Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-14 / 261. szám
4 XIV. ÉVF. 261. SZÁM. HX IX IX Xi X B Akar Un jó gépselymet dolgozni ??? (Hütermann g épseiy met ffitópuiselet egész Eomániáiia: Emanuel Wisner, Bucureşti, Hoolmard Maria Io. I ü _______________________________________ _________________________________________________N M Akkor vegyen B B 8 B B 8 Anya és nagyanya gyilkosság vádja alatt Az Olt kivetette a március 1-én meggyilkolt székely gazda hulláját - Nincs bizonyíték a vádlottak ellen (Csíkszereda, november 12.) Junius hó 13-án hatalmas szenzációja támadt Csikcsicsó községnek, amennyiben a községtől három kilométerre lévő Olt partján zsebkendővel betömött szájjal, kötéllel és lánccal összekötözöt- ten megtalálták az ez év március hó 1-én este eltűnt Szabó József csicsói gazdálkodó hulláját. Személyazonosságát csizmáiról és ruhájáról állapították meg. Természetesen a csendőrség nagy apparátussal indította meg a nyomozást, végiggyanusitotta és végigvallatta az egész falut, azonban semmi nyomot nem talált arra nézve, hogy kik lehetnek a tettesek? Az ügyészségen és a vizsgálóbírónál is lázasan nyomoztak és kutattak a tettesek után, mert abban semmi kétségük nem volt, hogy Szabó Józsefet meggyilkolták és összekötözve úgy dobták az Oltba. Hosszas kihallgatások folytak, különösen a meggyilkolt rokonai között, a inig aztán a vizsgálóbiró előzetes letartóztatásba helyezte Buzás János és Szabó Bénit, a meggyilkolt testvérét és őket, valamint az áldozat édesanyját, Szabó Vendelnét és nagyanyját, Kelemen Rózát azzal vádolta, hogy ők voltak azok, akik bestiális kegyetlenséggel el-1 tették láb álól Szabót csak azért, hogy vagyonának ők legyenek egyedüli örökösei. Az ügyészi vádirat igy rekonstruálja a gyilkosságot. Ez év március 1-én este Buzás János és Szabó Béni meglesték Szabót, amint hazafelé jött és miután már régen haragudtak rá annak házsártos, részeges és összeférhetetlen természete miatt, rövid szóváltás után fejszével leütötték, úgy, hogy abban a helyben vérbe- fagyva elesett és kiszenvedett. Véres tettük elkövetése után mindketten kereket oldottak és felkeresték az áldozat édes- és nagyanyját, akikkel a gyilkosságot előre megtárgyalták és bejelentették, hogy Szabót eltették láb alól és most arról kellene gondoskodni, hogy a holttestet olyan helyre dugják el, ahol senki sem találja meg. A két asszony aztán befogott a szekérbe és a sötét éjszaka leple alatt a hullához hajtott, feltette a szekérre Szabó holttestét, elvitték a mintegy három km.-re lévő Ölthöz és annak partján a szekérről leszerelt lánc és kötél segítségével, valamint a hozott zsebkendővel betömték a száját, összekötözték a kezét, lábát és két nagy kővel lemeritették az Olt örvénylő habjaiba... Erről az áldozat felesége nem tudott semmit, miután e kérdéses időben otthon sem volt. Az Olt partra dobja a holttestet. A faluban természetesen sokat beszéltek Szabó József eltűnéséről, a csendőrség is kur- rentálta mindenütt, azonban a gyilkosság gya- ) nuja tekintetében csak feltevései voltak, ugv, hogy addig konkrét formát gyanujok nem öltött, mig nem az Olt junius hó 13-án, bárom és fél hónap után partra nem dobta a vizbeölt Szabó holttestét, amelyet a rajtalevő ruháról felismertek és most már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Szabót meggyilkol ták és úgy dobták bele az Oltba. A nyomozás természetesen lázasan megindult és az egész falu lakosságát sem kiméivé, mindenkit igazoltattak, mig aztán az áldozat rokonságára terelődött a gyanú és igy született meg a fenn- tébb már ismertetett vád, amelynek következtében hónapokig letartóztatásba helyezték gyanúsítottakat, akik minden alkalommal tagadták a terhűkre irt vádat. A főtárgyalás és az Ítélet. Az egész megye közvéleményének élénk érdeklődése mellett következett el a főtárgyalás napja, amelyre rengeteg tanú, szakértő volt megidézve. Bűnjelként ott vannak íiz áldozat csizmái, ruhái, a kötél és lánc, valamint a zsebkendő. A tanúvallomások serényen folynak, de a gyanúsítottak állandó tagadásával szemben nem merül fel olyan momentum, amely közvetlen bizonyitékot szolgáltatna a gyanúsítottak kétségtelen bűnösségére és már előre látszik, hogy az Ítélet csak felmentő lehet, amelyet a biróság rövid visszavonulás után kihirdet. Az ügyész fellebbez és a gyanúsítottaknak letartóztatásban való hagyását kéri, mig a tábla dönt ebben az ügyben, amit a biróság el is rendel. Ilyenformán ugylátszik ezidőszerint elkerülik az igazságszolgáltatás büntető kezét a tettesek, hacsak valami olyan momentum nem merül fel időközben, ami a tettesek ellen kétségtelen bizonyítékokat szolgáltat s amilyenre igen sok példát ismer a kriminológia. A fogak mindig