Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)
1932-02-01 / 25. szám
V Cluţ-Kolozsvár, 1932. február 1. a ; : ■■ " -.V - -.V. •• etés belföldön: .. Egyévra 800, félévre 400, negyedévre200, egy hóra 70 L. ■ I- Egyes szám ára 3 lej Országos Magyarpárti Lap Szerkesztőségi és kladóhlvatall telefon: 808, 6-94 XV. évfolyam ifi, 25. szám Előfizetés Magyarországon: Egyévre 50 Pengő, félévre 25 Pairgö, negyedévre 12.30 P. Egyes szám ára 20 fillér Sanghai, Genf és a hidverés Irta: Szísz Endre. Még húsz esztendő sem telt el a világháború kitörése óta és máris egy hatalmas uj háború képe bontakozik ki Távolkeleten. A fürge és kecses tigris megrohanta a megsebzett, védekezni nem tudó elefántot: Japán, a diplomácia labirintusaiban annyira járatos nagyhatalom, a modern hadviselés minden vívmányával felvértezetten keritette hatalmába Mandzsúriát, hogy ott teremjen a többezer éves kultúrájú állam-monstrum szivében és egy másfélmilliós világváros megriadt, fejvesztett lakó- saira gyújtsa rá a házfedelet és kegyetlenül, szívtelen ridegséggel kényszerítse térdre a négy százmillió lakosával tehetetlen tetszhalottat: Kínát. Hogy milyen ürügyek indították el hóditó útjára a japán hadsereget és milyen körmönfont rabulisztikával magyarázgatja a Nép- szövetség többi tagállamának, hogy távolról sincs háborúról szó, csupán egy kedélyes gyalogtúráról, az voltaképpen nem fontos. Nem fontos az sem, hogy a japán haderők főparancsnoka Sanghai polgármesteréhez intézett ultimátumára be sem várta a választ — amely mellesleg mondva: szolgaian behódoló volt — és máris megrohamozta a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb kereskedelmi városát, mindez nem fontos csakugyan, mert még a gyerek is tisztában van azzal, mit is akar Japán, amely tervszerűen, matematikai kiszámitottsággal határozta el magát arra, hogy a legalkalmasabb pillanatban gyarmatot szerezzen magának Man dzsuria elfoglalásával és Kina rabszolgajárom- bahajtása szintén ennek a külpolitikának irányvonalába esik. Japán terjeszkedni akar, tehát fütyül a népjogokra, fütyül más államok integritására, elsősorban azonban arra a Népszövetségre fütyül, amely a világháború vérfolyamából leszűrt erkölcsi rend végrehajtására és megőrzésére kapott mandátumot, többek között éppen Japántól is. Egy mozikép jár az eszemben, amelyet nemrégiben láttam és ahol éppen a Népszövetség ülését vetítette vászonra a ravasz filmoperatőr. A képen bóbiskoló öreg urak — a népszövetségi tagállamok fő- és aldelegátusai — igyekeznek szerepükhöz méltó komoly, sőt komor arcokat vágni, amikor előugrik és a dobogóra lép Kina és Japán egy-egy megbízottja és néhány szóval igyekeznek megakvirálni országuk számára a világ közvéleményének rokonszenvét. Most is előttem van a kínai diplomata — egyébként egy elegáns, szép szál ember — rémült arca, kétség- beesett tekintete, amely mintha azt mondaná: Tudom hiába beszélek itt akármilyen meggyőzően, egy szalmaszálat sem dobnak a világhatalmasságok a megmentésünkre. A japán megbízott törékeny alakja és — minek köntörfalaz- zak, ez az igazság — orángutángarca azonban annál több önbizalmat, sőt önteltséget sugárzott. Szinte unta azt a pár szót is, amit kényszeredetten elmondott. Mi közöm nekem hozzátok? Akármit beszéltek, Japán azt fogja tenni, amit akar. Hát erre jó a modern technika nagy ajándéka az emberiségnek: igy leplezi le magát a tiz lejes belépődíjat fizető mozilátogató előtt is Japán és a neki falazó egész Népszövetség! Az a Népszövetség, amelyhez az erdélyi magyarság is elküldött már jónéhány panasziratot, fe- lebbezést, székely és magyar könnyekből ősz szeolvadt sóhajait egy másfélmilliós kisebbségi népnek. Az a Népszövetség, amely legutóbb is foglalkozva kiküldött bizottságának jelentése alapján Magyarország gazdasági helyzetével azt a jóakarat« tanácsot adta a magyaroknak, hogy igyekezzenek szoros gazdasági érintkezéseket létrehozni a szomszédos és más államokkal s amely ugylátszik, nincs tisztában azzal, hogy a tanács magában véve üresen kongó frázis, hogyha azt reáliákkal alá nem támasztják. És ha nem csalódunk, ugyanaz a Népszövetség mondja ezt, amelyet azok a nagyhatalmak ma- jorizálnak, amelyek a most óhajként emlegetett gazdasági érintkezést hatalmi szóval megszakították... . » • Pedig a valóság mégis csak az, hogyha valaki, akkor a Népszövetség tehetne valamit Közép- és Keleteurópa megbomlott rendjének és helyes gazdasági struktúrájának kiépitése érdekében. Ha Sanghaiban tehetetlen is a Népszövetség, hogyha tekintélyének romjait azzal őrizgeti, hogy nem meri kiprovokálni Japáín brüszk visszautasítását, helyzeti energiája egészen más eredmények létrehozására tenné alkalmassá Európának ezen a részén, hogyha csakugyan akarna tenni valamit. De ezt meg sem kíséreli. Ha csak azt a tanácsot nem lehet kísérletnek mondani, amelyet Magyarországnak ajánlgat a