Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)

1931-06-22 / 138. szám

XIV. ÉVF. 188. SZÁM

■BW unr -;3B

maga eltűnik, valamint láthatatlan petéi a

egyszerű permetezése által elpusztulnak.

Egyetlen illatosított rovar irtó,Mely legbizto* sabbanelpusztitja az összes rovarokat.

KAPHATÓ;A DROGUERIA ^GYÓGYSZERTÁR ÉS ILLATSZERTÁRAKBÁN NaavbanMsrakatT:Bucures>ti. Str. Plantelor,26.

Az orosz tervgazdaság

egg angol índós megvildgttdsdban

Mit jelent az orosz dumping az iparüző államoknak —

Az ötéves tervgazdaság csak propagandaeröve! bir, de a külföld számára teljesen közömbös — Oroszországnak legalább is tízszeresére kell emelnie jelenlegi forszírozott termelését, bogy nyugati értelemben vett iparüzö állam lehessen

Az egész világ az ötéves orosz tervgazdaság kritikájával foglalkozik. Pro és contra megjelennek a legkülönbözőbb cikkek, szakértői vélemények és könyvek. Legújabban Michael Farb mann, angol közgazdasági iró irt agy rendkívül érdekes tanulmányt e kérdésről.

Farbmann Piatelitka címmel terjedelmes könyvben foglalkozott előbb a kérdéssel. Ez a könyv magyarul is megjelent és nagy feltűnést keltett Újabb tanulmánya a Neue Rundschau legutóbbi számában látott napvilágot. Szerinte az ötéves terv leglényegesebb sikere, hogy a világ tiszta állásfoglalásra kényszerült Oroszországgal szemben. Eleinte Oroszországot az általános közöny blokadirozta és kizárta a nemzetközi eszme kicseréléséből. E blokád megszűnését jelenti, hogy végre hozzányúlnak az orosz gazdasági problémákhoz. Eleinte a tervgazdaságot bolsevista blöffnek deklarálták. Mások valami óriási jelentőségű gazdasági kampánynak, mely tönkre fogja tenni Európát. Farbmann szerint srm az egyik, sem a másik álláspontnak nincs meg a létjogosultsága. Amikor Oroszországgal újból megindult a külkereskedelem, Európában azt várták, hogy az orosz külkereskedelem útja a békebeli lesz: óriási mennyiségű mezőgazda- sági áruexport, a nyugat gyári importja ellenében. Az Oroszországból várt gabonamennyiségek azonban elmaradtak, ami pedig a kivitelt illeti, ez csupán a behozatal kifizetésére irányul. A háború előtt az orosz importárak felét gyári áruk képezték, ez most tiz százalékra csökkent, ehelyett 90 százalékban olyan árukat kér Oroszország, amelyek indusztrializálásához szükségesek és pedig: gépek, ipari nyersanyagok. Ami pedig az orosz kivitelt illeti, a hajdani élelmiszerek, fa és prém helyett, ma Oroszország minden elképzelhető más árut exportál, kezdve búzától a mangánig, a prémtől az antracit szénig. a gyufától az elektromos izzólámpáig.

A számok beszélnek.

