Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-13 / 260. szám
XIV. ÉVF. 260. SZÁM. 7 KuxrnUwto .................................................................................................................................... I Asszonyok, férfiak, kicsinyek és nagyok I csak BRÁZAY sósborszeszt Ü ft........................... .. ...................................t“““T“U‘fnmtmnniiiiiiinmiiii i Az újabb tizenötszázalékos áldozati adó hire nagy izgalmat váltott ki a tisztviselőkből A tisztviselők testületileg fognak tiltakozni az egzisztenciákat megsemmisítő pénzügyminiszteri intézkedés ellen — Névleg eltörlik az áldozati adót és mégis nagyobb áldozatot követelnek (Kolozsvár, november 11.) Tisztviselőkörökben érthető feltűnést keltett a bukaresti lapoknak az a hiradása, hogy az összes állami, megyei és községi hivatalnokokat uj fizetési kategóriákba osztják be. A kormány természetesen gondoskodott úgynevezett megnyugtató kijelentésekről is, amennyiben a közvélemény tudomására hozta, hogy az uj osztályozással kapcsolatban törlik az áldozati adót. A pénzügyminiszter elgondolása szerint, az adókifejezést eltörölik ugyan, de az áldozat azonban sokkal magasabb skálán mozogna éspedig olyanképpen, hogyha napjainkban egy tisztviselő ötezer lej havi fizetést húzott, az eltörölt adó ellenére, azért mégis csak négyet kapna. A honmentő gondolat megvalósítása elé a politikai pártok gördítettek akadályokat s éppen ezért a kormány kénytelen volt uj ötletekhez folyamodni. Tegnapra aztán módo— De még lelkem — kezdi újra a kövér asszony, kinek a város említésére sok minden jutott ismét eszébe, — ha a leányok elmennek szolgálni, mind kiöltözve jönnek haza. Félcipő, sárga trimfli, rakott szoknya kell nekik, aztán itthon úgy járnak, mint a madárijesztő. Itthon mit csináljon félcipővel? Belemegy a sár, a viz; avval nem tud itt künn járni. — Felveszik a naccsága ruháját is — tesz még egy vádat a fiatalasszony — s ott abban járnak. — Igen, ujjatlan ingben jőnek haza, mondja sietve a másik, mintha az előbb elfelejtette volna. — Aztán kimennek a mezőre dolgozni ß mit csináljanak ott ujjatlan ingben? A nap mind összeégeti a csurdé karjukat. Ha ujjast vészén magára s abban dolgozik, azt mondják, né beteg, mert nem teszi le a bluzzát. — Jó hosszujju ing kell a falusi embernek, hogy nyáron egyingben kapáljon, dolgozni kint a mezőn, hadd járja a szél, süsse az áldott nap. — Nekem is adott egyszer a naccsága egy ujjatlan inget, de este azt mondtam, hogy nekem többet nem kell, mert mind összevágta a pántja a vállam. — Jól is teszed fiam, hogy megmaradtál az itthoni népviseletednél, mondja a másik most már tegezve, hogy annál közvetlenebb legyen, miközben tetszéssel nézegeti ennek a háziszőttes bluzzát és szoknyáját — nincs is szebb ennél. Ne vedd fel másnak a rongyát. így legalább mindenki tudja, hogy ki vagy. Hirtelen megnyílt az ajtó és a kalauz jött be. Lámpássát hónaalá szorítva, jött az asszonyok felé, hogy megnézze a jegyeket. — Messze van-e még Dicső? — kérdezi a kövér asszony. Már mindjárt ott vagyunk, — mondja sitották a költségvetési tervezetet. Egyelőre mellőzik az uj beosztás kérdésének likvidálását, ugyanakkor azonban újabb tizenöt százalékos áldozati adóval sújtják a hivatalnokokat. Hogy mit jelentene ez az újabb áldozat, arról szinte felesleges vitatkozni. Röviden annyit azonban mégis megírhatunk, hogy ez esetben feláldozzák az összes kistisztviselőket. Ez a sajnos, valónak bizonyult „rémhír" Ko lozsváron is nagy megütközést keltett s tisztviselői körökben mozgalom indult meg, hogy testületileg tiltakozzanak az uj áldozati adó ellen. A különböző professzionista egyesületek vezetői rövid időn belül kongresszust hívnak ösz- sze s minden lehetőt elkövetnek érdekeik megvédéséért. a kalauz, — miközben átlyukasztja a fiatal- asszony jegyét. Mikor az összes jegyeket végigvizsgálta, visszament a hátsó sarokba. Lámpássát letette a padra, zsebéből kivett egy almát és vékonyan hámozni kezdte. — Dicsőben én is le kell szálljak, hogy elintézzem a jegyem — szólt a fiatalasszony, — mert csak eddig váltottam. Itt megveszem egészen Szebenig, mert Küköllőnöjön egy példa fiatal főnök van s ha kérem a jegyet, azt mondja, nem tud magyarul. — Milyen ember? — szólt közbe a kalauz, aki már elvégezte a hámozást s a közben lefelé hullámzó vékony héjjat egy hirtelen mozdulattal kiröpitette a nyitott ablakon, — nem egy szőke, magas? — De az, éppen. — Az pedig tud magyarul. — Az én gazdám is román ember, de még szívesebben beszél magyarul, mondta, egy- ügyüen a