Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-08 / 256. szám
XIV. ÉVF. 256. SZÁM. K&lMtfSllrSJÍG 9 Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. ki LJ — 180 millió frankos defeicitje van a Nemzetközi Fizetések Bankjának. Baselból jelentik: A nemzetközi Fizetések Bankjának ülésén az igazgatóság bejelentette, hogy a bank multhavi egyenlege újból 180 millió frank veszteséget mutat fel. Ilyen körülmények között sürgősen meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a jóvátételek elmaradása után milyen módon lehetne a bank bevételeit fokozni, hogy feladatának megfelelhessen. — Nem szűntek meg a varsói antiszemita zavargások. Berlinből jelentik: A Wolff távirati iroda varsói távirata szerint az egyetemen folytatódtak az antiszemita tüntetések. Több zsidó hallgatót megvertek. A nemzeti alapon álló diákok tömegesen a zsidónegyedbe vonultak s ott folytatták a zsidók bántalmazását. Egyik csoport a városi parkban .brutalizálta a sétálókat. A kereskedők a tüntetés hírére bezárták üzleteiket. A rend csak órák múltán állott helyre. Mintegy ötven diákot őrizetbe vettek. — Nagyobb bankfúzió várható Bukarestben. Bukarestből jelentik: A pénzügyi események hatása alatt a Banca Generala a Tarii Ro- manest közelebbről fuzionál a Banca Agricola- val, majd a fúzió létrejötte után az igy létrejött intézet beleolvad a Banca de Scont-ba. — A földbirtokos gyilkos bosszúja. Berlinből jelentik: Zschockenben egy Kurt Mayer nevű földbirtokos baltával agyonverte özvegy Wag- nernét és egy Liska Bachner nevű huszonnyolc éves munkásnőt, majd felakasztotta magát. Mind a hárman meghaltak. Mayer a nemrégen elhunyt Wagnertől birtokot örökölt azzal a feltétellel, hogy özvegyét életfogytiglan tartsa el. Az özvegy nem volt megelégedve az eltartással, pert indított a végrendelet megsemmisitésére, azt meg is nyerte és Mayert kitették a birtokból. Efölötti elkeseredésében követte el a gyilkosságot. — Bélyeghamisitó üzem Budapesten. Budapestről jelentik: A budapesti rendőrség hosszas nyomozás után újból egy jól megszervezett bélyeghamisitó bandát leplezett le, amely eddigi működése során nem kevesebb, mint tizezer pengő értékű hamis bélyeget hozott forgalomba. Letartóztattak egy Bardot Gaston nevű 32 éves kereskedőt és Szőrösei István állítólagos nyomdászt. Ez utóbbinak lakásán valóságos kémiai laboratóriumot találtak. Más irányban is folyik a nyomozás, mivel valószinü, hogy a leleplezett banda csak egy még nagyobb szervezet fiókintézménye volt. Apáink örökségét, a szép fehér fogakat öreg korig megőrizhetjük, ha őket rendszeresen Chlorodont fogpéppel tisztítjuk. Egy tubus ára 32 és 20- lei. — Törvénnyel mérséklik a lakás- és üzletbéreket. Bukarestből jelentik: Annak az akciónak hatása alatt, amelyet a bérlők szövetsége indított be a lakás és üzletbérek leszállítására, a kormány elhatározta, hogy törvényhozási utón mérsékeli a lakás és üzletbéreket. A törvényjavaslat egyik szakasza arról is intézkedni fog, hogy a bérek ezentúl havonta fizetendők úgy, ahogyan az a nyugati államokban is szokásos. — Shakirov Sebestyén bukaresti kiállítása. Bukarestből jelentik: Shakirov Sebestyén orosz származású festőművész, aki Kolozsváron is nagysikerű képkiállitást rendezett annakidején, november 8-án nyitja meg Bukarestben a Calea Victoriein levő Mozart teremben nagy képki- állitását. A kiváló festőművész sok szociális témájú képet, bibliai kompozíciókat és tájképeket állít ki. Á kiállítás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. * Árverési