Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-14 / 59. szám
2 Wmj&ţ X/F. ÉVF. 59. SZÁM. A törvény határozott Intézkedésé ellenére sem kapnak államsegélyt a Nagykároly környéki magyar iskolák Újabb irtóháboru készül a szilágymegyei magyar iskolák ellen jellegű kisebbségi iskoláknál nemcsak az iskola bejáratára kell ezt kiírni, hanem értesíteni kell a növendékek szüleit, vagy hozzátartozóit arról, hogy az iskola nem ad ki államérvényes végbizonyítványt és ha a szülő ennek dacára is felekezeti iskolába óhajtja járatni gyermekét, úgy ezt vegye tudomásul és adja ezt írásban az iskolafenntartó testületnek. (Nagykároly, március 12.) A magyar iskolák államsegélye ügyében a minisztérium még a mult évben döntött és az a Monitorul Oficial 1930. júniusi számában meg is jelent. A végrehajtása azonban még ma is késik. A közoktatásügyi minisztérium világosan kimondja, hogy azokban íj falvakban, ahol magyar iskolák is vannak, a községi költségvetésbe felvett iskolasegélyt proporeiónálisan kell megosztani a községben levő összes iskolák között, akár állami, akár felekezeti legyen is az. A nagykárolyvidéki kisebbségi iskoláknak azonban egyetlen bánit sem adnak, hanem az összes segélyt az állami iskolák kapják. A zilahi tanfelügyelőségen a magyar iskolák kizárását azzal magyarázzák, hogy a megjelent törvény 186. paragrafusának 4. bekezdé se szerint a községi segélyekből befolyt összeg a Bukarestben székelő Casa scoalelor bevételi alapját képezi és ezen keresztül kizárólag csak az állami iskolák kaphatnak segélyt. A törvény magyarázók megfeledkeztek róla, hogy az idézett törvény huszadik bekezdése félreérthetetlenül előírja, hogy bár ezek az összegek a Casa scoalelor bevételi alapját képezik ugyan, de a negyedik paragrafus felfüggesztésével azokban a községekben, ahol magyar iskolák is vannak, részarányosán kell, a növendékek száma szerint elosztani az ilyen módon befolyt adót. Annak idején, amikor a törvény napvilágot látott, Szabó István szatmári püspöki helynök, körlevélben értesítette az összes plébániákat, amelyben felhívja a figyelmüket a megjelent törvényre, amely jogot ad a kisebbségi iskoláknak arra, hogy állami segélyt kapjanak. A körlevél záradékában nyomatékosan felelőssé teszi ennek végrehajtásáért az iskolai testületet. Az iskolafenntartó testületek természetesen azonnal intézkedtek és hivatalosan felküldték az államsegélyt igénylő iratokat a kolozsvári tartományi igazgatósághoz, de ez, úgy látszik, mindmáig elfelejtett intézkedni s igy a segélyt ma is csak az állami iskolák élvezik, annak ellenére, hogy a törvény intézkedése szerint ehhez a kisebbségi iskoláknak is joguk vau. Ez a helyzet Mezőfény, Csalános, Kaplony, Nagymajtény, Domahida, Kismajtény, Szanisz- ló és Mezőpetri községekben, ahol a magyar iskolák csak a legnagyobb erőfeszités mellett tudnak működni, bár a legtöbb növendékük van. Egy másik, szisztematikusan csak a magyar iskolák ellen irányuló rendelet, a napokban érkezett meg a nagykárolyi magyar iskolákhoz, amely kimondja, hogy az összes nem nyilvános (Marosvásárhely, március 12.) A marosvásárhelyi tábla csütörtökön foglalkozott az ifjú kommunisták ügyével. Nemrégiben a marosvásárhelyi törvényszék