Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-02 / 25. szám

XIV. ÉVF. 25. SZÁM. Megszólal a modern Robinson... A Berlinből eltűnt dr. Ritter orvos és felesége Galapagos egyik lakatlan szigetén telepedtek le és most adják az első hírt ön­magukról — Lebeszélne.* mindenkit a magányosságba vonulástól, de ők maguk nem szándékoznak visszatérni (Berlin, január 31.). A Robinsoniádák kor­szaka lejárt, de azért körülbelül egy évvel eze­lőtt egy ismert berlini orvos, dr Ritter és fele­sége elhatározták, hogy a Galapagos sziget­csoport egyik lakatlan szigetén kiszakítják magukat a világból és robinsoni életet fognak élni. Elhatározásukban próbálták őket család­jaik és ismerőseik megakadályozni — nem si­került. Dr. Ritter és felesége eltűntek Berlin­ből és az első hirt életükről most adták le. Rittorók egyetlen-ogy izbea sem válaszol­tak a hozzájuk érkezett levelekre, amelyekkel tömegesen halmozták el őket. Pszichológiai szempontból a hozzájuk Írott levelek különös­képpen érdekesek. Ritţer most válaszol e leve­lekre is, unokaöpcséhez, dr. Hieler Oszkár. Wiesbaden! orvoshoz intézett részletes levelé­ben. Ritter kötelességének tartja kijelenteni, hogy valósággal büntetendő könnyelműség­nek tartja, aki a Galapagos-szigetekre kimerészkedik költözni. szigeten citromok, narancsok és igen sok ritka illatos gyümölcs akad A két Robinson banán­bokrokat ültetett, valamint babot és ez utóbbi­ból egyetlen ültetvény oly kiadós, hogy sok­sok étkezés telik ki belőle Hús bőségesen akad a szigeten, mert sok a vaddisznó, tyuk, kecske és liba, amelyek még hajdani, de ma már nem létező telepítések idejéből maradtak vissza. De minthogy dr Ritter és felesége vegetáriánu­sok, a természet ez ajándékára nem fektetnek súlyt. Mindenesetre ellátták magukat hússal, amennyiben végső szükség esetén szárított húsra fanyalodnának. — A legnagyobb ellenségünk volt és marad a túlzott étvágy, erről akarunk leszokni. Egyelőre van hét kókuszfánk is, ezek legalább hat esztendőre ellátnak ben­nünket. Nagyon fejlődésképes cukorrépaültetvényünk Kertünk megművelése hallatlanul nehéz, euró­pai ember számára egyenesen elképzelhetetlen Néhány indiánnal talán kertünket paradi­csommá tudnánk változtatni, de mi nem aka­runk embert látni magunk körül. A sziget cso­dálatos, egy félórányira lefele folytonosan hull az eső és mi a közepén ülve élvezzük a napot. Egy évi magányos munka után sikerült a berlini orvosnak szilárd alapokon házat építe­ni. Az alap másfélmóter mélyen nyugszik, a fa­lak homok és kő keverékből állanak. Ritter egy későbbi időpontban Santakruzból egy tel­jesen kész norvég házat akar rendelni. A szom­szédos szigetekről gyakran kapnak látogatá­sokat, részint az Aquadorból, részint amerikai milliomosok keresték fel, akik kiváncsiak vol­tak a modern Robinsonokra- Ezek el akarták látni őket élelmiszerekkel, de az ajándékokat mindig visszautasították. Egy év alatt csak ogyszer történt meg, hogy nagyobbmennyiségii kávét és ecetet fogadtak el. Ezért dr. Ritter és neje az amerikaiaknak ritka gyümölcsöt, igy például aquaeotát adtak, egy körtéhez hasonló gyümölcsöt. Ritter nagy bosszúságára az ideutazók a fa kérgét vendégkönyvnek kezdték használni, úgy, hogy a végén már magunk is bosszúsan azt hittük, hogy nem egy lakatlan szigeten va­gyunk, de egy divatos