Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-18 / 160. szám

*

gleuenmm

XIV. ÉVF. 160. SZÁM,

„Koidnl f nyngdifas“

Háromtól tiz napig terjedő' koldulási engedélyeket ad a tartományi igazgatóság pénz helyett a nyugdíjasoknak Pénz nincs, de koldulni lehet

(Kolozsvár, julius 16.) A hivatalba egy korosabb, rendesen öltözött ember lép be. Ruháján meglátszik, hogy .van már néhány éve annak, hogy a szabó keze alól kikerült, de még mindig rendes és tiszta. A korosabb ember illendően köszön s a hivatali szobában jelenlévők is viszonozzák a köszöntését, majd felteszik a mindenkinek kijáró kérdést:

— Mi tetszik?

Üzletfélnek nézték az öregembert, mert külseje után senki sem gondolt volna a valódi okra, amely idevezette.

A kérdésre az öreg egy pecsétes papírdarabot húz elő s mialatt bontogatni kezdi a szabályosan összehajtogatott Írást, szomorú hangon mondja:

— Nyugdijas vagyok, kérem. Már vagy három hónapja nem kaptam egy krajcárt sem. Napokig állottam a pénzügy igazgatóság pénztára előtt, könyörögtem itt is, meg máshol is, de hasztalanul. Végre a tartományi igazgatósághoz mentem, ahol azután azzal fizettek ki pénz he lyett, hogy ezt a papirt — mutatja a közben már kiteregetett lapot — adták nekem.

Megnézzük az Írást. Tetején nagy betűkkel áll „Koldulási engedély“. Azután hivatalos rövidséggel a szöveg, mely N. N.-nek engedélyt ad arra, hogy tiz napig Kolozsvár területén hivatalokban és nyilvános helyen koldulhasson.

Valami szégyenkezés-féle látszik az öregemberen, mikor mindenki szemében meglátja a visszatükröződő meglepetést az „engedély“ elolvasása után. A meglepetés mindenesetre jogos. Üzletfélnek gondolták és házaló koldus lett belőle.

— Most tehát ezt kell csinálnom, — mondja halk hangon a nyugdíjas. — Nem igen vagyok hozzászokva a kéregetéshez, de akármennyire is kellemetlen nekem a dolog, meg kell tegyem, mert a családom nem tud mit enni. Régóta már csak ez az engedély ad valami életlehetőséget.

Adnak az öreg nyugdíjasnak. Van, aki ismerte még aktiv korából. Bírósági tisztviselő volt s néhány éve került be a nyugdíjasok társadalmába. Elveszi a pénzt s elmegy.

Egy tisztviselő 100 lejt adott és erre fel meg is mondja a véleményét az államról. ____

— Nem fizetik ki a nyugdijat, ellenben ráeresztik őket az adófizető közönségre s igy, valósággal áthárítják az állam kötelességét a polgárokra. Egy újabb adónem a többi számos között, amelyet úgy látszik, rendszeresitittek az utóbbi időben. 100 lejt adtam neki, mert ismertem már azelőtt is és egy ilyen öreg, becsületes tisztviselőnek szégyeltem volna húsz lejt, vagy negyvenet adni.

Igaza van a tisztviselőnek. Igazán nem nevezhetjük az állam részéről valami rendes dolognak, hogy akkor, mikor nem fizeti nyugdíjasait, azzal szúrja ki a szemüket, hogy ezeket a terminushoz kötött, lejárati koldulási engedélyeket adja ki nekik s azt hiszi, hogy most egy zseniális ötlettel hasznára volt a nyugdíjasoknak, mert ilyenképpen ingyenpénzhez jutnak s továbbra is fentarthatják jogukat a kifizetetlen nyugdijakra — mondják ők. De nem látják a

(Kolozsvár, julius 16.) A németországi pénzügyi helyzet és ezzel kapcsolatosan a magyar kormánynak óvatosságból elrendelt háromnapos bankzárlata semmiféle különösebb hatással nem volt a romániai pénzpiacra. A bankok ügyfelei, a betétesek nyugodtan ítélték meg a helyzetet és- az az alábbi nyilatkozat, amelyet egyik kolozsvári legnagyobb pénzintézet vezérigazgatója tett munkatársunk előtt, teljes mértékben megnyugtató. Az illusztris bankvezér többek között a következőket mondotta munkatársunknak:

