Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1931-08-24 / 191. szám

* Z/r. ISI SZdM. rám és a csekkönyveket teljhatalommal Lő- rinczy Mózesre bizta. Hogy a bankdirektor hogy üzérkedett, milyen tranzakciókat bonyolított le korlátlan meghatalmazása révén, azt nem tu­dom, az eredmény azonban most már nem két ségtelen senki előtt. íme ez az a nyilatkozat, amelyet Haas Vil­mos tett a vizsgálóbiró előtt. Amint értesülünk, a vizsgálóbiró még több más kérdésben is ki­hallgatta Haast, aki valóban nagyjelentőségű információkat adott a vizsgálat részére. Ma került sorra a vizsgálóbiróságon azok­nak a betétkönyveknek ügye is, amelyeket — mint ismeretes, — Lőrinczy szintén meghamisi tott és a hamis betétkönyvekre mintegy nyolc százezer lejt vett fel a Kereskedelmi Hitelinté­zetnél. A betétesek képviselője ebben az ügyben dr. Nagy Elek ügyvéd, aki ma Sándor József szenátor, az EMKE alelnökének társaságában megjelent Pastia vizsgálóbírónál. Sándor Józseí szenátor felmutatta a vizsgálóbírónak az Emke' 63.910 és a saját 121.494 lejéről szóló két betét­könyvet s előadta az ügyben álláspontját. Be­széltünk az ügyben Sándor József szenátorral, aki a következőket mondotta: — Az én álláspontom a kérdésben világos és vitán felüli. Az eredeti, a balnk által szabály szenten kiállított betétkönyvek ma is csonkitat lanul birtokomban vannak és egészen addig az Emke vasszekrényében voltak, amikor a Lőrin- czy-ügy kipattant és mi gyanút fogtunk. A bank ezzel szemben azt mondja, hogy a nyolc százezer lejt eredeti betétkönyvek alapján vette fel Lőrinczy. Nyilvánvaló, hogy eredeti betét könyv osak az lehet, amelyet a pénzbefizetésé alkalmával állítottak ki és adták át nekünk. Az összehasonlításnál ki is tűnt, hogy a hamisítást a bank lörzskönyve, nem pedig az eredeti betétkönyvek alapján követték el a bankban levő nyomtatott betétkönyv-minták ra. Jellemző például, hogy az Emke betétkönyvének tartalmát a banktolvaj ki sem másolta szó szerint a törzskönyvből, Kanéra csak egy sorba beírta, hogy 1930. au­gusztus 16-án „áthozat“ 58.170 lej és a pénzt nyomban ki is vette, vagy vetette valakivel, meghagyván 170 lejt. Ennek ellenére a bank 1930. december 31-én és junius 30-án az Emke szabályszerű betétkönyvére .rávezette a kama­tokat anélkül, hogy észrevette volna az előzőleg végbement sikkasztásokat. Ugyanaz történt az, ón betétkönyvemmel is. Én 1931. március 9-én a bank két igazgatójának — és nem Lőrinczy nek, akft sohasem ismertem és sohasem láttam — jelenlétében személyesen tettem be a pénz ‘tárba 50.000 lejt, amelyet a bank törzskenyvéből titokban kimásolt adatok alapján március 18-án már ki is vettek. A bank junius 30-án az ere deti betétkönyvre ismét pontosan rávezette az 50.000 lej után a kamatokat. A hamisítás olyan durva, hogy minden szakértő a fejét csóválja érmék láttára és a legérdekesebb, hogy az ere­deti betétkönyveken úgy a pénztáros, mint a könyvelő és ellenőr aláírásai eredetiek és hite­lesek. Kétségtelennek tartom, hogy a Kereske­delmi Hitelintézet ezekután a betéteket magá­tól el fogja ismerni és haladéktalanul ki fogja fizetni. Mindezt előadtam a vizsgálóbirónak, aki vallomásomat, mint a Lőrinczy csalásaira any- nyira jellemző dokumentumot, jegyzőkönyvre vette. A mai nap másik eseménye, hogy Pastia vizsgálóbiró ma