figyelmébe. Eszmemenetünk végén most eljutottunk eg- mostanában nálunk annyira divatos szólamhoz, az úgynevezett hidveréshez. Laphasábokon szorgalmasan építik most azt a levegő-hidat, amely istentudja micsoda iniciativából, a magyar kisebbség számára ódiumot kever egy hajánál fogva előráneigált időszerűtlen idea előrelátható balsikeréért. A hidverés koncepciója tornyot épit régi, közismert teóriákból. Spectator elképzelése talán Kossuth Lajos dunai konföderációs tervétől indult el, hogy aztán az osztrákmagyar monarchia évszázadokon keresztül csakugyan kipróbált gazdasági összefüggéseit emlegesse sóhajtva. Tehát olyan törekvések és politikai koncepciók megoldását sürgeti, amelyek mai kétségbeesett helyzetünkben csakugyan gondolkozásra ébreszthetik a diplomatát és államférfiul birálgatását, helyeslő, vagy kritizáló hozzászólását kihívhatják a kisebbségi politikusnak, vagy újságírónak is, csak éppen ott kerülnek vakvágányra, amikor kisebbségi népünket öltöztetik a hídverő jelmezébe. Pedig a mi szerepünk az országok közötti megbékülés és megbékéltetós körül csak az örvendező és helyeslő harmadiké lehet. Senki 6em áll útjába közülünk annak a szándéknak, hogy a középeurópai államok s köztük Románia és Magyaror............................. ■""■■■■■in....i, .............. szág között at őszinte közeledés létrejöjjön, de lelkünk mélyén valamennyien érezzük,^ hogy a békéltető szerepének eljátszására illetéktelenek vagyunk s ha felkinálkozunk rá, csakis jogaink ért folytatott küzdelmünk feladásának, legjobb esetben veszélyeztetésének árán tehetjük azt. Hogyan kezdjünk mi hidverésről szólamokat eregetni, amikor ezer más gondunk és sérelmünk vár előterjesztésre és nagyon ritkán meghallgatásra? Hogyan tudjunk egyidőben élesen szembehelyezkedni az elnyomó törekvésekkel és szirupos hangon békehurokat pengetni? Nem tehetünk róla, de ez a kétlaki szerep nemcsak méltatlan volna az erdélyi magyarsághoz, de ugyanakkor összeegyeztethetetlen is. A hidverés, akárhogy is csürjük-csavarjuk a dolgokat, nem a mi dolgunk. A világpolitika szeizmográfja jelzi azt, mikor szorulnak egymásra az államok és mikor akasztják szögre saját önzésük lobogóját. De nem is kívánja ezt tőlünk senki. A román állam sem, amely nem kér a mi tolakodó ajánlkozásunkból — a hidverés kérdésére egyetlenegy komoly számba vehető visszhangra a román közvéleményben nem találtunk — de a magyar állam sem, amely a maga tragikus gondjai között ott őrzi a kisebbségek problémáit is és sokszor hangoztatta, hogy a megbékülés útja a kisebbségi jogok teljességén vezet keresztül. A hidverés útja tehát a mi számunkra a romániai magyar kisebbség és a többségi nemzet közötti őszinte béke felépítése felé kell vezessen. A vásár pedig itt is kettőn áll. Nem is kettőn, hanem a többségi nemzet józan bölcsességén, amely ha megnyilatkozna, egyszerre megszűnnék a sérelempoiitika s ezzel az utódállamok és Magyarország közötti viszony méregfoga is kihullana. • Addig is pedig, amíg erre sor kerülhet, igenis, a Népszövetségtől kell várnunk a kezde» ményező lépéseket. Még pedig az újjászületett és hivatását komolyan betöltő Népszövetségtől. Attól a Népszövetségtől, amely nem vonul gyáván a háttérbe, amikor a japán-kinai konfliktus elintézéséről van szó, hanem ha másként nem, legalább a békebontó állam kizárásával dokumentálja álláspontját az erkölcsi igazság mellett és amely abba is beleszól végre, hogy a kisebbségi statútumokat végrehajtsák és az államok legalább saját állampolgáraikkal szemben ne viseljenek hadat. Ha idáig eljutna a Népszövetség, akkor meg lesz az erkölcsi ereje az egymás mellett élő és egymásrautalt országok és népek politikai és gazdasági békéjének siettetéséhez^-ha kell vámunióhoz, vagy más olyan módhoz, amely az időnek és gazdasági szituációnak leginkább megfelel. A hidat tehát Genf ben építsék, ne Kolozsvárt! pponyi leszerelést, egy cseh képviselő háborút sün (Budapest, január 30.) Apponyi Albert gróf a magyar delegáció élén szombaton elutazott Genf be a leszerelési konferenciára. Elutazása előtt nagyon pesszimisztikus nyilatkozatot tett a konferencia sikeréről. Hangoztatta, hogy konferencia soha még ilyen nehéz körülmények között nem ült össze, mint a mostani. A magyar delegáció azért megy Genfbe, hogy lehetőleg kivív fa a győzők felf egyverkezettsége és a Je- győzöttek leszerelése közötti méltatlan helyzet megszüntetését. (Prága, január 30.) Spacek csehszlovák demokrata képviselő a véderő bizottságban arra való hivatkozással, hogy a közel jövőben háborúval kell számolni, nyilatkozattételre szólította fel a nemzetvédelmi minisztert, mennyiben készült fel a csehszlovák hadsereg modern harci eszközökkel vivandó harcban való védekezésre. A képviselő hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia. mint háborúban született állam, feltétlenül részt fog venni a legközelebbi háborúban is.
