Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-27 / 168. szám

XIV. ÉVF. 168. SZÁM.

HtaMfnmngf

Az Erdélyi Bank vezetőségének nyilatkozata szerint az Amerikába szökött Orisán János nem milliókat, csak 178 ezer lejt sikkasztott

A bank szigorú ellenőrzése amúgy is kizárta volna hatalmasabb összeg eltulajdonítását

(Kolozsvár, Julius 25.) Napok óta nyilt titok volt Kolozsvár pénzügyi és közgazdasági köreiben, valamint társadalmi életében, hogy Crisan-Körösi János, a kolozsvári Erdélyi Bank és Takarékpénztár Rt. egyik tisztviselője súlyos szabálytalanságot követett el, elsikkasztotta a reábizott hivatalos pénzt és ismeretlen helyre megszökött Kolozsvárról. Crisan-Körösi Jánost úgyszólván mindenki ismerte Kolozsváron, tudták róla, hogy az egyik legelőkelőbb pénzintézet tisztviselője, aki olyan fizetést élvezett, amely mellett megengedhette magának azt a passziót, hogy hetenként rendszeresen látogathassa a szórakozóhelyeket.

Crisan-Körösi János sikkasztásával kapcsolatosan egyik kolozsvári délutáni napilap hatalmas cikket irt, amelynek állitásai szerint a megtévedt tisztviselő több mint kétmillió lejt sikkasztott el a banktól, súlyosan megkárosította a pénzintézetet, amelynek igazgatósága és vezetősége mégsem tett bűnvádi feljelentést a bűnös alkalmazott ellen.

A délutáni lap cikkével és a városban széles körben elterjedt és kiszínezett hírekkel kapcsolatosan kérdést intéztünk az érdekeit pénzintézet vezetőségéhez, amelynek köréből a következő autentikus és a tényeknek megfelelő információt kaptuk:

— A Munkás'Újságban megjelent cikk ada tai légből kapottak és messze állanak a valódi tényállástól. Néhány nappal ezelőtt megjelent a pénzintézetnél a Munkás Újság egyik alkalmazottja, ki információt kért Crisan János sikkasztásáról és a bank vezetősége vele is közölte a valódi tényállást, amely a következő:

— Crisan János nem volt cégjegyzője a pénzintézetnek, hanem egyszerű tisztviselője. Fizetése nem volt havi harmincezer lej, hanem olyan összeg, amelyből ő is és családja is tisztességesen megélhetett. Néhány nappal ezelőtt megbízást kapoţţ, hogy 20S ezer lejt, nem a t

kekamatadót, hanem azt az adóösszeget, amelyet a pénzintézet fizet tisztviselőinek fizetése után, fizesse be az adóhivatalhoz, Crisan átvette az összeget, harmincezer lejt ténylegesen be is fizetett az adóhivatalhoz, 178 ezer lejt pedig elsikkasztott és a pénzzel ismeretlen helyre megszökött. Az Erdélyi Bankot tehát nem érte és nem érhette több mint kétmilliós kár, már csak azért sem. mert a bank törvényei és szervezeti szabályai szerint 250 ezer lejt meghaladó összeget egy tisztviselő egyedül soha sehova nem vihetett, hanem a negyedmilliót meghaladó készpénzt már két kísérővel juttat el az intézet rendeltetési helyére.

—- A bank kára tehát mindössze 178 ezer lej, olyan nagy intézetnél, mint amilyen az Erdélyi Bank és Takarékpénztár, bagatell összeg.

— A bank vezetősége a tényállás közlése után a Munkás Újság alkalmazottjának, illetve szerkesztőségének elbírálására bízta, hogy egy családos, nős tisztviselőnek még a bűnbeesés esetén is kijáró emberi érzésből, nyilvánosságra hozza-e botlását, vagy pedig időt és alkalmat ad részére, hogy az elkövetett hibát valamilyen formában jóvátegye. Ilyen előzmények után érthetetlen a'Munkás Újság cikke, amely hemzseg a valótlan adatoktól és íróját kétségtelenül rosszindulat vezette, amikor a való tényeket elferdítette.

