Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)

1931-09-25 / 218. szám

6 Jtotra^ XIV. EVF. 218. SZÁM. A monarchia hadseregében szolgált nyugdíjasokat kizárták az ilíetsnényemelésből (Kolozsvár, szeptember 23.) Nehány nappal ezelőtt vált köztudomásúvá, hogy a mi­nisztertanács még julius 31-iki ülésén százmillió lejt szavazott meg a tiszti nyugdijak felemelé­sére. A hir természetesen rendkívül megörven­deztette a nyugdíjas tiszteket, akik valóban rá­szolgáltak erre az emelésre, eddig ugyanis a legmagasabb tiszti nyugdíj 3000 lej volt. Ennyit kaptak a hadtestparancsnokok s képzelhetni, hogy milyen nevetséges összegek jártak, akkor az alacsonyabb rangfokozatba tartozó tisztek­nek. A többi nyugdijasok között már nem volt ennyire kedvező hatása a katonái nyugdijak emelésének, hiszen ezek sem dicsekedhetnek túl­ságosan magás penziókkal, s az emelés éppúgy vonatkozhatott volna rájuk is. Igaz, hogy a mai nyugdijfolyósitások mellett alapjában véve nem sokat számitott volna, hogy több, vagy kevesebb pénzt — nem kapnak meg. Alkalmunk van most közölni, hogy az egyes rangfokozatok, milyen nyugdíjemelésben ré­szesültek. Eszerint egy hadtestparancsnok 1931. julius 1-től számítva 11.924 lejjel, egy divízió- parancsnok 2.227 lejjel, egy brigádparancsnok 3811 lejjel, egy ezredes 2985 lejjel, egy alezre­des 1989 lejjel, egy őrnagy 868 lejjel, egy kapi­tány 406 lejjel, egy főhadnagy 209 lejjel, egy hadnagy pedig 142 lejjel kap több nyugdijat. A számokból az tűnik ki, hogy a két legmagasabb rangfokozat meglehetős magas összeget kap a nyugdijfelemeléssel, mig az utánuk következők már nem örülhetnek anyira a kedvezésnek, sőt őrnagytól lefelé valósággal minimálisnak mond­ható az összeg, mellyel az állam a tiszti nyug­dijak felemelését végrehajtotta. Sokkal jobban járnak azonban a hadirok­kantak. Ezeknél már jóval magasabb az eme­lés, A fentebbi rangfokozat szerint a következő összegekkel kapnak többet az uj törvény sze­rint: 30.775 lej, 27.027 lej, 22.018 lej, 17.734 lej, 14.647 lej, 11.625 lej, 9040 lej, 6993 lej, 6142 lej. Ez mind nagyon szép, gondolja az olvasó. Szép, hogy az állam ilyen nobilisán, mondhatni gavallérosan bánik szolgálatában megőszült és háborúban megsebesült katonáival. És mi is ezen a véleményen lennénk, ha ebbe az intézkedésbe is be nem csúszott volna egy olyan kikötés, illetve olyan kikötések, amelyek messzire kiabálják kisebbségellenes tenden­ciájukat. így a nyugdíjas tisztekre vonatkozó rende­let szövege kategorikusan kimondja: „Ezek az emelések kifizettetnek azoknak az aktiv nyug­díjasoknak és hátramaradottaiknak, akik a ro­mán hadseregben teljesítettek szolgálatot s akik nek nyugdíjjogosultságát a regáti nyugdíjtör­vények alapján állapították meg. De nem ré szesülnek benne azok, akik a békeszerződés alapján kerültek a nyugdijasok közé. Tehát ki vannak zárva az emelésekből az összes rangfo­kozatú katongi nyugdijasok és hátramaradót.t­Iskolás hönyveftet gyorsan és pontosan jutányos árban készítek. Patefon lemez tartó albumokat raktáron tartok olcsó árban. 6dll könyvkötészet Deák Ferenc ucca 18 szám. \ jaik, akik a volt monarchia hadseregében szol­gáltak, vagy akiknek jogait az egyesülés után a nagyszebeni nyugdíjpénztár állapította meg a volt monarchia törvényei alapján.“ Ugyanígy intézkedik a hadirokkant nyug­díjasokra vonatkozó rendelet is. Itt sem ismerik el a regáti tisztekkel egyenjoguaknak a mo narchia hadseregéből kikerült nyugdíjas tisz leket, sem azokat, akik Nagyszebenben kaptád meg nyugdijjogosultságukat. Ez az utóbbi kikötés is átlátszó. Ugyanis 4 nagyszebeni nyugdijbizottság elé mind olya" nők kerültek, akik az osztrák-magyar monari chia kötelékében teljesitetíek katonai szolgálat tot és kerültek nyugdíjas állományba. Hozzá vagyunk már szokva a hasonló ált lami intézkedésekhez, azonban eddig legalább valamivel burkoltabban, nem ennyire tisztám és nyilvánosan ütötték el jogaiktól a kisebbségi állampolgárokat, akik, mint ez a rendelet ig mutatja, még sokáig nem számíthatnak eg yent lő elbánásra. Állítólag a kormány visszavonta Pavel Constantin koncesszióiát (Kolzsvár, szeptember 23.) Megírtuk, hogy a Román Opera művészi tagjai és személyzete, körülbelül hatvan ember tett vallomást Vio- reanu vizsgálóbíró előtt a Constantin Pavel ellen emelt vádakra nézve. Néhány napal utóbb a kényes természetű ügyben váratlan fordulat állott be. Az egyik koronatanú, Petre Căldăraru, volt