Ábrahám Piroska és Klein Dezső ifjúmunkásokat kommunista agitációért két-két évre Ítélte, mig Nemes Dezső, Ady László, Bereezky József és Balogh Sándor munkásokat felmentette. A tábla a törvényszék Ítéletét helybenhagyta. Az Ítélet kihirdetésére a vádlottak valamennyien megjelentek. Közülök Természetes, hogy ez az újabb önkényes rendelkezés nagy konsternációt keltett a szülők között, mert még az is, aki eddig ragaszkodott a magyar iskolához, most súlyos dilemmába került, mert gyermeke eszerint hiába tanul, azt majd a középiskola nem fogja elismerni, mert nem nyilvános jellegű, tehát nem állami román iskolában végezte elemi iskolai tanulmányait. Bereezky Józsefet valami más ügyért már régebb idő óta keresi a rendőrség és most felismerték. Bereezky észrevette, hogy le akarják tartóztatni és futásnak eredt. A rendőrök és társai utána szaladtak. Bereczkyt a harmadik uc- cában sikerült elfogni, mig Nemes Dezső ifjúmunkást Morár detektivfőnökhelyettes a fején megsebesítette az üldözés hevében. Nemes és társai azonnal felmentek az ügyészségre, ahGÜ az esetről a vezetőügyész jegyzőkönyvet vett fel. I 1 $ i I Két szív egy G. fSlm nagy sílrere kéwGtk&ztéBsen a tolongás elkerülése végett, valamint azon célból, hogy e nagyszerű filmet mindenki megtekinthesse, a „SELSCT“ Mozgó igazgatósága beleegyezett abba, hogy e hó 13_tól kezdve néhány napon keresztül egyszerre vetitse e filmet az „uhANIA“ Mozgóval. Uccai hajsza Marosvásárhelyen az ifju-kommunisták ellen R Ilus ráhagyta s hitte, ha akarta. Másnap viszont pontosan ebéd előtt s ugyancsak a verandában ezzel a kérdéssel nézett a bátyjára: — Doktor ur, ma megint fájt a feje? A doktor ur erre már bosszús lett: — Semmi közöd hozzá! Kevesebbet beszélj és ne leskelődj utánam! S ezúttal már ingerült volt Halmy Tamás. Annyira, hogy még ebédelni sem akart. Az apja futólag megkérdezte az asztalinál, mi van a fiúval, az édesanyja Húsra nézett és igy a kislány mentette ki: — Rosszul érzi magát, kicsit ledült a verandán. Az öreg az égető gazdasági munkával volt elfoglalva s igy nem nagyon törődött vele, mi lelte a fiát? Talán meg sem jegyezte magának, mert éppen a béresgazda jelentkezett nála. Sőt, az öreg Halmy valószínűen azt sem tudta még, hogy két nap óta a faluban van már a vendég - kisasszony s ha hallott volna is róla, aligha érdekelte volna. Halmy bácsit egy dolog érdeklte mindössze: a gazdasági napló bevételi-rovataHalmy Tamás a pamlagon hevert ezalatt, a tágas, üvegfalú verandában.' Hanyattdült, két kezét a feje alá dugta s értelmetlenül nézett föl a mennyezetre. A veranda nyugati oldalán már le voltak eresztve a vászonfüggönyök, az asztalon egész kazal régi képesujság volt szétszórva, a kiskertbe nyiló ajtó fölött pedig két kezdetleges, színes rajz virított. Tamás egy darabig elszemlélődött a két derűs képen, az egyiknek cime Május volt, a másiké Búcsúzó darvak. Nem csinált semmit, csak nézte őket mozdulatlanul, közömbösen, mint szokta az ember, ha olyan unalom veszi elő, hogy nem tudja mihez fogjon, vagy ha nagy elhatározás előtt áll és nem tudja, mint vágjon bele? Közben nyugatnak kezdett siklani a nap, a fák árnyékot próbáltak ereszteni s kelet felé, a tarjáni erdőnek, üditő enyhekókben