Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-26 / 245. szám
vrjxfnllr&fc XIV. ÉVF. 239. SZÁM. 8 Sztálin országában Leningrad, október hó. Egy német mérnök, aki nemrégiben érkezett vissza Budapestre, rendkívül érdekes cikkben számol be orosz- országi tapasztalatairól. Többek között ezeket irja: „Giovinezza, Giovinezza, primavera di belleza...“ hirdeti a fasiszta himnusz. Oroszországban azonban a mi felfogásunk szerinti ifjúság nincsen, a tavasz csak az ötéves terv vetési problémája kapcsán érdekes és hogy mi a szépség, azt már régóta nem tudják a vörös cár szürke birodalmában. Igaz ugyan, hogy régen eltűntek azok a nyájakban csatangoló, beteg, otthonnélküli gyermekek, akik ősszel seregstől húzódtak le délre a nap és a meleg felé. Elpusztultak a kemény országúton, gyakran a fösvény parasztok verték őket agyon vasvillával és még jól járt az, akit a milicia lefogott és gyermek- otthonba dugott. Csakhogy az Oroszországban olyan rettenetes anyaghiány természetesen nem valami örömteljessé tette a gyermekeknek az életet ezekben az otthonokban. Ruhát, szenet, ágyat, elegendő ételt nem kaptak, szabadságukat ellenben elvették. így nem csoda, ha csakhamar kábítani kezdte a gyermekeket az aranyszabadság és újra kirepültek. Most már nagyjában vége ennek az állapotnak. Tavaly még láttam azonban az északi Kaukázusban a felügyelet nélküli ifjúság kihaló nemzedékének egyik ilyen utolsó sarját. Vonatunk Armawirben állt; esteledett és béke szállt le a tengeriföldekre. A vasutas G. P. U. vörös őrei hosszú szuronyaikkal végigkotorták a vagonok tengelyeit. Egyszerre csak a félhomályban kiugrott valaki egy vagon alól: egy hosszú, sovány, rongyos legény. Pillanatra fe lém fordította arcát és ráesett egy távoli lámpa szegényes fénye. De ennyi világításnál is meglátszott, hogy olyan az arca, mint valami lezuhant turistának, akit hónapok múlva találnak meg feloszlóban a sziklahasadékban. Orrát és felső ajkát lerágta a szifilitikus seb, úgy, hogy metszőfogai egy sötét lyuk alól világítottak ki. A legény aztán elsuhant a tengeriföldek védő homályába s a vörösőrök közömbösen újra vállra vetették fegyverüket. Mire vágyik a szovjetdiák? Leningrádban csak egyszer volt alkalmam, hogy fiatalokkal beszélgessek: az Admirális-kertben, szemben a cseka épületével, ült két legény és egy tipikus csikófri- zurás leány egy pádon. Melléjük telepedtem és csakhamar csevegni kezdtünk. Mindhárman az ifjúsági inter- nacionálé jelvényét hordták, tehát „jó“ kommunisták lehettek. Mikor rájöttek, hogy burzsuj vagyok, elhagyták a rendes szólamokat, melyek az igazi polgári-szov- jetvitánál sosem hiányozhatnak. Elkezdtem kérdezősködni tőlük és ez az inkvizíció egész csinos dolgokat eredményezett: — Mivel foglalkozik most? — kérdeztem a fiatalabbiktól. — Rabiak diák vagyok és tehnikát tanulok. — Es mi akar lenni? — Mérnök, egy izzólámpagyárban. — Nem szeretne inkább munkás lenni? — Azt nem! — De hiszen a munkások ugyanolyan fizetést kapnak! — Azért mégsem. — Talán lenézi a munkáspályát? — Lenézni? Azt nem, hiszen apám is munkás. — Hát maga mivel foglalkozik? — kérdeztem az idősebbtől. — En a rendes egyetemre járok, nem a Rabiakra — tette hozzá megvetőleg. — Es mi akar lenni? — Hivatalnok a moszkvai gazdasági központban — jelentette ki büszkén. — Apja micsoda? — Munkás. “ — Miért nem akar akkor maga is munkás lenni? Csodálkozva néz rám; arca mintha azt mondaná: de bolond kérdés! Minthogy nem felelt, uj kérdést adok fel neki. — Mire vágyik voltaképpen az életben? Kénytelen vagyok neki kissé megmagyarázni a kérdést, erre aztán böbeszédüen felelget: — Szeretném, hogy villám legyen a Krímben vagy a Kaukázusban, egészen a tengerparton, messze minden más embertől. De legyen benne villanyvilágítás, vízvezeték és könyvtár. És dolgozószobám