Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)
1931-09-07 / 203. szám
12 XIV. ÉVF. 203. SZÁM. lűeanBM Ä marosvásáríielyí mezőgazdasági és ipari kiállítás méretekben és nívóban felülmúlja az összes eddigi erdélyi kiállításokat (Marosvásárhely, szeptember 5.) Marosvásárhely négy napon keresztül az érdeklődés középpontjába került, mert Erdély mezőgazdáinak és iparosainak figyelmét a székely főváros felé irányította a szeptember 3. és 6. közöt rendezett országos kiállítás. Erdélyi gazdasági életünknek hovatovább mindjobban elhalkuló szívverését most ebben a városban hallgathatjuk meg a legészrevehetőbb módon. Ide gyűjtötték össze ugyanis a legszebbjét azoknak a terményeknek, melyekkel a Teremtő megáldotta szorgalmas gazdáink verejtékes munkáját, itt halmozták fel a legjavát mindazoknak az iparcikkeknek, amiket a székely faj zsenialitása és alkotó ereje létrehozott s amiket asszonyaink és leányaink páratlan kézügyessége annyi sok művészi ízléssel megalkotott. A marosvásárhelyi mezőgazdasági, ipari és kisállat kiállítás messzire kiáltó tanuságtétel az erdélyi magyarság gazdasági fejlettsége, magas nivójn ipari kultúrája, világszerte híressé vált háziipari művészete mellett. De ez a kiállítás beszédes bizonyitéka annak is, hogy ez az erdélyi magyarság még a mai siralmas állapotában, leszegényedett helyzetében is ritka gaz dasági és kulturális értéket jelent ebben az országban s hogy a rettenetes gazdasági válság malomkövei között sem engedi magát felőrölteim, hanem ősi, ösztönös erejével átküzdi magát mostoha sorsa minden poklán, fölkel tetsz halálából és tovább él, mert élni akar és élnie kell. A különféle bizottságok már a kiállítás ünnepélyes megnyitása előtt elvégezték bírálataikat, kiosztották a pénzjutalmakat s az érmeket, hogy a közönség azonnal láthassa, kit milyen kitüntetésre tartott érdemesnek a zsűri. Az I. pavillonban iparművészeti és ipari tárgyak, bútorok vannak kiállítva. Ennek a pa- villonnak egyik legérdekesebb tárgya Fitzus Zoltán gyergyószentiniklósi kereskedőnek para újság is és bizony alig várják a postát ottani honfitársaink, hogy otthoni híreket olvassanak. Mondják, hogy milyen türelmetlenül vártak minden hirt és vettek meg minden friss újságot Endresz és Magyar óceánrepülésekor. És amikor sikerült a repülés és eljutott Afrikába is a hire, tomboló lelkesedésbe törtek ki. A magyar győzelem felvitte az ő ázsiójukat is. Társaik tömegesen gratuláltak nekik, mintha csak ők repülték volna át az óceánt. De ez is elmúlt. A szürke napok mindent eltemetnek. Az egyhangú légionista élet változatosságot csak akkor hoz, ha kirendelik Szíriába vagy Indokinába őket. Ott ismét uj világ tárul elébük. De a vasfegyelem mindenüvé elkíséri őket. Ez alól csak vasárnap van menekvés, amikor aztán a légionáriusok alaposan kitombolják magukat Szidi Bel Abbes kétes lebujai- ban és elköltik utolsó centimesig amúgy is kicsiny zsoldjukat. Ilyenkor verekedés verekedést követ arabok és légionisták között és bizony legtöbbször felhasitolt mellel, összezúzott koponyával szállítják a korházba az áldozatokat. Délután ismét eljövök megtekinteni az épület hátralevő részeit. Maga a térparancsnok mutatja meg az ezred múzeumát, ahol az araboktól elvett zászlók, kardok és a légióra vonatkozó emlékek két nagy termet töltenek meg. Az asztalon régi, elfakult Írások. Az ezred törzskönyvei a műit századból. Fellapozom. Benne itt is, ott is magyar neveket találok. Nevek, amiknek viselőjét befedte már rég a Szahara homokja. Magyar sebek, mikre irt nem hozott a távoli Afrika sem. Egy könyvben a világháború áldozatairól van összeállítva egy statisztika. Eszerint 1914—18 között 20 magyar halt meg a légióban. A kaszárnya udvarán tavaly leplezték le a légió százéves évfordulójakor a hősi halottak gyönyörű emlékszobrát. Bent a szoborban helyezték el a légió arany- könyvét, amely 40.000 hősi halott nevét őrzi. A parancsnok szivélyes, kedves ember. Dicséri a légiót. Mellén 30 kitüntetés. Megkérdem, hol szerezte? Elmeséli élettörténetét. Mint IS .gyermek, kalandvágyból állott be légiófából készitett, kb. 