Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-14 / 59. szám
XIV. ÉVF. 59. SZÁM. KJRVmtibtífa 3 Még jelentkezhetik budapesti társasutazásunkra. si. csoport inául márt 19.-én, csütörtökön a déli gyorssal U «ras» Elhozták a kölcsönokmányokat. Dinu Cesianu, Románia párizsi követe ma este az Orient-expresszel Bukarestbe érkezett és magával hozta a kölcsönszerződés összes okmányait. Holnap délelőtt összeül a kormány gazdasági bizottsága, azután pedig minisztertanács lesz és sürgősen elkészítik a kölcsönnel kapcsolatos törvényjavaslatokat, amelyeket még valószínűleg szombaton a parlament elé terjesztenek. A sürgősség legfőbb oka, hogy a kölcsön március 25-éig kibocsátható legyen. A feltételeket még nem publikálták. A kölcsöniiggyel kapcsolatban a liberálisok egyelőre tartózkodó magatartást tanúsítanak, amit azzal indokolnak, hogy a kölcsön feltételei még nincsenek hivatalosan közzétéve. A kormány szerint csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a kölcsön feltételei újabb támadási felületet fognak nyújtani a kormány ellen, mert a feltételek a külföldi sajtó megállapítása szerint is kedvezőek. Nagy fontosságú az a tény is, hogy az útépítés nem tartozik a kölcsönszerződéshez és a szóban forgó svéd társaságnak csak opciót adtak, anélkül, hogy a szerződés feltételeiben elsietett megállapodás történt volna. Készülnek a törvényjavaslatok. A kölcsön ratifikálásával kapcsolatos törvényjavaslatok elkészítése már kezdetét vette. Mindenesetre megvárják Popovici Mihai pénzügyminisztert, aki a Riviérára utazott Maniu meglátogatására és valószínűleg szombaton érkezik csak haza. Egyébként tegnap Párizsból elutazott Bukarestbe Languiniere, a Banque de Pays titkára, aki magával hozza a kölcsönnel kapcsolatos iratokat, hogy a technikai lebonyo- 1 it ást itt elvégezzék. Az agrárhitel alapítói. A kölcsönnel kapcsolatos tranzakciók leg- fontosabbja a Mezőgazdasági Hitelintézet felállítása Jesz. A Creditul Agricol Ipotecar al României alapitói lesznek a Banque de Pays Paris, a Morgan-féle I. T. T., a Deutsche Diskontbank Berlin, Mendelssobn-bank Amszterdam, Krueger-bank Stockholm, Ambros-bank London, Lazar-bankhâz London, Schweizerische Kreditanstalt és Banca de Credit Bukarest. A feketeszesz-ügy a kamarában. A kamarában Man lelkész felhívja a belügyminiszter figyelmét arra, hogy annak a pörnek a tárgyalását, amelyet ő egy választási kampányban történt elrablása miatt indított, már többizben nem lehetett megtartani, mivel az idézőket kézbesíteni akaró rendőri közegek mindig azzal tértek vissza, hogy az illetőket nem kapják meg. Nagyon Jkiilönösnek tartja, hogy ez megtörténhetik, mivel ő a kérdéses egyénekkel állandóan találkozik Bukarestben. Kéri a kormány sürgős intézkedését. Jacoban képviselő az ipar és kereskedelemügyi miniszter figyelmét hivja fel arra, hogy a cukorgyárak nem fizetik ki a termelőknek a répaárakat. Madgearn válaszol és bejelenti, hogy jelenleg éppen vegyes bizottság dolgozik a cukorgyárak és a termelők közötti konfliktus elintézésén. Censianu többségi a feketeszesz ügyre vonatkozó dossziét kéri, mivel interpellálni akar. A lapokban hatalmas cikkek jelentek meg erről az ügyről, amelybe hírek szerint magasállásokat betöltő egyének is bele vannak keverve. A letartóztatottak hajmeresztő dolgokat mondtak el a feketeszeszesek küzdelmeiről. Az ő tudomása szerint olyan esetekben, amikor a hamisítás nyilvánvaló volt, többször a büntetés nem következett be, vagy ha igen, olyanokat büntettek meg, akiken a bii’ságot nem lehetett behajtani. Az állam nem tudja a tisztviselőit fizetni, a feketeszeszesek ellenben vigan garáz dálkodnak. Roxin többségi, személyes ügyben szólal fel. A lapok öt is kapcsolatba hozták a feketeszesz visszaélésekkel. Kijelenti, hogy semmi köze sincs a feketeszesz, sem a legális szeszgyártáshoz, mindössze egy gyára van, amelyet bérbeadott. A vizsgálat jelenleg folyik és annak befejezéséig kéri a kamara bizalmának előlegezését. Ha a vizsgálat a legkisebb szabálytalanságot megállapítja, ő le fogja abból vonni a konzekvenciákat. Fischer József cionista képviselő kéri, hogy az igazságügyi minisztérium minél előbb nyújtsa be a bíróságok átszervezéséről szóló , javaslatot. Voicu Nitescn igazságügyminiszter jelenti, hogy a javaslat készen van és azt a napokban bo is terjeszti a kamara elé. Megszavazták a kamattörvényt. A képviselőház ezután megszavazta a kamattörvény javaslatot. A kamattörvénnyel kapcsolatban a konvencionális kamatláb 15 százalékban (illetve 6 százalékban a Banca Naţionala kamatlába fölött) történő megállapításán kívül (Budapest, március 12.) A szolnoki vonat titokzatos halottjának személye még mindig ismeretlen. A nyomozás eddigi adataiból bebizonyosodott, hogy a gyilkosság Budapesten történt. A gyilkos taxin a Keleti pályaudvarra szállította a bőröndöt. Ma reggel azután jelentkezett a taxisoffőr és elmondotta, hogy a Dohány ucca és az Erzsébet körút sarkán egy férfi szállott be a kocsiba a bőrönddel. A férfire és a bőröndre egyaránt ráillik, a már adott személy- lcirás. Az utas megkérdezte, hogy mikor indul Salgótarjánba a vonat. A soffőr azt válaszolta: „Pár perc múlva.