nyíljék a tengerre. Itt dolgoznék ki azután valami nagy tervet közgazdaságunk fejlesztésére. — És nem érezné ott nagyon egyedül magát? — Hiszen a közelben bizonyára lenne vendéglő, ahol esténként jó bort lehet inni, elvbarátaimmal összetalálkoznánk vacsoránál és újságokat olvasnánk. Kollektiv emberek vagyunk, tehát mégis együtt kellene lennünk, így együttesen aztán megbeszélnők a gazdasági és politikai kérdéseket. A házasság és a gyermek. — És nem házasodnék meg? — Valakit csak elvennék, hogy a házat rendben tartsa. Miért is ne? De azt nem tűrném, hogy bármi tekintetben korlátozzon. Ha közbe-közbe egy más nő tetszenék meg, hát akkor az tetszenék. — És ha a felesége is megcsalná magát? — Akkor elválok tőle. — De ha szerelmes lenne feleségébe? A fiú zavartan vigyorog és végre kisüti, hogy a szerelem tisztán testi érzés, egyébként tesz ö róla, hogy felesége soha meg ne csalhassa. Kis ideig hallgatunk, aztán a leányt kezdem faggatni: — Hát maga, elvtársnő, férjhez megy-e? A leány előbb vállat von, összeráncolja homlokát, megvakarja orrát s végre kijelenti, hogy valószínűleg férjhez megy. — És lesz-e sok gyermeke? — Egy se! — Miért? — Azt hiszi talán, hajlandó leszek szenvedni csak csak azért, hogy a köz részére elvegyék gyermekemet? — Szóval maga nem ortodox kommunista? — Dehogynem. De mi magunk határozhatunk utódlásunkról. — Miféle mozidararbokat szeret leginkább nézni? — Amerikai szerelmi drámákat. __ És maguk? — kérdezem a fiuktól. Kisül, hogy hasonló Ízlésük van ezeknek is. Erre megemlítem nekik, hogy van nálam a szállodában két nagyon romantikus könyv, ha akarják, odakölcsönzöm olvasni. A leány boldogan felragyogó szemmel kap az ajánlaton, a fiatalabb fiú kijelenti: „Hiszen úgy agyontömnek minket politikával! Reggeltől estig egyebet sem hallunk, csak az örök ötéves tervet s a materializmust..." Tovább nem mondhatta, mert az idősebbik oldalba- figyelmeztette. Amikor visszamentem a szállóba, már sötét lett. A lámpák még mindig nem égtek a körúton, de az al- konyi derengésben egész sor kifestett szájú, jobban öltözött nőt lehetett látni. Vájjon hol szoktak ezek nappal tartózkodni? A szállóban elbeszélgettem egy darabig a képeslap- és bélyegárusnővel, egy vöröshaju asszonynyal, aki az uj munkahét szerint csak minden ötödik nap ül itt a pult mögött. Mutattam neki néhány budapesti és bécsi képet, amire gúnyosan elmosolyodott és kijelentette, hogy a városok sohasem olyan szépek és mindenekelőtt nem olyan tiszták, mint ahogy a képeslapon látszanak. Valószínűleg azt gondolta, hogy a rek- lámfotografálás a külföldön is éppen olyan művészileg I kifejlődött, mint a szovjet területén. Nem tetszik a proletárdiktatúra Felmentem szobámba és leírtam a mai beszélgetéseket. Amint igy előttem álltak a kérdések és feleletetek, nagyon sok gondolkozni valót adtak. Például: jellemző, hogy habár a kézi munkásnak egyforma fizetése van e. mérnökkel, azért az ifjukommunista előtt az értelmiségi pálya mégis magasabbnak látszik, mint a kézi munkási. Nem halt ki a család társadalmi emelkedésének gondolata sem teljesen, mert hiszen a munkás fia mérnÖA vagy hivatalnok akar lenni. Az igazi egyetemi hallgató lenézi a szovjet munkásegyetemének, a Rabiaknak diákját. A tudományos és társadalmi sznobizmus tehát nem halt ki. A kis stréber a szovjetunióban is azért eped, hogy hivatalnok legyen. A hatalmas, bürokratikus tér- rorgépezet annyira imponál az ifjú szovjetorosznak, mint valamikor, 1914 előtt az egyenruha és a parádés lépés a németnek. Hiába mondták ki, hogy Oroszországban az uj nemesség a munkásság és mágnás csak au, aki három nemzedéken át munkásoktól származott, a munkás hiába lett a dolgok mérlege és JaroszlavszkiJ hiába vezeti a divatot, mint egy szovjet-proletár walesi herceg: végeredményben a munkások fiai