1 méter magasságú emeletes villája teljes berendezéssel és villanyvilágítással ellátva. A zsűri 1500 lejjel és oklevéllel tüntette ki. Fitzuson kívül még pénzjutalmat kaptak: Csorvássy István mvhelyi fiatal szobrász 1000 lejt és oklevelet, Mezei Tamás Ditróból kézií'aragványokért 500 lejt és oklevelet, Vas Áron szobrász Makfalva, Nagy József kőműves- segéd Mvbely, Horváth Károly szobrásztanuló Székelyfehérvár 300—300 lejt és oklevelet, Gyéresi Ferenc lakatos segéd Mvbely és Nyiri Zoltán Mvhely 200—200 lejt és oklevelet. Aranyérmet nyertek: br. Kemény János nxarosvécsi gyapjufonógyára, Elek János Mvbely, diófa ebédlő berendezésével, Csizmadia István fémöntő Mvhelyről, Cserneezky Vilmos Kvár, Öllerer Vilmos kertész Mvhely, Koha Róbert kertész Mvhely, Reiszfeid Miklós és Soós Viktor villanyszerelők Mvhely, Tompa József szobrász Mvhely, Aranyosgyérési Agyagárugyár Rt., Várady Árpád cement stb. áruval Mvhely, „Herkules“ Dicsőszentmárton, Vlasa György Mvhely, Aragonit Rt. Mvhely. Ezüst érmet nyertek: Grossmann Erich Mvhely, Nagy László Mvhely, Alter Salamon Udvarhely, Politzer Uli szobrász gyakornok Mvhely, Bozsics Ferenc Marosujvár, Pap József Mvhely, Fodor Sándor Mvhely. Bronzérmet kaptak: Benedetti Viktor, Ko- Innban Albert, Joanovics László, Chetan János. Oklevelet nyertek: Mestitz M. és Fiai bútorgyára, Fodor Testvérek bútorgyára és Vigh István Mvhelyről, Nagy Galaei József Csíkszeredáról. A II. pavilion háziipari, népművészeti és iparművészeti kiállításán aranyérmet kaptak: gr. Mikes Árminná (Zabola), magyar uri- szobája erdélyi magyar háziipari készítményekkel, gr. Bethlen Mária (Torda), különféle házi ipari cikkei és Szász Mártonná, sz. Bene Ilona rnagyarrégeni ref. lelkésznél értékes és hatalnistánalc. Azóta 30 év telt el. Résztvett Indokina, Szíria, Marokkó minden fontosabb harcában. Olyan történeteket mesél el, amik szinte hihetetlenül hangzanak és ha nem látnám mellén a kitüntetések hosszú sorát, akkor azt hinném, hogy hárijánoskodik. Megkérdem, ltogy Marokkó déli részében miért folynak még mindig a harcok. Hiszen a francia hadsereg elég erős ahhoz, hogy pár hónap alatt elfoglalja egész Délmarokkót. — Annak nincs értelme, — válaszolja az ezredes. Mi minden évben 80— 100 kilométert vonulunk előre. Akkor kiépítjük a katonai állomások hosszú sorát és az elfoglalt területet átadjuk a polgári hatóságoknak. Egy év és ezen a területen is kiépülnek az uj vasútvonalak és országutak. A légionáris- ták is szabad idejükben útépítéssel foglalkoznak. Azután megindul az elfoglalt föld megművelése, termékennyé tétele. Egy-két év és a nemrég még vad területek az európai kultúra jól fizető vazalusaivá válnak. Még sokat mesélt az ozredes, de én egyáltalán nem osztottam optimista véleményeit, bár őszinteségükben nem kételkedtem. Estefelé ismét felkeresem a magyarokat. Közel 30 embernek mutattak be. Mindenki elárasztott kérdésekkel. Elbeszélgettem hosszasan mindenikkel. Érdeklődtem életmódjuk iránt és megkérdeztem, miért is álltak be a légióba. Ez az a kérdés, amire egyik légionista sem szivesen válaszol. Azt mondják, egymásról sem igen tudnak semmit. „Hagyjuk a múltat“, mondja az egyik. „Megszenvedtünk eléggé érte, de talán sikerül uj életet kezdeni. Pár év múlva leszerelünk és akkor ismét haza lehet menni“. Sokan a magyarok közül is ottmaradnak az 5 év letelte után és megújítják szerződésüket. Mások letelepednek kis nyugdijukkal, megspórolt pénzükkel Afrika valamelyik városában és úgy próbálnak uj exiszten- ciát teremteni maguknak. Vannak olyanok is, akik 15—20 évig bent maradnak a légióban. Egy-két év óta jobb a helyzetük, csak a fegyelem nagy és az útépítés fárasztó. Harc alig van. Tavaly mindössze kétszer volt. Egyik alkalommal 9 vízért menő légionismas kollekciója. Ez a lelkes nriasszony három éven keresztül hangya szorgalommal gyűjti és mintegy 100 asszonyt foglalkoztatva készítteti a i'elsőmarosmenti varattasokat. Gyűjteményében (500 drb.) mindmegannyi különböző mintájú. Nem ad el egyet sem közülük, a székely, nemzeti muzeum részére tartogatja. Megrende- lést azonban