kiszállt az Erdélyi Takarék pénztár helyiségébe és átvizsgálta a bank fő könyveit. Az Auto Glob ugyanis összeköti elé: ben állott ezzel a bankkal s ennek az összeköt­tetésnek útjait volt hivatva kikutatni a könyv revízió. Csodálatos, szinte megfoghatatlan az a hatalmas § gyógyulási eredmény, amelyet a gyomor, vese. 1 epeés hólyag betegségeknél elérhetünk a hírneves k PAPTAÍÍÁS! f IJTIIYMA“ ÁSVÁNYVÍZ 59 fogyasztása által ÜDÍT S Kapható mindenütt mmmsimmmmm mm Ital . GYÓGYÍT I I A HacDonald kormány helyzete néltoiatSanuS válságos Baldwin! emlegetik MacDossald utódaként (London, augusztus 22.) A köztisztviselői fi zetések torvbevett leszállítása és a munkanél­küliek állami támogatásának elkerülhetetlenné vált csökkentése, a jelek szerint megbuktatják a Macdonald-kormányt. A kormány és a szak szervezetek erélyes ellenállása a köztisztviselői fizetések és a munkásbiztositás leszállításával szemben már a legközelebbi napokban kor­mányválságra vezet. Miután a munkáskormány a szakszervezetek akarata ellenére nem marad­hat hatalmon, abban az esetben, ha nem sikerül­ne megegyezésre jutnia a szakszervezeti kou gresszus főtanácsával, nem marad más hátra a számára, mint a lemondás. A déli lapok szerint a konzervatívok a 120 millió fontos várható költségvetési hiány eltün­tetésére ragaszkodnak ahhoz, hogy ennek 75 százaléka költségvetési megtakarításokból és 25 százaléka adóemelés utján szüntettessék meg, A kormány hír szerint 50—50 százalékos meg­oldást hozott javaslatba, de ezt a konzervatív­párt nem akarja magáévá tenni. Ma délelőtt tiz órakor a kormány uj minisztertanácsra ült ösz- ;zc. A jelek arra vallanak, hogy a politikai helyzet továbbra is igen kiéleződött. Fennáll a kormány lemondásának lehe­tősége. A konzervatívok Franciaországból hazatáv- iratozták Baldwiut, akit már Macdonald utóda­ként emlegetnek. Kövér Gusztávot rabkórházba vitték, de visszakivánkozott a fogházi cellába (Kolozsvár, augusztus 22,) Kövér Gusztávot, a nagyváradi Magyar Szó tulajdonosát és fő- szerkesztőjét hónapokkal ezelőtt a kolozsvári hadbíróság tiltott határátlépés cimén nyolchavi fogházra Ítélte. Az Ítélet annakidején az egész országban nagy feltűnést keltett. Amint isme­retes, Kövér Gusztáv hadilábon állott a nagy­váradi rendőrprefektussal, aki el akarta koboz­ni útlevelét, mivel Kövér bejelentés nélkül lép­te át az országhatárt. A rendőrprefektus Kövér Gusztávot, mint irredentát jelentette fel s a hadbiróság azért büntette meg olyan súlyosan, mert útlevele nem volt szabályszerűen látta- mozva. Kövér Gusztáv Budapesten Miklós her ecg pártfogását kérte s biztatást is kapott arra nézve, hogy nyugodtan visszatérhet Romániá­ba, mert nem fog semmi haja történni. Annál meglepőbb volt, hogy többszöri inter venció dacára a kolozsvári hadbiróság nyolc hónapra Ítélte el. Kövér Gusztáv gyönge szer­vezetű ember és a fogházban még jobban le gyengült s attól lehetett tartani, hogy még sú­lyosabban megbetegedik. Ügyvédje utján kérte, hogy kórházba szál­lítsák. Illetékes helyen méltányolták is a ké­rését s nemrégen Kövér Guj$távot a rabkór­házba vitték. A sorsüldözött szerkesztő azonban cseberből-vederbe esett. A rabkórházban még nagyobb veszedelmek fenyegették. Egy olyan szobába helyezték el, ahol tjzjş.ulyos beteg fe­küdt. Attól lehetett tartani, hogy