehessen. A boríték színe: Pl KOS I MEGJELENT »HERMES« wassati menetrendkönyv legújabb (XXIV.) téli kiadása ! Érvényes 1932. február lO.-tőI. Tartalmazza a C. F. R. összes vasútvonalainak kJ téli menetrendjeit a mai napig történt összes változások és vonat megszüntetések figyelembe vételével; a M. Á. V., stb. külföldi vasutak uj csatlakozásait; a Nemzetközi Vasutak menetrendjeit és térképét, a személy-, bérlet-, körutazási-, hálókocsi-, podgyász, stb. díjszabásokat és azokra vonatkozó összes tudnivalókat román, magyar és német nyelven; az uj állomási névsort; teljesen átdolgozott menetrend táblázatokkal, melyekben a közvetlen kocsik, hálókocsik, kocsiosztályok, stb. stb. az utazó közönséget érdeklő fontos tudnivalók könnyen érthetően vannak feltüntetve. Uj C. F. R. térkép az összes állami- és magán- vasutak vonalaival. Teljés -Tökéletes- Fontos A könnyén kezelhető, praktikus összeállitásu komplett vasúti útmutató ára 50 Lei és kapható az ország összes könyv- és hírlapárusító helyein, menetjegyirodákban és dohánytőzsdékben. Előfizetéseket elfogad a kiadóhivatal; Braşov, Str. Reg. Carol 6. Befejezéséhez közeleg alake- placidí téli olimpiász Kanada a jéghokkibajnok — A magyar mükorcsoiyázópárok a montreali világbajnokságon akarnak revánsot venni a lake-placidi vereségért (Lake Piacid, február 15.) A téli olimipiász befejezéséhez közeledik. Egyedül a négyes bobverseny és az 50 km.-es sífutás vár még lebonyolításra, amelyeket a hirtelen beállott olvadás miatt kellett elhalasziani. A jéghokki tornát véglegesen lejátszották s végeredményben Kanada lett az első, amely sorrendben, harmadik olimpiai bajnokságát nyerte, jobban mondva, az összes eddigi téli olimpiászok jégbokki tornáját. A második fordulóban 2:2 arányban végzett Amerikával s igy m első' fordulóban aratott 2:1 arányú győzelmével két pont különbséggel került az első helyre. Harmadik Németország, negyedik Lengyelország. A páros mükorcsolyázás eredménye széleskörű szóbeszéd tárgyát képezte Lake Piacidban s áltálában kevesen értettek egyet a zsűri döntésével. A magyar párok jobb benyomást keltettek a többieknél, különösem a francia Brunet házaspárnál s igy meglepetésnek számított, hogy mégis őket tették az első helyre. A bajnokság helyezési tabellája szerint Branet-áket hároimi birő tette első helyre, egy köztük és Orgonista Szalay között osztotta meg az első helyet, egy másodiknak, egy harmadiknak és egy ugyancsak Orgonista Sznlayval együtt 2-—5 helyre pontozta őket. A birók felfogásában egyébként nagy differenciák mutatkoztak s csali abban egyeztek meg, hogy kivétel nélkül hetediknek helyezték a Meredith—Savage amerikai párt. Az Orgonista—Szalay és Rotter—-Szollás-pár számára revánsaikaloin a mon- teali műkorcsolyázó világbajnokság, amelyet a napokban bonyolítanak le, ugyanazon résztvevőkkel, mint az olimpiai bajnokságot. A álversenyekben a norvégek tarolnák le mindent. A futószámok után az ugróbajnokságot is norvég nyerte Birger Rund személyében, akit honfitársai, Hans Beek és Wahlberg követnek. Hans Beck 71.5 m.-es ugrásával sánerekordot állított fel, Birger azonban, habár csak 66.5 m.-et is ugrott, jobb testtartásával érdemelte ki az első helyet. A magyar profikombinált második alexandriai mérkőzésén 4:0 (2:0) arányban győzte le a város revansra vágyó válogatottját. Eddigi négy mérkőzését fölényesen nyerte a magyar csapat s egyetlen gólt sem kapott még. Az egyiptomi tura legnagyobb jelentőségű mérkőzésé a Magyarország—Egyiptomi válogatott mérkőzés pénteken lesz. Két mérkőzést játszott Budapesten a bécsi WEV csapata, a BKE-vai. Az első 1:1 arányban eldöntetlenül végződött, másodszor azonban 2:0 arányban az osztrák csapat gyó'zötí.. Az uj év első Európa kupa-mérkőzését Nápolyban 3:0 (0:0) arányban nyert© Olaszország Svájc ellen. K ét-két győzelemmel eldöntetlen maradt az Erdély- Bánát boxmérkSzés. Az erdélyi és bánáti kerület legjobb boxolói küzdöttek vasárnap este az unitárius kollégium tornatermében az országos bajnokság döntőjében való részvétel jogáért. Jovanovici Temesvár pontozással győzött Tatár KKASE ellen. Könnyüsulyban Tóth Géza Temesvár meglepetésszerü győzelmet aratott Da- rólczy Kolozsvár ellen. A legszebb mérkőzést Pálffy Kolozsár és Nanó Temesvár vívták. Pálffy már az első menetben vehemensen támad és sikerül is neki a menet végén kiütni ellenfelét, akit kiszámolnak. Györki Kolozsvár és Kovács Temesvár ellenfelei nem jelentek meg. A nagyszámú közönség élvezettel kisérte a szebbnél- szebb mérkőzéseket. Finnek nyerték meg ar, 50 km.-es siversenyt Lake Piacidban. (London, február 15.) Lake Placidben az 50 km.-es siversenyt a finn Zarinnen nyerte. Második lett Nikan- nen finn. A téli olimpiász eddigi pontszámai szerint az Egyesült Államok 86, Norvégia 74 pontot szereztek. A harmadik helyen áll Kanada és a negyedik helyen Svédország. Itî’Sa, Au^uslus leánya Wagner Lilla pompás uj regénye, a világtörténet legérdekesebb nőalakjáról és koráról. 310 oldal 187 Lei Lepagenál Kolozsvár Postán utánvéttel frankó. Kérje az uj könyvek jegyzékét Lepagetól. »♦ i # »♦♦♦♦»■♦•* »»*♦♦•»'»♦»»»»♦ * Az uj nyugdijrondelot teljes és preeiz magyar fordítása az Összes táblázatokkal kapható dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 100 lej.