fehérek maradnak, ha állandóan a Chlorodont fogpépet, a célszerű Chlorodont fogkefét különleges vágású) használjuk. A próba meg fogja győzni. Egy tubus ára 32 és 20 lei. mindnyájan igy vagyunk Irta: Erdődy Mihály Ä délutáni nap fáradtan hullt be a műterem nyitott ablakán. Fülöp, a festő, nyugtalanul tekintett az ajtó felé. Nem akartam terhére lenni. A kalapom után nyúltam. De ő nem engedett. És ahogy két hosszú karjával átfogott, válla fölött a púp mintha megnőtt volna. Kicsit elhúzódtam tőle. — Kérem, talán majd máskor... — Maradjon György... — mondta a festő és marasztalt, szinte könyörgött, hanghordozásának azzal a különös átfütöttségével, amelynek lehetetlen volt ellenállni. . — Különben is a bárónő csak öt órakor érkezik. A bárónő mindig pontos. Maradjon még, György, kérem, maradjon még... Belevetettem magam a fotelbe. Cigarettával kinált. Rágyújtottam. A nap narancssárgán tapadt az ablak függönyére. A kiégett nyár száraz, torka átlehelt a rések között. De kint, a kémények és háztetők fölött már a kora ősz rézszine hüvösödött. A festő azonnal észrevette. — Lássa — mondta szinte felragyogva- lássa, imádom ezt a fényt, a hanyatló napnak ezt a bágyadt sugárzását, ezt az őszies elernyedést... igen, lássa, György... imádom ezeket a jíáradt színeket... szeretem a tájképeimre önteni... rajongok az ’szi délutánok melancholiájá- ért... valami gyönyörű tragikum van benne, a pusztulás isteni tragikuma... — Igen — feleltem minden meggyőződés nélkül, inkább valami csodálattal a púpos piktor iránt, aki az ő meggörnyedt, torz alakjával szinte megcsufolni látszott azt a szépséget itt, amely a festővásznakról sugárzott feléje. Ösztön szerű irtózással igyekeztem a piktorról leoldani tekintetemet, hogy csakis a fülemmel kapcsoljam magamat hozzá, mert ha a vostag szájára néztem, a finom szavak széttörtek rajta, agyonmorzsolódtak. De legfőképpen azt csodáltam, hogy akad még a világon nő, aki ezt a kicsere- pesedett, ijesztő szájat egy szerelmes csókkal le tudja zárni. — Imádom az őszt, —: áradozott a festő — és imádom a bárónőt, aki nekem az ősz minden káprázalát a szivemre hinti... Ráemelem a tekintetemet. Ebben a pillanatban arra gondoltam, hogy a bárónő bizonyára valami öreg matróna lehet, aki már túl van azon, hogy válogasson az imádóiban. És már meg is akartam neki mondani. De a festő mintha csak kiérezte volna szememből a gyanút. Hozzám hajolt: — Valahogy ne higyje azt, hogy a bárónő elvirágzott volna. György, ne higyje kérem... Izzott száján a szó. — Az én esetem, lássa, nem a hervadásban végsőt vonagló ősz... oh dehogy... György, mit képzel... dehogy... Az én őszöm a szeptemberi ősz, tudja az a lehelletszerü ellankadása a nyárnak... a tulérettség... a befejezettség... a teljesség... a vonal, ahonnan nincs tovább-... Most már kezdtem magam is érdeklődni a bárónő iránt. Megkérdeztem — Hány éves? A válasz gyors volt, szinte védekező: — Fiatalabb, sokkal fiatalabb, mint amilyennek hinné az ember... Más nőnél ez éppen fordítva van... De a bárónő kivétel... A kedvemért öregiti magát.. Igen, György, a kedvemért... Körülnéztem. A megkezdett vásznak közt kutattam. — Nincs valami portré róla? — Nincs... nincs... — ijedezett a piktor és a hangjából megéreztem. hogy kérdésemmel kissé indiszkrét voltam... Igyekeztem megnyugtatni. — Megbizhat a titoktartásomban. Fülöp arca kiszélesedett: — Ezt el is várom magától, György... Megfogta a kezemet. Már szinte muzsikált a hangja — Tudja, hogy becézem? Szeptember bárónő. Szeptemberke, drága. — Finom — mondtam elismerőleg. És Fülöp, a piktor már alig találta a szavakat: — Ha maga csak egyszer látná őt... Belé- szeretne... mondom, bele szeretne, György... beleszeretne... Hogy szép-e a bárónő? Oh, szebb, mint szép. A szó itt nem fejez ki semmit... Azok a formák, azok a vonalak... és az a sajátos kacér mozdulat... Bele kell szédülni... el kell pusztulni, György... A piktor húsos száját az áhított gyönyör még vastagabbra dagasztotta. Szemmel láthatólag élvezte elragadtatásomat. Tükör voltam neki. A vágyát fürdette bennem. Kezdtem bosszankodni. Ez az ember már egészen megejtett az ő érzékiesen színes jelzőivel, amelyekkel a bárónőt elémvarázsolta. Valami megmagyarázhatatlan féltékenység ébredt bennem. És megkérdeztem. — Mennyire vannak? Flört? Fülöp vizeskék szeme megcsillant. Rám vigyorgott. Beléfurtam a tekintetemet. Hallgatott. — Csókolóznak? — kezdtem újra. A piktor arcát fölényes mosoly húzta szét. Elöntött a düh. Arcul tudtam volna ütni. —- Ha maga azt látná, György... — mondta, felcsillanó szemmel, — György, ha maga azt látná... Micsoda csókok. Felgyújtott száján, ahogy végig perzsel a szám... ahogy lemorzsolom róla a gyönyört... Ha maga azt látná...
