Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)
1931-09-06 / 202. szám
IO XIV. tVF. 202. SZÁM. a nagyközönségnek és reméljük, hogy ezzel a kiállítással olyan pályafutás felé indultak el, amelyik a legnagyobb nemzetközi sikereket is meg fogja hozni. A marosvásárhelyi mezőgazdasági és háziipari kiállítás a magyar gazdatársadalomnak minden tekintetben dicséretre méltó és gyönyörű megmozdulása volt. Bár egy szebb jövő felé vezető ut nyilnék meg általa'! A gabonamonopóliumot akarják jugoszláv mintára bevezetni, de Belgrádban a monopóluim bukásával számolnak. Bukarestből jelentik, hogy a kormány szakértőket küldött Belgrádba, az ottani központi gabönaeladási hivatal tanulmányozására, miután ezt a rendszert Romániába is be akarják vezetni. Ezzel a bukaresti hirrel kapcsolatban, megemlékezhetünk arról, hogy a jugoszláviában létrehozott gabonamonopólium sem vált be úgy, hogy annak a teljes lemásolása a sikert biztosítaná. A román gabonakivitelről a viláigpiaeokon az a felfogás, hogy dumping akart lenni, mert a román ajánlatok mindenütt meglepően olcsók voltak s ennek az olcsóságnak az árak» alacsonyságában érezhetők itthon is a hatásai. Jugoszláviában pedig azt a rendszert, amit most tanulmányozni fognak a román delegátusok, a magyar származású Gottlieb Harry javaslatára, akit a jugoszláv király előzetesen hosszú magánkihallgatáson fogadott, vezették be s voltaképpen gabonamonopólium. Kimondták, hogy e jugoszláv monopólium a kereskedők utján megvásárol minden kvantum búzát. 480 lejes átlagárban, amelyhez még hozzá járul a sulykülönbözetért. járó felülfizetés, illetőleg a kerskedőket megillető mázsánként,! 15 lej jutalék. Ugylátszik, hogy ez a monopólium össze fog omlani. A szerző, Goettlieb Harry már fel is van mentve állásától, amelyet egy jugoszláv szakértővel töltöttek be. Az történt ugyanis, hogy csaknem az egész termésfelesleget, tehát körülbelül 5 millió métermázsa búzát ajánlottak fel eddig a termelők a monopóliumnak. Ez azt jelenti, hogy Jugoszláviában úgyszólván minden tőke, a Pánkok pénze, az állam pénze, a kereskedők pénze gabonában van befektetve, mindenfelé megteltek a tárházak, a hajók, az uszályok, anélkül, hogy a monopólium képes volna jelentékeny mennyiségű búzát helyezni el a külföldön. Ami gabonát eladott eddig a monopó Hum, azon nagy veszteségeket szenvedett Jugoszlávia. De sokkal nagyobb baj még ennél is. hogy a már eladott mennyiséget sem veszik át a külföldi vevők annak rendje és módja szerint. A magasabb áron vásrolt gabonát a csehszlovák és osztrák vevők nem akarják átvenni, kiug- ranak a kötésekből és felborítják a monopólium minden számítását. Árfolyamcsökkenések a bukaresti tőzsdén. Bukarestből jelentik: A bukaresti tőzsde tegnap igen lanyha volt, az értékpapírok árfolyama is erősen lanyhult, amiben közrejátszott az, hogy a Bercovits-bank nagymennyiségű kötvényt dobott piacra. A devizapiacon sem volt nagyobb kereslet és igy az árak csökkentek. * A zeneművészeti tanfolyamra beiratkozni lehet. Csipkés Ilona vezetőtanárnőnél (Str. I. Maniu, Szentegyház u. 42 sz. II.) naponta d. e. II—1, d. u. 4—6-ig. Újból átvette hivatalának vezetését a francia kereskedelmi attasé. Fernand Malgrat ur, kolozsvári francia kereskedelmi attasé, szabadságáról visszatért és hivatalát újra megkezdte ebben a városban. A szeszmonopólium a szeszgyárak megváltásának kérdése maitt késik, Bukarestből jelen tik: A parlament költségvetési bizottsága tegnap újabb ülést tartott és a szeszmonopóliumról tárgyalt. Főként a szeszgyárak megváltása körül fejlődött ki élénk vita, amelyet a jövő héten folytatni fognak. A megváltás kérdésének elintézése áll a szeszmonopólium megvalósításának útjában. * A szeszmonopólinm törvénytervezetének teljes és preciz magyar fordítása kapható dr. Mandel Forditó Irodában, Cluj, Str. Memorandului Nr. 12. Ára 100.— lej. RADIO Vasárnap, szeptember 6. BUDAPEST. 10: Református Istentisztelet. 11: Egyházi zene és szentbeszéd, utána hírek, majd szalonzenekari hangverseny. A hangverseny szünetében ,,Rádiókrónika", 14: Gramofonhangverseny. 15: „Rádióélet" gyermekjátszó órája. 15.30: A földmivelésügyi minisztérium rádióelőadás sorozata. 16.15: Eugen Stepat orosz batata jka zenekara. 17.15: Katonazenekar. 18.30: Kazincz- ky és Pest" Jeszenszki Sándor előadása. 19: Magyari Imre és cigányzenekarának hangversenye. 20: Sporteredmények. 20.20: Dalmüelőadás a Stúdióból, utána hírek, majd Kurina Simi és cigányzenekarának hangversenye. BECS. 16.20: A kamarakórus hangversenye. 11.05: Szimfonikus hangverseny. 15: Gangelberger-zenekar. 17.30: Hangverseny Dvorzsák müveiből. 19.40: Divatos dalok. 22: Eredeti néger zene. 23: Gramofon. BERLIN. 15.15: Fuvószene. 17.35: Dalok. 19: Alpár Gitta a Du- barry slágereit énekli. 20: Zenekari verseny. 22: Eredeti néger zene. majd dán zene. BUKAREST. 12: Rádiózenekar. 13: Gramofon. 18: Dinicu-zenekar. 20.20: Gramofon. 21: Strauss: Varázskeringö c. operettje. MILANO. 19.05: Könnyűzene. 19.45: Gramofon. 20.30: Wagner: Lohengrin c. operája. OSLO. 18.45: Hansén hegedűművész játéka. 19.30: Szavalat. 20: Alkalmi előadás. MÜNCHEN. 16.30: Szórakoztatózene. 18.30: Hangverseny Haydn müveiből. 20: Rádiózenekar. 21.30: Rádiókabaré. 22.45: Szórakoztató- és tánczene. STOCKHOLM. 16: Gramofon. 20: A rádiózenekar hangversenye, Törnquist hegedű- és Christiansen csellómüvész közreműködésével. 22: Ének-, zongora- és csellóverseny. RÓMA. 17: Ének-és zenekari verseny. 20.10: Gramofon. 21: Hangverseny. RIGA. 16: Hangverseny. 17: Délutáni zene. 19.02: Olaszországról szóló zenemüvek. 20.25: Basszus- és csellószóió. 21.05: Fali Leó operettjeiből. 21: Tánczene. STRASSBURG. 17: Szórakoztatózene. 18: Operák és operettek részletei. 19: Könnyűzene. 19.45: Gramofon, 22.30: Tánczene. J óhézlkoszt.naponta 3 fogás 30 lei kihordásra is. Buza u. 9. T akarításért adok bútorozott konyhát, nem főzök. Kleinné, Király u. 43, d. e. 10-jg d. u. 1—4-ig. R eformátus Nőszü- vetség egyetemi és középiskolába járó leánytanulókat ajánl, kik teljes ellátás ellenében kisebb tanulók oktatását vállalják. Cim: Király u. 24. Iskola- könyveket Orvosi értekezéseket ©YORSAH’ POHTOSAA ÉSOLCSÓD MÉNJEIT A Lapkiad© Nyomdai PL Kolozsvár Strada Universităţii 3 szám. APRÓHIRDETÉSEK Szavanként ........................................ . 4 kai Vestagbetüvel .................................... 3 La! Legkisebb apró, 10 szó ........................49 kai Ál.ástkeresőknek 1 szó ...................... 3 La! Vastagbetüvel ..................................... 