Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-02 / 50. szám

16 XTY. f VT. 8«. SIJLK. A PATRUL, Irtä: Zomora S. János Jeszenszky Gézát, a kendilónai segédjegy- z6t, aki zászlós volt az ötvenegyeseknél, egy véres, szennyes hordágyon akkor hozták be a kartcsevai rezervébe, amikor már a leghalálo- sabb csend volt a rokitnói mocsarak frontján. Persze a halálos csendet nem úgy kellett érte­ni, mint a templomban az Urfelmutatás zso- lozsmás hangtalanságát, hanem úgy, hogy a pergőtüzek orkánjához szokott fül, a szétron­csolt lélek, a tulfeszült pórusok csak egysze­rűen tudomásul vették, a ritka, a félpercen­ként zuhogó gránátok süvöltését, a srapnellek fehérrózsába csattanását és az acéldarazsak­nak sejtelmes zizzenését. Jeszenszky Gézát, a kendilónai segéd jegy­zőt, az ötvenegyes zászlós urat a szanitécek odatettük a Szpisák főhadnagy, századparancs­nok ur fedezéke elé megtekintésre. A halottat megnézte a főhadnagy, megszemlélték a sza­kaszparancsnok zászlósok. Félre billentették Jeszenszkyről a szennyesre vedlett szemfede­let, amely a katonaköppeny volt. Jeszenszky némán, üres szemmel nézett a semmibe. Fogai között derékbe tört a drittesorté. Sárga volt és arcán nem sikoltott rémület, s az egész érdekes ség az esetnél csak az volt, hogy a sápadt ha­lált egy szemöldök közötti piros pont festette nyugovóra. Itt ment be a hegyes, sima orosz golyó és elhozta a zászlós részére a hősi halotti babér mellé, az örök nyugodalmat. A századparancsnok, a szakaszvezető zász­lósok egy pillanatra megálltak bajtársuk vé­res ravatalánál. Egy pár megjegyzés is bugy- gyant fel a szájuk szélén. Egy kis csodálkozás, kevés hitetlenkedés, felszisszenés a végzet el­len. — Hiába, ez a sorsunk — mondotta Nádor Rezső, a snájdig zászlós. — Hogy történhetett? — kérdezte Gáspár Mihály kadét, aki még ütközetet nem látott, de azért éjjel nappal teljes felszereléssel kár­tyázott, vagy aludt a fedezékben. Senki sem felelt. Ugyan mit lehetett volna válaszolni az aggódásokra, a kérdésekre. A ha­lál egyszerű volt. Mindennapos és a rezervá- ban is egybeolvadt a letargia, a zsongitó meg­nyugvással. A halottat beszállították az ezred­hez. Az ácsok fenyőkeresztet faragtak és a te­metőben megint eggyel szaporodott a sir. A zászlósok az eset után a penészszagu fe­dezékükben ramsliztak. Ez volt az összes fog­lalkozásuk a csend idején. — Hát kérlek, a helyzet a következő. Elő­ször is magadhoz veszel a most hozzánk beosz­tott jászságiak közül húsz embert. Vaskemény fiukat, akik még a pokoltól sem félnek, — Igenis főhadnagy ur, — Remélem, te sem félsz a pokoltól. — Csak azóta, amióta Dantát olvastam. — Figyelj! Jeszenszkyt a délután homlo­kon lőtték. A tizedik emberünk, akit pont homlokon találnak, úgy, mintha a halál mér­nöki pontossággal igy akarná embereinket a más világra expediálni. A halál postása ezút­tal a Szervecs pallója mellett van, egy előre­tolt hidfőnél. Ide ásták be magukat az oroszok és egy gépfegyver osztag pontosan belő a mell­védünk peremére és aki ott kinéz, búcsút mond­hat a világ keserűségeinek. Röviden: Ki- mégysz embereiddel 's behozod az egész ban­dát és elfoglalod a hídfőt és majd mi fogjuk azután az orosz vonalat megajándékozni egy kis szórakozással. Remélem megértetted a pa­rancsot. — Természetesen. —■ Akkor előre, gratulálok a nagy ezüsthöz, Mérey visszament a századhoz, Kiválasz­tott húsz jászkunsági fiút. Kiosztott közöttük két liter rumot a sajátjából és visszament éj­félig ramslizni a szakaszparancsnokok közé. Röviden elmondta a parancsot is, de mindenki unottan hallgatta. Egyiket sem érdekelte az éjszakai patrnl. Volt elég részük benne és hát Nádor kegyetlenül