Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-20 / 292. szám
4 XIV\ ÉVF. 292. SZÁM. Vitát leitett a szászofe ItöPében az a hír, hogy a Kémet Fórt megszavazta a Költségvetést Az iskolai és egyházi segélyek letörése miatt Németbarát egyesület alakult a bukaresti egyetemen (Kolozsvár, december 18.) Amint annak idején jelentettük, a Német Párt megszavazta a parlamentben az 1932. évi költségvetést. A német párt parlamenti csoportjának ez a magatartása, ügy látszik, vitát váltott ki az erdélyi szász lakosság körében. A Kronstädter Zeitung, amely pedig a szászok egyik jelentős napilapja, élesen kritizálja a költségvetés mellett leadott német szavazatokat és a kérdéssel kapcsolatban a következőket Írja: — A kamara elfogadta a költségvetést, többek között a Német Párt szavazataival. Igaz ugyan, hogy dr. Kreuter képviselő, aki ez alkalommal parlamenti csoportunk nevében beszélt, bizonyos kívánságok és javaslatok teljesítésének feltételei mellett fogadta el a költség- vetést s ezek között ott volt a kisebbségi iskolák és egyházak állami támogatásának követelése is. — Ezeknek a megjegyzéseknek előrebocsátása után a Német Párt hajlandó elfogadni a költségvetést, — fejeződött be a párt hivatalos nyilatkozata, — irja a lap. — Ószintén bevalljuk, hogy hasonló kellemetlen érzésünk csak akkor volt, amikor a Német Párt a nyái'i parlamenti ülésszak alatt elfogadta lorga iskola- reformtervezetét. Az a vihar, amely akkor joggal támadt egész népünk között, alig adott helyet a fáradt rezignáció csöndjének, amikor azután' lokálpolitikai kérdések és események csaknem valamennyi szász városban és nagyobb községben visszaszorították a bosszankodás kitöréseit. Most pedig elfogadnak egy olyan költségvetést, amely a kongnia negyven százalékos csökkentését és a felekezeti iskolák eddigi államsegélyének több mint öíven százalékos csökkentését irányozza elő. Mit kell mondania népünknek az ilyen magatartáshoz, amely ellentmondásban van minden jogérzékkel és azzal a. félelmes nyomorúsággal is, amelyben egyházaink és iskoláink fentartói vannak. Ne hozzák fel nekünk az állam nyomorúságát, amely most is, mint az előtt, megengedi, hogy Macedóniában román iskolákat és közvetlen közelünkben kultur- (értsd: fenn és itt elrománositó) zónákat tartsanak kétszeres fizetést adjanak az állami tanítóknak, a mi adóba befizetett pénzünkből. — Mindezeket az ellenvetéseket azért nem kell komolyan venni, mert az általunk kívánt állami hozzájárulást evangélikus felekezeti iskoláink számára 53 millió, amit jóakarattal könnyen el lehet helyezni egy olyan költségvetésben, amelyben egy néhány perc alatt helyet kapnak az állami tanítók fizetésére egy mrl- liárdnak (ha a kormány sorsáról van szó). Bukaresti politikánk és a Német Párt ezzel kapcsolatos parlamenti taktikájának utjai annál rejtélyesebbek előttünk, mivel arról illetékes helyen való informálódásunknál is csak csekély felvilágosítást és sajnos, semmiféle igazolást nem kaptunk. Mi legyen a véleményünk a jövőben a néptanácsi és egyháztanácsi határozatokról. amelyek az állami hozzájárulás nem megfelelő emelésének elmaradása esetére a már legendás Genfbe vezető utat emlegetik, ha most egy, a felére való leszállításra, bizalmi