Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-16 / 38. szám

JKÖZGAZBASAG

Az ipari és bányavállalatok

egyezményeiről és szindikátusairól szóló Manoilescu-tervezethez

Irta : HEXNER BÉLA oki. vegyészmérnök, Kolozsvár

ic _______________________________ IQgBWlfogfc <XIV. ÉVF. 98. SZÁM.

Ez a törvényjavaslat: forradalmi munka a javából.

Sajnos, csak száraz paragrafusokba foglalva jutott elénk a javaslat, pedig nagyon érdekes lett volna az indokolást Is olvasnunk és tanulmány tárgyává tennünk, annál is inkább, mert ez a javaslat egy olyan kiváló és alaposan képzett miniszternek a munkája, kinek az ország gazdasági életének vezetésében még nagy jövője yan.

Az egész világ gazdasági életében általános tünet az, hogy a vállalatok egymással szövetségbe, Vagy mondjuk lazábban, bizonyos viszonylatba lépnek, hogy a mai nagyon komplikált gazdasági viszonyok között megkönnyítsék a dolgukat akár a nyersanyagbeszerzés, akár a termelt anyag elhelyezésének, akár a hitelszerzés és adás, akár más sok egyéb szempontjából.

Az ilyen viszonylatba-lépésekkel keletkezett gazdasági szövetkezetek több célt szolgálhatnak, mely célok az ország gazdasági egységének egészére általában hasznos, vagy káros hatásúak lehetnek.

Az olyan szövetkezetek, melyek vállalatokból azon célból keletkeztek, hogy azok eladás és termelés politikailag „megértsék“ egymást: kartellek.

Kartellek tehát: egyazonos iparághoz tartozó szabad vállalatoknak, szabad akaratukból készített és Írásba foglalt szerződéssel, a piao lényeges befolyásolására alakított, érdekszövetségek.

Ha ez a szerződés olyan általános fizetési és eladási feltételekre vonatkozik, mint fuvardíj beszámítások, ügynöki províziók, rabattok, stb., akkor „kondíció bartellróT1 van szó, ha azonban az eladási áraknak a megállapítása is meghatároztatott, úgy az „ár-kartell“ Van előttünk.

Ha azonban az az eset állana fenn, hogy az igy megállapított szervezet akár az áruk, akár a vevők sokaságánál fogva, akár más okokból nem lehetne ellenőrizhető, úgy az eladás egy közös irodából fog történni, ez a közös külön iroda a szindikátus.

Tehát a szindikátus lényegében abban különbözik a közönséges árkonvenciótól, hogy tagjainak a vevővel való minden érintkezését megtiltja. A vevőt közvetlenül a szindikátus szolgálja ki.

Az első ilyen szindikátus az „Alaunsyndikat“ a timsőszindikátus volt 1836-tól 1844-ig, azután a „Kaly- syndikat", a nyersacél- és vasszindikátus és a kőszén- szindikátus keletkezett, melyeknek évtizedes működése alatt a szindikátus technikája a részletében is ismertté vált.

Minden szindikátus alapja: egy, szabad vállalatok szabad akaratából Írásban lefektetett szerződés, mely országok, sőt világrészek egyazonosságu vállalatainak biztosit jogokat és terheli kötelezettségekkel.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen érdekszövetségek, amilyen hasznossá válhatnak, épp annyira károsak is lehetnek az országok gazdasági viszonyaira nézve és ezért egyes államok törvényeket hoztak, melyeknek alapján a szindikátusok működését ellenőrizték és módot találtak arranézve, hogy káros behatásukat megakadályozzák, de mindenkor ügyelve arra, hogy a kartellek, vagy szindikátusok az államtól teljesen független szervei legyenek a magángazdaságnak, vigyázva arra, hogy az elv, melyet a háborús, forradalmi, az inflációs idők gazdasági körülményei csak megerősítettek: — hogy a magángazdaságra káros, ha intézésébe az államhatalom beleavatkozik.

