Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-05 / 52. szám

s XIV. EVF. 52. SZÁM. r v, Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDES. a ® — Az egész országban hóviharok dühönge- nek. A szokatlanul enyhe február után, már­cius hónap hóviharokkal köszöntött be. Állan­dó és sok helyen orkánszerü szélvihar kezdődött még vasárnap és azóta is állandóan tart. A ta­aszias időjárás a legszigorúbb télre változott. A havazás megindult egész Erdély területén és a hőmérséklet egyes helyeken 10—15 fok hide­get mutatott. A napokig tartó hóvihar nem­csak a forgalmat akadályozta, hanem az or­szág majdnem minden részéből érkező jelenté­sek szerint, súlyos károkat is okozott. A táviró és telefon számos helyen megrongálódott. A legsúlyosabb a helyzet a Fekete-tengeren, ahol napok óta ciklon pusziit. A konstaneai kikötő­ben több hajó kénytelen volt visszatérni, má­sok el se tudtak indulni. Több hajó veszély- jeleket adott le, de ezeket a hajókat a vihar miatt lehetetlen volt megközelíteni. — Meghalt Mihályi Zoltán. Március 1-én meghalt Budapesten Mihályi Zoltán, a Pénzin­tézetek Orsz. Biztositó Részvénytársaság alapi­tója és alelnöke. Mihályi Zoltán hosszú ideig lakott Kolozsváron, mint a Magyar-Francia biztosító igazgatója s azóta is fenntartotta nexusait kolozsvári barátaival. — Yittorio Fullin Kolozsváron. A kolozs­vári Román Opera tegnap esti Troubadur elő­adásában lépett fel Yittorio Fullin, a hírneves olasz operaénekes. A kitűnő tenorista a Trou- badur cimszerepében kivételesen művészi telje­sítményt nyújtott s a közönség percekig tartó tapssal honorálta a művészi produkciót. Az olasz énekes kulturált hanganyaggal rendelke­zik s a legnehezebb művészi feladatokat is ját­szi könnyedséggel oldja meg. Szerdán az Aida Radamesét alakítja. Hetenkéul legalább egyszer tisztítsa ki alaposan beleit. Ha este 2—3 szem Artin drágáét vesz be reggel, anélkül, hogy gondolna rá, könnyű, kellemes béltisztulása lesz. — A Lelbach-család cáfolja Albrecht főher­ceg válásának hírét. Szabadkáról jelentik: Albrecht főherceg felesége, Lelbach. Irén, a na­pokban Szabadkán szüleinél tartózkodott. A család erélyesen cáfolja a legutóbb a válásról elterjedt híreket. Lelbach Irén egyébként csa­ládi örömöknek néz elébe és arról beszélnek, hogy Alfonz, spanyol király már el is vállalta a keresztapaságot. — Ghandi megegyezett az alkirállyal. Lon­donból jelentik: Indiában óriási feltűnést kel­tett, hogy Ghandi és az alkirály között létre­jött a-: elvi megegyezés. Ghandi kedden újból találkozik az alkirállyal és együtt fogják meg­beszélni a megegyezésről kiadandó kommüniké szövegét. — Nemcsak a htiszlejeseket, de az ezer leje­teket is hamisítják. Tegnapi számunkban meg­írtuk, hogy Kolozsváron hamis 20 lejesek kerül­tek forgalomba. Ma délelőtt a rendőrség bűn­ügyi osztályának egy hamis ezer lejes jutott a birtokába. A hamis bankó az összetéveszthető­ségig hasonlit az eredeti ezer lejesekhez. A pa pirpénzen szereplő két fej azonban annyira el­mosódott, hogy még nagy vonalakban sem lehet a rajzot felismerni. Maga a papír olyan ropo­gós, mintha, most került volna ki a Nemzeti Bankból. Ezután tanácsos lesz alaposan megfi­gyelni a kezünkbe került pénzt, mert a jelek szerint könnyen becsaphatnak. — Bnkarestben letartóztatták Sajó Gyula főtisztviseíőt kémkedés gyanúja alatt. Buka­restből jelentik: Bukarestben nagy szenzációt keltett az a hir, amely szerint a hadbíróság Sajó Gyulát, a vasút főtisztviselőjét több előzetes ki­hallgatás után kedden délelőtt