Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-16 / 61. szám

2 WSKXfTirZ&SHfó X/F. ÄFF. ti. SZÁM. újból megismételni. A kölcsön összegéből két hónapon belül több mint négymilliárd lej jön be az országba. Ezenkívül az út­építésre szánt másfélmilliárd ugyan­csak hat hónapon belül az országba özönlik. — A kölcsönből igen tekintélyes összeget a felállítandó Mezőgazdasági Földhitelintézet cél­jaira forditunk, törlesztjük a CFR adósságait s a momentán szükséges állami tartozásokat. — Miféle akadályokat gördített Burileanu, a volt bankkormányzó a kölcsön megkötése elé? — kérdeztük­— Erre kielégítő választ nem tudok adni- Jobban tudják önök, akik idehaza voltak. Csak annyit mondhatok, hogy hosszú ideig a Nem­zeti Bank vezetőivel egy plattformon működ­tem. Nem volt semmi differencia köztem és a Nemzeti Bank között. A félreértés valószinüleg a téves lapközleményekből származott. Hangsú­lyozni kivánom, hogy a Nemzeti Bank állandó ellenőrzéséről, egy pénzügyi ellenőr bukaresti állandó tartózkodásáról sohasem volt szó. — A kölcsöntárgyalások folyamán nagyobb gondot nem okozott az ellenőrzés kérdése, ezt nem annyira a kölcsöntnyujtó bankok óhajtot­ták, mint a francia kistőkések, akik a kölcsön- kötvények egy részét jegyezték. Mindig csak arról volt szó, hogy egy pénzügyi ellenőr időnként ellátogat Bukarestbe, informálódik a pénzügyi és gazdasági helyzetről, de a Nemzeti Bank­nál állandó ellenőrzést nem fog gyako­rolni. —- ügylátszik a Nemzeti Bank kormányzó­ját, Burileanu urat félrevezették, mikor olyan táviratokat küldött, illetve akart küldeni a francia Bankhoz, amelyben az állandó ellenőr­zés ellen tiltakozik. — Miért olyan alacsony a kölcsön összege és miért olyan drága? — Egyelőre mi nem akartunk magasabb kölcsönt felvenni, sőt nem is vehettünk fel, mert a stabilizációs kölcsön felvételénél garanciát vállaltunk, hogy utólag hatvanmillió dollárnál magasabb kölcsönt nem vehetünk fel. A különb­ség nagyon kevés. Csak hétmillió dollárt tesz ki. Ami pedig a drágaságot illeti, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ma egész Európában nincs olcsó pénz. A mai körülmények között jobb feltételeket nem lehetett biztositani. — Mikor jön vissza az országba Maniu el­nök ur? — Most beszéltem vele útközben. Maniu A KÉT FEHÉR Novella Irta s MÓRICZ ZSIGMOND A kis kúria hegyesen állott a falu közepén. Dupla teteje volt s előtte grupp. A grupp köze- pén állott egy öreg arany thuja, s körülötte muskátli. De azért fentartották, mert anélkül nem állhatott fenn a világ. Régen volt ez, de már akkor is rosszul ment. Mit csináljon az ember. A ház gazdája ott ült a szakállszáritón s szárította a rossz kedvét. Mindig rosszkedvű volt. Mogorva és szótalan. Mitül lett volna jókedve. A földjei rosszak vol­tak, elszikesedtek, nem termettek. Adósság ter­mett rajtuk s sohase tudta, hogy mikor verik el a feje felett. Ha a gólya rászállt s kelepelt, dühbe jött és puskát emlegetett. A családjával is baj volt. A felesége mindig beteg volt, gyo­morbajos és sárga. A gyerekei? Inkább ne is •Jett volna, egybe se volt öröme. Olyan falusi betyárok voltak. Felhúzták a bricseszt, feltet­ték a vadrucatollas kalapot. Ha már tollat tet­tek mellé, legalább nemes madarat lőttek volna, de arra sem voltak emberek. A segédjegyzővel eimboráskodtak, meg a kis tanítóval, mert azok előtt lehetett urat játszani. Ott hevertek nap­számba a legénytanyákon a piszokban. Szijták a rossz dohányt, amit maguk sodortak kapado­hányból és a legnagyobb álmuk a városi ka- szirnő volt. Lopták, csalták, a buzászsákokat éjjel kihordatták. Egy se tanult. Minek is. Ő sem akarta. Csak a pénzét költsék. Négy fia volt, meg egy lánya. A lány se volt szép, olyan volt, mint az anyja. Vékony volt, vértelen és nem akart belehabarodni senki. Most is veszekednek odabent. Az anyja a lányával, porolnék, az asszony kiabált, a lány feleselt. A mosásról volt szó, hogy a lány úgy adta ki a szennyest, hogy nem