Ezt az elvet kiemelve olvassuk a csehszlovák Republika igazságügyminisztere által készített kartelltör- vényjavaslat indokolásában is és pedig, mint szószerint következik:

„Kétségtelen, hogy az államhatalomnak a magán- gazdaságba való avatkozásának ideje elmúlt. Ez függetlenítette már magát az állam befolyásától, a magángazdasági élet ma már a szabad mozgás és a teljes szabadság alapján áll.“

A karteil vagy szindikátus egy érdekszövetség, tagjai anyagi érdekének előmozdítására. Ebben a fogalomban benne foglaltatik a lehetőség, hogy a kartellt képező tagok anyagi előnye másoknak: konkurenseknek, fogyasztóknak, vagy hitelezőknek kára lehet.

A gazdasági általános érdeknek a védelme a kormány feladata és ezért alakítottak a kormányok törvényesen kartelleilenörző szervezeteket, — melyek azonban a karte'.ltöl, vagy szindikátustól magától, teljesen távol állanak.

Manoilescu miniszter egy forradalmi törvényjavaslattal }ép a gazdasági világ elé éa tijryényjayaslatánafc

első paragrafusában kimondja, hogy szankciók terhe mellett Románia egész ipara szindikátusokba tömörülni tartozik, amely szindikátusoknak az alapja azonban a törvény, — és nem az iparvállalatok szabad akarata és nem az az Írott szerződés, amely az iparvállalatok szabad akaratából Írásba foglaltatott.

Tehát Románia iparvállalatainak szindikátust alkotni nem a joguk, hanem a kötelességük.

Ennek a szindikátusnak az intézése nem a tiszteletbeli állást betöltő elnök és 2 tag, nem a szerződéssel megállapított képviselők, ügynökök^ kartell-igazga- tók, hanem egy ugyancsak a törvényben megállapított bizottság működik. Ezenkívül vétó joggal, egy, a minisztérium által kinevezett (és vájjon ki által fizetett?) kormánybiztos is fungál.

A szindikátus és igy tehát a szindikátust képező iparvállalatoknak minden ügyének minden intézése a Kormányból os és igy a kormány kezébe kerül.

Ez egyedülálló és igazán forradalmi cselekedet az egész világ gazdaságtörténetében. Sem ez, sem ehhez hasonló koncepció még nem ütötte fel a fejét sehol a világon és grandiózus voltára Manoilescu miniszter valóban büszke lehet.

Sajnos, mi úgy látjuk, hogy 1931 még korai Idő és Románia primitív gazdasági berendezkedése még nem alkalmas talaj, ilyen koloszális reform megvalósítására.

Hiszen a román törvénykönyvekben még a kartell, V. szindikátus fogalma sincsen kodifikálva — gazdasági berendezkedése pedig a magántulajdon érinthetetlensé- gén alapszik.

Az átvett magyar és osztrák polgári törvénykönyvek megemlítik ugyan a kartelleket. A regáti törvény- köryvek pedig még ennyire sincsenek. Azok a kartellek” és azok a szindikátusok, amelyek az országban keletkeztek, tisztára és csupán a szabad polgári jogok, a szabad csoportosulás és társulásra vonatkozó, az alkotmányban biztosított jogok alapján történtek és főleg külföldi érdekeltségek részéről.

Most hirtelen egy törvény, mely az egész magán- gazdaságot, az egész ipart, annak minden intézését a nyersanyag beszerzéstől kezdve a munkabérig, a gyári titokig, az állam, a kormány intéző kezébe teszi le.

Ma, amikor még alig vittük át az életbe a bánya- törvényt, mely kimondja, hogy azt a földszinalatti kincset, mely az alkotmány 19. §-a értelmében az állam tulajdonát képezi, az állam koncessziókkal magán- vállalatoknak keli, hogy kitermelésre átadja. A Manoilescu törvénye most ezek kitermelését a kormány kezébe visszajuttatja, — a szindikátuson keresztül. Nem sokkal egyszerűbb lett volna, ha az állam a saját kincseit, mindjárt saját maga termeli ki?

