Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-19 / 14. szám
de részben bizonytalanitva. Ezt a bizonytalanságot tovább növeli, hogy a földszin alatti talaj, a viz és a levegő tekintetében is a magán- tulajdonos eddigi szabad rendelkezése helyébe bizonyos törvények az állam tulajdonát léptették. Még gyakorlatilag ezeknek az elvi kimondása nem érvényesülhetett és nem igen látszik, de mihelyt gyakorlatilag is alkalmazásba vehetik, akkor azt fogja jelenteni, hogy a magán- tulajdonos se nem áshat, se nem epithet, se vizet nem merhet állami engedély és az állam részére való megfizetés nélkül. A magántulajdontól igy veszi el az állami tulajdon a mozgás, a lélegzés, az alkotás, a természeti erőkben való eddigi szabad részesedés jogát. És félő, hogy a nálunk most felbukkant ötéves gazdasági terv éppen e korlátozások hasznosításából akarja összeszedni a megvalósításához szükséges ötszázmillió dollárt. Szóval: az állam hozzájutna esetleg valami gazdasági szervezethez, nagyszabású energiatelepekhez és termelési intézményekhez, de viszont a magán- gazdaságoknak föl kellene áldozódniok. Biztosak lehetünk-e ennek a fejében, hogy az ötéves gazdasági terv idejének a lejártakor minden magánember az állami üzemekben kellő munkát és jövedelmet kap? Biztosak lehetünk-e abban, hogy akiknek a tulajdonjoga már eddig is elbizonytalanodott, azok nem kerülnek-e még rosszabb gazdasági helyzetbe; viszont akik államhatalommal a tulajdon és a termelési rend bizonyos területeire benyúlhatnak, azok nem emelkednek-e még kiváltságosába anyagi lehetőségekbe? Más szóval: biztosak lehetünk-e abban, hogy aki ma szegény, nem lesz-o még szegényebb, s hogy aki ma közel van a húsos fazekakhoz, nem lesz-e még gazdagabb? Ha pedig ebben nem vagyunk biztosak, akkor nagyon kétséges az is, vájjon nem lesz-e az állami gazdálkodás ötéves tervének a megvalósulása után még feszültebb, még zavarosabb, még kínosabb az ország társadalmának az állapota. Az ilyen kétségek miatt igen meggondolni való az állam által vezetett gazdasági tervek eszméje. Ének ellenképeként arra is kell gondolnunk, hogy az államnak a tulajdonba belenyúló és gazdálkodó szerepeltetése helyett inkább a magántevékenységnek kell utat és érvényesülést engedni. Az állam csak koncessziók adásával, vagyis egyesek kiváltságolásával tud gazdálkodni; vagy költséges és többnyire hozzá nem értő hivatali rendszerrel. Ez mind csak megnehezíti a vidékek helyi erőinek és készségeinek a gazdasági szereplését és kifejlődését. Ha tehát helyes is elvileg a magántulajdoni rend közérdekű korlátozása, ezt az államnak az egyes vidékek helyi közéletére, a társulati, egyesületi, községi, városi és megyei önkormányzatokra kellene bíznia. De persze a szabad és éppen azért felelősséget érző, s a helyi ügyek’ 9STEN KÖLCSÖÜE" Sanaa EULIÂN ZOLTÁN A kiállítás legszebb palotájából kellemes zene hangját hozta felénk a könnyű és hűsítő szellő. Eusebio a nőket nézte és egy-egy szép láb után nagyon elmerengett. Egyszer csak bo- lemarkolt a karomba: 5 — Odonézzesn, Spanyolország legszebb asz- szonya! Nemrégen voltam még Barcelonában, a közeledő hölgyet azonban már én is ismertem; Conchita Soriano volt, valóban igen szép és csodálatosan gazdag hozzá. Eusebiónak két vaskos könnye pottyant ki utána. Meg kellett kérdeznem: — Miért siratja? Szerette? — Még mindig szeretem. Hallgassa meg, kérem, az esetünket, egész regény! Megkísérlem röviden elmondani.... • Észrevehette, hogy nagyon vallásos nép vagyunk. Vallásosságunkból következik, hogy