Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-14 / 36. szám
4 KEíETS'UJMG XV. ÉVF. 36. SZÁM, nssRsssssap Vonaton Iria: Nyirő József Ülünk a vonaton, a harmadik osztályban, az esperes úrral s Domokos Pál Péter moldvai csángó népdalait olvasgatjuk fennhangon. Szem ben a pádon ül egy ügyes székely legény s mellette a szeretője. Az kell, hogy legyen, mert a legény keze a leány derekán át van vetve s időnként egyet-egyet szőrit is rajta s a fehérítenek a boldogságtól félig nyitva van a szép piros ajka. Más valamire való ember nem is igen van a kocsiban. A fiatalok titkon a nótákat figyelik s mindjárt meg is valósítják. Ezt tjgy kell érteni, hogy miitor az esperes ur azt olvassa a könyvből, hogy: „ügy szerellek; mind a mézes kalácsot, gyere ide csókojjam a szájadéit!...“ —- olyan közel kerül a legény, leány feje egymáshoz, hogy a szájak között nem lehetne egy gyenge virágot leejteni. Mikor pedig oda kerül a pap az. olvasással, hogy: „Elégetném icu haj eszi a cudar világot, S közép ibe meghagynám a babämot,“ — a legény úgy fel vágja az öklit a magosba, hogy üti ki a kupé tetejét. Közben szó esik a csillagról, amely a földre esik s eltörik, a Máris asszony fehér lábáról, amely „ki te tszedik az uccára,“ a. viaszgyertyáeskák- ba takargatott leányról, kit feltettek a nagy asztalra s meggyujtogattak. Égé, meddig égé. meddig mind elege. Hát lehetett-e más kívánsága a legénynek, mint odaszólni az anyjának: „Édes anyám, ággyá ki a. kést... Hogy üssem magamba, hogy üssem magamba...“ — Ne félj i — súgja bátorítólag a nóta hallgató legény a szeretőjének, ki iszonyodva búvik a kebelire. A gyönyörűség annyira elfogja mind a kettőt, hogy láttukra a pap is megakad az olvasásban, mire a legény zavartan társalogni kezd velünk. — Szép könyv lehet! — vélekedik. — Ez e? •— válaszolok. — E tudom, hogy az. Tán szeretnéd olvasni? — Igen biz én — aszondja a legény. — Akkor cseréljünk helyet — tréfálkozom. — Te ülj ide az esperest ur mellé, s olvasgassatok. Én ezzel a leánkával elbibelődöni. — Netene! — csattan fel kacagva a leány - fuj egye meg nadrágját! A legény érti a tréfát s büszkén, melegen, még szorosabbra öleli a fehérnópet: — Én heába akarom, ha Jnlis fél magától. — Pedig még az ecsémtől sem horkant a ló — ajánlgat az esperest ur. — Sz‘ eppen az a baj! — néz meg jobban a fehérnép. A fordulat a legénynek nem igen tetszik. 0 is végigmustrál, de aztán derülten válaszol: — No, szerencséje, hogy maga es székej. — Hát a mért szerencse? — érdeklődik a pap. — Máskép megrongálnám mindakettőt — válaszol kedvesen a legény. A virtusra fordul a szó, tehát becsület dolga meg nem hátrálni. A gyöngyöző tréfát teháí tovább fűzöm. — Te, hova való vagy? — Én kánosi. — No akkor te vagy az a legény, ki még r-'agadot is földhöz tudod ütni. A legény raeghőköl s elismerőleg mondja. — Maga esztán érti. A feloldódott kedves hangulatban egymáshoz bátorodunk. _ Elmondja, hogy szógálatból jönnek. Egy kicsi pénzt „szokotáltak“ s a farsang végén, ha az Isten éltet, egybekelnek. Hogy igy a viszony tisztázódott, a leány is nekibátór- kodik, s az esperes úrtól elkéri a „nótáskönyvet.“ .{óinig olvasgatja, mi férfiak tovább diskurálunk a világ állásáról és egyéb bajokról, a nagy adóról, a nehéz életről, arról a „fene pénz“-ről, az árakról, arról a hirről, hogy az adósságot „nem kell megfizetni^ mert „minden szádból egy nullát töröl a komám.“ Megtudjuk, hogy városon is gyenge az élet, az uraknak sem megy. — Ott es az urak kétfélik — magyaráz a legény. — Egy részinek nincs állása, más réseinek van állása, de nincs keresetje. Turkáljuk ezt a nehéz életet és minden szótól csak a lélek szennyesedik. A leány a vonat ablakához bújva szinte félálomban csergeti a könyvből a drága ősi magyar nótákat, minderről megfeledkezve. Tiszta, erős, szép. halott világ az, ami sohasem tér vissza. Eddig r.em is tudott róla, de ahogy rátalált, azonnal felismerte, mint a csecsemő az édesanyja emlőjét. Azok a versek neki élet, erő, boldogság, álom és mese. minden e pillanatban. A legény is csak fél füllel vigyáz reánk. Szeretne ő is belemerülni a régi balladákba, édes ritmusú versekbe, utánarepülni az ő kedvesének, ki Julia szép, 'leánnyal most együtt ]ár az égi ösvenykén és ott borzong magos Déva vára alatt hallgatva a Kőmives Kelemenné sorsát s a pillanatra tá madt csendben mindannyian halljuk, hogy a mennyei harangok huzatlan szólallak... A két fiatal pedig szembe megy a ki tudja milyen rettenetes