Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-10 / 6. szám
8 XIV. tVF. fi. SZÁM. Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. — Megint megszigorították az északamerikai beutazási engedélyeket. Newyorkból jelentik: Január elsejétől az Egyesült Államok területére csak a már letelepedettek hozzátartozói kaphatnak beutazási engedélyeket s ezek is csak azzal a feltétellel, hogy exisztenciájukról hozzátartozóik gondoskodni kötelesek, mert munkavállalásra az uj bevándorlóknak semminemű joguk nincsen. A hozzátartozók száma sem érheti el évenkint az eddigi évi kvóta ötven százalékát. — Kibékülnek a liberális párti frakciók. Bukarestből jelentik: Az esti lapok szerint a li berális párti frakciók röviden megbékélnék egymással. Bratianu Gheorghe párthívei unszolására békejobbot nyújt Dúcának. A párt vezére előreláthatólag Gheorghe lesz. A Mişcarea köz lése szerint Florescu volt igazságügyminiszter kijelentette, hogy nem lép ki a liberális pártból. — Budapesten kétkedéssel fogadják a román népszámlálásról közölt adatokat. Budapestről jelentik: A magyar sajtó nagy kétke déssel fogadta és tárgyalja a romániai nép- számlálásról eddig közüli adatokat. Kovács Lajos, helyettes államtitkár, a statisztikai hivatal elnöke, .aki a mostani magyar népszámlálást vezeti, kijelentette az Uj Nemzedéknek, képtelenségnek tartja, hogy néhány nappal a nép- számlálás után már pontos adatokat közölhessenek. Valószinü, hogy a közölt adatok csupán a román kormány által várt eredmények és nem a népszájnlálás várt adatai. Azt sem tartja valószínűnek, hogy Bukarest lakossága 800 ezer lehessen, amikor az 1927. évi összeszámlá- lásnál 450 ezeret mutattak ki. — Áverésen proklamációt irt. Bukarestből jelentik: A veresen marsall pártja nevében a napokban proklamációt fog kiadni. Ebben sok mindent Ígér Avereseu arra az esetre, ha pártja kormányra jönne: a közhivatalnokok fizetésének visszaállitását, adók leszállítását kamatellenes törvényt, az adósok és a hitelezők közötti viszony amortizációs rendezését s más effélét. Bukaresti politikai körökben általában nagy meglepetéssel fogadták a manifesztum tervezetet. Az a vélemény, hogy Avereseu nem számit arra, hogy kormányra jöhet és manifesztnmá- val csak azt akarja elérni, hogy egy esetleges koncentrációs kormányban pártját számításba, vegyék. — A kolozsvári városi közgyűlést elhalasztották. Annakidején megírtuk, hogy december 30-án este félbeszakították a városi közgyűlést és tegnapra volt kitűzve annak a folytatása. Mindenki nagy kíváncsisággal várta a közgyűlésnek a folytatását, mert azon Kolozsvár városának egyik legfontosabb kérdését, a folyó évi költségvetést kellett volna letárgyalni. Tegnap azonban a városházi hirdető oszlopon hirdetmény jelent meg, amelyben Mihali Tivadar polgármester közhírré teszi, hogy a félbeszakított közgyűlést csak január 16-án fogják folytatni. A közgyűlés elhalasztásával kapcsolatosan illetékes helyen kijelentették, hogy annak az a magyarázata, hogy Mihali polgármesternek Bukarestbe kellett utaznia. Ma lesz a Roata-féle pernek a semmitőszéki tárgyalása, amelyen Mihali polgármester személyesen akar résztvenni. — A zsilvölgyben feszült a helyzet. Bukarestből jelentik: Ismeretes, hogy a Zsilvölgyé- ben a bérredukció és a munkáselbocsátások miatt nagy az elégedetlenség. Értesüléseink szerint Hatieganu munkaügyi miniszter közelebbről személyesen fog leutazni és megkísérli közvetíti ni a munkaadók és a munkások között. A munkások vasárnapra nagygyűlést hívtak csz- sze és erre Bukarestből a szociáldemokrata párt több vezetője is leutazik. A Dimineata-nak a helyszínre kiküldött tudósítója szerint Lupény- ban, Petrczsényban és több bányavárosban feszült a helyzet és az uccákon már most is csendőr patrulok cirkálnak. — Állat az emberben. Ma délelőtt