nyert, ezt kellett valahogy regresszálni. Reggelig idő is van bőven és leg­feljebb Mérey behozza a muszka gépfegyvere­seket. Mindenik megtette volna, ha parancsol­ják és hogy ha egy kis szerencse is akad. A patrul a vaksötét decemberi éjfélen óva­tosan húzódott ki a raj vonal előtt terpeszkedő kusza drótsövény között. Mikor mindenki ki­ért, Mérey rajvonalba állította a jászsági fene­gyerekeket. Maga pedig az embervonal köze­pén lépegetett előre. A szél vadul süvöltött. Gránátok robban­tak vérvörös csattanással. A világitó piszto­lyok lila, éles fénye szemvakitóan lobbant a fekete sötétben. A széles, lassú lépések alatt, cuppanó lélegzéssel nyögött a mocsár. Nem volt hideg, de azért mindenkinek vacogott a foga. A csendet halálossá nyütte a szorongás. Lépésenként megállt a kis rajvonal. Füleltek. Szemüket a vastag sötétségbe vájták. Semmit sem láttak, csak a nehéz vállalkozás bizonyta­lansága mart feltépett lelkűkbe. Mindenkinek úgy kongott agyába a szívverése, mint a falu éjjelén felcsendült, váratlan lélekharang. Las­san haladtak előre, de azért mentek, mert várt a hídfő. A hidfőnél pedig orosz muzsikok sír­ták el egymásnak, amit nekik otthonról írtak, ha ugyan írtak. Mérey a szolgálatvezető őrmestert, aki a patrullal együtt jött, magához suttogta. A ba­kákat megállította és az őrmesterrel előre ment a terepet átvizsgálni, Félguggolva haladt előre. Szive lázasan vert a torkába. A revolverét elő- renyujtva, szeretett volna valami okosat ki­kémlelni, de a sötétség ráfeküdt minden lehe­tőségre, mert egy lépésnyire sem lehetett előre látni. Ketten az őrmesterre! mentek és Mérey egyszer csak azt érezte, hogy a lépése nagyot reccsen. Megpróbálta lábát kihúzni a mocsár* ból, de nem bírta. Meghökkent és bosszantotta az elébe tolult, váratlan akadály. Megint meg­kísérelte, hogy megszabaduljon a kényelmet­lenségtől. Nem birt. Elővette a villanylámpá- ját. Ellenzőjével lefelé fordította és a csizmá­jára világított. Egy pillanatra csak. Felorditott. Kezéből kihullott a lámpa és úgy vágódott végig a mo­csárban, mintha ezer gránát zuhant volna agyára. ­A mellette álló őrmester megriadt, gyor­san magához pisszegte a legényeket és kiadta a parancsot. — Vigyétek a rajvonalba a zászlós urat. Egy hétig locsolgatták, injekciózták a kór­házban az orvosok Mérey zászlóst. Nyolc nap múlva tudták csak eszméletre téríteni. Hihe­tetlen eset volt és különös, Semmi seb nem volt rajta és az orvosok hiába tanácskoztak felette, nem tudták megállapítani, hogy mi a baj. Mikor végre Mérey kinyitotta a szemét, még nem volt öntudatánál, legalább is az orvosok­nak érthetetlenül kiabált Mérey. — Húzzátok ki a csizmámat. Nem halljá­tok, hogy recsegnek az oldalbordái. Rettenetes, hogy vigyorog ez a muzsik a lerágott félarcá­val. Csak az egyik felén van szakái. Vigyetek el innen, mert mindjárt belém harap a sárga fogaival... a szemüregén ki freccsen az agya. A bordái is vigyorognak. Húzzatok ki ebből, a muzsikból, mert szétrobban a szívem. A tisztiszolgák teát főztek a front pléhkály- háján. Elpjanaszolták egymásnak az otthoni híreket. Továbbá azt, hogy az asszonya csak akkor kap hadisegélyt, ha a katonai nyilván­tartó enyelgéseit tűri. A harmadik átkozta a jegyzőt, hogy nem mentette fel a tüzvonali szolgálat alól, pedig megígérte, hogy ha­zaviszi, ha ezer koronát jegyez a hetedik hadi- kölcsönre. Dühöngtek együtt mind. Egyik sem törődött sokat a másik bajával, de azért meg­hallgatták egymás panaszait. Elkeseredetten szivták a kapadohányt. Nagyokat sercintettek a fedezék sárpadlójára. A kályha vörösre izzott és barátságos meleget terjesztett abba a« agyagvacakba, ami most fejedelmi lakást és