— Azok a vezető magyar pénzintézetek, amelyeknek kapcsolataik vannak a romániai nagyobb kisebbségi pénzintézetekkel, európai, sőt nemzetközi relációban is annyira mobilak, hogy a legsúlyosabb pénzügyi megrázkódtatás sem ingathatja meg őket. A német pénzügyi helyzetnek ezekre a pénzintézetekre nem lehe- tett és nem is volt komoly hatása. A vezető budolog morális oldalát, amely méltán felháboríthat mindenkit. Az a tisztviselő, aki tiz éveken keresztül becsületesen dolgozva szerezte meg nyugdijigényét, bizonyára nem készítette elő magát arra, hogy ötven, vagy hatvan éves korában bélyeges papirossal járjon kéregetni. Milyen önmegtartóztatásba és a beidegzett szokások kényszerű levetközésébe került, mig meg tudja tenni azt, hogy elinduljon az „üzleti“ körútra, a nyugdij „felvételére“.

És igen sokan vannak most Kolozsvárt ilyen engedélyesek. A tartományi igazgatóság nem szükkeblüsködík és aki kéri, annak megadja ezt a gyorssegélyt. Neki nem kerül semmibe, mert nem néznek a dolog mélyére. És adják a háromtól—tiz napig terjedő engedélyeket, hadd kolduljon a nyugdijas, ha már annyira hibásan rendezte be életét, hogy éppen most kellett neki olyan korba jutnia, mikor csak a nyugdij tartja fenn életét.

Rövidesen megszervezik majd a tartományi igazgatóság koldulási ügyosztályát s ha megcsinálják azt, hogy numerus clausust is hoznak be a kolozsvári koldulásba, úgy majd, mint valami jó állásra fognak várakozni, egy-egy megürült hely esetében a nyugdíjasok, hogy kihasználják a tartományi igazgatóság által inaugurált koldulási konjunktúrát.

dapesti pénzintézetek külföldi hiteleket nem vettek igénybe, sőt ellenkezőleg, tekintélyes követeléseik vannak a külföldi piacokon.

— A Magyarország részéről életbeléptetett háromnapos bankszünetet gondos és óvatos előrelátásból rendelték el, de már e hét végén, legkésőbb a jövő hét elején újólag megindul Románia és Magyarország között a normális átutalási folyamat és a kapcsolat a romániai pénzintézetek és a budapesti nagybankok között helyreáll.

— A budapesti vezetőbankok iránt olyan nagyfokú a bizalom, hogy a betétesek pillanatnyilag sem gondoltak betéteik kivonására és a romániai pénzpiacon is nyugodt volt és ma is nyugodt a hangulat, amit legeklatánsabban bizonyít az, hogy a kisebbségi nagybankok betét- állományában az elmúlt napok alatt csak jelentéktelen eltolódások voltak.

A romániai és a magyarországi pénzintézetek között néhány nap múlva megindul a normális

átutalási folyamat

SUOMI

¥11. Hasonlóság« mely mégsem hasonlít

Finnországban csakúgy, mint Esztóniában, vagy akár Lettoniában is a többségi nép képviselőivel voltunk állandóan együtt. Ez utazásunk természetéből következett ugyan, de számunkra, kisebbségi sorsba vetett magyarok számára furcsa és szokatlan volt mégis. Hogy mennyire megszoktuk az elmúlt tiz esztendő alat azt, hogy akár Franciaországban, akár Spanyolországban fordulunk meg, az utódállamokról nem is szólva, — utunk mindig a kisebbségi nyomorúsághoz vezet, s mindent a kisebbségek éles szemszögéből látunk, — ezekben a verőfényes napokban éreztük csak igazán.

Bármennyire egyenrangú félként kezeltek is azonban ezekben az északi rokon vagy baráti országokban, nem feledkeztünk meg szomorú állapotunkról. Időt és figyelmet szenteltünk itt is a kisebbségi kérdésnek, s nem is kellett ezért vendéglátó gazdáinkkal szemben kényes helyzetbe kerülnünk, mert a kisebbségi kérdés arrafelé olyan könyv, melyet nemcsak készségesen de egyenest örömmel és büszkén ütnek fel bárki érdeklődő előtt. Mindazt pedig, amit az ember ebből az elébe tett könyvből olvas, a kisebbségek képviselői maguk erősitik meg és igazolják elsősorban. E kérdés körül itt nem kavarog a jelszavaknak gőze, s azt nem takargatja el a kiváncsi szemek előtt a valótlan beállításoknak mesterségesen eregetett füstje.

