Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1931-08-24 / 191. szám

XIV. ÉVF. 191. SZÁM. KzzJtfril&SJÚi ■MMI (Tudósításunk eleje a harmadik oldalon Az uj magyar kormány megalakulása I t.t.6* tzt-i'keszlő: SZÁSZ ENUU& — Miklós herceg Lengyelországban. Buka­restből jelentik: A Lengyelországban tartóz­kodó Miklós királyi herceg pénteken megláto­gatta a danbloni repülőteret, majd kihallgatá­son jelent meg Mosciszki lengyel köztársasági el nőknél. Délután Pilsudszky marsall teát adott a herceg tiszteletére, aki szombat reggel repülő­gépen Krakkóba utazott. — Nagy ünnepléssel fogadták Venizeloszt Bukarestben. Yenizelosz görög miniszterelnök, az ország előkelő vendége pénteken délután ki­rályi kihallgatáson volt, majd Argetoianu pénz­ügyminiszterrel és Ghiea" külügyminiszterrel folytatott hosszabb megbeszélést. Iorga kisére- tében szombaton délelőtt Bukarestbe utazott, ahova, 11 óra 40 perekor érkezett meg. A pálya­udvaron hatalmas tömeg fogadta. A Bukarest­ben élő görögök nagy számmal vonultak ki. A tömeg a vonat érkezésekor áttörte a kordont és a vonatról Iorga kiséretében leszálló görög mi­niszterelnököt alig lehetett megszabadítani az éljenző közönség tömött sorai közül. Délben bankett volt Venizelosz tiszteletére, aki délután öt órakor Konstancába utazott. A sztnajai tár­gyalások során Yenizelosz megegyezett Ghiea külügyminiszterrel, hogy a görög-román keres­kedelmi egyezményt minisztertanácsi naplóval azonnal életbeléptetik és nem várják meg a parlament ratifikálását. Szó van a román-gö­rög meg nem támadási szerződés kibővítéséről is. Az erre vonatkozó tárgyalásokat Genfben fogják folytatni, a Népszövetség őszi ülésszaka alkalmával. — Iorga élesen visszavág azoknak, akik a közpénzek hűtlen kezelőivel szembeni elnézéssel vádolják. A politikái közvéleményt megint Tor- gáuak egy cikke kavarta fel. A miniszterelnök ebben a cikkben azokra a támadásokra vála­szol, amelyek a kormányt a közpénzek hűtlen kezelői ellen elnézéssel és lassúsággal vádolták meg. A miniszterelnök hangoztatja, hogy a kor­mánynak nincs meg a bíráskodási hatalma és hogy a szankciók azért késnek, mert-'a bírásko­dási eljárás nagyon lassú. A kormánnyal szem­benálló lapok erre megjegyzik, hogy a minisz­terelnöknek részben igaza van, a kormánynak azonban kötelessége, hogy a bíróságok figyel mét felhívja az ilyen uagyfontosságu ügyekben. — Pártok harca egy időszaki választáson, Bukarestből jelentik: A piatra neamtii válasz­tás. amely augusztus 30-án lesz, nagy gondja a különböző pártoknak. Mindenik itt akarja meg­mutatni, hogy ő a népszerűbb. A vasárnapi népgyülések keretében valóságos politikus- találkozó lesz Piatra Neamti-ban, ahol a nem­zeti parasztpárt és a két liberális párt tartanak népgvüléseket, amelyeken egy részről Miha- laehe. Costachescu és Pop Cicio, mig a liberáli­soktól a két pártelnök Duca és Bratianu György vesznek részt. Belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc [baranyai főispán. Népjóléti és kiiljigyminiszter: Ernszt Sándor. Földmivelésiigyi miniszter: Ivády Bébi. Honvédelmi miniszter: Gömbös Gyula. Igazságügyminiszter: Zsitvay Tibor. Tárc<j\uélkiili miniszter: Mayer János. Ez a névsor végleges ugyan, de némi módo­sításokat szenvedhet, mert szó van arról, hogy Károlyi átveszi a kiiliigyminiszterséget is, amely esetben Valkó a külügyminiszteri tárcát felcseréli a pénzügyivel, vagy pedig a pénzügy- miniszter Jakab Oszkár államtitkár lesz. Ernszt a kultuszminiszteri tárca mellett átvette ugyan n népjóléti tárcát is, de csak azért, hogy