templomainkban sohasem üresek a perselyek, meg sok a templomok félhomályában imádkozó asszony. Valamikor Conehitát is sokszor láttam sötét templomokban leborulni, Mindig u perselyekhez közel. Ez még az önök háborúja alatt volt, Akkor dagadozott itt az élet, maguk gyilkoltak, mi arattunk. Conchita járta a templomokat. Nem volt ilyen elegáns, dehogy. Fekete esipkekendőt vetett fejére, lesütött szemmel iépdelt. Szende parázsnak neveztem magamban. Először is templomban láttam, áhítata indított meg; .valóban, az imádságon keresztül kel saját érdekében törődő önkormányzatokra, nem olyanokra, amelyeket az állami gyámkodás minden pillanatban uj kötelezettségekkel terhelhet. Az állam egyetlen gazdasági szerepe: a jog- biztonság fenntartása, s a magántevékenység rendjének, egymás iránti méltányosságának és kötelességtudásának a biztosítása. Ha ez megTIT. ÉVF. 11 8ZJM. van, ha ebben az emberek bizhatna' or a magántevékenység is megkapja a nyugodtságát, dolgozni mer, alkotni r -melni mer, s igy létrehozza azt a gazde ndet, mely mellett legjobban meg tud él n irányú gazdasági tervre csakugyan s g van, de nemcsak öt évig, hanem állanát tartóssággal. (P.) A táblai vádtanács döntése szerint Marossy Sándor továbbra is vizsgálati fogságban marad (Kolozsvár, január 17). Tegnapi számunkban jelentettük, hogy a táblai vádtanács szombaton foglalkozik Marossy Sándornak, az ismeretes főtéri kommunista tüntetések alkalmával letartóztatott fiatal magyar egyetemi hallgatónak ügyével, Marossy Sándor tiz napja van már vizsgálati fogságban s a törvény- széki vádtanács hétfői ülésén nem tartotta a vizsgálat szempontjából fontosnak további A nők vakok SoU nS nem veszi észre a festékek,4crémek és púderek, káros kihatásait. Azt hiszi, hogy ezek által el lehet leplezni a hibás bőrt. Már pedig a bőr csakis eredeti természetességében szép. A bőr egyenetlenségének, valamint a pattanásoknak, foltoknak, az arc ingerlékenységének és egyéb hibáinak leküzdésére használjon egy kis Cadum kenőcsöt. E rendkívül egy* szerű módón a bor visszatér egészséges állapotába és ezáltal természetes szépségéhez. Ne próbálja álca mögé rejteni az arc fogyatékosságait, Küszöbölje ki hibáit a Cadum kenőccsel. Ez rögtön megszünteti á viszketa- gséget s igazán megnyugtató és gyógyító hatást gyakorol mindenütt, ahol bőr-tngerlekenységrőt, vagy bőr- gyulladásról van szó. Jó kihatása van: ekcéma, pattanások, 1 ..................................... ' - ■ fogvatartását és elrendelte szabadlábra helyezését. Mivel azonban az ügyész megfelebbezte ezt a határozatot, Marossy Sándort a törvényszék döntése, ellenére sem helyezték szabadlábra. A táblai vádtanács szombatonként tartja meg üléseit s ez alkalommal rendesen több üggyel szokott foglalkozni, melyek a hét folyamán a törvényszéktől hozzá kerülnek. A vád- tanács ülései zártak, sem a tárgyalás, sem pedig a határozatok kihirdetésekor nem lehet senki sem jelen a tanácsban levő bírókon kívül. így közelebről értesülést nem szerezhettünk a tulajdonképpeni döntésről. Beszéltünk ellenben dr. Dunca Jenővel, Marossy Sándor ügyvédjével, aki a következőket mondotta: — A táblai vádtanács ülése "hosszú ideig elhúzódott s igy a délelőtt folyamán nem tudtam megtudni határozatát. Alkalmam volt azojnban beszélni dr. Záharia táblai főügyészszel, aki úgy informált, hogy a mai vádtanácsi ülésen mindegyik ügyben megerősítették az ügyézség határozatát, vagyis egyetlen esetben sem rendeltek el szabadlábrahelyezést, így Marossy Sándor esetében is elfogadták