Észtországban (éppen úgy, mint Lettóniá- ban is) kisebbségi sorsban németek, svédek, zsidók és oroszok élnek. A magyar újságolvasók akarva, nem akarva, már évek óta isméink a kulturauíonómiáknak azt a rendszerét, mellyel a kicsi észt nép az egész világnak példát adott a kisebbségi kérdés egyszerű és becsületes megoldására. Annyit hivatkoztunk már erre az intézményre, annyit irtunk róla, hogy újabb ismertetése felesleges. Legfeljebb arról számolhatok be, hogy Tallinban a német muzeum földszintjén meglátogattuk az észtországi német kulturtanács irodáit, s különös érzésekkel állottunk íróasztalai és iratpolcai között, bár semmiben sem különböztek egyéb Íróasztaloktól és iratpolcoktól.

Finnországról, a finnek kisebbségi kérdéséről azonban alig tudtunk valamit. Holott az a viszony, melyben Suomi földjén a többségi finnek és a kisebbségi svédek egymással élnek, érdekesebb és tanulságosabb volt a számunkra, mint bármilyen más hasonló probléma.

Tanulmányoztam ennek a kérdésnek törvényes alapjait és irodalmát. S alkalmam nyílt az érdekelt felek képviselőivel behatóan beszélgetnem a problémáról. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha ezekről a tapasztalatokról is beszámolok.

Az első, ami valósággal szembeszökik, az a sajátságos helyzeti hasonlóság, melyben Suomi svédjei az utódállamok magyarjaival vannak. Amennyire hasonló azonban ez a helyzet, any- nyira más az a bánásmód, melyben a svédeket a viszonyok változtával a finnek részesítik.

A finn nép svéd vezetés alatt ment keresztül az újkori Európa fejlődésének minden történelmi és szellemi mozzanatán, éppen úgy, mint ahogyan Magyarország egykori nemzetiségei ezt a folyamatot magyar vezetés alatt élték át.

A különbséget pedig, ahogyan ezt a vezető svéd réteget az önállóvá lett Suomiban kezelik, akkor ismerjük meg, ha a svédek törvényes helyzetét kissé közelebbről megnézzük.

Előbb azonban nehány számmal kell megvilágítanunk a kérdést.

Suomi nagy ország. Nagyobb, mint a történelmi Magyarország volt, sőt nagyobb, mint a mai Nagybrittánia. 388 ezer négyzetkilométer a területe, Ezen az óriás darab földön mindössze

3,200.000 ember él. Ezek közül 88.7 százalék a finn anyanyelvű és 11 százalék, vagyis 340 000 lélek a svéd A több: kisebbségek együttesen sem érik el a fél százalékot. 4SG0 oroszoknak

2400 a németeknek, 1600 a lappoknak száma.

A jelentős svéd kisebbség sűrűbben Suomi- nak Svédország felé néző nyugati partjain, elsősorban az Aland szigeteken lakik. Egyébként inkább városlakó elem. Helsinkinek 280.000 lakosából például 70.010 a svéd.

Ahhoz, hogy ez a szél lakosság ne élevzné a közönséges törvénynek teljes egyenlőségét s a legtökéletesebb szabadságot gazdasági érvényesülésének utjain, természetesen szó sem férhet. Suomiban a demokrácia, a törvények előtti egyenlőség és a gazdasági verseny szabadsága komoly, reális dolgok. Ezek az ideálok maguk nak a finneknek a számára érnek többet, semhogy csorbát ejtenének íajtuk azért, hogy a svédeket kedvezőtlen helyzetbe hozzák. Suomiban az, hogy nemzetiségek szerint különféle lehetne az adózás, hogy az állam szállításaiban másként, mint nyilvános versenytárgyalás utján is lehetne részesülni, talán soha még senkinek eszébe nem jutott.

Ezek után azonban vessünk egy pillantást a svédek közjogi helyzetére. Az első felvilágosítást erre vonatkozólag maga Suomi alkotmánya adja meg nekünk, melyet 1919 jul. 17 én tettek az újjászületett ország alaptörvényévé. Ennek az alaptörvénynek 14. szakasza röviden s egyszerűen azt mondja, hogy: i linn Jcötlártu- ság nemzeti nyelvei a finn és a svéd. Nem hiszünk a szemünknek, amikor ezt a mondatot olvassuk. Tehát lehetséges az, hogy egy országban, mely éppen úgy a nemzeti államok korszakában. ugyanabban az Európában, ugyanannak a világháborúnak következményeképpen született meg, a többségi nép nyelvével egyenrangú államnyelv legyen egy kisebbségnek a nyelve, mely az ország lakosságának csupán 11 százalékát teszi ki?

Ez az alapelv pedig nem holt betű, hanem valóság mellyel a mindennapi élet legkisebb jelében is találkozunk.

Az alkotmány 14. szakaszának részletes magyarázatát a nyelvtörvényben találjuk, melyet 1922 julius 1-én hoztak meg,