— Tény az is, — és itt sem irt igazat a Munkás Újság, — hogy az Erdélyi Bank igazgatósága bűnvádi feljelentést tett Crisan János ellen a 178 ezer lejes sikkasztás miatt, a bűnvádi feljelentést azonban nem hozatta nyilvánosságra, mert kímélni akarta a megtévedt tisztviselő feleségét és családját,

*

Eddig szól az Erdélyi Bank és Takarék- pénztár Bt. vezetőségének információja, amelyhez a magunk részéről csak annyi kommentárt füzünk hozzá, hogy Kolozsváron napokon keresztül a közvélemény kétmillió lejt meghaladó sikkasztásról tudott s most az Erdélyi' Bank vezetőségének nyilatkozatából kiderül, hogy a sikkasztó mindössze 178 ezer lejjel károsította meg a pénzintézetet.

HMsitéSévi Iböríöüir© ítélték az okirat- hamisító dévai rendőrkomiszárt

A íct'írtwzíatása élőit kitfiratetésbeiia részesült kooiisiár elájult

£íz Ítélet liilsirdetése előtt

{Déva, juíius 25). Annak idején feltűnést kelteti, hogy Boldin Cornel dévai rendőrkomi- szár ellen tavolléte alatt vizsgálatot folytattak le. A dévai komiszárt ugyanis több magasran- I gu rendőrtisztviselővel együtt tanulmányútra küldték Becsbe, három hónapra. Amikor hazaérkezett, a vizsgálat folyományaképpen azonnal letartóztatták s megindították ellene az eljárást. Azzal vádolták, hogy a hátszegi kereskedelmi iskolától szóló bizonyítványa hamis s valami pénzeket nem számolt el a rendőrkvesz- torral.

A iromiszár bűnügyében a tárgyalás tegnap folyt le a dévai törvényszék Giosanu-Ivanescu tanácsa előtt, amely megállapította, hogy Bol- dinnak valóban nincs meg az a bizonyítványa,

amit felmutatott, mivel a másolaton a közjegyző nevét ráhamisitotta.

Boldin nem tudta igazolni ama állítását sem, hogy 800 lei hivatalos pénzt átadott volna a rendőr kvesztornak, s emiatt az okiratha- misitásért egy év és hat hónapi fogházzal sújtották, ami ellen védője utján felebhezést jelentett be.

Boldin, aki már több mint négy hónapja van letartóztatásban s aki műveltsége folytán teljesen tisztában volt a következményekkel, az ítélet kihirdetése előtt elájult.

Ugyancsak ez alkalommal ítélkezett a dévai törvényszék egy másik B. nevezetű tisztviselő ügyében is, akit bizonyos bélyegek hiányáért, 1000 lei pénzbüntetéssel sújtott.

De a bábaasszonyt ki kellett fizetni, mikor a gyermek egy hetes volt. Nagy kérdés viharzott fel a kicsi szobában: Miből?

Téliden nincs épitőmunka. Kölcsön senki- sem ad. A szövetség?... — ott lehetne valamit elérni, de — a történtek után lehet-e kérésbe alázkpdni? Sor kerül a szekrényekre. Ott a fekete kabát. Szép, finom posztó. Az esküvőre készült, akkor még telt. Jobb világ is volt, fiatal ember magában takarékoskodni is jobban tud. Azóta kétszer — háromszor, ha viselte. Elteltek a parádés idők. A fekete kabát naóst hát kikerült az ószerre. A bábaasszony meg volt elégedve, a kabát helyére pedig egy gond került: az uj fiúcska gondja.

Már három éves volt a kisebbik fin, mikor Katica megérkezett. A szája meleg csókoktól volt párás, sohasem sajnálta a kis fiútól. De a szeme alatt sötét árnyakban sirt a ki nem nyilt virágok időelőtti hervadása. Árva lány volt, az asszony húga. Eddig egy nagynénje nevelte förtelmes külvárosi szennyben. Az élet titkai még gyermekfejjel tárultak meg előtte. Fony- nyadt gyermekteste fejlődésének gátat vetett a nyomor és a bűn. De Katica vánnyadt kis lényében valami csukottszemü angyal aludt. Amint Bognárékhoz került, mintha levált volna róla a régi mivolta. Felébredt és kiszállt a szennygubóból. Takarított, mosott, főzött, a gyerekeket babusgatta. Aztán ketten varrtak pénzért. A gyerekek ritkábban .jártak rongyos cipőben, és jó kedv, nóta költözött hozzájuk.