likvi­dálja, mert, a Teleszky-féle elfogadott leépítési terv szerint a népjóléti minisztériumot megszüntetik. A Károlyi-kormány fennti listája eklatáns cáfolata azoknak a külföldi híreknek, amelyek szerint Bethlen lemondását a küszöbön álló Habsburg-restauráció idézte elő, mert Gömbös hadügyminisztersége nem azt bizonyítja, mint­ha a kormányváltozás a legitimistákat tolta volna előtérbe. Valószinii. hogy a kormányzó még ma hoz­zájárul az eléje terjesztett kormánylistához s az uj kormány kinevezése nyomban megtörté­nik. — Leégett egy ploestii óriásmalom. Ploesti- ből jelntik: Az ókirályság legnagyobb malmai­nak egyike, a ploestii Jack Lcon-malom pénte­ken leégett. A kár húszmillió, amelyből biztosí­tás révén csak csekély összeg térül meg. A nyo­mozás megállapította, hogy a tüzet rövidzárlat okozta. — Két hatalmas világvállalat fúziója. New- yorkból jelentik: Los Angelesben fúziós tár­gyalások indultak meg a Standard Oil Com- pagny New Yersey és a Standard Oii Comp. Kalifornia között. A fúzióból a világ legna g.vobb vállalata fog kialakulni, két és fél­ni i 11 i árd dollár alaptőkével. Â femesvâri-timişoarai zsidó líceum és felső kereskedelmi iskola nyilvános joguak. A velük kapcso­latos szigorúan kóser imíer- nátiiühaa a tanulók méltányos áron a legmodernebb lakást, kitűnő ellá­tást, lelkiismeretes előkészítést és gondos, vallásos nevelést ka nuk. — Az előző három évben 100 százaléka, idén 04 százaléka a zsidó líceum ta­nulóinak állottaki sikerrel az érett­ségi vizsgálatot. — l/WWVWWWVSA/'| Az angol király megszakította fürdőzését és váratlanul megérkezett Londonba E^ész napon át tárgyait az angol minisztertanács (London, augusztus 22.) Lapzártakor érke­zett jelentés szerint az angol kormányválság még mindig nem simult el. A minisztertanács reggel félhéttől féltizenegyig szakadatlanul ülé­sezett és délután félháromkor újból összeült. MacDonald a minisztertanácson hosszasan ta­nácskozott az ellenzék vezéreivel, akik előtt be­számolt a tervezetén megejtett módozatokról s igyekezett hozzájárulásukat megszerezni. Nagy feltűnést keltett, hogy az angol király MaeDonalddal folytatott telefonbeszélgetés után váratlanul megszakította fürdőzését és Londonba utazott. Ebből a válság súlyosságára következtetnek, bár hangsúlyozzák, hogy a ki­rály saját iniciativájára ment Loudopba. A nagybeteg Lloyd Georghe ma akart elutaz ni, de a válságra való tekintettel Londonban maradt, Baldwin érkezését ma estére várják. IWVWWW^AíWvWWVWWWWVWVrtAMVyVWWWWVSAA« V\/VVVVVWVVWVl Atatrf« fosftüaditfák példái lanul vakmerő r&kdá^a ftewyorkkan és Altosadban ^(‘wrorUImn e;>-.y aranyat szállító autót támadtak mesf ős a rendőrök véres harcokban három rablót megöltek - A németországi Altonában kiraboltak egy bankot (N ewyork, augusztus 22.) Egyik keleti vá­rosnegyedben izgalmas uccai rablóhajsza volt tiz percig tartó surii lövöldözéssel. Autós ban­diták megtámadtak egy aranyat szállító gép­kocsit, mire rendőrosztag sietett segítségükre. A banditák és a rendőrség között tűzharc fej­lődött ki. melynek sorún a golyók két rendőr­tisztet és három rablót megöltek, három rendőrt és két járókelőt súlyosan megsebesítettek. (Berlin, augusztus 22.) Altonából jelentik. — ELRENDELTE A KORMÁNY, HOGY A NYUGDIJAKAT A HÓNAP 24-25—26. nap­jain pontosan kell fizetni. Bukarestből jelen­tik: A kormány elrendelte, hogy ezentúl a nyugdíjasok illetményeit minden hónapban pontosan kell fizetni. A hónap 24., 25. és 26-ik napjain. Rendelet tehát van, de vájjon lesz-e pénz is? 1 — Óriási érdeklődés nyilvánult