Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1931-01-14 / 9. szám

e X/F. ÄFF. S. SZ^if, Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. t* ® — A miniszter a földkisajátitási ügyek le­zárására adott ki rendeletet. Bukarestből jelen­tik: Madgearu földmivelésügyi miniszter, úgy látszik, erélyes kézzel akarja végre-valahára le­zárni az erdélyi és bánsági földkisajátitások olyan régóta húzódó ügyét. Táviratot küldött az erdélyi és bánsági tartományi igazgatóságok­hoz* amelyben arra hivja fel, hogy január 25-én délután 3 órára hivják össze tanácskozásra a te­rületükön levő megyék prefektusait, mezőgaz­dasági tanácsosait és ezekkel együtt részletesen tárgyalják meg a kisajátítási tárgyalások gyors és végleges befejezését. A miniszter óhajtja to­vábbá, hogy a megbeszéléseken minél több kép­viselő és szenátor is jelen legyen. — Megmozdult Bukarest lakossága a lakbé­rek leszállításáért. Bukarestből jelentik: A La­kók Országos Szövetsége vasárnap nagygyűlést tartott a fővárosban Hadeanu elnöklete alatt. Az első felszólaló Ionescu volt, aki kérte a szö­vetséget, hasson oda, hogy a kormány a jelen­legi lakbéreket húsz-harminc százalékkal szál­lítsa le. A lakók zömét a munkások és a tisztvi­selők teszik s ezek fizetése csaknem az egész vo­nalon csökkent. Magder ügyvéd, a csernovitzi csoport elnökének indítványára elhatározták, hogy a szövetség ezután minden vasárnap gyű­lést fog tartani, amig a kormány végleges meg­oldással nem jön a lakásprobléma ügyében. — Január tizeuhatodikán kezdődik a máso­dik páneurópai kongresszus. Géniből jelentik: A január 16-án kezdődő második páneurópai kongresszuson 16 külügyminiszter vesz részt. A megnyitó beszédet az általános politikai hely­zetet tárgyaló szónoklattal Briand nyitja meg. — Előbb megszökött, azután többeket meg­sebesített egy kórházi ápolt. Nagyváradi tudó­sitónk jelenti: Szombaton délelőtt Érmihály- • falva községből egy Negrea nevii, negyvenéves falusi gazda jött be a nagyváradi kórházba. A gazdának hatalmas nyelvtályogja volt, ame­lyet megoperáltak s az operáció jól is sikerült. Szombaton délután négy órakor ébredt fel Neg­rea a narkótikus álomból s lázában, noha kü­lönösebb veszélytől már nem kellett volna tar­tania, az a fixa ideája támadt, hogy feltétlenül meg fog halni és haza akart menni a falujába. Sikerült kiszöknie a kórházból és a vasúti állo­másra ment. Itt a rendőr igazoltatta és azután visszakisértéh a kórházba. Alig fektették le az ágyba, amikor őrjöngeni kezdett, felugrott, ki­rántotta zsebkését és háromszor az ápoló apáca feló szúrt. A nővér csak könnyebben sérült meg. Az őrjöngő ember azután kiroliant a fo­lyosóra és itt késével súlyosan megsértette Réti Károlynó takarítónőt, majd Negrutiu és Nyerges József szolgákat és végül az őt megfé­kezni akaró dr. Manu orvost, azután pedig esz­méletlenül rogyott össze. Kónyszerzubbonyt ad­tak reá és visszafektették ágyába. Rövid idő múlva orrán-száján megeredt a vér és Negrea nemsokára kiszenvedett. — Az Erdélyi Katolikus Akadémia III. osz­tálya 1931 január hó 13-án délután 6 órakor a kolozsvári róm. kát. egyházközség dísztermé­ben (főtér) felolvasóülést tart. Tárgysorozat: 1. Dr. Balázs András: Elnöki megnyitó. 2. Dr. Jakabffy Elemér: A konkordátumok és a nem­zeti kisebbségek. (Székfoglaló.) 3. Dr. Sulyok István; A kisebbségi kérdés szociológiai oldala. (Székfoglaló.) Vendégeket szívesen lát az El­nökség. — Öngyilkosságok Budapesten. Budapest­ről jelentik: A Stefánia petrólenmfinomitó bu­dapesti intézetének titkára, Bállá Andor a Széchenyi-fürdőben öngyilkosságot követett el és meghalt. Öngyilkosság oka: megzavart lel­ki egyensúly. Balázs Lajos dr., határrendőr­ségi tanácsos, aki két héttel ezelőtt öngyilkos­ságot követett el, de felépült, ma ismét meg akart válni életétől. Súlyos sebével a Rókusba szállitották. — Titokzatos ügyben nyomoz a kolozsvári rendőrség. Debreczeni János Bem-uccai lakos megjelent a rendőrségen és feljelentéssel élt egy Pop Gligor nevű egyén ellen. Debreczeni arról panaszkodott a szolgálatos rendőrtisztnek, hogy Pop Gligore. a Perry cég