minden darabról elfogad és azonnal elkészíttet. Itt látjuk a felsősófalvi ref. nőszövetség szobáját is szőttesekkel, varrotta- sokkal és szőnyegekkel. A szerencsétlenül járt tüzkárosultak felsegélyezésére történik az árusítás és Fekete János ref. lelkész állandó ottani tartózkodásával sok segélyadománynak a ki- eszközlője. Oklevéllel tüntették ki. Aranyérmet nyertek még: dr. Pál Gábornó csiki szőnyegekkel Csíkszereda, Vájná Erzsi Zabola, a Kéz- divásárhelyi Árvaház, özv. Kremnitzkyné, Fröhlich Ilona Kvár, Veressné, Boross Dodi Kvár, Nussbaum Testv. Mvhely, Sz. Szakács Péter Bikfalva, Geley Károlyné Torockó, Dombria szövészet Kvár, Kónya Gyuláné Ma- gyarvalkó, a kalotaszegi varrottasok gyűjteményes kiállításával, Szatmári Sámuel (Akos- falva) 19 éves legény saját találmányit szövőszékével, mely a rendesnél sokkal kisebb és önműködő szerkezettel van ellátva, Vincze Andrásáé Magyaró, Dicsőffy Béláné és Appán Gyuláné Kvár, Wilhelm Frigyesné Mvhely, Kiss Lajos Magyaró, „Artes1 Kvár, a székelyudvar- heíyi ref. nőszövetség, a székelyudvarhelyi Gazd. Kamara, Haász F. Rezső Udvarhely, dr. Gyárfás Pálné Székelykeresztur, Haász Sándor és Kovács István Székelyudvarhely, a székelyudvarhelyi ref. kollégium Néprajzi Múzeuma népművészeti gyiijtaményekért. Az itt felsoroltakon kivid sokan kaptak még ezüst-, bronzérmet, vagy, dicsérő oklevelet. A III. pavilion, a mezőgazdasági termények pavillonjában kitűnő boraikért a zsűri aranyeremmel tüntette ki: Szathmáry. Gyula birtokost (Harangláb), Bürger Albert gyáros- birtokost Mvhely. Ezüstérmet kapott: Füzesi Sándor, Erdőcsinád. Schöppner Sámuel (Sövényfalva) szőlőoltványaiért oklevelet nyert, úgyszintén a Hangya mvhelyi fiókja is. Egész külön csoportot képezet a méhészeti kiállítás a IV. pavillonban. A biráló bizottság aranyéremmel tüntette ki Várady Bélát Kolozsvár, országos kaptármintájáért, id. Kicsid Géza kajántól r. k. plébánost szines lápéiért, továbbá Tóth István Kolozsvár, Gálfalvi János cs Csiky János Mezőbánd, Nagy Sándor Pánit, Blénessy Károly és Török Ignác Csikszentdomokos, Lutát öltek meg a felkelők, a másik alkalommal, amidőn többszáz légionista ment ellátni élelmiszerrel és lőszerrel egy katonai állomást, az arabok váratlanul rájuk törtek és a kis csatának 40 halottja volt. De az előnyomulás mindig uj és uj nehézségekbe ütközik. A légióra vár még az Atlasz-hegység déli nyúlványainak meghódítása, a 3000—4000 méter magas hegyek elfoglalása, amely ma még biztos menedéket nyújt a fellázadt törzseknek. A légió legkomi- szabb korszaka a kiképzés. Itt a világ minden tájából összesereglett emberekből kell egységet kovácsolni és ezt csak drákói fegyelemmel lehet elérni. A szélhámos, kalandor, vagy tönkrement, de jobb napokat látott újoncnak ez a kiképzés a legkibirhatatlanabb. És ekkor próbál legtöbb lógionista megszökni. De a szökés nagyon nehéz. Nyelvtudás, eivilruha, pénz nélkül csaknem lehetetlen. A megfogott légionistát pedig léküldik Colomb-Bécharba, ahol az 50 fokos melegben elmélkedhetne esztelen tettének következményein. A kiképzés után jön egy marokkói év. Ez sem tartozik a könnyű feladatok közé, de ha szerencséje van a légionistának és megússza úgy a betegségeket, mint az arabok támadásait, akkor könnyebb beosztást kap. Elküldik Észak- afrika valamelyik kisebb garnizónjába, vagy esetleg a távol keletre, ahol harc már hosszú évek óta nem volt. Azok, akikkel beszélgettem, keveset panaszkodtak. „Ha a honvágy nem volna, akkor megszoknám az uj életet“, mondta egyikük. Büszkén mutatják kitüntetéseiket, elvisznek a légió mozijába is, amit maguk a légionisták épitettek a régi várfalakból. A hatalmas, 1500 személyes mozi akármelyik fővárosba beillene modern berendezésével. Este kimegyek altiszt ismerőseimmel a városba. Örömmel kalauzolnak a pálmasétányokon. Szembe őrjárat jön, magyarul köszöntik. Az őrjárat vezetője magyar altiszt, aki örömmel hallja, hogy erdélyi vagyok. Elmeséli, hogy ősszel megnősül. Egy aradi“ leányt fog feleségül venni, aki hajlandó kimentii Sidi Bel Abbesbe. Egyébként ez a fiú .vezeti az ezred minta,-!