válogatta szét a fehéret a vastagtól. Mit hállgassa. felállót s kiment a tornácról. Leballagott az udvarra. Onnan kiment a hátul- jsó udvarba. Látta, hogy a béres ott áll yasvillá­Gyula egészséges, mint a makk, nagyon örült a kölcsön megkötésénél elért sikereimnek és álta­lam üdvözli az ország népét és amint ő mon­dotta, két hét múlva visszaérkezik az országba, de arravonatkozólag, hogy mit fog csi­nálni, semmi biztosat nem tudok. — Ha Maniu hazatér, lesz kormányrekon­strukció? — tettük fel az utolsó kérdést. — Bocsásson meg, erre a kérdésre sem tu­dok válaszolni. Több hét óta távol vagyok az országtól, reggel nyolc órától csaknem minden nap este tizenkét óráig egyfolytában kellett dolgoznom, tanácskoznom, izgulnom s jóformán Popovici pénzügyminiszter fogadtatására Kolozsváron nagy előkészületeket tettek. A vonat beérkezése előtt megjelent a perronon Vaída-Voevod, volt belügyminiszter, Moldovan tartományigazgató, Hansu generális és a többi hatósági vezetők. Közben kellemetlen havaseső hullott. Fél hétkor robogott be a vonat az állomásra. A kö­zönség éljenzésben tört ki, amikor a hálókocsi ajtajában megjelent Popovici pénzügyminisz­ter fiatal feleségének társaságában. Vajda Sán­dor és Moldovan Valér az eső ellenére hajdon- fővel álltak a lépcsőnél. Az első üdvözlő beszé­det Vajda Sándor mondta: — Nem nyugalmazott miniszteri minősé­gemben — kezdte a volt miniszterelnök és bel­ügyminiszter, hanem mint Maniu Gyula párt­elnök urnák a helyettese üdvözlöm Önt. A mi­niszter ur felbecsülhetetlen munkát fejtett ki az ország érdekében. Először, amikor keresztül­vitte a stabilizációt, másodszor pedig, amikor Párizsban minden ármánykodás ellenére szívós kitartással abban az időben sikerült kölcsönt szerezni Romániának, amikor a külföldi tőké­sek számos kilincselő országot utasítottak visz- sza és amikor mindenki Románia hitelének megsemmisítéséről beszélt. Vajda nagy lelkesedéssel igy folytatta a beszédét: — Azt hiszem, hogy az egész ország lakos­sága akármilyen nyelvet beszél, hálával tarto­zik önnek. De a legkomolyabb elismerés hang­ján kell megemlékeznünk Mironescu miniszter- elnök úrról is, aki mindvégig támogatta Önt és aki erős kézzel vetett véget a Nemzeti Bank val a kezében a trágyadomb mellett. Megállóit s meg akarta várni, hogy mikor mozdul meg, de nem győzte kivárni. Az udvar tele volt ganéval. A marhát ha a kútra hajtják, elhullatja s itt porlik el. Minden kazal félig ledulva, a boglya ledőlve, a szecská­nak való lent fekszik a földön, ha egy-két jó eső jön rá, trágya lesz belőle. A fészer alatt ott állottak az ökrök, dúlták a takarmányt, senki sem rakta vissza elibük. Belegázolt az udvar szemetébe s a csizmája orrával rúgta a dudvát. Papsajt virágzott, ahol nem volt marhajárás. Lement a mezőig. Az udvar végén kerítés se volt, beleolvadt a tágas szabad mezőbe. Fel­nézett az égre. Ez is sivár volt. Sehol egy felhő, nincs kilátás egy kis esőre, pedig aratás után nagyon kellene a kukoricára. Az is kibújt a földből s szépen indult, de aztán jött a nyári szárazság és téltul van egy-egy cső. Ebből se lesz semmi. De ha van is, mit ér vele. Annyi borsója van, hogy a fél magtár tele van és nem jön rá vevő. Szívta a pipáját és bement a lóistállóba. Ez az egy öröme volt, a két fiatal fehér lova. Ezt a kettőt becézte, gondozta, simogatta, kefélte ő maga. Ebben a két fehér csikóban élte ki min­den örömét. Mert ilyen két ló nincs több a me­gyében. Kiállításon elvinné vele az első dijat, nemcsak a székvárosban, de akár Kokinkinában is. A lovak feléje nyerítettek s ő boldogan tette a kezét a nyakukra. Végig simitotta gerincüket s gyönyörködött benne, hogy a bőrük idegesen végighorzongott. Ez a két csikó éltette, ez adott még valami illúziót, egy kis életörömet, valami reményt, hogy még van azért élet a világon. — Tekintetes ur, tekintettes ur. Tekintetes ur, — harsogott kint a kocsis s egyre csak azt kiabálta: Tekintetes ur. — Mi a