szavazattal válaszolunk, amelyet a Rador már bizonyára megtáviratozott Genfbe. Németbarát egyesület Bukarestben. A bukaresti egyetem filozófiai fakultásán, még december 12-én, a román germanisták Mandrescu professzor kezdeményezésére gyűlést tartottak, azzal a céllal, hogy a romániai germanistă k egyesületét létrehozzák. Mandrescu ez alkalommal beszédet intézett a megjelentekhez, s hangoztatta, mennyire szükséges az, hogy az ifjúság minél erőteljesebben megismerkedjék a német nyelvvel, általában a német kultúrával. A háború utáni idők közoktatásügyi miniszterei a közép- és szakiskolákból kizárták a német nyelvet és ezzel a tanulók kezéből kivettek egy, a gazdasági harcban feltétlenül szükséges fegyvert. A német nyelv tudását a felsőiskolai hallgatók sem nélkülözhetik tudományos kutatásaik közben. Szükség van olyan kirándulásokra is, amelyeken az ifjúság megismerje az ország német kisebbségeit és külön folyóiratot kell kiadni a német kultúra terjesztésére. Az összejövetelen meg is alakult a romániai germánisták egyesülete s mindjárt az első alkalommal százezer lejes adományt kapott tevékenységének megkezdéséhez. St illőin LEPfíiE GYÁM AAKTÁSK Kolozsvár. — Kérjen mintát árlaiKítÜ* ~ Utolsó húzás 1932. évi január 20. Főnyeremény 1,000.000*- Lej Nyereményeket az erdélyi református egyházkerület pénztára azonnal és készpénzben fizeti ki. Vegyen, amíg kapható, Reíörmátus-Kórházsorsjegyet. ♦ t szerencsés szám« Református K őr házsor s jegy a legkedvesebb karácsonyi és újévi a jándék! 100 lejért kapható tőzsdékben, üzletekben és bizományosoknál. Központi sorsjegyiroda CLUJ, Strada Bratianu No. 51. Nincs megoldás Irta: Erdődy Mihály. I, ■ - ■?* Kovács János kiszáradt torokkal, szédülve fordult ki az ajtón. Fülében még perzselt a vezérigazgató rekedt, részvéttelen hangja: — Állásából elmozdítom. Végkielégítést nem áll módomban kiutalni... Ennyi volt az egész. Röviden, kurtán értésére adták, hogy: mehet. A bank nem képes fizetni fölös számú tisztviselőit és az elbocsátottak között Kovács János neve elsőnek szerepelt. A titkár mosolygott: — Lássa Kovács ur, a vezér nem feledkezett meg önről. Mint mindenkor, úgy most is az elsőbbség előnyét ruházta önre. Mi majd csak Kovács ur után következünk. Kezet szorított vele: — Vigasztalódjék... Kovács Jáuos leakasztotta a fogasról mun- kakabálját. Becsomagolta és összeszoritott szájjal, hang nélkül búcsúzott kollégáitól, akik úgy néztek rá, mint sorsuk előrevetett árnyékára. Mihez kezd most kartárs? — kérdezte Vermes, a könyvelő, akivel már évek óta egy asztalnál dolgozott- De a feladott kérdésben nem is annyira a részvét, mint inkább saját jövőjének bizonytalansága reszketett. Kovács János vállat vont s tompán maga elé nézett: — Csak a Duna jöhet... II. Kovács Jánosnak ez az elkeseredett kijelentése eljutott a vezérigazgató fülébe is. Arany- végű cigarettáján szivott egyet, aztán szétfujta a füstöt: — Mit bánom én... Kezébe vette a reggeli lapokat. Az árfolyamokat nézte. De valami ösztönös nyugtalanság a hírek rovatára kergette tekintetét. Az öngyilkosok nevén akadt meg a szeme. Hirtelen elsápadt. . _ : J. Jgffgí — Ö volna? Újra elolvasta. Apró, igénytelen betűk hirdették Kovács János öngyilkosságát. Megdörzsölte