Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-08 / 274. szám
12 ».'■I TITTr-T»; agrárpolitikára van szüksége, a gazdat diadalomnak pedig szervezkedésre. A nagy tetszéssel fogadott előadások után dr. Boér Lőrinc vármegyei ügyvezető-elnök indítványára az ülés bizalmát fejezte ki a Magyar Párt vezetőivel szemben és üdvözlő táviratot küldött dr. gróf Bethlen György elnöknek. Csömör György luteránus lelkész azt javasolta, hogy a gazdaközönség felvilágosítása és irányítása érdekében a tagozat hasonló gazdaságpolitikai üléseket rendezzen a vármegye többi községeiben Is. Az angol nagyvállalatoknál is kezdetét vette a takarékosság. Londonból jelentik: Az angol nagyvállalatok körében is megindult az igazgatói fizetések és tantiémek leszállítására irányuló akció. A Cables and Wireless cég igazgatóinak számát hattal csökkentették, vezetőinek és főtisztviselőinek fizetését pedig 15—30 százalékkal szállították le. A Royal Mail hajó zási társraság évi ezer fontnál magasabb díjazású főtisztviselőinek fizetését 20, az ennél kevesebb fizetésüeket 5—15 százalékkal csökkentették. A vállalat elnöke, W. Rnnciman elnöki fizetésének és részesedésének feléről mondott le. Súlyos nézeteltérések merültek fel a brüsz- szeli nemzetközi cnkorkonferencián. Brüsszelből jelentik: A nemzetközi cukorkonferencia tanácskozásait a jövő hétre halasztották el. A lapok szerint a tanácskozások felfüggesztésének oka az, hogy az európai és a jávai cukortermelők között súlyos nézeteltérések merültek fel, de nem tudnak egységes álláspontot elfoglalni a középeurópai cukortermelő államok sem. A lengyel delegátusok a legharciasabbak és azt hangoztatják, hogy a legcélszerűbb volna minden további tárgyalás nélkül elutazni a belga fővárosból. December 9-én tartják meg a dési országosvásárt. Désen december 9-én tartják meg a hagyományos sikerű téli országosvásárt. A decemberi vásártól sokat remél a Dés környékén lévő falvak lakossága, amely a vásárra felhajtja állatait és megkísérli’ különböző terményeinek értékesítését- Hagyomány, hogy a decemberi dési vásáron a legélénkebb mindig a kereslet, ezért a jelenlegi súlyos gazdasági körülmények között az egész Szamosvölgyében nagy reményeket fűznek a december 9-i dési orszá gosvá sárhoz. Megújítják a magyar-csehszlovák kereskedelmi szerződést. Prágából jelentik: A Prager Presse értesülése szerint a tegnapi csehszlovák minisztertanács a magyar-csehszlovák kereskedelmi szerződés tárgyalásainak ujrafelvételé- vel foglalkozqtt és azt a döntést hozta, hogy a december 15-én lejáró egyezmény uj alapokra való fektetése érdekében javasolni fogja a magyar kormánynak a tárgyalások haladéktalan megkezdését. A tárgyalásokat valószinüleg Prágában fogják megtartani. Olaszországban leszállították a házbéreket is. Rómából jeelntik: Húszezer római háztulajdonos 10 százalékkal csökkentette a házbéreket az olasz fővárosban. Az árak letörésére irányuló akció energikusan folyik tovább. A liszt- és kenyérárakat újabb 10 centisimivel csökkentet ték és a legfinomabb kenyér kilója Olaszországban ma két lírába kerül. A Consuni uj száma. Rendkívül érdekes az a nyilatkozat, amelyet dr. Vlad Aurél volt pénzügyminiszter adott a Consum munkatársának a most készülő kamattörvényről és az aktuális gazdasági problémákról. A Consum december 7-iki száma közli ezt a nyilatkozatot és a volt pénzügyminiszter állásfoglalása az összes gazdasági körökben különös figyelemre tarthat számot. E nagyfontosságu probléma megvilágításán kívül a Consum e heti számából kiemelkedőnek tartjuk a következő cikkeket: Bukaresti pénzintézetek ajánlatot tettek a dohányjövedék igazgatóságának a belföldi dohány- árusítás átvételére. A Deterding petróleumtrust a román petróleum monopolizálására törekszik. Fúziós terv foglalkoztatja az ország vezető diót-, szeg- és csavargyárait. A boletta-rendszer bevezetésénél mégis fiskális érdekek kerülnek előtérbe, Milyen irányelvek szerint hajtják végre az ipar racionalizálását. Az Autonom Erdőpénztár nem akarja a magáncégeket kiszorítani a versenyből, Az Arad-Brádl Ipari Rt. összes iparvállalatai folytatni fogják üzemüket, Külföldi tőkések nagymeny- nyiségii gömbfa kitermelésére tettek ajánlatot az Autonom Erdőpénztámak. Ezeken kívül még sok pénzügyi, ipari és kereskedelmi információ teszi nélkülözhetetlenné a Consumot minden üzletember számára. Kérjen ingyen mutatványszámot a kiadóhivataltól Cluj, Strada luliu Maniu 3. XIII. EVF. 274. SZÁM. ren, m gyorsan és biztosan gyógyul az := teától. 