a törvény- széki ügyész felebbezését. Hogy a tábla valóban nem rendelte el a fiatal diák szabadláhrahelyezését, bizonyítja az is, hogy a szombati nap folyamán nem tért haza szüleihez. A tábla valószinüleg nem vette kellően figyelembe dr. Kernbach Mihály törvényszéki orvosnak, lapunk legutóbbi számában közölt orvosi bizonyítványát, mely szerint Marossy Sándor egészségi állapotára rendkívül rossz hatással van a fogházban való tartózkodás s ezért a maga részéről feltétlenül szükségesnek tartja a szabadonbocsátást. Most tehát Marossynak le kell ülnie a harminc napos vizsgálati fogságot s csak azután kérheti újból szabadláhrahelyezését a törvény- széki vádtanácstőT. I bőrfoltok, vágások és rovarcsípések esetebea. szerettem bele. Nyomába szegődtem. Futott előlem, mint valami kis megriadt állat. Templomion kivül nem is mertem többé rálesni. Orákhosszat vártam rá egy-egy templomban, oszlopok mögött meghúzódva és amikor belépett, remegtem az örömtől. Sokat tűnődtem rajta, miért imádkozhat olyan sűrűn, mi bűne, mi könyörögnivalója lehet? Egyszer azután megtudtam* Olykor mérhetetlenül sajnálom, hogy felfedeződött előttem ez a titok; viszont azonban, ha életem rákövetkező szakaszára gondolok, oda nem adnám semmiért élményeimet... Lélekzetfojtva lestem egy oszlopkiugrásban. Alakjának áhitatos finomsága valósággal megmerevített, szem rebbentésével sem mertem volna zavarni. Ami most jön, filmszerű gyorsasággal pergett le: hirtelen kiegyenesedett, körülnézett és kehiéből egy halcsontot húzott elő. Már a persely előtt állt, csipkés, fekete fejkendője eltakarta előlem, mit csinál. Odaugrottam. Valami tárgy a számra ragadt s a leány villámgyorsan az ajtóhoz futott. Szerencsémre két termetes asszony tolta be éppen az ajtót, elérhettem még és jobb karommal erősen belekaroltam. Balkezem a rugalmas halcsontra erősített, ragadós anyagba mártott bőrdarabot fogta, számban a bőrdarabról levált ezüst pezetadarab forgott.... Szó nélkül, erős karöltéssel hagytuk el a templomot. Pár lépéssel odább összeroppantottam a halcsontot, nehogy észrevegye kezemben valaki. A leány remegett, mint az emberkézbe került madárfiók. Olyan volt a nézése is. Vagy hat utcán végigsiettünk igy, „szerelmes“ ka- ronfogással. — Mi a neve? — kérdeztem, ijnkább súgva, mint hangosan, az egyik csendes uccadarabon. — Csak a keresztnevét kérdem! Feiém fordította fejét: — Nem detektív maga? — Nem. — Hála Istennek! — sóhajtott megkönnyebbülten. — Akkor elereszt, ugye? — A nevét mondja! — Conchita... Igazat motndok, Conchita... Elenged, ugye? — Miért tette ezt, Conchita? Nem felelt. Sokáig hallgatott. Vágtattunk az uecákon. Egy parknál intett kedves fejével: — Üljünk le itt! Leültünk, szorosan karonfogva. Éreztem, hogy közelebb bújik hozzám: — Én már megmondtam a nevemet, most szeretném tudini a magáét! , — Eusebio. — Szép név. És nincs is sok. — Miért lopott, kis Conchita? És ha már igen, miért a templomban? — Ezt tanultam a szüleimtől. Apa és anya együttdolgozott. Apa őrt állt, anya végezte a perselymunkát. Nekem egyedül kell mindent tennem, ezért kaphatott rajta. Pedig nagyon ügyes vagyok. — Az áhítatába szerettem bele, a romlatlan imádkozásába! — sóhajtottam fel. — Ó, én igazán szívből imádkozom szegény szüléimért... — De lop! A legcsunyább lopást követi ci! — Ez igaz — hagyta helyben szomorú fejbólintással. Hanem azután felemelte tekintetét, gyönyörű fogsora rámvillant mosolygásától. — Csakhogy már nem sokáig, Eusebio! Többet húzott ki a perselyekből, mint ami megél-