no. — Tekintetes ur, itt vannak az urak. — Miféle urak? — A vevők. — Miféle vevők? Már kétszer izentek a városból, hogy ide­gen vevők járnak erre, akik lovat keresnek, rit­ka szép lovakat. Mindenki tudott az ő két fehér még arra sem volt időm, hogy a lapjainkat elol­vassam. Nem tudom, mi történt azóta az or­szágban. — Azt sem tudom, hogy szükség van-e kor­mányrekonstrukcióra, csak annyit tudok, hogy Maniut az egész ország hazavárja. Ekkor már kopognak a hálófülke ajtaján. Popovici Mihályné ideges és türelmetlen. Egy kicsit hosszúra nyúlt a beszélgetés. Popovici pénzügyminiszter mosolyogva nyújt kezet és a másik fülke felé mutatva, tréfásan jegyzi meg: — Felsőbb hatalmak rendelkeznek velem. Olajos Domokos. államgazdaságellenes politikájának. Vajda szavai után melegen kezet fogott Po­povici val. Moldovan Valér erdélyi kormányzó Erdély nevében üdvözölte a hazatérő pénzügyminisz­tert. Mihali Tivadar dr. a város és Popa Ádám dr. a megye üdvözletét tolmácsolta. Popovici pénzügyminiszter a hálókocsi aj­tajából csengő hangon hatalmas szónoklatot vá­gott ki: — Párizsban csak a kötelességemet teljesí­tettem — mondotta. Minden oldalról támadások értek, ezeket a felelőtlen hangadásokat azonban figyelemre sem méltattam. Megszereztük a kül­földi kölcsönt. Ezáltal a mai súlyos gazdasági időkben sikerül fellendíteni az ország pénzügyi életét. A kölcsönből felállítjuk azt a Hitelinté­zetet, amely hivatva lesz az eladósodott és ki- uzsorázott falusi népnek kölcsönigényét kielé- giteni. Ott van a vasút, más közintézmények, amelyek feltétlenül támogatásra, nivóemelésre várnak. A külföldi kölcsönnek meg lesz az ál­dásos hatása. Popovici pénzügyminiszter egy napig tar­tózkodik Kolozsváron s ez alatt az idő alatt fog Vajdának referálni Maniu Gyulával folytatott eszmecseréiről. Értesülések szerint Popovici kolozsvári lá­togatásának ez az egyetlen célja: Maniu üze­netét és instrukcióit adni át Vajdának. Érthető ilyenformán, ha az erdélyi nemzeti párt poli­tikai demonstrációra használta fel a pénzügy- miniszter fogadtatását. __________ csikójáról s már sértette, hogy nem jöttek meg. Ennek hire kell legyen, ilyen ló sehol sincs. Hí­resebb a szép ló, mint a szép lány. Ez_ tehát du­kált, hogyha vevők járnak erre, bejöjjenek s megnézzék az ő lovait. Nem is volt most több az istállóban, mert az igáslovalt kint vannak szántani. Ugarolni. Csak egy csikó van meg idebent, egy koszos, kis sárga csikó. Meg ne lás­sák, mert csak rontja a fehéreket. — Vidd ki ezt a bitangot — s a kocsis már zavarta is a boldogtalan kis sárga csikót. — Jó messzire, hajtsd be a zabba. Könnyű kis homokfutó állott meg az_ udva­ron s hárman szállottak le belőle. Kettő idegen volt, akit sose látott, de a harmadikat jól ismer­te, egy szomszéd birtokos társa volt. Ez is gaz­ember. Ennek kellett volna elvenni a Terkát, a lányát s mást vett el. Hát meg is lehet érteni, Minek szaladna egy ilyen kis csúfság után, csak ő volt bolond, hogy hagyta magát megfo­gatni az anyjának. Ej, de csúnyán csinálták. Megrészegítették, leitatták s magukra hagyták. Nagyon ravasz história volt az, ahogy rajtakap­ták, mikor ott kaparászott, ahol nem • kellett volna. De meg is fogadta, hogy bosszút áll. Nem is volt mellette egy jó napja annak az asszony­nak. — Aggyon Isten, kedves öcsém, hát te hol jársz erre? — Jaj, Miska bátyám, nagy dologba vagyok, vevőt hoztam a két fejérre. —■ A két fejérre? Nem eladó az te. — Megadják az árát. Már vettek vagy ti­zenkét lovat. Hollandiába viszik. — Mi a fene, tengerre? — Van ott száraz főd is. — Van ott rossz nehézség­— Hát jó ló nincs, mert ha vóna, nem jön­nének magyar lovat vadászni. — Aggyon Isten az uraknak. — Jaj, Miska bátyám, nem tudnak ezek ma­gyarul egy krükköt se. — Nem is értenek akkor azok a lóho. — Nem a fene, úgy kiválogatták a szépít, hogy nem marad a megyében prima primissi- ma ló. Ünnepélyesem fogadták a kolozsvári állomáson Popovicí-ot

Next

/
Thumbnails
Contents