életbiztonságot ajándékozott a muszkagránát ellen. A fedezékben a századküldönc jelentkezett: —- Mérey zászlós urat keresem. Mérey, a magas, fekete, alig húszéves szép fiú felnézett a kártya mellől és a jelentkező mellé bökte. — Én vagyok! Mit akarsz bundás? — Szpisák főhadnagy ur kéreti a zászlós urat. — Menj és mond meg, hogy azonnal me­gyek. — A főhadnagy ur parancsot adott, hogy a zászlós urat várjam meg és együtt menjünk — jelentette „alásan“ a puccer. — No jó, akkor várj meg. Mérey felvette köppenyegét. Rövid kara- bint akasztott a vállára és odaszólt a kártyázó fiuknak. — Mindjárt jövök, addig csak játszatok. Szipsák főhadnagy ur, a kassai Hitelbank főkönyvelője kezet fogott Méreyvel. — Nézd Karcsikám, fontos parancsom van a számodra. Benned bízom a legjobban és a nagy ezüst is biztos. Neked akarom juttatni. Jól fog állani a kisezüst, meg a bronz mellett. — Szolgálatodra állok, főhadnagy ur. A Keleti Uf&ág, az Erdélyi Gazdasági Egylet és a Hermes menet­jegy iroda társaskirándutást rendeznek Budapestre az Országos Gazdasági Egylet Kiállítására Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület márc. 20-tól 25-ig rendezi meg Budapesten negy­venedik jubiláris Országos Mezőgazdasági Ki­állítását és Vásárját, amelynek különböző cso­portjai a mezőgazdaság minden ágát felölelik. A kiállítással és vásárral kapcsolatosan a Keleti Újság rendezésében társaskirándulást rendez, amelyen úgy férfiak, mint nők kedvez­ményes árak mellett vehetnek részt. A kiránduláson való részvételi szándék leg­később március 10-ig bejelentendő a Keleti Új­ság utazási irodájánál. A jelentkezéssel egyidejűleg beküldendő a tanulmányi kiránduláson résztvevők állampol­gársági bizonyítványa és a személyazonossági igazolvány hiteles másolatban, továbbá 1 drb. fényképe. A jelentkezéssel egyidejűleg a rész­vételi dij is beküldendő és megjelölendő az a csoport, amelyen a jelentkező résztvenni kiván. A részvételi dijak. A kirándulás részvételi diját öt változatban állapítottuk meg: Az I. csoport részvételi dija 3900 lej, azok részére, akik szállodai elszállásolást igényelnek és résztvesznek a vidéki kiránduláson. Â II. csoport részvételi dija 2980 lej, azok részére, akik résztvesznek a vidéki kirándulá­son, de Budapesten nem tartanak igényt elszál­lásolásra. A III. csoport részvételi dija 2700 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesz­nek részt, de Budapesten elszállásolást igényel­nek, A IV. csoport részvételi díja 1700 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesz­nek részt és Budapesten elszállásolásra nem tartanak igényt. Az V. csoport részvételi dija 1108 lej, azok részére, akik a román határállomástól a román határállomásig vesznek részt a társasutazásban és Budapesten elszállásolásra nem tartanak igényt. Kellő számú jelentkezés esetén az utazás kü­lön vasúti kocsiban történik, de fenntartott helyről mindenki részére gondoskodik a rende­zőség akkor is, ha az utazás nem külön kocsi­ban történik. Élelmezésről mindenki maga gon­doskodik, kivéve a gödöllői kirándulás alkalmá­val, amikor a Méhészeti Szakiskolában ebédre vendégül látják a résztvevőket. A részvételi dij ellenében a rendezőség szer­zi be az útlevelet, a résztvevőket megkíméli az egyéni utlevélszerzés költségeitől és fáradságá­tól, fizeti a vizumdijat, a vasúti jegyet Kolozs­vártól—Kolozsvárig számítva, az összes szállo­dai költségeket, borravalókkal, a kiállítás terü­letére kétszeri belépésre jogosító igazolványba kedvezményekre jogosító igazolványt. Minden érdeklődésre postabélyeg ellenében díjmentesen és részletes felvilágosítást ad a Ke­leti Újság utazási.irodája, /

Next

/
Thumbnails
Contents