alkalmazottja felvett tőle különböző üzletekkel kapcsolatban 30.000 lejt s azzal állítólag külföldre távozott. Mun­katársunk érdeklődött a Perry cégnél, ahol ki­jelentették, hogy Pop Gligor sohasem volt a .vállalat kötelékében. — Szabadonbocsátottáh a budapesti ok- mánybélyeghamisitás nagyváradi gyanúsított­jait. Nagyváradi tudósítónk jelenti: A Buda­pesten leleplezett román okmánybélyeghamisi- tási kisérlet három gyanúsítottját, amint isme­retes a nagyváradi ügyészség letartóztatta és az illetők körülbelül két hónapja vannak vizsgá­lati fogságban. A tábla vádtanácsa most hozott határozatában a két letartóztatottnak, Boros Jenőnek és Ilyés Józsefnek, előbbinek hatszáz, utóbbinak háromszázezer lej kaució ellenében való szabadonbocsátását rendelte el. Boros Je­nő hétfőn már el is hagyta a fogházat. — Népszerű tudományos előadás az Épitő- munkás-Otthon nagytermében. A Kautsky-kör előadás sorozatának 13-ik előadását f. hó 14-én, szerdán este fél 8 órai kezdettel „Románia gaz­dasági és adópolitikája“ címen ÖhknacheX An­dor tartja. Mindenkit szívesen látnak. Belépő­díj nincs. — Nem utasítják el a romániai njságirók vizumkérését a magyar követségen. Budapest­ről jelentik: Nemrégiben több magyar újság­író Romániába való utazására a budapesti ro­mán követség megtagadta a vizűm megadását és ezzel kapcsolatban olyan hirek jártak, hogy a román követség magatartása csak válasz a bukaresti magyar követség hasonló eljárására. Budapesti illetékes helyen megállapítják ezek­kel a hírekkel szemben, hogy a magyar kor­mány nem utasította a bukaresti utlevélhiva- ia.lt és a hatóságokat arra, hogy a romániai új­ságírók vizumkérését visszautasítsák. A hir tel­jesen alaptalan. Legyengült?? Használjon Dr. Föl des-féle vasUipiüiőirfl! — Egy angol nő meggyilkolt egy ismert svájci irót. Bernből jelentik: St. Móritzban, az egyik szállodában egy Bulten nevű angol nő négy revolverlövéssel meggyilkolta a már évek óta Magyarországon élő Hoffen Kunó, ne­ves svájci irót, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A golyó azonban csak súlyosan megsebe­sítette a tettest, de nem ölte meg. Az angol hölgy kihallgatásakor beismerő vallomást tett, tettének indító okáról azonban nem akart rész­letesebben nyilatkozni. — A kávéházban lőtte szivén magát Belle Attila magántisztviselő. A kolozsvári Metro pol-kávéházban az estélyi órákban beállított Belle Attila 27 éves fiatalember, biztosítási tisztviselő. A késő éjjeli órákig szórakozott s fékkor egy óvatlan pillanatban elővette zsebé­ből revolverét és magának fordítva, elsütötte. A Metropol-kávéház alkalmazottai azonnal az összeesett fiatalemberhez siettek, közben a mentőket is értesítették az esetről. Belle Atti­lát a mentőautóba helyezték el s a gépkocsi gyors iramban haladt a mentőállomás felé, hátha még segíteni lehet az öngyilkos fiatal­emberen. Sajnos, a golyó a legnemesebb test­részt, a szivet találta. S igy mielőtt a mentők megérkeztek volna, Belle Attila kiszenvedett. Levelet nem hagyott maga után s igy az ön- gyilkosság tulajdonképpeni okát nem lehet tudni. Természetesen, hogy ilyen alkalommal különböző verziókat fűznek az öngyilkosság­hoz. Annyit azonban biztosan lehet tudni, hogy az élettől megvált fiatal tisztviselő nehéz anyagi körülmények között élt. Az elhunyt, fia néhai Belle László igazgató-tanitónak s ke­resetéből özvegy édesanyját segélyezte. — l>r. Uisler mátyás »-mlékünnepéiy. A Zsidó Nőegylet immár 14-én, d. u. 6 órakor a Napközi Otthonban (Calea Victoriei 85 sz.) néhai Főtisztelendp dr. Elster Mátyás kcgyeletes meg­emlékezéséül gyászülést tart. Tisztelettel felkéri tagjait, a társegyleteket, az egyesület iránt érdek- ődőket, a boldogult tisztelőit és barátait, hogy e gyászülésen minél számosabban megjelenni szives­— Százmillió olcsó külföldi kölcsönt kaptak a szász bankok, Brassóból jelentik: A Kronstäd- ter Zeitung ciinü német lap jelentése szerint a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár és egy nagy holland péuzcsoport között megegyezés jött létre. Ennek alapján 100 millió lej értékben a külföldi tőke támogatásával az