pompázott az ég... Kint gubbasztó csend fülelt, a szérüskertek alatt egyre búgtak a Iíalmyék cséplőmasinái, később egy bricska zörgött el az ueeán, valószínű, hogy a tavarnai katolikus pap hajtatott hazafelé az újhelyi hetivásárról, meri ilyen komiszul csak az ő bricskája csörömpölt az egész járásban, később elnyújtott, álmos ka kasszó hallatszott igen messziről, aligahnem a Pikor Zsuzska udvarából, lehetett már öt éra is és Halmy Tamás még mindig úgy feküdt, hanyatt, olyan elnyúlva és tehetetlenül, mint a szélütött ember, aki kezét-lábát mozdítani nem tudja. S Halmy Tamás egyszerre csak arra lett figyelmes, hogy valaki óvatosan rányit az ebédlő felől s lábujjhegyen odaáll a feje mellé:-- Mi van veled, Tamás? A húga volt. A fiatalember ránézett és elfordult. — Beteg vagy? — Nem. Fáradt vagyok. — Elkészitsem az uzsonnát? — Köszönöm, nem kérek semmit. — De vacsorázni csak fogsz? — Fogok, de nem itthon. Vacsorára a kastélyba hívtak meg. Ilus erre visszament, mótlanul és rosszkedvűen. Haragudni kezdett már a kastélyra. A kastély vitte el a Halmy Tamás kedvét is. Egész délután ezen törte az eszét, de csak nem tudott kiokoskodni semmit. Sejtette, hogy előbb-utóbb mégis csak ki kell rukkolnia az apja előtt s jobb, ha nem később. Tudta, hogy nagy kavarodás lesz a házban, de most már kezdett semmivel nem törődni,. Megnézte az óráját: félhat volt. Még ráért az indulással. A jegenyék átvetették árnyékukat az országúton, különben hallgatás ült köröskörül: az udvaron, a ház mögött, a kuglizónál, a falu felett, a dombon, az Ornode kertjében, a kastély, terraszán, mindenütt, mindenütt. A terraszon egyébként csak Csopak József üldögélt ebben az időpontban. A piros ernyő alatt henyélt, a nádfonatu székben s választékos öltönyben, az Omode kamaráséban tudniillik, mely nem passzolt ugyan kifogástalanul, mert a zsaketthez hering volt az öreg, de azért két nap óta úgy érezte Csopak József, hogy őt igazság szerint urnák teremtette az Isten, csak rossz foglalkozást jelölt ki a részére. A lábát ke- resztbehányta egymáson, unott-nyeglén, a feje- bubjára bur-kaíap volt felhajitva, mert az Omode garderóbjából ez a tízesztendős divatu hányiveti kalima kapta meg legjobban a bojtárt, közbe szólóban kvaterkázott s mellékesen egy uj aláíráson veszkődött. Vagyis, hogy az aláírásban megállapodott tegnap óta s ezidősze- rint már csak egy jóképű aláhúzás hiányzott volna. He most hirtelen nem várt ötlete támadt s örömében majdnem elkiáltotta magát. Azonnal kipróbálta ceruzával is, tintával is: bril- liánsnak találta. Passzolt, veszettül passzolt! A keresztnév f betűje után ugyanis villámszerű kacskaringét kanyaritott, aztán gyors Ívben kört lendített ki a Csopak alá s ugyanabban a pillanatban áthúzta az egészet, úgy, hogy egy betűt sem lehetett többé kisilabizálni. A remekmű annyira tetszett Csopaknak, hogy halkan felkuncogott s jókedvében az asztalra csapott egyet: — Az Isten se tudja elolvasni! El volt ragadtatva a talentumától s ivott rá, kétszer egymásután. Később csengetett. Marci huszár összebokázott előtte. — Huszár, hol a kisasszony! — A fenyves felé láttam elmenni, nagyságos ur, — felelte Marci. — Csak ezt akartam. Ab treten! (Folytatjuk.)
