Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-26 / 46. szám

4 casus»* XIV. ÉVF. 46. SZÁM. BWWilWIBIWIWMHLMIWlWMIWWWFjBWBMMWaMHE; EGYESÜLETI ÉLET Az EME orvostudományi szakosztályának ülései A nagy tevékenységet és élénk tudományos életet feltüntető szakosztály február hó 16-ikt ülésén dr. Tö­rök Imre egy nagyfokú lúdtalp miatt operált betegét mutatta be, kinél a Perthes-féle műtétet végezte. A be­teg, ki a műtét előtt járni nem tudott, most kilométe­reket gyalogol. Ezt követöleg ugyancsak dr. Török I. egy korábbi szakosztályi ülésen vitával kapcsolatban kifejezett gondolatainak okadatolását vetette szőnyegre és kifejtette, hogy ama gondolatát, mely szerint a man­dulákból és szájüregből a gyomor-bélhuzamba lekerült lenkocyták (fehér vérsejtek) résztvennének a fehérjék resorptiójában, pusztán tudományos könyvekben talál­ható adatok alapján vetette fel és hivatkozik Zweig, Fritz Kahn és Tigerstädt könyveire, melyekből részle­teket olvas fel. Dr. Koleszár L., dr. Stern és dr. Hers- kovits I. tanulságos hozzászólásai után dr. Veress Fe­renc elnök az ülést bezárta. A február hó 23-án tartott szakosztályi ülésen dr. Feszt György, az orvosok feltűnően nagy érdeklődése mellett tartott rendkívül tanulságos és a gyakorlati élet elevenjébe mélyen belevágó előadást az intravénás pyelo-ureterografiáról gyönyörű Röntgen-felvételek de­monstrálásával kapcsolatban. Előadásában párhuzamot vont a retrograd pyelografia és a kiválasztási pyelogra- fia között. A retrograd utón (a hólyag felől) alkalma­zott eljárásnak hátrányait pontokba foglalva sorolta fel, majd a kiválasztási pyelografia előnyeit ismer­tette. Contrast anyagnak a Schering által forgalomba hozott uroselectan-t alkalmazza, mely 42% jódot tartal­maz és a vivöérbe való befecskendés után 6—8 óra múlva 97%-ban kiválasztásra kerül complex moleculá- ban s csak 3% marad a máj utján való kiválasztásra vissza. Miután dr. Feszt ismertette a kiválasztási eljá­rás alkalmaztatásának feltételeit és eshetőségeit, bemu­tatta azokat a Röntgen-felvételeket, melyeket veseme­dence és ureterkö eseteiben uroselectannak intravénás alkalmazása után készített. Dr. Fesztnek értékes előadása a hozzászólások lé­gióját indította meg. Elsőnek dr. Steiner Pál szólalt fel, ski inkább a retrograd eljárásnak a hive. Urose- lectan helyett ö abrodil-lal végezte a vivőérbe fecsken- dést, mert az urosclectan 42% jódtartalmút nem tartja közömbösnek az esetlegesen megbetegedett vesékre a kiválasztást illetőleg s így a functionalis vese diagnosz­tikában az uroselectant elveti. Majd dr; Herskovits, dr. Mátyás Mátyás hozzászólása után Ifj. dr. Grünwald fel­hívja a figyelmet a csecsemőknek a jóddal szemben való rendkívüli érzékenységére. Nincs tudomása arról, hogy az uroselectant csecsemőknél már alkalmazták volna. Ezután dr. Farkas Imre hozzászólás kapcsán két esetéről referál, bemutatván az eszközölt Röntgen-fel­vételeket is, majd dr. Jakobi, dr. Török Imre és ismé­telten dr. Herskovits és dr. Steiner hozzászólásai után dr. Feszt megadja zárszóban dr. Steinernek és ifj. dr. Grünwaldnak a választ. A szakosztály tagjai nevében dr. Veress Ferenc elnök köszönetét mondott dr. Feszt­nek értékes és tanulságos előadásáért, mely után kar­társai dr. Fesztet sűrű tapssal honorálták. Dr. Mátyás egy idős egyén kioperált nagy gyomor­rákját mutatja be s megemlíti álláspontját, mely sze­rint az előrehaladt kor nem kontraindikálja a műtétet és hogy csakis próbalaparatomia utján lehet megálla­pítani azt, hogy valamely gyomorrák operálható-e, vagy sem. Esete kapcsán felemliti, hogy a nagy kiter­jedésű daganat dacára hiányzott klinikailag a tejsav és hogy a műtétnél mirigy metastasist nem talált. Többi tárgy a következő ülésre halasztatott el. Dr. Gergely Endre. A* EKE negyvenéves jubileuma alkalmából már­cius 1-én este fél 9 órakor a róm. kát. főgimnázium dísztermében rendezendő hangverseny védnökségét a következő előkelőségek voltak szívesek elvállalni: dr. Balázs András, br. Bánffy Ferenc, dr. gr. Bánffy Mik­lós, dr. gr. Bethlen