Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)

1931-05-18 / 111. szám

&IV. ÉVF. m. SZÁM. KSexM/rsUfetás * is Reggeí a sétatéren •íf Reggel hat 'óra. rA sétatéri fák résein áttör­nek az éjjeli álomban felfrissült napsugarak. A nyári vendéglőben azonban most halkul el az élet. Még néhány tányércsapkodás, fáradt veszekedés zaja hallatszik, aztán mélységes csend.. ■ Most két otromba Chaplin-cipü jelenik meg a lépcső tetején, mintha szemei volnának, gyámoltalanul körülnéznek, majd lassanként a lépcsőn leereszkednek s láthatóvá válik egy gyűrött frakk is. Előbb csak két kiszélesedett nadrág, majd a lecsüngő élettelen kezek, végül egy őszes, kopaszodó fej. A főpincér. 0 az éjszaka robotosa. Az éjszakai munka és hajnali leszámolás után fáradt, olyan fáradt, hogy legszívesebben leülne egy ligeti padra és a felkelő fényben elaludna örökre. Szegény öreg főpincér. Ö sem azt csinálja, amit akar, gépiesen körülsétálja a sétatéri tavat, meg­számlálja a két hattyút, egy, kettő... tovább már nem tud számolni, mert a sok számtól zúgó feje teljesen felmondta, a szolgálatot. Es kacsázó léptekkel vonszolja magát to­vább. Nem akar semmire gondolni és mégis gondolkodik. Istenem, mire gondolhat egy sze­gény főpincér reggel hat órakor? Pistukának, aki a harmadik elemibe jár, a cipőjére talp kel­lene, a felesége, szegény, gyűrött, agyondolgo­zott asszony, egy ruhát szeretne- Neki pedig és szegény köszvényes lábainak már csak a kopor­só hozhatna enyhülést. Minek azonban gondolkozni. Menjünk alud­ni... A jótékony álom még a szegény főpin­cérnek gondjait is aranykocsiba ülteti... és be­fordul a mellékuton ... Ekkor messziről, a sétatér főútvonalán fel­tűnik egy kedves fehér folt. A reggeli szellő szárnyán halk ének száll az öreg főpincér felé: adieu mein kleine Garde-Off izier, adieu... A főpincér két fáradt szeme tükrében a kis fehér pont egyre nagyobb lesz. Már meg lehet külön­böztetni a rakottét, a fehér piskótaszerii ten- niszcipőket és a tizennégyéves kislányt. Mint a ragyogó reggel szimbóluma., úgy libeg a fá­radt öreg felé. Minden nap reggel hat órakor a főúton és minden nap reggel találkozik az öreg főpincér és a fiatal kislány. Az egyik ha­zamegy pihenni, a másik már felkelt és a napi munkát szórakozással kezdi. Két ember, két véglet. Így mennek el egymás mellett minden reggel két hónap óta és még sem találkoztak soha. Találkozhatik-e a tavasz az ősszel, az al­kony a hajnallal, az észak a déllel cs a munka a szórakozással. Es mégis egyszer találkoztak. Egy reggel, a ragyogó napsütésben csodálkozva állottak meg egymás előtt■ Az öreg szemeiben furcsa fények csillantak meg. A mult meleg árama fu­tott végig idegein. Ki tudná memondani miért és hogyan, de elröpültek az ajkairól a szavak: — Ilyen korán? Es maga is megdöbbent merészségén és a virágzó fákra nézett, imintha a felelősséget azokra akarná áthárítani■ A kislány meglepet­ten, de bizonyos dévajsággal válaszolt: — Ilyen későn? [iA\ Es csodálkozó szemmel, mintha sohasem látta volna, nézte a gyűrött frakkos, fáradt öreg pincért, ö még sohasem látott reggel pin­cért, éjjeli vendéglőt. Csak egyszer volt vasár nap délután a nyári vendéglőben, minden em­léke egy körözött és egy fél pohár sör, amelyet a szigorú mama a kivételes alkalommal meg­engedett. És csodálkozó szemmel nézik egymást némán, hangtalanul, két külön világ ha összetalálko zik. A lány végre is megszólalt. Csak éppen, hogy mondjon valamit. Bácsi nem jön tenni- szezni? Olyan furcsa volt ez a kérdés. Az öreg fő- pincért is meglepte, akinek megnyílt a szája és beszélt az éjjeli robotról, a fáradtságról, a reggeli lefekvésről. Beszélt a kis fiáról, aki ron­gyos, a házbérről, amely nincs kifizetve és még sok szomorú történetet akart elmondani. Maga sem tudta, hogy miért és kinek beszéli pana­szait. A kisleány furcsán érzi magát. Valami mást várt, érdekeset; izgatól cs ime az arcára egy fájó vonás telepszik­Minden nap megismétlődik a reggeli talál kozás. Az öreg pincér mindennap újabb fára dalmakrói, nyomorúságról beszél■ A kislány pedig mind nagyobb érdeklődéssel hallgatja Már nem is a tenniszért kel fel reggel hat óm kor, csakhogy az öreg barát szomorú meséjét hallgassa. Aztán midik az idő, a f iatal lány sok Ismét Itt a nagy lehetőség! egy lillidt! Az Erdélyi Zsidó Kórházegyesületek belügyminiszteri engedély alapján megrendezik a második zsidó kóriiázsorsjáíékoí. E sorsjáték nyereménytervezetét oly reálisan alkották meg, hogy minden egyes sorsjegyvásárlónak komoly esélyei vannak a nyerésre. Közel 2000 nyeremény 2,700.000 lei értékben. Főnyeremény: I.QOO.OQOlei Az összes nyereményeket az Erdélyi Bank és Takarékpénztár Rt. garantálja és fizeti ki azonnal készpénzben. Egy sorsSegy ára 193 Lel. Kapható minden jobb bankban, üzletben, trafikban, stb. VsgftQRZsidó Kórház sorsjegyein Levélbeli megrendeléseket elfogad: Az Erdélyt Zsidé §€érháze@yesüE©f@k Sors­játék intézősege Cluj-Koiozs^ár, Plata Unirii 20. mindent megtud. Meglátja az életet, az igazsá­got és az igazságtalanságot. Az idő mind job­ban röpül fölötte, a vén barát mind kopottabb, a meséje mind fájdalmasabb. 