a szemét. A cigaretta nem ízlett. A hamutartóba nyomta. Kinézett az ablakon. A tavasz fénylett. Sütött a nap. Az ég kéken izzott. Az ucca duruzsolt. A diadalmas élet muzsikája átszürődött az ablaküvegen. A vezérigazgató elhúzta a száját. — Eb, mit törődöm vele... De csak nem tudta elűzni a gondolatot. Minduntalan felbukkant előtte Kovács János arca, ahogyan elképzelte a Duna hullámai között, halállal viaskodó vergődését. És valahogy úgy érezte, mintha az ő keze taszította volna le a hídról. Megborzongott. Felkelt az asztaltól. A kalapját kereste. Észrevétlenül távozott az irodából. Amikor kiért az uccára, fellélegzett. Megállt a kapuban. Tűnődött. —- Miért jöttem le? Eszébe jutott a Rókus, ahol Kovács Jáuos most a halállal vivődik. Ezért jött le. A lelkiismeret hajtotta ide. Teli tüdőre szívta a tavaszt. Megint fölényes lett. Mosolygott: — Milyen naiv vagyok... Kifeszitette a mellét: — Hát mi közöm nekem ahhoz, hogy Kovács János öngyilkos lett? És úgy tett, mintha már el is felejtette volna az egészet. Kinyitotta a cigaretta tárnáját: Rágyújtott. A nőket figyelte. Utánuk fordult. Közel állt az autótaxi. Intett a soffőrnek. — Budára... _ Gondolta, megtekinti a villát, amit majd nyáron bérelni fog. Sajnos a konjunktúra rossz, Báját villáját még a mult évben eladta és most te kell érnie bérelt nyári lakással is. — Az ember alkalmazkodik, ahogyan lehet. Jól is néznék ki, ha mindjárt a Dunának mennék... Ezzel aztán Kovács Jánost végleg elintézte. De amikor az autó a hídhoz ért és meglátta a Dunát, valami a szivébe markolt. A nap aranyecsetje fényfoltokat festett a vízre és a foltokban mintha Kovács János élete reszketett volna. Előrehajolt. Kezével megérintette a sof- főr vállát. — Forduljon vissza!... Aztán rekedten mondta: —- Hajtson a Rókushoz... III. Végigment a sötét folyósón. A nehéz orvosságszag a mellére ült. A vastag falak fanyar hűvössége összeszoritotta a szivét. Ólomlábakkal haladt fel a lépcsőn. A tisztára súrolt kőkockáról az élet sivársága dermedezett rá. Mint ha a nyomor kőtorkában járna. Tekintetével szinte menekült az ablakok felé. Ami csöpp tavaszérzés még vibrált az idegein, elnyelték a rácsok, felszívták, szétmorzsolták teljesen. Kábult fejjel kereste a negyvennyolcas ajtót. Zörgetett. Kilincs nem volt az ajtón. Ebben különbözött az öngyilkosok kórterme a többitől. A börtön borzalma vágott végig a testén. Lélek- zetvisszafojtva várt. Elrémült a gondolatra, hogy most még e percben Kovács János dúlt arcába kell tekintenie és tűrnie kell a vádié pillantását, amely majd feléje sújt. Egy ápoló nyitott ajtót. — Kovács János... urat... keresem... Az ápoló ránézett: — Kovács urat? — Igen. — Meghalt. Ezelőtt egy félórával vitték I« a boncterembe... A vezérigazgató elfehéredett. Forgott körülötte minden. Alig találta a szavakat: — Meghalt? — Igen. Nem is tudtuk eszméletre hozni. Ha csak tiz perccel előbb mentették volna ki a Dunából, akkor még talán életben maradhatott volna... Itt halt meg a felesége karjai között. IV. Félkettő volt, amikor az irodába visszaérkezett. Hivatta a titkárt. — Nézze kérem ... én Kovács János feleségének anyagi segítséget akarok nyújtani . . . Bizonyos összeget . . . mondjuk: ötezer pengőt.