György, Bocsánczi László, dr. Bo­ros György, Hargittay Bertalan, dr. Hirschler József, dr. Makkai Sándor, Merza Gyula, dr. Mihali Teodor, dr. Popa Adám, dr. Szádeczky Gyula és Ugrón István. Meghívók nem bocsáttatnak ki. Műsor megváltása ké­retik az EKE sajtóalapja és a Torda-Hasadéki mene­dékház javára. Dr. FaAl Árpád előadása. A Székelyek Kolozsvári Társaságának Ifj. Bizottsága által rendezett közgazda­ság! és társadalomtudományi szemináriumban 1931 feb­ruár 26-ikán, csütörtökön este 8 órakor dr. Paál Árpád tart előadást „A történelmi materializmus term. tud. szempontból való kritikája“ cimmel. Az előadás helye a Társaság helyisége (Str. Juliu Maniu 8.) Minden elő­adás után vita, melyen bárki felszólalhat. A Társaság választmányának határozata értelmében az előadásokon csak főiskolai hallgatók és a Társaság tagjai vehetnek részt. ffr K, szél vagy hó ...... bármilyen legyen az időjárás: a hidegebb évszak állandó bőrápolást kivan a NIVEA­használata által. Dörzsölje be naponta arcát és kezét ezzel a krémmel, de nemcsak este, hanem nappal is, mielőtt kimegy n szabad levegőre. Nivea- krém megóvja bőrét az időjárás káros behatásaitól es megőrzi annak pu­haságát és rugalmasságét. A Nivca krém nem pótolható mert különleges hatását a kiváló bőrápoló szernek, az Euceritnek köszönheti, amelyet más krémben nem találhatunk meg. T . „ Dobozokban: Lei 16.—, 34.—, 72.— I Tubusokban tiazta ónból: Le: 30.—. 45.— F.ttiíI Zifttrlftr. Rrasov-Brasso, Vasut-ucca 43 Ehrenfeld Magda nyilatkozik és a nyíregyházai arany ifjúság éjjeli zenét ad neki (Nyíregyháza, február 24.) A nyíregyházai ítélet egyik szenzációja az, hogy a bíróság bebi- zonyitottnak vette Ehrenfeld Magda és Klein Sándor viszonyát és ennek a ténynek az elfoga­dásából konstruálta meg a gyilkosság egész hát­terét. Az Ítélet kihirdetése után Magda az új­ságíróknak kijelentette, hogy neki a főtárgyaláson kétségtelenül hall­gatnia kellett, de ha zárt tárgyalást kér, önmaga adja a sípot a fütyülök szájába. Különben nem törődik azzal, ha szidják és rá­galmazzák. Az egyik újságíró megkérdezte, hogy mit tenne, ha most Klein Sándor megkér­né. Erre a kérdésre nem számitottam, — tért ki a dráma hősnője a kellemetlen kérdés elől. Kü­lönben nem tagadom, hogy szerettem Kleint. Ma én is áldozata vagyok ennek az ügynek. Velem szemben egyébként Kicin nem volt gavallér, mert akit szeretünk, készek vagyunk a halálra is. Terveim nincsenek, hanem pihenni akarok és elmenni Nyíregyházáról. A nyiregyházai arany- ifjúság különben azt a rossz tréfát tette meg, hogy az Ítélet utáni éjszakán éjjeli zenét adtak Ehrenfeld Magdának s azt az ismert dalt hu- zatták neki: Van aki bevallja, van aki tagadja... A Keleti Újság, aas Erdélyi Gazdasági Egylet és a Hermes meinet- jegyiroda társaskírándalást rendeznek Budapestre az Országos Gazdasági Egylet Kiállítására (Kolozsvár, február 24.) Az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület március 20-tól 25-ig rendezi meg Bu­dapesten negyvenedik jubiláris Országos Mezőgazda­sági Kiállítását és Vásárját, amelynek különböző cso­portjai a mezőgazdaság minden ágát felölelik. A kiállítással és vásárral kapcsolatosan a Keleti Újság, az Erdélyi Gazdasági Egylet és a Hermes ko­lozsvári menetjegylröda közös rendezésben társaskirán­dulást rendeznek, amelyen úgy férfiak, mint nők ked­vezményes árak mellett vehetnek részt. A kiránduláson való részvételi szándék legkésőbb március 10-ig bejelentendő a Keleti Újság utazási iro­dájánál, vagy az Erdélyi Gazdasági Egylet titkári hi­vatalánál Kolozsvár, Str. Anton Muregan (volt Attila ucca) 10., vagy a Hermes menetjegyirodához Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Wesselényi Miklós ucca) 13. szám alá. A jelentkezéssel egyidejűleg beküldendő a tanulmá­nyi kiránduláson résztvevők állampolgársági bizonyítvá­nya és személyazonossági igazolványa hiteles másolat­ban ós 1 darab fényképe. A jelentkezéssel egyidejűleg a részvételi dij is beküldendő és megjelölendő az a cso­port, amelyben a jelentkező résztvenni