baritonista megjelent a vizsgálóbiró előtt, visszavonta Constantin Pavel ellen tett vallo­mását és azt a meglepő kijelentést tette, hogy őt Marius Nicolescu tenorista „bérelte“ fel Constantin Pavel ellen. Vallomását jegyző könyvre vették. Másnap Marius Niculescu ugyancsak meg­jelent. a vizsgálóbiró és főügyész előtt és fel­mutatott egy eredeti levelet, amelyet Petre Căldăraru még 1929 év február 20-án irt hozzá és amelyben a legsúlyosabb kompromittáló adatokat közli Constantin Pavel ellen. Ez a le- vél szószerinti szövegben ezév folyamán meg is jelent az Ordinea ciinii lapban. A Marius Niculescu által felmutatott eredeti levél nagy meglepetést keltett és furcsa színben tüntette fel Petre Căldăraru második vallomá­sát. A levelet megvizsgálták és megállapították, hogy az valóban eredeti s a bejelentést jegyző« könyvre vettek. A vizsgálat tovább tart. Mint értesülünk, Constantin Pavel koncesszióját már meg is semmisítették. Midőn a visszavonulásá­ról szó volt, hatmillió lej kártalanítási összeget kért. Kérését azonban nem teljesítették, Mavrodi volt államtitkár, jelenleg kultuszmi­niszteri vezérfelügyelő a napokban Kolozsvárra érkezik és személyesen fog tanácskozni az Opera ügyében. A szép Maria del Carmen titok­zatos halála KI nem múló mosoly a halott nő arcán (Madrid, szeptember 23.) Santander, spa­nyol fürdőváros közönségét szenzációs dráma foglalkoztatja. A fürdővendégek egyike, egy gyönyörű nő, agyonlőtte magát. Ragyogó esté­lyi toalettben, egy plüsfotelben ülve találták meg holttestét magas velencei tükör előtt, keze görcsösen szorongatta a revolvert és átlőtt ha­lántékából vér szivárgott. De az arcán boldog mosoly ömlött el és e mosoly még több órával a halál után sem hagyta el ajkait. Az öngyilkost Maria del Carmennek hív­ták és egy gazdag madridi családból szárma­zott. Jólétben élt, sz.erették, ő is szerette csa­ládi tűzhelyét és a legjobb hírnévnek örven­dett. Az első izgalom elmúltával a férje és a cselédség teljes határozottsággal jelentette ki, hogy csupán szerencsétlenségről lehet szó, talán csak tréfából illesztette a tükör előtt halántékához a revolvert, amely véletlenül elsült. Egyes fürdővendégek viszont azt mondták, hogy Maria del Carmen meg akarta ijesztem férjét, csak könnyebben akarta megsebesíteni magát, mert a férje értejött a fürdőhelyre és az asszony még maradni akart. Mindennek a mendemondának három nap múlva meglepő esemény vetett véget. A rendőrség váratlanul letartóztatta a halott szépasszony férjét, komornáját, egyik intim barátnőjét, meg a soffőrjét. Mindjárt kezdettől fogva gyanús volt; hogy az orvost nem engedték be a szobába, noha a szomszédban lakott és hallotta a lövést. A férj volt az, aki azzal küldte el őt, hogy nem tör­tént semmi. A rendőrség különben nyomozást indított egy idegen ellen is, aki aznap hagyta el Santandert, amikor Maria del Carmen ön­gyilkos lett. A leggyanusabb azonban éppen aa a mosoly volt, amely a halál után sem hagyta el az öngyilkos arcát. Megerősítette ezt a föl« tevést, hogy Maria del Carmen nem halt meg ön­ként, hanem idegen kéz lőtte agyon ab­ban a pillanatban, amikor a legkevésbé gondolt a halálra, talán vidám tréfál­kozás vagy éppen csókolózás közben. De már 24 órával később a letartóztatottá« kát ismét szabadlábra helyezték, a vallomásuk« ban mutatkozó ellenmondásokat tisztázták és a rendőrség maga is megállapította, hogy öngyil« kosság történt. Ennek dacára erősen tartja ma­gát az a hir, hogy a rendőrség is csak a család jó hirnevére való tekintettel jutott ilyen ered­ményre. Egész Spanyolőrszágban azt beszélik, hogy Maria del Carment hűtlenségen érte st férje és hogy az asszonynak kettő között kellett vá­lasztania: vagy egy kis revolver, vagy pedig egy nagy adag veronál. Maria del Carmen az előbbit választotta... Sport és játék (A sport encik­lopédiája. 2 hatalmas lexikonkötet, 349 ■+ 408 = 757 oldal, 500 illusztrációval, 50 mümelléklettel, egészvászon diszkötésben 408 lei. Utánvéttel portómentesen küldi Lepage, Kvár. Kérje az árleszállítások jegyzékét. TEJEMÉ SZEL ES JR AN Cl A ÁSVÁNYVÍZ t Georgettegallérok­ra madeira hím­zést, csipkevarrás­sal különféle cak- kozást készít HÉJJÁ mühimzőszaion Kolozsvár, Str Iüliu Maniu 8. Köszvéay — Cukorbetegség — Értágulás ( KIKÜSZÖBÖLI A HUGYSAVA7 (Rzigethy szeti mii fényképé­szeti műterme. Mo­nostori u; 4, mindenne­mű fényképeket és na­gyításokat készit jutá­nyos áron.

Next

/
Thumbnails
Contents