3 kai Csak vasárnapra feladott apróhírdatáí 3JV>ol drágább- Dij előre fizetendő. Csak porláb tyeSEgel ellátóit jeligés leveleket továbbion c gStomân kereskedelmi ■■ akadémista órákat ad jutányos áron. Diákok korrepetálását vállalja. Cim a kiadóban. gó állapotban levő, » alig használt vaságy azonnal eladó. Megtekinthető Str. Fântănele (volt Vasvári Pál u.) 10. gépesített tanárnő i* zongora és német órákat ad jutányos áron. Ugyanott urinő lakást kaphat. Cim a kiadóban. g^üllüldl Uj füzőkülön- legességek érkeztek és mértek után is a legdivatosabb formák készülnek Hirsch Hanna iüzőszalonjában, Calea Regele Ferdinand It sz. Ugyanott intelligens utazónő is felvétetik. g AlHattnazás || gUjjelyi képviselőket n keresünk höny> nyü akvizícióra. Megbízásunkat vállalhatja, mert ahhoz szakértelem nem szükséges. Megfe* lelás esetén 3 hónap után (Ixumot is kap* hat. Ajánlatokat „Napi 500—1000 lei“ jeligére a kiadóba kérünk. Butádé szép emelei-- far, Fáz, belvárosi központ főhelyen, átadható lakásokkal és üzlet- helyiségekkel, szépen gondozott, nagyértékü kerttel. A ház teljesen jó karban van, semmiféle renoválásra nincsen szükség, uj emelet ráépíthető. Cim a kiadó- hivatalban. f Kiadó ialjás Jj ggBadó nagy gyűli*; mölcsös kéri a Békás 1 eg jobb helyén, ame'y kevés hijján bárom boldn vi terület, van rajţa lakóház és más épSiígt. rengeteg gondozott gyümölcsfa, köztük sok nagy diófa, ía’gyü- mölcsiak, konyhakert. Ára igen jutányos. Cim a kiadóhivatalban. lUfi-Sünbejaraiu butorozott szoba 2—3 személy részére jutányos áron kiadó. Strada Babeş (Trefort u.) Értekezni Strada Florilor (Buza u.) 4„ hátul az udvarban. aur et;ö szobából álló, irodának alkalmas helyiséget keres egyesület. Címeket a kiadóba. mprébb és nagyobb naradicsomos üvegek eladók. Farkas u. 7. emelet. §fét szép szoba, elő- szoba és konyhából álló félszuterin lakás, továbbá két külön, nagy félszuterin helyiség azonnalra kiadó. Hosszú u. 19 sz. jártassá h smalt, de jó *>» karban levő női kabátok középtermetre, ugyanott nem használt sezlonteritő és ruha anyagok jutányos áron. Cim a kiadóban. lázriadó háromszobás Wk komfortos modern B elvárosi villanegyedben házépítésre alkalmas gyümölcsös eladó. Cim a kiadóban, ffllfctttralj K 8(földel járt egyetemi hallgató, 23 éves, komoly, nagyon lelkiismeretes, jó megjelenésű uri fiú, tanulmányait megszakítani kénytelen. Auiö« (mpor'vâllalatnîl alkalmazást keres, levelez liáiom nyelven, könyvel, stb. Vál'al kizárólag úri helyen chauffeur! állást "is. Rendelkezik nagy és vtíze'öí gyakorlattal, bírja a magyar, román, német nyelveket. Szives megkereséseket „Luxuskocsi“ jeligére a kiadó- hivatalba kér. Israelitin im mittleren • Alter sucht Stelle als Wirtschafterin zu Kindern mit Jahreszeugnissen, treu, verlässlich. — Adresse Fischer Hermann Kolozsvár, Strada Reg Ferdinand 10. kertes ut 34. lakás. Erzsébet A zonnalra kiadó két szoba konyhás lakás. Str. V. Babes (volt Trefort u.) 28. E gy szoba és konyha, Kőkert u. 61 b) sz. alatt kiadó azonnal. Villany, vízvezeték, kert. K Ulönbejáraiu, bútorozott szoba kiadó, Piaţa Unirii (Főtér) 22, II. emelet K erti lakás, egészséges, 2 szobás, nagy tornácos, Dónát utón, kertrésszel október 1-re kiadó. — Értekezhetni Kabdebőnál, Jókai u. 5 âromszobâs komfortos lakás azonnalra kiadó. Piaţa Mihai Mihai Viteazul H‘ I KiüiafiUK E lveszel! július 1-én Bob névre hallgató, barna foltos vizsla, fején fehér folttal. Nyomravezető illő jutalomban részesül. Weress, Főtér 13 szám. Kuomatoti 0 lapkiadotula[donos LAPKIADÓ R.-'L. kur[otgojan t^tuj-ííeiozsvár Str. Universităţii (Egyetem-u.) 3_, Zele/on; 694, 508,