a kolozsvári törvényszék III. szekciójában Pastia törvényszéki elnök vezetésével másfél évi börtönre Ítélték Adam Jonel 80 éves drági lakost, aki ittas állapotban erőszakot követett el 12 éves uno- kahugán. Jellemző a mai erkölcsökre, hogy a falusi leány olyan pontosan és betanítva vallott az öreg ember ellen, mintha a bíró minden kérdését előre tudta volna ndoljon fabbHábs ' és tartson otthon egy csomagol állandóan készenlétben. Kitűnő szer a grippe és rheuma ellen. Csak akkor valódi, ha rajta van a .Baver- . Utasítson vissza minden pófssart. A* Aspirin tabletta a szívnek nem árt. Az Aspirinfabletía egyedülálló az egész világon. — Nem támadták meg a kolozsvári vasgárdisták a rendőröket. Az újságok azt Írták, hogy a kolozsvári vasgárda helyiségének a lezárása alkalmával a vasgárdisták megtámadták a rendőröket és megakadályozták a helyiségnek a lezárását és a lepecsételését. A rendőrkvesz- tura felkért annak a közlésére, hogy a kolozsvári lapokba valószinüleg téves információk alapján került hirek, nem felelnek meg a valóságnak. A kolozsvári vasgárdísták helyiségét a rendőrség tényleg lezáratta és ennél az aktusnál a rendőrséget, illetve annak közegeit semmiféle bántódás nem érte. Minden ezzel kapcsolatós hir tendenciózus és nem fedi a valóságot. — A békésgyulai parasztésszonyok megirigyelték Tiszakürt dicsőségét. Budapestről jelentik: A budapesti rendőrség lázasan nyomoz egy különös bejelentés miatt, amelyet Takács István vizvezetákszerelő tett. Takács elmondotta, hogy amikor Békésgyulán járt, ott több asszony arra kérte fel, hogy nekik Budapesten állítólag szappanfőzéshez különféle mérgeket szerezzen he és azokat kerülő utakon küldje el. Takácsnak az a véleménye, hogy az illető bc- kósgyulai asszonyok a tiszakürti asszonyokhoz hasonlóan mérgezésekre akarják az anyagokat felhasználni. * A szépségelajok. Szép lenni és annak maradni, mindenkor a legfontosabb gondja volt a nőnek. Á legrégibb időktől kezdve, látjuk őt a test ápolásával eiioglalva és azt mesélik, hogy Cleo patra, Egyptom királynője szépségét a hires ,,szépségolaj“ mindennapos használatának köszönhette. Ez az olaj nem volt más, mint egy pálmaolajból és olajbogyóból készített szépitőszer, amelyet ma is megtalálunk olyan tisztán és a bőrre oly kellemesen hatóan a Palmolive szappanban. — Ezen szappan dús habja behatol a pórusokba és megtisztítja azokat a felgyülemlett tisztátalan anyagoktól. Ez teszi lehetővé a bor rendes „lélegzését“ ami álfa! a bőr visszakapja természetes szinét és régi frisseségét. — Magyar képzőművészek kiállítása Belgrádiban. Belgrádiból jelentik: A belgrádi műcsarnokban most zárult be a magyar festőművészek és szobrászok kiállítása, amely a legnagyobb sikert aratta. A belgrádi udvar is több képet és szobrot vásárolt s Karagyorgyevies Pál herceg és több előkelő személyiség is nagyobb vásárlásokat eszközöltek. A herceg a Belgrádban tartózkodó magyar művészeket fogadta kihallgatáson, közülök Iványi Grümvald Bélát cs Kunfíy Lajost ebéden fogadta. * Gaeeta del Extranjero — Foreign — News — Journal tles Etrangcrs — Fremdenzeitung. Angol, francia, német és spanyol nyelven hetenkint megjelenő, gazdagon cs gyönyörűen illusztrált folyóirat, változatos, érdekes, aktuális, rendkívül alkalmas bármelyik nyelv elsajátítására, gyakorlására, a szerzett ismeretek felfrissítésére. Előfizetés 1 évre 600, lel évre 400, negyedévre 350 lej. Terjeszti Romániában: Dr. Mandel Fordító Iroda, Cluj, Str. Mepioran- dului 12. — Egy magyar püspök feljajdnlása a cseh* szlovák kisebbségi iskoláztatás helyzete miatt. Rimaszombatról jelentik: Péter Mihály tiszán- inneni református püspök újév alkalmából pásztorlevelet adott lei, amelybeu megdöbbentő adatokat tár fel a csehszlovákiai magyar egyházak és iskolák sérelmeiről. A magyar református gyermekeket tót és cseh iskolába kényszerítik és a hatóságoktól való félelmükben maguk a szülők is inkább adják ide gyermekeiket, mint a magyar iskolába. A pásztorlevél rmgvobb fajszeretetre hivja fel a magyar szülőket. !"