német, vagy olasz ki­rándulóhelyem Ritternek dacára, hogy mindenkit lebeszél a magányosságról, egyelőre nincs kedve az életbe visszatérni. Ha az emberek — írja Ritter — el is jutnának ide, kiábrándulva kell visszavonultok, mert a mi oázisunk oly kicsiny, hogy mások számára nem nyújt letelepedési lehetőséget, körülöttünk minden köves, száraz, sivatag. A nagyobb Ga­lapagos szigetek is borzalmas kősivatagok és csak kevés hozzáférhető oázis fekszik szétszór- va a lávatörmelékek között. Ritter elmondja, hogy a hozzáérkezett le­velek, amelyek egyébként egy berlini könyv­kiadó-cég kiadásában is megjelennek, rendkí­vül érdekesek. Egyik hölgy például azzal de­monstrálja magányosságra való ellenállhatat­lan hajlamát, hogy minden éjjel egy órató! kezdve, hajnalig szerelmesével magányos sé­tákra vállalkozik. Egy másik Robinson-nővér csak a villanyvasalójához ragaszkodik és azt hiszi, hogy a Galapagos-szigeten csupán ez az, ami hiányzik. Mások arról álmodoznak, hogy egész nap a strandon ülnek és fürödnek, de el­felejtik, hogy rengeteg cápa van a közelben, már fél­méternyire a parttól nem szabad be­úszni annak veszedelme nélkül, hogy a fürdőzok vagy a lábukat, vagy a karju­kat ott ne hagyják. 13gy másik Galapagos-enthuziazista óvatos­ságból egy majmot akar magával vinni, nem annyira állatkedvelésből, mini inkább, hogy vele próbáltassa ki egyes gyümölcsök ehető­ségét, vagy mérgezett voltát. Minden levélből egyformán hangzik fel a jajkiáltás: az Isten szerelméért egyedül akarok lenni! Az okok, amelyek engem a magányosságba csalogattak — Írja dr. Ritter — sem a rezig- uáció, vagy gyűlölet civilizációnkkal szemben, sem a mizantropia, egyesegyedül az önmegis­merésnek ösztöne. A civilizáció nem nyújtott számomra több megismerésre érdemeset, to­vábbélésem puszta vegetálásnak tetszett, tel­jes kiélés számomra nem kínálkozott Elhatá­roztam tehát, hogy odamegyek, ahal az állam megszűnik és a szükségesség éneke kezdődik. Kihúzattam összes fogaimat, mert már amúgy sem tudtam használni őket, a nyerskogzt erős gyümölcsnedve és az energi­kus rágás miatt. Dr- Ritter mindarra vonatkozólag, amit az újságok életmódjával és magányosságba vonu­lásának okaival kapcsolatosan jeleztek, eszte­len szamárságoknak könyveli el „Magányos­ságra van szükségem, hogy sok kérdéssel és problémával tisztába jöjjek. Szívből kacag­tunk azokon a híreken, amelyeket olvastunk, és senkire sem haragudtunk“. Ritter azután elmeséli, hogy milyen hallat­lan nehézségek árán teremtette meg a kultúra földjét Robinson szigetén, hogyan létesített egy. farmot, amelyet ő Frido-nak nevez el. A Erdélyből négy, a regálból nyolc rendőr­tisztet küldtek ki külföldi tanulmányúira (Déva, január 31.) A belügyminisztérium a rendőrség nívóját emelni szándékozik s emiatt elhatározta, hogy a külföldi rendőrségek szerve­zeteit és működését fogja tisztviselőivel tanul- mányoztatni. Evégből Erdélyből négy s a regát- ból nyolc rendőrtisztet szemeltek ki, akiket há­rom hónapi tanulmányútra küldenek ki, név- azerint a következők: Dr. Bianu inspektor, subdirektor general, Bukarest, Chirtescu Eugen vezérigazgató Bu­karest, Amărescu gáláéi kvesztor, Giurgiu bu­karesti komiszár, Catargi bukaresti komiszár, Rámzescq bukaresti inspektor, Maimuea Con­stantin volt dévai, jelenleg chisineui kvesztor, egy