letartóztatta. Ki- szivárgott hirek szerint az ellene a vád, hogy a szovjet javára kémkedett. A letartóztatás min­denütt a legnagyobb meglepetést idézte elő, mert köztudomású volt, hogy Sajó Gyula évek óta a legnagyobb visszavonultságban él és min­den idejét a vasút szolgálatára szentelte. Egye­sek nem tartják kizártnak, hogy rosszindulatú feljelentés áldozata, ezt azzal magyarázzák, hogy annak idején Vidrighin megbizásából több vizsgálatot folytatott le és ezek eredményeként néhány magas állású tisztviselőt bocsátottak el. Sajó 1921. óta áll a vasút szolgálatában, ahol úgy ismerték, mint a legkiválóbb szakértők egyikét. A letartóztatási végzés kihirdetése után átlagérték a jilavai katonai fogházba. A K kabát sem védi meg fertőzéstől! ' .. , Mert az Influenza és a meghűléses be­tegségek előidézői a szájon és orron át férkőznek a szervezeíbe. Ezek ellen csak egy védekezés van: pasztilláit. rájuk különösen nedves, borús Időben. Mert jobb a betegséget megelőzni, mint gyógyítani. — György Lajos székfoglalója a Magyar Tudományos Akadémián. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia I. osztálya hétfőn délután Ba- dis Ferenc elnöklésével ülést tartott, melyen György Lajos, a kiváló erdélyi iró tartotta székfoglalóját az első magyar anekdotagyüjte- mónyről, Kónyi János Democritusáról. Kimu­tatta, hogy ez a rég elfeledett magyar könyv évszázados, sőt évezredes távolságokba kapcso­lódik, különféle szellemi irányokba szövődik s a néphumor termékeny talajában fogódzik. A felolvasás után Badis Ferenc tagavató beszé­det tartott. Az előadóülést zártülés követte. — A két édesanya. Marosvásárhelyi tudó­sítónk jelenti: A marosvásárhelyi törvényszék kedden Ítélkezett Bakó Elek 19 éves jobbágy- telki legény felett, aki a mult év december 14-én egy összeszóialkozásból elmérgesedő ve­rekedés közben kapával agyonütötte Bereczki Albert 23 éves legényt. A bíróság emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek Bakót, akit háromévi börtönre itélt. A meggyilkolt édes­anyja és a gyilkos legény édesanyja — akik jó barátnők — egy szekéren jöttek el a tárgya­lásra és az ítélet után együtt siratták fiaikat, az egyik a holtat, a másik az elitéltet. — összeütközött két vonat. Bukarestből je­lentik: A Bukarest— konstaneai vasútvonalon, Sighireanu állomáson egy személyvonat, amely este 11 órakor indult el Konstancából, ma reg­gel 7 órakor összeütközött egy teljes sebesség­gel szemberohanó petróleumszállitó vonattal. Több kocsi összetört, néhány utas könnyebben, négy fékező súlyosan megsebesült. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget hibás váltóállítás okozta. A váltóőr megszökött, a nyomozás megindult a kézrekeritésére. A pá­lyatest erősen megrongálódott s a forgalmat csak nagy nehézségekkel lehet lebonyolítani. A kár igen jelentékeny. 800 oldal, 300 képpel, 18 \ x 27 \nagyságban, vászonkötésben. ® az első 1 I-a ki­adás ára LEI volt Siessen megrendelni, mert ha a készlet elfogy; csak kartonkötésben lesz ugyanezen áron. Vidékre utánvéttel frankó küldi: Kísérje figyelemmel az árleszállítások hirde­téseit, kérjen további jegyzékeket, mindent nyomban rendeljen meg I ţZT-nâl Ami elfogy, később Kvár. be nem szerezhető. Figyelje naponta kirakatainkat! Nagyon érdemes! * A spanyol betegség, melyben Spanyol­ország fél lakossága megbetegedett, Romániában is nagyobb méreteket kezd ölteni. A legtöbb eset­ben e betegség lefolyása eléggé kedvező volt, mi­után az idén veszélyesebb komplikációk, vagy ha­lálesetek nem fordultak elő. Mindenesetre