Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)

1931-09-05 / 201. szám

'tBau/nmace» P Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. — Mária királyné súlyosan megbetegedett. Bukarestből jelentik: Mária özvegy anyakirály­né beteg. A szerdára virradó éjszaka orvosi konzíliumot tartottak a királyné betegágyánál. Az orvosok tanácsára a királynét egy-kót nap múlva a szinajai kastélyból a balcsici kastély­ba szállítják a Fekete-tenger partjára, ahol lii- zókurát kell tartania, hogy azután könnyebben viselhesse az elkerülhetetlennek látszó súlyos operációt. A műtétet valószínűleg nem Buka­restben, hajtják végre, hanem valamelyik kül­földi szanatóriumban. Az özvegy anyakirályné betegségének hire a román fővárosban mély hatást váltott ki. — Távozik a Bethlen-korinány sajtófőnöke is. Budapestről jelentik: Az Est értesülése szerint. »Szudy Elemér miniszteri tanácsos, a miniszter elnökség sajtóosztályának vezetője távozik ál­lásából. Szudy egészségügyi állapotával indo­kolja távozását. Lemondását a kormány elfo­gadta. Egyelőre szabadságra megy, ahonnan jövő hét végén tér vissza, ekkor adja át hiva­talát végleg utódjának, aki a hirek szerint Hlatky Endre miniszteri titkár, volt nagyvá­radi újságíró lesz. — A Vatikán nem járni hozzá a naptár népszövetségi reformjához. Rómából jelentik: A.Népszövetség tudvalevőleg akciót inditott a naptárnak olyan megváltoztatása érdekében, hogy az esztendő tizenhárom hónapból álljon. 28 napos hónapokkal és minden ünnepnapnak minden esztendőben ugyanarra a napra esésével A tervezetet megküldötték a Vatikánnak is. A Vatikán lapja, az Osservatore Romano, most közli a Szentszék álláspontját, mely a tervezetet elutasítja. A közlemény szerint, ha minden ér­dek meg is kívánná a naptárnak ilyen egysége­sítését s ha összeegyeztethető is volna az egyház tradícióival, akkor is csak úgy járulhatna hoz­zá az egyház, ha egy újabb ökonómiai zsinat azt elfogadná. — Barbusset kizárták a kommunista párt­ból. Párizsból jelentik: A kommunista Verité eimü lap szerint, a kommunista párt kizárta tagjai közül Henry Barbusset, a hires francia irót. — Síremlék avatás. Néhai székelyhidasi Sebestyén Dávid síremlékének ünnepélyes fel­avatása f. évi szeptember hó 6-án d. e. 9 órakor lesz megtartva a Feleki úti orth. izr. temetőben, amelyre a megboldogult tisztelőit a család ez­úton tisztelettel meghívja. — A tüzér a vasúti sinek közé esett a lová­ról és elgázolta a vonat. Csernovitzból jelentik: A rădăuţi-hadikfalvi országúton tegnap reggel egy tüzérszázad vonult végig. Amikor a vasúti pályán haladtak át, egy Emílián'Croisoru nevii őrvezetőt a ló éppen akkor dobta le. amikor egy vegyesvonat robogott arra. A tüzér nem tudott a sinek között feltápászkodni és a vonat halálra gázolta. * BÁRÓ SZENTKERESZTHY-FÉLE hosz szuaszói prima fajborok litere 26 lejért kivi­telre Pali bácsinál, Nie. Iorga 15. 