■ » — A budapesti rendőrséget kioktatják a gázháboru elieni védekezésre. Budapestről jelentik: A főkapitányság csütörtökön parancsban közölte a budapesti rendőrség vezetőivel, hogy a legénységet és a detektív testületet, valamint a tisztviselőket is ki fogják oktatni a gázháboruban tanúsítandó magatartásra. Az első turnus tanfolyamát már az első napokban megkezdik. Ezenkívül a budapesti rendőrségen behozták azt az újítást is, hogy a detektivtestü- let tagjai kis ismertetőjelet fognak viselni kabátjuk hajtókája alatt, hogy igy szükség esetén azonnal igazolhassák magukat. * Lovelace gróí Londonban egy Ford AT 5 tipusu repülőgépet vásárolt magának abból a célból, hogy ezt az általa rendezett Tanganyika és Relelalrikában megtartaudó elefántvadászaton felhasználja. Ezen Ford repülőgépet a híres augol repülő, Barnard fogja vezetni. — A kolozsvári pincér munkások táncestélye. Január 15-én, este 10 órai kezdettel a KAC klub összes termeiben tartják a kolozsvári ven- dégipari alkalmazottak ezidei nagy „Ibolya“- táncestélyüket, mely előreláthatólag a siker jegyében fog lezajlani. A zenét Kálló Károly, „Csokoládé“, hírneves jazz szalonzenekara fogja szolgáltatni. — Főiskolás bál. A január 17-én tartandó magyar főiskolás bál meghívóit szombaton, vasárnap és hétfőn osztja ki a rendezőség délelőtt 9—1 és délután 2—7 óra között a Székely Társaság helyiségében (Strada Julin Maniu, volt Szentegyház ucca 8. szám, földszint). Felkéri a rendezőség mindazokat, akik ismerőseiknek meghívót óhajtanak küldeni, hogy a jelzett időben és helyen szíveskedjenek,a címeket bemondani. — Egy szamospiegyei gépész öngyilkossága. A szamosmegyei Oroszmező községben tegnap délután sziyenlőíte magát Borodi János gépészmester, kinek jómenetelü gépüzeme volt. A szerencsétlen gépészmester azonnal meghalt. Tettének okát azzal magyarázzák, hogy cséplőgépeire, melyek a nyáron működtek nagyon ráfizetett és emellett magas adóval volt megróva, amit nem tudott fizetni. A tett színhelyére bizottság szállott ki. — Gaál Franciskát elitélték, mert megütött egy színházi zenészt. Budapestről jelentik: A budapesti tábla csütörtökön foglalkozott Gruber József, a Király Színház egyik muzsikusának Gaál Franciska ellen indított kártérítési perével. A mult évben a Tommy és Társa előadásának egyik szünetjében az ideges primadonna nagy erővel lökte ki az öltöző ajtaját és az úgy megütötte az arra elhaladó színházi zenészt, hogy az hosszabb ideig nyomta az ágyat. A kártérítési per során a tábla most másodfokon 1300 pengőre ítélte el Gaál Franciskát. — Istentisztelet után megtámadtak a hívek egy ortodox lelkészt, Bukarestből jelentik: A Jasi melletti Focuri nevii faluban a falusiak megtámadták a görög keleti lelkészt. A lelkész vizkereszt napján rendesen el akarta végezni az istentiszteletet, a falusiak azonban azt követelték, hogy a régi naptár szerinti Vizkereszt dátumát. tartsák be. A pap a csendőrség segítségét vette igénybe, azonban a csendőrök sem tudták megakadályozni, hogy az emberek az Istentisztelet végén a lelkészt súlyosan ne inzültálják. A papot súlyos sérüléseivel kórházba szállították, bántalmazol közül pedig többeket letartóztattak. Hirdetés. „Uzinele Metalurgice Sfinx“ Rt. cluji lakatgyár összes berendezése eladatik árlejtés utján. írásbeli zárt ajánlatok, legkésőbb 1931 január 14., déli 12 óráig, alólirott tömeggondnok irodájában Cluj, Str. Regina Maria 34. sz. alatt adandók be. Leltár alólirottnál megtekinthető. Csődválasztmány dönt az ajánlatok felett, melyeket vissza is utasíthat. Dr. Aurel Blaga, tömeggoudnok.