1 doboz ára 95 lei. Kapható gyógyszer- tárakban és drogériákban. Laboratorul „Malarin ', Piaţa G. Cantacuzino No. 3. Bucureşti. I S}1 ^ UI üTÜ !î :Uî li !î U ii li ii iiiijl jlHii! t UÜ «i |î ÜUHUH! Apróhirdetések niMiuimiiumiiiiimiDiiiiiiiiiiiiaiiiiüiimiumiiuniiiuiiiüiiniiaiiHii'inuDuimuaiicuuuuiuic ptázíiSatí f| jÄüfct iißß í^náiSösilanl akarom ^ magamat, megnősülnék (cukrász-, csokoládé- és bonbonmester vagyok) keresem olyan hölgyek ismeretségét, kivel kis gyárat létre tudnánk hozni. „Ciocola- tier“ jeFgére a kiadóba kérek. BUjevelöndkel nyelv. “ és zeneismereteKkel, vaey anélkül. Házitani tokát, gyermekkertész- nőke , egyszeiü kisasszonyokat ajánl legiel- kiismeretesebben Pädagogenbund Wien 1. Kumpfgasse 7. Az összes Ifjúsági folyóiratok le- rakata. ÍMáHttd i j&gégyéves precíz, kis K — munkás órás segéd állást keres. Nagy Lajos Dés, Cáragiale 10. B^íisdók: Női costum, j -»rövid férfibunda,iáb- j zsák, autósapka, kézi > bőrönd, kallapkoffer, | villanylámpa. 3 ajtós j alacsony szekrény, pultnak is megfelel. Kleinné, Király u. 43. Értekezhetni <i. e. 11-ig, d. u. 1—5-ig. Ugyanott bútorozott szoba kiadó nőknek, v. házas párnak. a? égsásrő vattazsinor a* leiszakithafatlaniab1 Kiadó tájjá; § gyfü helynek, raktárlli nak való száraz, nagy helyiség azonnal kiadó. Str Ilié Măcelar (v. Zsák u.) 1 szám. £*yár, raktárhelyisé^ek kiadók Honvéd ucca 118. lakra és ajtókra, lábtörlők, Boskovicsnál Clej- Kolozsvár, Str. Regina Maria 15. K eresek megvételre: Tóthtalussv Bibliát Keszey könyvkereskedő Cluj-Koiozsvár, Főtér 7. Régiségeket, ezüs- Is* tö*. bútort, szőnyeget, órákat és poreeliánokat a legolcsóbban WaSlsr- síesr» régiség üzletében szerezheti be, Postákért u. 7 a, a tűzoltó laktanyával szemben. prinakls gramofon " lemezekkel olcsón eladó. Balon Mignon, Mátyás király ucca. f ţnSîk bútorok, per- ^ zsaszőnyegek, festmények minden elfogadható áron eladók. Arta Str. A. láncú 3. B érbeadó komplett hálószoba Fe.-encz Blum. bútor. József ut 105. E ladó olcsón gyönyörű körisfaháló. sodronnyal, matráceal, hen- cserrel, C.-ertörő u. 22. O lcsón eladó egy 4 lámpás rádió, megtekinthető szivességből a Tana cég Cal. Victoriei 2 alatti labolatori- umában. ’eresek május elsejei beköltözésre komplett 4 szobás, modern, lehetőleg kertes lakást. Ajánlatokat „Pontos előre fizetés“ jeligére a Kiadóhivatalba. C ai. Keg. Ferdinand 20 szám. alatt Berde dohánytőzsdében egy elárus'itóleány felvétetikKlliuftUK H ol kaphat 18 leiért bánáti zamatos riz- ling bort ? Monostori ut 33, Donogánnál. itünö házikoszt kapható kihordásra is. Str Avram láncú (v. Petőfi u.) 38.-------- --- ----r-.....— A legújabb princeís- füző különlegességek a legszebb kivitelben készülnek Hermanné füző- szaionfcan. CaL Victoriei (KossuthLajos u.) lti. intelligens nő teljes ** ellátással lakást kaphat, Unió u. 12, idsz. 2. C sinosan bútorozott szoba decern ier 15- étől tisztviselőknek kiadó. Jókai ucca 11, ajtó 2, földszint. Vaskályháját cserélje ki „RIVAG" fllrészpor kályhával, melynek ára három hónap alatt megtérül a megtakarításból. Készíti: Markó V. oki. gépészmérnök Cluj-Kolozsvár, Str. N. Jorga 11. Telefon 453. IlilîlijTjîtTMiijiiiiiiiiiiiiiiîiîjî jîiîifiîijiîiîiiţîn iijîiîjîj»»» jîjî jî jîiîjîţ uuînniuuuuuuuiuummifuuuuuuuuuuuuînniimuin Minden hangzatos reklám nélkül, tovább is a tisztességes kereskedői utunkon haladva, tisztelt vásárlóink szives tudomására hozzuk, hogy karácsonyi occasió vásárunkat e hó 5-én megkezdtük. „Olcsót, de finomat és szépet“ jelszó alatt hozzuk márkás áruinkat; a legfinomabb szöveteket, selymeket és mosó anyagokat eladásba, IIÉLVUX KESZÁL-EITOTT ÁRAKBAN. Árakat nem hirdetünkÎ Selejtes árut nem hozunk forgalomba! Garantált, jó minőséget adunk. Vétel kényszer nélkül kérjük áruink megtekintését. difr nöi «livatküiön égessétek áruháza *1*1 II |>1 TO HR «1 Mű 1US fis dnj-Kolozsvár Piaţa Unirii 13. sz. *.!*!*! * H *j Jí ** f Î P V1 !* !* ?* I * !i *? í * ■ !* !* -* í* j* i* !* !* j * !* j»ft!? !* ?»!* 3» !*!»j» ?»?i ?i ji ji Mí*;»!»