hirdetmény. Folyó hó 7-én, szombat délután 4 órai kezdettel nyilvános árverésen, Dr. Porcba közjegyző közbenjöt- tével, darabonként, kikiáltási áron alul is, 82 drb. művészi olajfestmény lesz elárverezve a Wesselényi Miklós-uoca 3. sz. alatti üzletihelyiségben. ' _ lődd sorsjegy - nagy odd esély siessen még egy MENTŐ SORSJEGYET venni, hogy a holnapi húzáson részt vehessen. Sorsjegyek mindenütt kaphatók, az uccai árusoknál is és a Központi Sorsfegyirodában, Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 16. A londoni polgári közvélemény meg van elégedve az uj kormány összetételével (London, november 6.) Este közzétették az újjáalakított MacDonald-kormány névsorát. A miniszterek közül 11 a konzervatív párthoz tartozik, 5 a kormányt támogató liberális csoporthoz s 4 MacDonald hivei közül való, nemzeti munkáspárti. Neville Chamberlain, az első nemzeti egység kormányának .egészségügyminisztere, az uj kabinetben kincstári kancellár lett, Sir John Simon kormányt támogató liberális vezér a külügyi tárcát vette át. Baldwin, a konzervatív párt elnöke és Sir Herbert Sámuel, a kormányt támogató liberális párt elnöke megtartották a lordkancellárságot, illetve a belügyi tárcát. A polgári sajtó megelégedéssel fogadta a nemzeti egység rekonstruált uj kabinetjét. A lapok hangoztatják, hogy a tárcák a legkitűnőbb szakemberek kezébe kerültek, akik alkalmasak arra, hogy az újjáépítést megalapozzák és létrehozzák. — Milyen kifizetések történnek az adóhivataloknál? Tegnapi számunkban „A kolozsvári pénzügyigazgatóság beszüntette a fizetéseket“ cimü cikkünkben a Naţiunea cimii lapból is átvettünk bizonyos közléseket. A Naţiunea szerint Kolozsmegye egyik delegátusa megjelent a pénzügyigazgatóságon, ahol Velican pénztáros azt a kategorikus választ adta, hogy ebben a hónapban többé nem lesznek kifizetések semmiféle cimen. Erre vonatkozólag Velican adóhivatali főnök felkért annak a közlésére, hogy ő ilyen értelmű kijelentéseket nem tett. A tény az, hogy az úgynevezett vármegyei pótadók és útadók, tehát a vármegyei alapok csak a hónap végén lesznek a megyei alapokra elszámolva s amig ezek az elszámolások nem történnek meg, addig az alapokra kifizetések nem történnek. Tehát nem igaz, hogy ebben a hónapban semmiféle cimen nem lesznek kifizetések, mert az adóhivatal vármegyei letéteket most is fizet, csak nyugdijakat nem fizet addig, amig erre a minisztérium külön intézkedéseket nem ad ki. Különben a cikknek a többi kijelentései mind helytállnak, mert a pénzügyminisztérium további intézkedéséig az adóhivatalok semmiféle kifizetést nem teljesítenek. — A dévai kereskedők az általános moratórium mellett akarnak állást foglalni. Déváról jelentik: A dévai kereskedelmi tanács választmánya november 4-én este Schuman Ernő elnök elnökletével ülést tartott, amelynek legfontosabb tárgya a moratórium ügyében való állás- foglalás volt. Dr. Grossmann Miksa ügyvéd, a kereskedelmi tanács ügyésze, közölte a választmánnyal, hogy a napokban a kolozsvári főügyész Déván járt s magához kéretve a végrehajtó hivatalok s a járásbíróságok vezetőit kö- költe velük, hogy a mezőgazdák ellen további intézkedésig nem lehet végrehajtást és árverést foganatositani. A mezőgazdák e szóbeli rendelet nélkül is szinte moratóriumot élveztek, mert bárminő ügyben legalább 4 hónapra volt szükség, hogy az árverést meg lehessen tartani s emiatt javasolta, hogy a dévai kereskedelmi tanács a kereskedelem és az ipar nehéz helyzetét véve tekintetbe, mivel az áruért