mégis elfordulnak apjuk hivatásától; látszik, hogy nem érzik jól magukat a proletárkultúrában. Más a teória és más a praxis: úgy látszik, a Kaukázus tengerparti lejtőin, a zugó habokra néző villában rózsásabbnak és szeretes- reméitóbbnak tűnik fel a kollektivizmus, mint valamelyik ukrajnai kollektiv kényszergazdaságban. És nem halt még ki a romantikus nyárspolgárság legmagasabb ideálja, a vendéglői élet sem, a söröző törzsasztallal es akörül az elvbarátokkal. Talán alsóst is játszanak ott. Az ilyen asztaltársaság azonban örök szellemi meddőségre van kárhoztatva, mert az elvbarátokon kivül senkit sem engednek oda, tehát a fogat csattogtató szellemi türelmetlenség éppen úgy uralkodik ott, mint a közep- európai kisvárosokban. És a kétféle nemi erkölcs is éppen annyira jellemzi a szovjet „nyársproletárját“, mint a kapitalista társadalom nyárspolgárát, önmagának igénybe vesz mindenféle úgynevezett jogot, de felesége csak afféle fizetésnélküli szolgáló legyen — másfelől a vörös férfi a maga férfi felsőségéről olyan sziklaszilár- dan meg van győződve és éppen úgy késre kap, ha rájön, hogy felesége megcsalta. A statisztika bizonyítja, hogy Bécs, Prága és Berlin felekezetnélküli lakossága hihetetlenül passzív szerepet játszik népesedéspolitikai tekintetben. Bécsre jellemző a felekezetnélküli házastársak szokása, hogy gyermek pótlására egész menazsériát rendeznek be háztartásukban. Hogy Oroszországban sok á gyermek, az bizonyos, itt nem tárgyalható higiénikus okokon kivül annak tulajdonítható, hogy a lakosságnak csak három százaléka kommunista. Ha azonban Oroszország oda fejlődik, hogy egészen kommunista, nyárspolgári, athelsta és jómódú lesz, akkor várható is lakosságának kihalása, mert igazán ostobának kellene lenni annak az atheists asszonynak, aki mint egy modern gyárváros kollektiv teremtése, hajlandó azt az áldozatot meghozni, hogy a szovjetuniónak egy kis nyárspolgárt ajándékozzon, akit aztán születése után rögtön elvesznek tőle. És jellemző az is, hogy ez az örök propaganda —» minden kövön, minden étkezőben, minden házon, minden könyvben, minden üzemben, az uccákon, az állomásokon — elfárasztja az embereket. Tavaly egy szovjethivatalnok azt magyarázta nekem, hogy ez a primitiv nép a propaganda csökkentését rögtön a szovjet hatalmának esésére magyarázná. Lehet, hogy igaza van, csakhogy a városi elemnél óriási kielégületlen sóvárgás támadt a problémanélküli szórakozás után. Ma a mozi, a színház és az irodalom kizárólag kommunista tendenciákat szolgál, mindig az éppen uralkodó jelszó érdekében. így keltenek egy-egy bizonyos hullámot, hol a vallásüldözés, hol a munkafokozás, hol a légi védelem ügyében. Mindenképp csak foglalkoztatni akarják a népet, hogy ezt a rettenetes bolseviki hétköznapot valami újabb mániával megszakítsák. Ez az állandó propagandaszolgálat az irodalomban és a művészetben igazi nagyképü nyárspolgári ünnepélyességet teremtett: a humor itt már teljesen ismeretlen. A hétköznap és a nyárspolgáriasság fogott kezet és nem sok idő múlva Oroszországban is el kell jönni egy Sinclair Lewisnek, aki megírja a százszázalékos szovjetpolgár époszát. A Nobel-dijat érte majd a G. P. U. fogja kiszolgáltatni, még pedig abban a formában, hogy a szerzőt egy kis ingyenes nyaralásra küldi az egészséges északoroszországi erdei levegőre, nem kevésbé egészséges testi munka végzésére. Á 4 és 6 hengeres „Federal“ teher és autóbusz a!váz a jelenkor legtartósabb és legtökéletesebb márkája. Type Zylinder Összhordképesség Gummiméret Ár — leiben D 4 2438 kg. 32x6 és 32x6 175.000*E6E 6 2400 „ 32x6 „ 34x7 195.008*— A6 6 3178 „ 34x7 „ 36x8 285.000*Vezérképviselet: „Industria-Economia“ Kereskedelmi és Ipari Részvénytársaság Timişoara-Temesvâr, Str. I. C. Brátianu 3. Távirat: „Industria“ Telefon: 9—14.