Bognár újra dolgozott. Sokat volt vidéken. Egész kicsi falukat is megszervezett. Amerre járt, minden munkás felismerte a szervezkedés jelentőségét. Rohamosan növekedett a szervezett munkások száma. A központi szövetség dicséretekkel halmozta el, kitüntették, beválasztották az ellenőrző bizottságba, de ő soha szóra nem jelentkezett többé. Dolgozott és hallgatott. Már kezdtek félni tőle. Mit akar?... Vájjon nincs-e csak látszólag az amsterdamiakkal? Nem kémkedik-e a moszkvaiaknak, hogy egyszer puccszoriien vigye át a munkások nagy tö megét. Megfigyeltették. Semmit sem deríthettek ki ellene.

— Vagy bolond, vagy nagyon ravasz! —

mondtak a vezetők a sörös kanosok mellett, mikor víg tárgyalásokra gyűltek össze. Bognár ezekről mindig hiányzott. — Az a fő, hogy sok tagot szerezzen!

Amilyen némán és feszitett erővel dolgozott Bognár, olyan éber figyelemmel kisérte minden lépését a titkár. De Bognár nem került többé összeütközésbe vele.

Hat éves volt a kisebbik fiú, mikor Bognárnak hosszú időre el kellett távoznia a városból. A szövetség küldte és ő ment. Az asszony olyan nagyon elsiratta, hogy még össze is kellett szidni. Katica a gyerekeket csititgatta, akik apjukkal akartak utazni.

Elhagyatottéig szakadt a kis családra. Hónapokig voltak egyedül. Gyorsan fogyott a kiesi megtakarított pénz, mert Bognár félannyit sem küldhetett haza, mint amennyire számított. Katicának már fizetése is volt a varrodában, mégis sokat éheztek.

Egy vasárnap levelet kaptak. Nagy, feliéi boríték, lila pecsét rajta. Rossz hir. Bognár munkaközben leszédült egy állványról, lábtöréssel fekszik az állami kórházban. Most már hová, merre?... Persze ott van a szövetség.

Fekete kendőt kötött az asszony, — csak virágos kalapja volt és azt most nem tartotta alkalmasnak. Vasárnapokon élénk az élet a munkásotthonban. Bognárné a büliárd-terem- ben akadt a titkárra. Nagy zajjal folyt a játék, három asztal körül is, nem zavarta azt a néhány komolyabb munkást., aki újságot olvasott az ablak mellett. A titkár a billiárdozókat nézte. Bognárné vonaglö szájjal nyújtotta a levelet feléje. A két kis fiú, mint riadt madárfiókák kapaszkodtak a ruhájába két felől. Néma csendben olvasta el a titkár a levelet, aztán recsegő hangon szólt:

— Tudjuk. Bennünket is értesítettek. Jöjjön el holnap, maid meglátjuk, tehetünk-e valamit.

Az asszony sirni kezdett.

— De kérem, nem lehetne valahogyan hazahozni ?

Ott lökdoste az elnök is a billiárdgolyókat. Beleszólt:

— Hát azt miért? Jó helyt van ott! Két- három hónap múlva úgyis hazaküldik.

Szó nélkül fordult ki az asszony. Katica várta az uceán. Amint meglátta nénje arcát, ő is elfakadt sírva. Botorkálva mentek hazafelé. Feleuton megállt a kislány :

— Tudja mit néném? Én visszamegyek! Visszamegyek és megmondom nekik, hogy hitvány gazemberek!

Remegve csillapította az asszony:

— Ugyan lelkem, miért, tennéd? Nem segil ezeknek a kőszivén semmi. Téged is csak kikacagnak és elkergetnek.

De Katica már indult:

— Menjen csak néném. majd elintézem én!

Az elnök nagy nyereségben volt épen, mikor a kislány belépett:

— Kérem szépen, a Bognár László ügyében jöttem. Sógorom. Tudják-e, hogy milyen nagy baj érte?

A titkár orbáncos, vörös arca ott imbolygóit mellette az ajtó közelében. A kislány harmatos szépsége, bájos zavara elnémitott egy pillanatra mindenkit a teremben. A titkár szólalt meg:

— Aztán mi bajod van vele galambom? Nem a te dolgod!

Hátralépett egyet a leányka:

— Nem az én dolgom, a maguk dolga kellene hogy legyen, de maguknak nem fáj, hogy az a két gyermek iiónapok óta éhezik, s a nővérem idő előtt vénül meg a gondtól és virrasztástól. Maguk itt szórakoznak, az én sógorom, meg a többi munkás keserves keresetéből, azokkal meg annyit sem törődnek, mint a vasárnapi nyakkendőjükkel!

, Sirás fojtotta el a hangját, majd hirtelen