kíván. A kirándulás programja: Március hó 16-án, hétfőn déli 12 óra 34 perckor in­dulás Kolozsvárról gyorsvonattal Érkezés Budapestre, magyar időszámítás szerint 21 óra 35 perckor. A laltást- igénylök elszállásolása. Március 17-én, kedden, indulás a Déli pályaudvar­ról reggel 7 óra 31 perckor Balatonfüredre, érkezés 11 óra 37 perckor. Balatonfüred, Tihany, borpincék meg­tekintése. Éjszakázás Balatonfüreden. . Március 18-án, szerdán, indulás 5 óra 41 perckor Balatonfüredről Badacsonyba. Érkezés 6 óra 47 perckor. Borpincék megtekintése. Tapolca megtekintése után, kirándulás Keszthelyre. Éjszakázás Keszthelyen. Március 19-6n, csütörtökön a keszthelyi Gazdasági Akadémia és a herceg Festetich-féle uradalom megte­kintése. Keszthelyről indulás 17 óra 57 perckor, Buda­pestre érkezés a Déli pályaudvarra 21 óra 40 perckor. Március 20-án, pénteken az Országos Magyar Gaz­dasági Egylet jubiláris mezőgazdasági kiállításának és vásárjának megtekintése. Indulás reggel pont 8 órakor a Rókus-kórház mellett (Rákóczi utón) levő kiinduló állomásról a kiállítás területére. Március 21-én, szombaton kirándulás Gödöllőre. A királyi palota és park, Nagy Sándor művész szőnyeg- szövő műtermének, Holló művész háziipari tanfolyamá­nak, Magyar Kázmér gyűjteményének, a premontrei intézetnek, a gödöllői m. kir. baromfitelepnek és halgaz­daságnak, valamint a m. kir. Méhészeti Szakiskolának megtekintése. Délután visszautazás Budapestre. Március 22-én, vasárnap Budapest nevezetességei­nek megtekintése társas autón. Főbb megállók: Mező­gazdasági Muzeum, Vajdahunyad vára, Anonymus szobra, Milleniumi emlék, m. kir. Operaház, Bazilika, Szabadságtér, Tőzsde, parlament, gróf Andrássy Gyula, Deák Ferenc, gróf Széchenyi István szobra, Királyi vár, Halászbástya, királyi palota, Gellért-szobor, dunai rak­partok, vásárcsarnok, Stúdió. E kirándulás külön rész­vételi dija a magyarázó, kísérő, belépő és autódijakkal együtt 300 lej. A kirándulás résztvevői az alábbi össze­geken kívül a 300 lejt is befizetni kötelesek a Jelentke­zés alkalmával. Március 23-án és 24-én, hétfőn és kedden a kiállítás megtekintése. Március 25-én, szerdán reggel 7 óra 50 perckor in­dulás Budapestről, a Keleti pályaudvarról. Érkezés Ko­lozsvárra 18 óra 35 perckor. A részvételi dijak. A kirándulás részvételi diját öt változatban állapí­tottuk meg: Az I. csoport részvételi dija 3900 lej, azok részére, akik szállodai elszállásolást igényelnek és résztvesznek a vidéki kiránduláson. A II. csoport részvételi dija 2900 lej, azok részére, akik résztvesznek a vidéki kiránduláson, de Budapes­ten nem tartanak igényt elszállásolásra. A ül. csoport részvételi dija 2700 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesznek részt, de Bu­dapesten elszállásolást igényelnek. A TV. csoport részvételi dija 1700 lej, azok részére, akik a vidéki kiránduláson nem vesznek részt és Buda­pesten elszállásolásra nem tartanak igényt. Az V. csoport részvételi dija 1100 lej, azok részére, akik a román határállomástól a román határállomásig vesznek részt a társasutazásban és Budapesten elszál­lásolásra nem tartanak Igényt. Kellő számú jelentkező esetén az utazás külön vas­úti kocsiban történik, de fenntartott helyről mindenki részére gondoskodik a rendezőség akkor is, ha az uta­zás nem külön kocsiban történik. Élelmezésről min­denki maga gondoskodik, kivéve a gödöllői kirándulás alkalmával, amikor a Méhészeti Szakiskolában ebédre vendégül látják a résztvevőket. A részvételi dij ellenében a rendezőség szerzi be az útlevelet, a résztvevőket megkíméli az egyéni útlevél- szerzés költségeitől és fáradságától, fizeti a vizumdijat, a vasúti jegyet Kolozsvártól—Kolozsvárig számítva, az összes szállodai költségeket, borravalókkal, a kiállítás területére kétszeri belépésre jogosító igazolványt, a kedvezményekre jogosító igazolványt. Minden érdeklődésre, postabélyeg ellenében, díjmen­tesen és részletes felvilágosítást ad a Keleti Újság uta­zási irodája, az EGE titkári hivatala és a Hermes me­netjegyiroda.

Next

/
Thumbnails
Contents