fiatalasszony. Közben már kivilágosodott. Kint fehér hóharmat takarta a rétet, mintha csontmező terülne el. A távoli hegyek még sötét ködbe burkolva aludtak. Keletfelől acélkék felhők födték az eget s csak néhol egy-egy keskeny hasadáson piroslott keresztül az égbolt. Megérkeztünk Dicsőbe. Az asszony jó egészséget kívánt és beszélt a fiával együtt. Odamentem az ablakhoz, hogy még utánok nézzek. Ekkor vettem jobban szemügyre a fiút, aki olyan egészséges, mint az ép tojás. Közepes nagyságú, erős, tömzsi legény, kemény bakkancsban, fehér, de már piszkos posztóharisnyában és valami kék, háziszőttes ujjasba volt öltözve. Két kezét az ujjas zsebébe dugta s úgy ment az anyja mellett, szaporán emelgetve kicsit karikás lábait, mig el nem takarta őket az utón a köd. (Vége.), „Ne egyél húst és fokhagymát, ne nősülj meg!“ Toloncuton a Hunyadmegyéből Bessz- arábiába szökött „próféta“ (Kolozsvár, november 11.) A külvárosi fejek összesúgnak: jön a próféta, a johanitánusok erdélyi apostola. '! Miféle próféta? Kik azok a johanitánusok, — kérdezték az emberek s a bennfentesek nem késtek részletes felvilágosítással szolgálni. — Uj szekta, ahol az emberek nemcsak az égi, hanem a földi boldogságot is elnyerik. Es a próféta tényleg megérkezett. A hívők ezreit az aktusnál egy jasii detektív helyettesítette, aki az apostol urat a rendőrségre kisérte. — Vájjon mi történt a prófétával? — aggodalmaskodtak a csodát váró atyafiak. E sorok Írója előbb értesült a johanitánusok apostolának Kolozsvárra érkezéséről, mint néhány ismerőse. A szolgálatos tiszt irodahelyiségében az ablakmélyedésbe húzódva szakállas, mocskos, züllött külsejű férfiú. Hosszú haja egész homlokát eltakarja. Hajdon- fönt jár és orosz blúzt hord. Bakkancsán megjegecese- dett a sár. Végigmért és lehajtotta a fejét. — A johanitánusok vezérét üdvözölhetem? Nem, válaszolt. Tovább ostromoljuk. — önhöz jöttem, felhívták a figyelmemet csodálatos életére. Közbeszólt. Szemei a boldogság tüzét tükrözték vissza. — Ä, szintén csatlakozni akar? — Lehetséges. Természetesen először meg kell ismernem tanait. Barátságosan megszorította a kezemet. Kezei sohasem lláttak vizet. Nagyot köpött a markába, majd haját simitgatta. — Stoica Juonnak hívnak, hunyadmegyei születésű vagyok. 1929-ben megjelent a faluban egy Juon nevű besszarábiai kalugyer, aki olyan szépen beszélt, — mondja emelkedett hangon — mint Isten követe. Rövid megszakításokkal igy „prédikál": — Azt mondotta — s mutatóujját magasba emeli — hogy a boldogság titka az ö kezében van... — Igen, az ö kezében van, — ismétli. — Uram, ön mosolyog — csóválta meg a fejét rosszalóan. — Tessék csak tovább beszélni. —Fokhagymát, húst, egyszóval husosételeket nem szabad enni. Továbbá tilos a nősülés. — Tilos a nősülés is? — Úgy van uram! Elhallgat s kezeit magasba emelve, imádkozni kezd: — Fogadd be a te istállódba ezt az uj bárányt, ak» levetkőzik minden földi romlottságtól... Mielőtt bevonulhattam volna, ama bizonyos istállóba, közbeszóltam: — A földi boldogságról megfeledkezett. — Csak hagymát, olajat, kukoricát, káposztát és ehhez hasonló ételeket szabad fogyasztani. Ha igy élünk, akkor sohasem leszünk betegek. — Ön nem ért engem, — barátságosan meg akart simogatni, amit azonban sikerült elkerülnöm. — Aki engem nem hallgat meg, az Őt sem tartja tiszteletben... — A húst az Ur Jézus átkozta meg és a fokhagymát is... Az egyik rendőrtiszt hangosan felnevet. A próféta azonban nem zavartatja magát. Igen, — mondja, kivörösödött arccal, a zsidók halálra ítélték és hússal akarták megmérgezni. Aztán a nősülés bűnre csábit... — Nincs szükség több emberre, mert elvégeztetett, jön az uj Megváltó s azok, akik nem nősültek meg, an gyalok lesznek. Általános derültség közepette felállt a székre. Hamar leintették. — A kalugyerrel Besszarábiában prédikáltunk. A falumban is van néhány johanitánus. Besszarábiai kolostorunkban meggyógyulnak mindazok, akik a mi igazságunk mellett hadbaszállnak. Az én gyomrom is ott gyógyult meg. Gyalog indultam Kolozsvár felé, de a rendőrség, nem tudom miért, letartóztatott s mint egy semmirekellő szélhámost szállítottak ide. Bucsuzáskor élete felől érdeklődtünk. — Huszonötéves vagyok. — Es a végzettség? — Elemibe sem jártam. A betű a Sátán találmánya... — Még valamit, próféta ur. Ön sohasem volt szerelmes ? — Ö, uram, bár ne lettem volna — panaszolja s sebhelyes kezére mutat, — amiért otthagytam, leforrázott. A rendőr távozásra szólítja fel. Viszik haza Hu- nyadmegyébe. Toloncuton. (d. 1.) Ni Ahány sorsjegye, Annyi esélye a Vegyen még ma Zsidó Kórházsorsjegyet