Am, de még csak tegnap volt, hogy életbe lépett a kommercializálási törvény, mely kimondja, hogy mindazon üzemek, amelyek az állam, a megye, város, község, vagy más közintézmények tulajdona, magánvállalatokká alakítandók és magántársaságok használják ki, mert az állam egyrészt nem erre való, másrészt erre nem képes.

Tehát ugyanakkor, amikor a kormány bölcsessége a közvagyont magánkihasználásra bizza, ugyanakkor a magánvagyont és annak intézését törvényesen magának sajátítja ki.

De méltán nevezzük forradalminak ezt a törvény- javaslatot már csak azért is, mert az iparvállalati „profit“ nagyobbodásáért az egész ország kereskedelmét feláldozza, kimondván, hogy a szindikátusok a közvetítő kereskedelem kizárásával juttatják az árut a fogyasztóhoz.

Mély tisztelettel hajiunk meg a grandiózus idea előtt, de nem hihetjük, hogy a törvénytervezet készítője azt gondolná, hogy a törvényjavaslat 6-ik fejezetének 41-ik szakasza alapján a hazai nagy- és kiskereskedelem lemond az életlehetőségekről és öngyilkosságot fog elkövetni.

Ez a hatalmas, mély és messze az ország határain túl, talán az öt világrész földjébe áthúzódó gyökerekkel bíró román kereskedelem el fog pusztulni azon konkurencia miatt, melyet az ország iparának szindikátusai neki az elárusító helyek felállításával okozni fognak?

Azt hisszük, hogy ha kereskedelmünk el fog fordulni iparunktól, akkor a „teremtésben vesztes" a ml iparunk lesz, — mert kegyeskedjék elhinni Miniszter ur, nem a vám, nem a kiviteli és behozatali tilalmak, nem « forgalmi adó, nem a mindmáig visszatartott

lparpártolási törvény: a mi kereskedőink hazafias buzgalma, véres-verejtékes munkája állította iparunkat arra a helyre, amelyen ma van és tette lehetővé, hogy szindikalizálásról egyáltalában beszéljünk is.

Am, ha a kereskedelem az idegen ipart lesz kénytelen a mi hazai iparunk ellen propagálni és kénytelen lesz, mert élni kell és hazai iparterméket nem kap, akkor a külföldi ipar olcsóbb is lesz, jobb is lesz, több Is lesz s hiábavaló a szindikátus, — a román Ipar szlndl- káüzálva fog elpusztulni.

Hihetetlen igazságtalanságok foglaltatnak a törvényben a kvóta elosztás tekintetében is,

A törvényjavaslat 20., 21. és 22-ik szakasza Intézkedik, hogy olyan esetekben, ha valamely iparvállalat már gyártott valamely cikket és annak gyártását bármi okból beszüntette, akár hogy a cikk minőségileg, vagy mennyiségileg nem yolt versenyképes, vagy gyártása nem yolt rentábilis, mégis kvótára jogosult. Az a vállalat, mely három éven belül, megszűnt működni, akármilyen okból, akár a viszonyok ölték meg, akár a külföldi konkurrencia, akár a saját hibájából mult ki, kvótára jogosult. Azonban az az iparvállalat, amelyik ma épités alatt van, amelyik megindulás előtt áll, amelyiknek meg van már a telepe, megvannak a gépei, megvan a nyersanyaga, megvan a gyártási terve, megvan a vezetője, aki ismeri a piacot, aki évekig törődött az üzlettel, aki kifejlesztette magát nagyiparossá, annak csak úgy van joga a kvótára, ha kimutatja, hogy „fejlődési fokozata nagyobb, vagy legalább egyenlő a létező vállalatokéval és a kvóta a szindikátus többségével" egyetértésben állapítandó meg.

Tehát nem fog kapni semmit.

Égbekiáltó igazságtalanság ez, halálraltélnl valakit, aki él és dolgozik és életbehivnl azt, aki meghalt, aki életképtelenségét bebizonyította.