10 liter vétel­nél kedvezmény. — A kolozsvári állami felső kereskedelmi iskola fölszentelési ünnepe. Tegnap a szokott­nál nagyobb ünnepség keretében folyt le a ko­lozsvári felső kereskedelmi iskola megnyitása, mert ez alkalommal kapta az intézet a „Mihály nagyvajda“ elnevezést is. Az ünnepségen jelen wit Pop Valér, erdélyi miniszter, nagyszámú előkelő vendég kíséretében. Jonescu Sándor dr. igazgató beszédében vázolta az iskola történetét s rámutatott arra, hogy a román szekció mel­lett magyar tagozat is működik. Pop Valér mi­niszter örömét fejezte ki a látottak fölött s azon óhajának adott kifejezést, hogy a két szekció­nak eddigi harmonikus munkája legyen záloga a kisebbségek és a románság jövő baráti köze­ledésének. Bukaresti szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk: k»rabi NAGY LAJOS Bucureşti, Sir. Progresului 3. Etaj SS. Telefonsxám: 319-28. XIV. ÉVF. 201. SZÁM. Rendzavarásoktól tartanak a dobrudzsai politikai gyilkosság miatt (Bukarest, szeptember 3.) Bazargicban szer­dán este gyilkosság történt. Juon Patoni, a ba zargici rendőrség bejelentő hivatalának főnöke, revolverrel az uccán agyonlőtte Cristu Stefanov volt nemzeti parasztpárti szenátort, a dob­rudzsai bolgárok egyik reprezentáns személyi­ségét. A gyilkos rendőrtisztviselő letartóztatása alkalmával azt állította, hogy a macedóniai bolgárok meggyilkolták testvérét és annak egész vagyonát tönkretették. Egyébként a bol­gár komitácsik nehány nappal ezelőtt egy rend­őrőrmestert is agyonlőttek A gyilkosság, amely politikainak is mond­ható, nagy izgalmat keltett Dobrudzsában. A belügyminisztérium széleskörű intézkedéseket tett, hogy ezen a területen minden rendzavarást akadályozzanak meg és gátolják meg a mace­dóniai román telepesek és a bolgár lakosság közötti esetleges összeütközéseket. Tartanak attól is, hogy bolgár-macedon komitácsik a határon beütésekkel akarnak e gyilkosságért bosszút állani. ■WAA^/\A/NAA/NAAA^ — Lilafüredet bezárták. Budapestről jelen­tik: A csütörtök délutáni lapok közük a birt, hogy a magyar földmivelésügyi minisztérium illetékes ügyosztálya elrendelte Lilafürednek az ideiglenes bezárását. A rendelkezés szerint ok­tóber 1-re kell bezárni Lilafüredet. A bezárás oka az, hogy a fentartás rendkívül költséges, mintegy kétszázezer pengő a fürdő havi büd­zséje. Az őszi és téli szezonban nagy ráfizeté­sekre lehetett számítani s mivel megfelelő bérlő nem jelentkezett, a kincstári fürdőt bezárat­ják. — Egy százalékkal emelték Budapesten a forgalmi adót. Budapestről jelentik: A gazda­sági válság megoldásán dolgozó parlamenti 33-as bizottság elhatározta, hogy a forgalmi adót 2 százalékról 3-ra emeli fel. Azt számítják, hogy az egyszázalékos emeléssel a költségve­tés százmilliós forgalmi adó tétele 130 millióra emelkedik. — Repülőgépen akart pénzt kicsempészni egy budapesti bankigazgató. Budapestről jelen­tik: A rendőrség tegnap megakadályozta Wein- trau'b Oszkár bankigazgató külföldre utazását, mert 73 ezer pengőt találtak nála, amelynek ki­vitelére nem rendelkezett a Nemzeti Bank enge­délyével. A bankigazgató azt állitja, hogy nem­régen Hegyeshalomnál magyar területre be­vitt ugyanennyi pengőt, tehát szerinte az össze­get most engedély nélkül kiviheti. A mátyás­földi repülőtérről az igazgatót a főkapitány­ságra vitték, ahol kihallgatása után szabadon engedték, de az eljárást folytatják ellene. Azt, hogy ilyen nagy összeget behozott volna a ha­táron, nem tudja igazolni — Leszállítják az osztrák kamatlábat. Bécs- ből jelentik: A Neue Freie Presse értesülése szerint az osztrák nemzeti bank még ezen a hé­ten leszállítja a kamatlábat. A leszállítás való­színűleg másfélszázalékos lesz. KI AZ ÁRIVAL MERT KÖLTÖZÜNK! Mindent el akarunk adni, mert uj üzletbe, uj áru kell! Olcsó árainkról győződjék meg személyesen! PLATS1NTÁR TESTVÉREK CLUJ-KOLOZSVÁR, CALEA REGELE FERDINAND No. 11/a. — Robbanás egy berlini gyárban. Berlinből jelentik: Az AEG elektromossági nagy vállalat egyik gyárában robbanás történt, amely az épü­let egy részét rombadöntötte. A romok alól ti­zenhat sebesültet emeltek ki, köztük négynek állapota életveszélyes. Milliók egy miatt: ős rabszolga sóhaj. Milliót Sfáz leiért: a zsidó sorsjegy-óhaj. — Uccai harc fejlődött ki a lakodalomból. Berlinből jelentik: Bochum közelében egy es­küvő alkalmából ellentétes politikai nézetet valló csoportok között verekedés támadt, amely a végén többórás uccai harccá fajult. Az esküvő résztvevői közül senki sem maradt sértetlenül. A verekedésben két ember életét vesztette, hú­szat igen súlyos állapotban szállítottak kór­házba. Aranyér, végbélrepedés, végbélfájdal* mák ellen Haemorsan kúp és kenőcs. Ol­csón kapható a gyógyszertárakban. — Kifejlődött Barcelonában az általános sztrájk. Barcelonából jelentik: A szindikalisták általános sztrájkot proklamáltak, a polgári kormányzó azon intézkedése miatt, hogy a szin­dikátusok vezetőit és tisztviselőiket börtönbe vetették. A munka szünetel. A közúti és föld­alatti villamosok, továbbá az autóbuszok, a viz-, gáz- és villamosüzemek alkalmazottai is beszün­tették a munkát. — Kommunisták izgatásai indultak meg Szlovenszkóban. Prágából jelentik: A Prágai Magyar Hírlap jelentése szerint a választási kampány az egész Felvidéken a kommunisták erős izgatásaival indult meg. A felvidéki la­kosság nyomora rendkívül nagy és a kommu­nista propaganda e nyomort akarja felhasználni tömegmozgalmak megindítására. — Alfonz király a vádlottak padján — in contumatiam. Madridból jelentik: A spanyol köztársaság kormánya elhatározta, hogy Alfonz király ellen meginditja a vádaláhelyezési eljá­rást, amit a király távollétébcn lefolytatnak és in contimatiam Ítélkeznek fölötte. — A felsösófalvai tüzkárosultakért. A Ma­gyar Párt kolozsvári tagozata újabb gyűjtése 2500 lej eredménnyel járt, a tagozat az összeget a gyüjtöbizottságnak továbbította. — Ingyen orvosi rendelés szegény iskolás* gyermekeknek. Szegénysorsu iskolásgyermekek részére az Anya- és Gyermekvédő Szövetség va­sárnap délelőtt 9—10 órakor ingyenes orvosi rendelést tart Str. Bratianu, volt Király uccu 16. sz. alatt. — A kolozsvári olasz konzulátus uj elme. A kolozsvári olasz konzulátus közli, hogy a kon­zulátus szeptember 2-án Wilson ucca 4. szám alá költözik. — Semmi hir a Nautilusról, Londonból je­lentik: A Nautilus rádiója nem jelentkezik. Ma reggeltől hat norvég rádióállomás, köztük a Long Year Cityben és a Medve-szigeteken lévő állomások szakadatlanul adják a hivójeleket, de válasz nem érkezik. A norvég sarkkutató tudó­sok szerint aggodalomra egyelőre nincsen ok, mert valószínű, hogy magnetikus jelenségek akadályozzák a buvárhajó rádiójának működé­sét. Ki az okos ember 7 Aki együtt tanul és olvas gyermekeivel és beiratkozik a Lepage- Féle magyar, német, francia kölcsönkönyv­tárba. Külön ifjúsági osztály. Egészen ala­csony árak. Kolozsváriak személyesen, vidé­kiek postán kérjenek díjtalan felvilágosítást Lepagetól, Kolozsvár.

Next

/
Thumbnails
Contents