bukaresti komiszár s Erdélyből a követke­zők: Hatieganu kolozsvári kvesztor, dr. Camil Pop szebeni kvesztor, Boldin Cornél dévai és Pop Cornél nagyváradi komiszár. A V:. fizetési osztályú főtisztviselő özvegye 2300, ajtónálló altisztje 6500 lej havi nyugdijat kap A kisemmizett <uy tagdíjasok közelebbről országos értekezletet tartanak Kolozsváron {Kolozsvár, január 31.) A nyugdíjasok mind­inkább kitaszítottjaivá válnak a társadalom­nak. Csekély nyugdijukat nem fizetik, heteken keresztül kénytelenek az adópénztár abalaka előtt álldogálni s ráadásul a törvény különböző kategóriákba sorozza őket s a régebb nyugdíj­ba vonult tisztviselőket szégyenletes éhbóren tartja. Levelet kaptunk egy nyugdíjastól, aki megrázó képet ad egy előkelő erdélyi főtiszt­viselő özvegyénél tett látogatásáról: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Régi, békebeli főnököm özvegyét kerestem ma fel. Sötét, földszintes lakás ajtaján kopogtatok. Kopottas ruhában, fénytelen szemekkel nyit aj­tót egy idősebb urinő. Megrettenve néz reám s mielőtt bemutatkozhatnám, idegesen kérdezi: „Mit akar az ur?“ Végrehajtónak nézett. Mint a családnak régi ismerőse, bemutatkozom, mire megnyugodva beszélni kezd. Látja kérem, hová jutottunk? Fényes palo­tából, földszinti, sötét, nedves, egészségtelen, egy szoba-konyhás lakásba. Fényes szalonunk —•, hol még a háború előtt Kolozsvár legelőke­lőbb társasága találkozott — már régen zsibvá­sárra került Férjem halála után egyik csapás a másik után sújtott Tragikus halál ragadta el egyetlen támaszomat, drága, jó fiamat. Egyik leányom szerencsétlen házaséletét kény­szerült felbontani s most minden támasz és, jö­vedelem nélkül, ő is velünk lakik. Cselédet nem tartunk, hisz a házbér kifizetése után alig ma­rad betevő falatunk! Érdeklődésemre megtudom, hogy ez a va­lamikor jobb napokat látott urinő, kinek bol­dogult férje magasrangu, tekintélyes vezető- állású — VI dijosztályu — tisztviselő volt, havi 2300 lej nyugdijat kap, mig férje volt ajtónálló altisztjének, kit az aj tör­vény szerint múlt évben nyugdíjaztak, havi hat és félezer lej nyugdijat utal­tak ki. Összefacsarodik az ember szive, látva azt az égbekiáltó igazságtalanságot, mellyel a kor­mány az uj nyugdijtörvényt alkalmazta, midŐD az 1925. év előtti nyugdíjazottakra nem terjesz­tette ki a törvény intézkedéseit 1000—2000 lej­ből kell tengesse öreg napjait az a becsületes munkában megrokkant tisztviselő, ki egy em­ber életen keresztül dolgozott a közért. Hát bű­nük ezeknek a szerencsétleneknek, hogy koráb­ban születtek és léptek állami szolgálatba? Ezek a mellőzött, nyomorgó nyugdíjasok közelebbről Kolozsváron országos értekezletet tartanak, mikor sérelmeiket memorandumba foglalva fogják a kormánytól nyugdijuknak az uj törvény szerinti megállapítását kérni, Ha kérésüket a kormány nem honorálná, a ki­rály igazságos szivéhez intézik jajkiáltásukat! Kérem ezeknek a soroknak a közlését, hadd figyeljen fel végre a kormány. K. S, Az érdekes levél remélhetőleg nem lesz ha­tástalan Ezt az igazságtalanságot egyszer már meg kell szüntetni. IC; ed© Kol £S¥ ron rsassr üzlethelyiség főuccában, 140 kvadrátméter, nagy kirakattal, minden üzletnek alkalmas, különösen enpros üzletnek, vagy lerakatnak Cím Rudolf Mosse kolozsvári fiókjánál —

Next

/
Thumbnails
Contents