Ez a része a törvényjavaslatnak ellentétben Van azzal a magas gondolkodással, amely Manoilescu minisztert jellemzi és nézetünk szerint ellentétben yan azzal az erkölccsel is, mely az üzleti életet még a szindikátusok keretein belül is kell, hogy áthassa! De lehetőségeket nyújt illegitim üzletekre.

Áttanulmányoztunk sok kartell- és szindikátus-szerződést, de sehol sem találtunk olyan súlyos szankciókat azért, mert a szindikátusi szerződésben foglalt pontok ellen vétettek. Ez a törvény csak halált ismer.

Es ez a halálbüntetés már a feljelentés pillanatától mondatik ki a szerencsétlen gazdasági alanyra, mert a törvény szerint a szindikátusba foglalt gazdasági alanyt mindenki az egész világon feljelentheti és a feljelentés pilanatától — mindaddig, amig ö ártatlanságát nem igazolja, ki van küszöbölve az összes jogokból és előnyökből.

Ki látott a világon olyant, hogy ne a feljelentő bizonyítsa a bűnt, hanem a feljelentett az ártatlanságát?,

En elismerem, a mi nagy országunk áll olyan részekből is, ahol a szerződés fogalma bizonyos, csak a másik felet kötelező interpretálásban részesül, azonban ezt a vidéket fel kell emelni inferióris helyzetéből, de ne csináljunk törvényt, amelyik eme erkölcsi inferióri- tást, ezt az üzleti defektet világgá kürtöli. A gyáros pedig mégis csak gyáros, valaki, — aki fölötte áll morali- ter materialiter is, a feljelentőnek.

De túl hosszúra nyúlna, ha ezen törvényjavaslattal még tovább foglalkoznánk, annál is inkább, mert nem lehetne elvitatni tőle, hogy roppantul érdekes és koncepciózus. De ha életbe lép, úgy Románia iparának vége!

Soha, amióta Románia fennáll, ilyen mélyreható, ilyen fontos törvényjavaslat nem volt a Ház színe előtt és ezért kötelessége mindenkinek közreműködni, hogy mielőbb visszavonassék.

Es visszavonassék gyorsan, mert nagyon félő, hogy a külföldi töke, mely Románia gazdasági életében oly szörnyű nagyságban és oly kiugrásra készen van elhelyezve, elszalad innen, mert hiszen a tulajdonát képező ipart, az ő vagyonát állami kézbe juttatni nem akarja, Ennek a gondolatától is irtózik. A külföldi tőke szabadságot, szabadságot és szabadságot akar. Ezt biztosították nekj azok az urak, akik ma kormányon vannak, úgy a bányatörvényben, mint a kommercializálási törvényben, ahol expressis-verbis kimondotta, hogy magánüzemekben kormánybiztosnak helye nincsen és oda ilyen ki nem nevezhető. Most pedig a törvényjavaslat pont ellenkezőleg intézkedik, nemcsak, hogy kormány- biztost nevez ki, hanem ezt még egy hallatlanul tág és veszedelmes intézkedési jogkörrel is ruházza fel.

Az adott körülmények között Románia közgazdaságának szüksége van a szabad kartell és koncern jogára. Ennek megvalósítása nem is oly nehéz, Isay—Nip- perdey: Die Reform des Kartell rechts eimü könyve és az ugyancsak dr. Rudolf Isay szerkesztésében megjelenő Kartell und Konzernrecht des Auslandes cimü könyvsorozata, mely Ber.inben Carl Heymanns kiadásában jelenik meg és bőven tárgyalja a kérdést, az ab- banfoglaltak figyelembevételével kell megalkotni Románia részére a szindikátusi törvényt azoknak, akik szindikátusba akarnak tömörülni. Meg kell engedni nekik, hogy feltételeiket ők maguk kössék ki, Manoilescu miniszter ur pedig legyen ebben segítségükre, egyengesse az alkotó szövetkezés útját, szolgáltasson igazságot a gyengéknek és elnyomottaknak a nagyokkal, és az erősekkel szembeni