Ez azonban nem szabad, hogy aggassza az európai ipari termelőket. Farbmann kimutatása szerint a mai orosz export felére csökkent a békebeli orosz exporttal szemben és mig azelőtt Oroszország évi termelésének bét százalékát, addig most csak három százalékát szállítja ki. Amig békeidőben Oroszország a világkereskedelemben négy százalékkal vett részt, most csak 1.4 százalékkal. Oroszország bármennyire is megerőlteti magát, hogy lehengerelje az európai ipart, legjobb esetben is jelenlegi exportjának csak egy kis törtjével tud felduzzadni majd az európai piacon. Ha az orosz export jelenlegi állásához hozzászámítjuk Oroszország kedvezőtlen kereskedelmi mérlegét, a behozatal túlnyomó differenciáját a kivitellel szemben, amelyet váltóval, hitellel, vagy arannyal kell kiegyenlítenie, úgy nyilvánvaló, hogy nagyon is indokolatlan a kapitalista államok gondja és aggodalma az orosz külkereskedelem terjedésével szemben. Hogy ez az aggodalom mégis él, annak oka, hogy az orosz export a világpiaci árak katasztrofális leromlásának periódusára esett és az orosz árak ezt az ársülyedést fokozták. De a sajtónak az a felfogása, hogy az orosz gabonaáru eredményezte a világpiaci árak romlását. Farbmann szerint nevetséges, mert az áresés az orosz buza megjelenése előtt egy esztendővel ezelőtt már bekövetkezett. Egyébként is a valóságban a világgazdasági árak esése az orosz exportra rendkívül hátrányos. Oroszországnak mind nagyobb mennyiségeket kell szállítania, hogy importját megfizethesse és árait kénytelen még jobban leszállítani azért is, mert a túltelített piacon, csupán igy tudja elhelyezni. Két tényező együttműködése: A külkereskedelem elhatározott emelése és a tekintet nélküli árleszállítás volt az oka aunak a feltevésnek, hogy az orosz kormány dumpinggal dolgozik.

A dumping?

Ez a dumping jajkiáltás azonban indokolatlan — Farbmann szerint— még akkor is, ha kimutatható, hogy Oroszország áruit önköltségi áron alul árusitja, mert ez inkább csak azt mutatja, hogy Oroszország minden köbméter fa és minden kiexportált mangán érc ellenében csak mind drágábban és drágábban kénytelen megfizetni a számára oly fontos külföldi valutát. Farbmann szerint a dumping kritériumai: áru- fölösleg jelenléte, amely rendes utón el nem helyezhető és a szándék, hogy az árakat a belföldi piacon az áruk egy részének kiexportálásával fentartsák, hiányoznak.

De visszatérve az öt esztendős tervgazdaságra. ez az iparosítási program különös keveréke az elemi erőknek és a fantasztikumnak, Az öt- esztendős tervgazdaság sikere valószinüsithető. de e siker nagysága Oroszországon belül, nem pedig Oroszországon kiviil fog megmutatkozni. Oroszországon belül könnyen érthető. E terv- gazdaság olyan óriási követeléseket állít fel a munkássággal szemben, hogy ezek egy mesés siker reménységeiben kénytelenek, pszichológiai kompenzációkat keresni. Lehet-e ragyogóbb kilátást nyújtani nekik, mint egy olyan orosz víziót. amely az országot öt évi nehéz munka után Erópa ipari vezető államává emelil Itt lát munkába a propaganda.

„Oroszországban nincs munkanélküli“, „Európában minden termelés apad és kátyúba kerül“. „Oroszország a termelés eldórádója“, — e bűvös jelszavak nemcsak befelé, de kifelé is fas- cinálólag hatnak. Orosz részről a kapitalista államok mellének szegzik az iparosítás gyorsítási rekordját és kimutatták, hogy mig a XIX. századbeli Amerikában a produkció emelésének indexe 10—12 százalék, addig Oroszországban az ötéves tervgazdaság két első évében már huszonnégy százalék. De az orosz vezetők maguk között nagyon is tudják, hogy nem mind arany, ami fénylik.

Farbmann idézi Stalin egyik megállapítását, amelyben ő ezeket mondja:

— Biztos, hogy gyors tempót értünk el: 1924—1929 között az elektromos erőtermelést hat százalékkal emeltük, az Unióban ezidő alatt ugyanez csak 1.81 százalékkal emelkedett. De ha a produkciós kvantumot összehasonlítjuk. Oroszország összesen 6465. millió kilovattot, ellenben az Unió 126 milliót., Németország 33 milliót. Olaszország pedig több mint tízmillió kilovattot termel. Hasonló a vastermelésnél is. Az Unió 42 millió tonnát, Németország 13 millió tonnát, Franciaország 10 millió tonnát, de a szovjet csak 5 és félmillió tonna vasat termel.

$