“ Az utas erre idegeskedett és megparancsolta, hogy a lehető leggyorsabban hajtson a pályaudvarra. A boncolás egyébként megállapította, hogy a nő áldott állapotban volt. Valószínű, hogy a férfinek viszonya volt a nővel és hogy megszabaduljon tőle, nehogy el kelljen vennie, inkább megölte. A kéjgyilkosság gyanúja, igy valószínűleg megdőlA gyilkosságot irtózatos dulakodás előzhette meg, amelynek nyomai meglátszanak az áldozat testén. Vogel kapitány Budapestről nagyszámú detektivvel Szolnokra utazott, hogy megvizsgálja és lefényképezze a hullát. A halott fényképét minden lapban közzé teszik. Későbbi jelentés szerint a gyilkosság ügyében a boncolási jegyzőkönyv azt mondja, hogy az áldozat legalább 48 órával azelőtt balt meg, mint amikor megtalálták. A holttest hajában fagyapot szilánkokat találtak és minthogy a bőröndben ilyen nem volt, arra következtetnek, hogy a bulla a bőröndbe gyömöszölése előtt olyan helyen feküdt, ahol fagyapot volt. A mámég egy fontos módosítást szavazott meg a kamara. Stanciu képviselő, a regáti taranista ifjúságiak vezetője, 80 aláirással módosítást javasolt, amely szerint a kamattörvény hatálya visz- szaható erejű lesz és pedig a stabilizáció napjától kezdve 18 százalék a maximális konvenció nális kamat az nj kamattörvény életbeléptéig. Ez természetesen csakis a ki nem fizetett kama tokra vonatkozik, mert a már eszközölt fizetésekre nem bir visszaható erővel a törvény. Öt vármegyét megszüntetnek? A szenátusban napirend előtt Stefan Joan liberális a belügyminiszterhez intézett interpellációt a közigazgatási törvény uj módosításáról, amelyek során a hírek szerint öt vármegyét megszüntetnének. Mihalache belügyminiszter kijelentette, hogy ezeknek a híreknek semmi alapja sincs. A szenátus ezután a gabonaértékesitési törvényjavaslatot szavazta meg. A javaslat ellen huszonötén szavaztak. sodik boncolás alkalmával rendkívül fontos nyomra akadtak, a meggyilkolt leány jobb combjának belső oldalán tenyérnyi nagyságú tetoválás nyoma látszik, amit azonban erőszakkal el akartak távolítani. Erre mutat, hogy a bőrnek felső rétegén szakadások látszanak. A rendőrség ismét lefényképezte a holttestet, amelyen az arc már teljesen rendbe van hozva. A száját kifestették, az arcot bepuderez- ték, ahogy annakidején lehetett. Elek István dr. rendőrorvos véleménye ellenkezik az orvosszakértők véleményével, mert szerinte a halál legfeljebb 6—8 órával a Szolnokra érkezés előtt következhetett be, a holttest még nem volt merev és a hullafoltok csak az alsó területen voltak, ahol a holttest a bőrönddel érintkezett. Lehet még Jelentkezni a {budapesti társasutazásunkra A budapesti Mezőgazdasági Kiállításra rén* dezett társasutazásunk második csoportja március 19-én, csütörtökön a déli gyorssal indul Kolozsvárról. A csoport visszaindul március 25-én Budapestről. Több érdeklődő kérésére eznton közöljük, hogy ezen második csoportba jelentkezést még elfogadunk. A kollektiv útlevél kiállításához mindössze áz állampolgársági és sze mélyazonossági igazolványok másolata szükséges. Részvételi dij 1700 lej. Egy kínai gőzös elsülyedt és 200 ember a vizbefulladt (SANGE AY, március 12.) A Jangcekiáng folyón ma robbanás következtében egy utasszállító gőzös elsülyedt. A gőzösön a személyzettel együtt négyszázan lehettek. Az eddigi megállapítások szerint kétszáz ember elpusztult. A robbanást egy katona vigyázatlansága okozta, aki égő cigarettát dobott el. A hajón gyapottat szállítottak, ami szikrát fogott s előbb a hajó első részén• történtek robbanások, később a hajó hátsó részében levő gyapottszállitmány is felrobbant. Az utasok nagy része a vízbe ugrott, sokan a hajón maradtak, amely percek alatt elsülyedt. A közelben levő hajók segítségül siettek és a vízből körülbelül kétszáz embert kimentettekA szolnoki vonat bőröndbe zárt halott fának száját kifestették, arcát bepuderezték, hogy könnyebben felismerhessék Kiderült, hogy a gyilkos Budapesten szállott vonatra borzalmas poggyászával