ajánla­tos e betegség ellen, mindjárt annak kezdetén egy erélyes ellenszert használni és mint ilyen, nagyon alkalmas és ajánlatos a Franciaországban jól ismert Algocratine. E készítményt sikerült oly szerencsé­sen összeállítani, hogy mindjárt az első dózisok után 10 percen belül e jól bevált szer erős hatása érezhető és a legnagyobb fejfájásokat és szaggató fájdalmakat a tagokban megszünteti. De más kap­csolatban álló fájdalmakat is, mint pl. fog, álkapocs és reumatikus fájdalmakat meglepő hatással meg­szüntet az Algocratine, mely nem bir semmiféle káros hatással. (*) Öngyilkossági kísérletet követett el Körmendy Kálmán volt felesége. Budapestről jelentik: Gömöri Vilma, budapesti színésznő, Körmendy Kálmánnak, a néhai jeles kolozsvá­ri színész volt felesége a Rákóczi utón levő Central penzióban méreggel öngyilkosságot követett el. Eszméletlen állapotban szállították kórházba, gyomormosást alkalmaztak s a mű­vésznő vissza is nyerte eszméletét, jobban van, de tettének okát titkolja. A dijtalui orvo»l rendelőben, melyet a Kolozsvári Anya- és Gyermekvédő Szövetség mult hó közepén nyi­tott meg Str. Bratianu, volt Király ucca 16. ez. alatt, az eddig közlötteken kívül, minden szombat délelőtt 9—10-ig füt-, orr-, gégészeti rendelés Is lesz, kedden délelőtt 10—11-ig pedig belgyógyászati rendelés. * Néhány órán beiül fertőzés ál.al spa­nyolnáthát, torokfájást kaphatunk, vagy köhögni kezdünk. A szájon és garaton keresztül fertőző betegségek ellen biztos védekező szer a Panflavin pasztilla. * A teljes és egészséges fogsorát csakis a Géllé Frerés-féle preparátumok minden­napi használata által tudja megtartani Aki ezen tanácsot betartja és fogait a Géllé Frerés-féle fog- péppel és fogszappannal alaposan tisztítja, meg­akadályozza ezáltal a fogak romlását és kihullását és egyúttal konzerválja a szájüreget is a legkelle­mesebb módon.' A Géllé Frerés-féle fog: >ép és fog- szappan a legmodernebb készítmények közétartozik. — Az Erdélyi Muzeum Egyesület előadása. Az Erdélyi Muzeum Egyesület előadássoroza­tában szerdán Húsz Ödön: Az átöröklés taná­nak alapvonalai cimen tart előadást vetített képekkel batórai kezdettel az unitárius kollé­gium dísztermében. — Adományok. Ugrón István ny. megha­talmazott miniszter, v. b. t. t. 1000 lejt juttatott hozzánk id. Reitter József halála alkalmával koszorumegváltás cimén a népkonyha akció ja­vára. — özv. Nagy Sándorné özv. dr. Mihály Lászlóné elhunyta alkalmával, ugyancsak ko­szorumegváltás cimén 500 lejt küldött a mun­kanélküliek segélyezésére. A nemeslelkü ado­mányokat rendelkezési helyükre juttatjuk. — Garami Pozsonyba költözik? Prágából jelentik: A Narodni Politica értesülése szerint Szlovenszkóban az a hir terjedt el, hogy Ga­rami Ernő Csehszlovákiában és pedig különös­képpen Pozsonyban szeretne letelepedni. A lap megfontolandónak tartja, hogy vájjon helyes-e, hogy Garaminak a cseh hatóságok megadják a letelepedési engedélyt. — Magyarul is kell érteni, hogy a sajtót el­lenőrizhessük. Nagyváradi tudósítónk jelenti: Az igazságügyminiszter Ieremia élesdi volt ve­zető járásbirót a nagyváradi ügyészséghez lét­szám feletti ügyésznek delegálta. Nagyváradon jelenleg a vezető ügyésszel együtt öt ügyész míi-t ködik, ezek közül azonban egyik sem beszél ma­gyarul. Jeremia dr.-nak, aki viszont jól érti a magyar nyelvet az lesz a hivatása, hogy a ma­gyar sajtót ellenőrizze. * Demeter János és Demeter Béla, „Ro­mánia Gazdasági Válsága“ c. nagysikerű munkája megrendelhető kiadóhivatalunk utján

Next

/
Thumbnails
Contents