meg a Ka- zinczy-ünnepség iránt. Nagyváradi tudósítónk jelenti: A vasárnapi érsemlyéni Kazínczy-ünne- pély iránt rendkívül uagy érdeklődés nyilvánul meg egész Biharmegyében, sőt egész Erdélyben. Az ünnepségeit rendező nagyváradi Szigligeti Társaság az érdeklődők nagyszámára való te­kintettel kérte a vasúti üzletvezetőségtől, hogy a vasárnap reggel 8 óra huszonkét perckor in­duló gyorsvonatnak Érsemlyénbeu — ahol kü­lönben nem volna megállóhelye, cgypérces meg­állást engedélyezzen. Az üzletvezetőség a kérés­nek készséggel eleget tett. — Vonatkisiklás a Regátbau. Bukarestből jelentik: Az 5703. számú tehervonat Râmnicul Sarat állomáson téves váltóállítás miatt kisik­lott. A vasúti vonal és több vagon megrongáló­dott, emberéletben azonban nem esett kár. — Beiratkozások a Martanumba. A Ma­riamul! igazgatósága közli: Az elemi iskolába a beiratások aug. 26—31-ig lesznek, a tanítás szept. 1-én kezdődik. A t. szülőket kérjük, hoz­zák pontosan a gyermekeket, mert az egyes osz­tályokba csak meghatározott létszámú tanulót vehetünk fel. A kereskedelmi iskolában és a leánylieeumban a beírásokat aug. 25—31, a ja­vító és pótló vizsgákat szept. 1. és 2. napjain 'ártjuk. A tanítás ezeken a tagozatokon szép! 5-án reggel kezdődik. A leánylicoum TV. osztó yába fölvételi vizsga nélkül is beiratkozhat lak azok, akik a III. osztályt elvégezték. A be Írási- és a tandijak minden tagozaton ugyan azok lesznek, mint a mult évben. hogy délelőtt álarcos rablók támadást hajtottak végre az Altona Stelleingeni Bank ellen. Három autós bandita fegyveresen behatolt a pénzinté­zet helyiségébe s a személyzetet fegyvereikkel sakkban tartva, a pénztárból 6000 márkát ma­gukhoz vettek s Hamburg irányában gépkocsi­jukkal eltűntek. Egyideig motorkerékpáros ül­dözte a banditákat, de ezek lövést-lövés után adtak le rá s igy feli kellett függesztenie az üldözést. 'WWWWWWWWt /vwvwwwwv>s — Mint gyógyult beteget engedték ki a kórházból és öngyilkos lett. Nagyváradi tudó­sítónk jelnti: Szombatra virradó éjjel a Nagy­várad melletti Fugyivásárhely állomáson egy fiatalember a bukaresti gyorsvonat elé vetette magát. A vonat kerekei teljesen összeroncsol­ták az öngyilkost. A ruháiban talált iratokból megállapították, hogy az illető Germa Gyula bőröndös, akit most bocsátottak ki, mint gyó­gyuló beteget a nagyváradi tüdőszanatórium- ból. Valószínűleg betegsége miatti elkeseredésé­ben lett öngyilkos. Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kelle­metlen szájíz, homlokfejfájás, láz, székszorulás, hányás, vagy hasmenés eseteinél mér egy pohár lei mészeles F erencz «J ózsef keserüviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat. A gyakorlati orvos­tudomány igazolja, hogy a Ferencz József viz használata a sok evés és ivás káros következ­ményeinél igazi jótéteménynek bizonyul. — A Ferenc* József keserüviz drogériákban, gyógyszertárakban és füszerüzletekken kapható. — Német pilóták óceánrepülésre startolnak és egy utast is magukkal visznek. Berlinből je­lentik: Rodi és Johansen német repülők szom­baton reggel bét óra 3 perckor startoltak az íceán átrepülésére. A repülők azon a gépen in- lulnak neki a vállalkozásnak, amelyet Cham­berlain és Levin használtak az óceán átrepülő? síinél. Magukkal vittek egy portugál embert is. 'Írről az utitársról különböző hírek keringenek. Így esek szerint a repülőgép Portugáliáhup le- záll és utasa ottmaracl, mások ellenben úgy ndják, hogy nem Észak, hanem Délanierikába •épülnék és a portugált tolmácsként viszik ma­gukkal.

Next

/
Thumbnails
Contents