a pénzt a mezőgazdától nem kaphatja meg, most már nem is követelheti s viszont a váltóját azért idejében rendezni kell s haladékot arra nem adnak, indítson országos mozgalmat egy általános moratórium érdekében, amely a viszonyok javulásáig maradjon meg vagy pedig addig, amig a rendes pénzforgalom a bankokban is helyreáll. A Szentferencrendiek Katholikus Sajtóhölgy- bizottsága 1931. november 8-án vasárnap este 7 órakor a kolostor ősi nagytermében rendezi II. Sajtóünnepségét, melynek műsorán szerepelnek; A Szentferencrendiek Erzsébet-énekkara. Előad Lengyel Rudolf. Humoros férfikvartett. A Bacil- lusok cimű vígjátékot előadják: Streit Magda, Hankó Éva, Domby Böske, Bucsy Ili, Reményi Margit, Zsulyevich Böske, Groszeek Cinki és Fejér Buba. Részletes műsort külön bocsátanak ki, melynek megváltását kérik. Akinek a gyomra fáj, bélmüködése megrekedt, mája megnagyobbodott, étvágya nincs, emésztése elgyengül, nyelve fehéressárga, annak naponta egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz rendbehozza az emésztését és jó közérzetet teremt. Kórházi bizonyitványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Betétesek! Hitelezők! Adósok! A módosított: szakaszokkal kiegészített kényszeregyezségi törvény magyar fordítása kapható dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 12. Ára 100 lej. Vidékre portóval 110 lej. Aranyeres csomók biztos gyógyszere a Hacmorsan kúp és kenőcs. — Olcsón kapható gyógyszertárakban. * Az uj árlejtési (közmunkák, közszállitá- sok), szabályzat (1931 junius 4-i 127 sz. Mon, Of.-ban) magyar, német fordítása és román szövege kapható dr. Mandel Fordító irodájában, Cluj, Str. Memorandului 12. — Teherautó a gyalogjárón. Budapestről jelentik: A Népszínház uccában Budapesten a 28-as villamos összeütközött egy teherautóval. Az autó felszaladt a járdára, benyomta egy füszerüzlet kirakatát és az ott tartózkodó Veréb Anna kiszolgálólányt és egy rendőrt súlyosan megsebesített. KIADÓ LAKÁS SSeivérosban szép 80 különbejáratu par- kettes szoba bútorral, vagy anélkül, fürdőszoba használattal olcsón kiadó. Cim a kiadóban. Czép vüágos, két ab- " lakos uccai szoba mosdókagylóval azonnal kiadó bútor nélkül. Király ucca 41. j^zép nagy üres szoba parkettes külön mellékhelyiségekkel, esetleg bútorozva, azonnal kiadó. Cim: Postakert- ucca (Str. Clemenceaujl. K éi szoba, konyha. előszoba, fürdőszoba Dec. 1-re kiadó. Calea Dorobanţilor 33. KIADÓ két szoba, konyha és mellékhelyiségek, két szoba és mellékhelyiségek egy üzlethelyiség egy szobával és mellékhelyiségek, belvárosban. Cim a kiadóhivatalban ■ttyomdal helyiségnek, vagy más műhelynek alkalmas gyönyörű suterin helyiség, Egyetem ucca 3 szám alatt kiadó. Értekezhetni Dr. Fischer Tivadarné- nál, Kolozsvár, Strada Universităţii 3. M odern három szobás lakás azonnalra kiadó. Értekezhetni Str. Basarabia (volt Kemény Gábor ucca) 10. Házfelügyelőnél. K iadó komfortos lakások. Értekezni: Vasvári Pál-ucca 12. Sza- laritsnál. . §£' ladö ház ! Igen ol- *■ csőn eladó egy 3 szoba, konyha, kamara, fürdőszoba, konyha élés- kamara, előszoba, veranda, mosókonyha és 2 pincéből álló adómentes családi ház. Ugyanott egy rövid, feketeszinü, acélszerkezetű zongora is eladó. Értekezhetni délután Vä 2 órától, d. u. 4 óráig. Str. Legiunea Ardelene 16 A). Dohány u. 16 A) szám alatt. Z ongorák, pianinók és harmóniumok eladók. Ugyanott zongora javítást és hangolást vállal Simon orgona, zongora készitő. Király u. 24 szám. szobás családiiház olcsón eladó. Praporgescu 28.