Általános Ta­karékpénztár hosszúlejáratú kiskamatozásu köl­csönöket fog nyújtani a szász földmiveseknek. A megegyezést január 8-áu Írták alá. Az erdé­lyi német sajtó a legnagyobb örömmel üdvözli ezt a valóban nagyjelentőségű pénzügyi ese­ményt, amely lényegesen könnyíteni fogja a szász mezőgazdák hitelhelyzetét. — Cotyt képviselővé választották. Párizs­ból jelentik: Ajaccoban, a Napoleon születésé­ről ismert városkában képviselőválasztás volt, amelyen szívós küzdelem után Cotynak, az is­mert, parfömgyárosnak sikerült bejutni a ka­marába. Cotynak régóta politikai ambíciói voltak, jobboldali elveinek népszerűsítésére la­pot is adott ki, az Ami du Peuplet, amelyet jó­formán ingyen bocsájtott a közönség rendelke- zésére. * Á. „CUIB“ klubban f. hó 15-én, csü­törtökön este 9 órakor SchÖDgut G. mérnök, az Energia igazgatója: „Kolozsvár város régi és uj villanyszolgáltatása“ címmel német nyelven elő­adást fart. Az előadást vetített képek kisérik. Akikneka szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhetnek el könnyű szé­kelést, ha naponta reggel, éhgyomorra megisz­nak egy kispohár természetes Ferenci József keseriivizet. Szív szakorvosok megállapították, hogy a Ferenci József viz szívelzsirosodás- nái és bilíentyühibáknál is enyhén, biztosan és mindig kellenesen hat. A Ferenci József kcseriiviz gyógyszertárakban, drogériákban és liiszei üzletekben kapható. — Január 17-én lesz a kolozsvári magyar diákbál. A kolozsvári magyar főiskolai hallga­tók soraiban lázas készülődés folyik. Január 17-én tartják meg szokásos évi diákbáljukat, amelynek sikere már eleve biztosítva van. A bál tiszta jövedelmét a két kolozsvári magyar diák­menza kapja s igy a jövedelem nagyon hasznos helyre megy. Ugyancsak itt Írjuk meg, hegy kedden és szerdán a rendezőbizottság ülést tart a Szentegybáz-ucca 8. szám alatt s ha valaki té­vedésből nem kapta volna meg meghívóját s rendezőbizottságnál megreklamálhatja. RÁDIÓ Csütörtök, január 15. Budapest. 10.15: Délelőtti hangverseny. 13.05 Rend- őrzenekar 17: Rádió Szabad Egyetem. 18.10: A földmi- velésügyí minisztérium rádióelőadás sorozata. 18.45: Ba­lett-délután. 20.:25: Mandits szalonzenekar. 21.30; Széchl Ferenc: Utazás az özvegység felé c. vlgjátéka, utána hí­rek, majd cigányzene. Becs. 12: Gramofonzene. 13: Sli­ving zenekar. 17.20: ScheicU baritonénekes hangverse­nye. 17.40: Népdalok. 21: Munkás dalegylet. 22: Zenés jelenetek. 22.55: Korngold-jazz. Berlin. 17.30: Rádió. kvartett. 20: Komor Géza zenekara. 20.45: Hangverseny, majd tánczene. Bukarest. 13: Gramofonzene. 17: Köny- nyü román zene. 20: Gramofonzene. 21.12: Zenei szkecs. 21.30: Szimfonikus hangverseny. Kattowitz. 17.10: Gra­mofonzene. 18.45: Népszerű hangverseny. 23.15: Esti hangverseny. 24: Tánczene. Lipcse. 17.30: Délutáni zene. 10: Karének. 19.30: Mandolin-zenekar. 20.30: Operett- közvetítés. Milánó. 13: Zeneközvetités. 20.30: Zene bat számmal. 21.30: Szimfonikus hangverseny. 22.30: Svájci nemzeti est. 23.30: Vígjáték. 24.50: Tánczene. Mor.-Os- trava. 12: Gramofonzene. 16: Könnyű hangverseny. 19: Modern zene. Prága. 12.15: Gramofonzene. 17.30: Kama­razene. 20: Szinmüközvetités. 23.20: Közvetítés a Bera- nek moziból. Róma. 18: Kamarazene. 21.40: Esti hang­verseny. 24: Tánczene. I I Valutapiac 1931. Január 12. ÜoloiisvD rrv •• • óuric h Berlin Bukarssfj Budapest Becs Prága London nyitás | zárlat 1 utó j Zürich __ —. 8146 3269 1108375 13775 65415 25056 3276 Newyork 51S10 51630 4205 168-0 57220 71100 337675 48o50 16860 London 230575 2506”'3 20417 81650 2778 34525 163935 — 81875 Paris 2025 202553 16495 63650 2245 27395 13246 12374 665 Milánó 2702 2702 22015 882 299450 ♦722 17679 9275 886 Prága 152950 152950 12453 5 1695 21055 — 16382 501 Budapest 902250 002250 73445 2947 — 12423 589875 2777 2955 Belgrad 91270 91270 299 101150 125725 59715 — 391 Bukarest 30625 30625 2495 — 33950 422 20035 81815 — Becs 7260 7260 59125 2072 8013 — 47480 3451 2380 Berlin 12275 12278 — 40! 2 13610 16912 803075 20412 4022 Száz Ifii árfolyama: Zürichben 30S'/i Londonban 81815 Budapesten 3397*

Next

/
Thumbnails
Contents