sorssal, de nem retten visz- sza egyik se a föld fekete harcterétől, mert a szivök lángol, a szontséges természet örök Írása szerint cselekszenek, küzdenek, dolgoznak, gyermeket nemzenek, sírnak, imádkoznak, káromkodnak, vagy térdelnek, éheznek és fáznak, temetnek, vagy tömlöcbe mennek a változatlan világvihar szeszélye szerint. Minden nap elesnek, de újra fel is támadnak. Most boldogok, mert szerelmesek és az uj élet küszöbére emelik lábukat, de lehet, hogy mire a fejünk fölött a vonat ronda olaj mécsesét meggyujtják, már nem sejtett veszedelem végez velünk és tesz semmivé mindent... Mindegy. Ebben a pillanatban a két ifjú fej egymás mellett kacag Miháj bírón, mert „Miháj biró olyan biró, Ötön, haton teszik lóra, Mégsem tudja, hol a lova...“ Közben megérkezünk, a vonat megáll s mi óvatosan leszálltunk, szándékosan náluk feled jük a könyvet. Nincs lelkünk visszakérni. Mi-j lyenszép lesz, ha otthonn a faluban ezek a nóták ismét szárnyra kelnek és átrepülnek egyik faluból a másikba... Alig léptipk párat, a legény már rohan utánunk a könyvvel. — Ott hagyák ezt a könyvet! — lihegi és ijedt az arca, mert mi mit gondolhattunk volna felőle, ha véletlenül magával viszi. Milyen kár, hogy a szép hangulatnak vége. — Köszönjük — mondom hidegen, de a legény nem mozdul. — Ha meg nem sértem..., mondják meg a tekéntetes urak, hogy ezt a könyvet hol lehetne megvenni... Julis es erősen szereti s én es... Ha sokba nem kerülne... A pappal összenézünk és átnyújtom a könyvet. — Legyen a maguké. A legény megzavarodik. — S mivel tartozom... — hebegi. i-V — Semmivel. j.taé-— De ilyen drága dolgot nem lehet csak úgy elajándékozni. — Mi már elolvastuk — nyugtatom meg. — Ammá más — szól a legény s hirtelen gondolatra odanyujtja a kezét: — Tuggyák mit, ha Kínoson járnak, tiszteljék meg a mii szegény házunkat s csak Baka Andrást kérdezzék... Akármelyik nyálasszáju kölyök megmondja, hol lakik... A vonat elment... A keserű, rideg, téli világban magunkra maradtunk. Pillanatig úgy éreztem, mintha a könyvvel a dal örökre el- j ment volna tőlem és csak az egyik vers pár szava maradt volna mellettem kísérőnek: „Csapjátok meg a temetőt... A temetőt... A csiksomlyói erdőben megtalálták a mérgezési tünetek között eszméletlenül fekvő Volancs Anná visszaadni az életnek (Csíkszereda, február 12.) A Keleti Újság a napokban ismertette Volancs Annus sepsiszentgyörgyi urilány tragédiáját, aki lelőtte hűtlen vőlegényét, amiért ötévi börtönre Ítélték. A büntetés letöltése után a szerencsétlen leányt, aki olyan nagy árat fizetett szerelméért, sem a családja, sem a társadalom nem fogadta be, ami annyira elkeserítette az érzékeny lelkű urileányt, hogy bejelentette öngyilkosságát és nyomtalanul eltűnt Csíkszeredáról, ahol ismerőseinél látogatóban volt. Ma aztán fordulat állott be a rendőrségi nyomozásban, amennyire a várostól mintegy két kilométerre fekvő csiksomlyói hegyen a Szent Antal-kápolna közelében, megtalálták Volancs Annust, aki eszméletlen állapotban feküdt magával hozott nagykendőjén egy fenyő alatt. A leányt egy • szegény asszony találta meg, aki gaiyfát szedett az erdőben. Már azt gondolta, hogy meghalt, amikor a leány a faluból hivott emberek segítségével történt beszállítása után, a meleg szobában életre keilt. Az emberek a leány sáppadtságából és mindjobban és jobban élénkülő görcseiből azt következtették, hogy megmérgezte magát, ami valónak is bizonyult s tejet és hánytatószereket adtak be neki, úgyhogy nemsokára megkönnyebbült és elmondotta, hogy a börtön gyógytárából, amelynek kezelésével meg volt bizva, bizonyos mérgező hatású szereket hozott magával, amelyet bevett, de úgy látszik nem hatottak halálosan. Sírva fakadt, hogy miért nem hagyták meghalni? Az egyszerű falusi emberek aztán addig beszéltek a leány lelkére, hogy megígérte, hogy többet nem kisérii meg az öngyilkosságot és bekísérték Csikszeredába ismerőseihez, akik meghatottan ölelték keblükre a halál kapujából visszatért, sokat szenvedett leányt . . . Az öngyilkossági kísérlet után a leánynak már Csikszeredán sem volt, maradása. Kézimunkát értékesítve összeszedett annyi pénzt, hogy azzal elutazhatott Bukarestbe. MEG CSAK EGV NAP Használja ki az alkalmat! Vasárnap este 9 órakor AYA a 100 előadást elért k\itünö operette. WélÚTmA nézheti meg minden előfizetőnk és naponkéntivásárlónk, valamint a Dante kölcsön- könyvtár előfizetői. — Jegyek kaphatók-. A Dante kölcsönkönyvtárbán, Str. N. Jorga Jókai ucca 5 szám.