gyönge szer­vezete itt még jobban leromlik ş beteg fogoly- társaitól olyan betegséget kap, ami még na­gyobb veszedelmeket jelent, mint a fogházi cel­la. Kérte tehát, hogy helyezzék vissza ismét a fogházba, mert ott biztonságosabb az élete. Különben Kövér Gusztáv szeptember 11-én szabadul ki a fogságból és akkor megrongált egészségének a helyreállítása eéljából egy kül­földi szanatóriumban fogja kipihenni az utolsó esztendő izgalmait. Dúca királyi audienciája kombinációk tömegét indítottá meg Még sem valószínű a közöli kormányválság (Bukarest, augusztus 22.) A politikai körök nők újabb anyaga van a kombinációkra. Dúca, a liberális párt elnöke átutazóban Szinajában tartózkodott. Az uralkodó, amikor ez tudomá­sára jutott, Dúcát audienciára hívta. A királyi kihallgatás félóra hosszat tartott és azzal kap­csolatban természetesen megindult a kombiná­ciók tömege. Az Adeverul foglalkozik ezzel az audienciá­val. Szerinte szó sincsen politikai szenzációról, csak arról, hogy az uralkodó minden lehetőt el­követ a minél szélesebbkörü politikai tájékozó­dásra. A lap megállapítja, hogy a kormány helyzete nem valami szilárd ugyan, de az sem valószínű, hogy a közeljövőben valamilyen vál­tozás történjék és a legkevésbé lehet ilyesmiről szó akkor, amikor egy idegen ország miniszter- elnöke vendégként az országban tartózkodik. Egyébként a liberális pártban különböző áramlatok harcolnak egymással. A Curentul úgy tudja, hogy Tatarescu és Franasovici ve­zetésével és a Liberális Ifjúság elnevezésű szer­vezet bevonásával mozgalom indult meg, amely a pártot kissé balfelé szeretné tolni. A mozga­lomnak főként Olteniában vannak hívei, akik Romanatban népgyülést fognak tartani. A gyűlést nem a liberális párt ottani hivatalos szervezete, hanem a'mozgalom kezdeményezői hívták össze. Nyugodt a pénzpiac A pénzügyi helyzetet az Argus, a nagy bu­karesti közgazdasági lap kedvezőbben ítéli meg. Szerinte a pénzpiac már teljesen nyugodt, sőt egyenesen optimista. Ezt a hangulatot bizo­nyos külföldi hírek táplálják, amelyek az európai pénzügyi világ közelebbről bekövetkező olyan eseményeit ígérik, amik azután igazolni fogják az optimizmust. Egyelőre a kormány lázasan dolgozik a szeszmonopóliumról szóló törvényjavaslaton. Zamfir Bratescu pénzügyi államtitkár most Szirmjába utazott és itt a pénzügyminiszter elé terjesztette a javaslat kész szövegét, amelyet hétfőn fognak ismertetni a sajtó képviselőivel. Bukaresti lapok úgy tudják, hogy a szeszmono­póliumot az állam nem tartja meg saját keze­lésben, hanem koncessziónál ja.' ;• y. A Lupta a gabonaértékesítés! törvény ered­ményeivel foglalkozik. A lap statisztikája sze­rint a rendelkezésre álló háromszázezer vagon­ból eddig mindössze 1247 vagont exportáltak ténylegesen. Romániát is bevonják a franciadén- gyel-néniet-orosz tárgyalásokba. A Párizsban folyó francia-orosz tárgyalá­sok ugyláfszik rendkívül nagy horderejű ese­ményeket Ígérnek. A francia sajtó egy francia, lengyel, német, orosz szerződésről, sőt szövet­ségről beszél. A Petit Párisién azt Is tudja, hogy ezekbe a tárgyalásokba be fogják vonni Rimániát is. Biztosítsa ingatlanát, házal,éle­iét a MINERVA BIZTOSÍTÓ RÉSZ VÉN YTÁRSASÁG-nál. Kolozsvár, Calea Regele Fer­dinand (v. Ferencz József-u.) 37. sz. Te!eíon: 12-57.

Next

/
Thumbnails
Contents