'A szülei férjhez adják és talán boldog is lesz. Egyet ózonban napról-napra jobban érez* hogy túlságosan ha­mar elvették tőle a tenniszt, a fehér ruhát, a félpohár sört, a gárdahadnagyot, a tizennégy évét és elvették tőle az öreg főpincért, az egyet­len őszinte, igaz barátot. Mindezt nem adja ne­ki senki vissza soha, soha... ....... JAKOBI EDIT. Segít az asszony Irta: Thury Lajos A levesnél a Néma ország cimü filmről be­szélgettek, amelyet nagyon dicsért valaki és amelyet talán megnéznek a héten valamelyik este, aztán megvitatták a házban lakó suszter esetét, akit szerelemféltésből levitriolozott va­lami munkásleány. A húsnál már nagyon aka­dozott a társalgás, az asszony néha lopva, úgy alulról fölfelé várakozó pillantásokat vetett a férfira, aki nem ügyelt rá, csak maga elé nézett a tányérjára. Amint azután letették az evőesz­közöket, az asszony félénken megkérdezte: — Megvan? A férfi meglepettnek látszott. — Micsoda? — A házbér. A házmesterné megint itt volt érte. A férfi egy kicsit hangsúlyozottan, szóra­kozott modorban legyintett: — Ugyan. Még nincs meg. Ráér. — Azután hirtelen támadó mosollyal tette hozzá: — A házmesterné pedig ne mászkáljon ide. Ötödikén délben tizenkét óráig kell fizetni a házbért, ez a törvény. Ma még csak harmadika van. Sem­mi joga sincs előbb követelni. Az asszony bólintott, igazat adott neki. Úgy van. Semmi joga. Egy pillanatig elgondolkozva bámult maga elé, azután összerezzenve felkap­ta a fejét és könyörögve nézett az urára­— Szivem — mondta és érzett, hogy nehe­zen keresgéli a szavakat — nagyon szeretnék neked segíteni. .— Ugyan. A férfi meglepetten, egy kicsit kélletleniü bámult rá vissza. — Minek az. Fö­lösleges. — Igen, — erősködöjt az, asszony és hirte­len nekieredt a nyelve —■ Így nem mehet to­vább- Ez nem igazság. Tele vagy gonddal, egész nap szaladgálsz, dolgozol, fő a fejed, én meg itthon ülök és nem csinálok semmit. Háztar­tás, gyerek, az csak afféle üres beszéd, semmi az egész. Azt egy ügyes cselédleány is elintézi. Igenis, kell valamit csinálnom. Segiteni akarok neked. A férfi egy darabig habozott, hogy bosszan­kodjék-e, de azután csak mosolygott. Nem. szó sincs róla. Holnapra remélhetőleg elintéződik a Földes-féle ügy és akkor megint rendbejövünk egy időre. Lesz ez még jobban is, csak egy ki­csit várj türelemmel. Az asszony nem felelt semmit, lehorgasztotta a fejét és szótlanul bá­mult maga elé. Másnapra nem intéződött e! a Földes-féle ügy és a következő napon, ötödikén délelőtt az ásszony egyedül, idegesen szaladgált fel-alá a lakásban. Később leült a kályha mellé, a fejét ráhajtotta a szék karfájára és sirt sokáig, ke­servesen. Déltájban, de még tizenkét óra előtt hazaérkezett a férfi- Kalapban, kabátban jött be a szobába, kimerültnek látszott, egy kicsit sápadt is volt. Az asszony felugrott és tágra- nyitott szemekkel bámult rá. A férfi szó nélkül benyúlt a belsőzsebébe, előhúzott két darab százpengőst és átnyújtotta neki. Az asszony nyomban a lányt liivta, kiküldte vele a pénzt a házmesternek, a lelkére kötötte, hogy rögtön jöjjön vissza, ne álljon meg a lépcsőházban be­szélgetni, azután, amint a lány elment, szinte támolyogva lépett megint a karosszékhez és ki­merültén beleroskadt. Jó darabig tehetetlenül ült ott, azután egyszerre erélyesen kiegyene­sedett. — Szivem, — mondta olyan határozottan, hogy majdnem ellenséges volt a hangja, — most már be kel! látnod, hogy nekem van igazam. Se­gítenem kell neked, nem megy másként. A férfi bizonytalanul megmozdult. Hagy­juk ezt! Kár erről beszélni- Az asszony nyom­ban elhallgattatta. Nem hagyjuk, tudod. Nem olyan időket élünk, hogy könnyű lenne min­dent előteremteni, egymagádban nem győzöd. Egészséges, ép nő vagyok, erős is vagyok, miért üljek itthon tétlenül. Majd én'segítek ne­ked. A férfi homlokán mély. ráncok futottak vé­gig, látszott, hogy kellemetlenül érinti a dolog. Mégis csöndesen felelt. Hogy gondolod a segi-

Next

/
Thumbnails
Contents