Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-29 / 290. szám
\ XIII. ÉVF. 290. SZÁM. WGmxfrtB&lS* *£Wiá3IUSBHnSESB Bukarestben ís fekete volt a karácsony Munkanélküliek zarándoklása és kudarca A leépítési láz mindenik minisztériumot megfertőzte — A pénztelenség borzalmas szimfóniája (Bukarest, dec. 27.) A nagy áruházak kivilágított emletei messzi beragyogják a tülekedő bukaresti uccát, autók suhannak és kocsik robognak... Ami gazdagság még megmaradt, ami fény még kápráztatni tud, ami élni-akarás még mozgást parancsol ebben a nyomorúságba döntött országban, az mind itt látszik hullámzani, zsivajgani, tündökölni, ezen a szűk és zsúfolt és egy-egy szakaszában fővárosias Calea Vic- toriei-n. És száz lépéssel odébb, a téli esőzéstől, gyári salaktól s a félmilliós város csatornáitól szennyes-vizii Dâmbovifa félbenmaradt hídjának szanaszét heverő kőtömbjein, az Éjjeli Menedékhely bezárult kapui előtt jóarcu, lerongyolt suhancok lógatják bele mezitelen lábukat a semmibe. Csendesek és sorsukkal megalkudot- tak. Már ki se tartják kéregető kezüket, már nem panaszkodnak és már nem tolakodók. Szá jukon kifáradt alamizsna kérés, szemükben kiapadt a kétségbeesést tükröző fény. Arcukon az éhség sápadtsága, rongyaik alá bemotoszkál a tél nyirkos hidege s meg se kísérlik már, hogy befogják ruháikon a szélnek utat engedő réseket. Ülnek és várnak, várják az öreg éjszakát, várják a holnapi napot, a friss reménytelenséget, a semmit. Megtelt a menedékhely. — Miért nem mentek a menedékhelyre, fiuk? — Nincs már ott hely, uram. A városnak, az államnak nincs pénze, hogy nagyobbat építsen nekünk. Némelyik járókelő megáll egy részvétteljes szóra, megtudakolja tőlük, hogy hány napja, hány hete keresnek hiába munkát. A rendőr hozzájuk ballag, szótlanul végigméri őket és ballag tovább. És árnyalati változtatásokkal ugyanez a kép rajzolódik le a figyelő szem elé mindenütt, ahol a munkanélküliek szánalmas embertorlaszát tereli össze a nyomornak valamilyen formájú enyhitő-kisérlete: népkonyha, filléres kantin, olcsó szállás, menedékhely, vagy csak akár egy széltől óvott ucca-zug. A válság másutt pangást, ürességet, élette- lenséget jelent. Bukarestben a munkát kereső, lerongyolódott hajléktalanok ezreit. A vidék sivár munkásságából rajokban igyekeznek ide az utolsó, kétségbeesett kísérlet megtevésére a kenyér hajszolói. Bukovina és Dobrudzsa. Besszarábia és Oltenia, Erdély és Bánát ideöntik népességük fölöslegét. Bukarest a képzelt rév, a messziről intő part, amelynek a távolsá gon át biztató szinei sivatagi kopárságba szívódnak a megérkezés keserű tapasztalataiban. Gyalog — Kolozsvárról. Darócruhás székely fog el az uccán: — Nem tetszik tudni valami helyet, munkát, szolgálatot? Munkáskülsejü fiatalember szólít meg: — Gyalog jöttem, uram, Kolozsvárról ide. Dolgozni szeretnék. S a korareggeli brassói személyvonat bátyus, könnyes szemű székely, csángó leányok csapatjait hozza naponta a falu ijesztő pénztelenségéből a Dámbovita-parti Sodomába, mint a nyáresti szellő a lámpás világossága felé szálló rovarokat. Pedig már kialvóban van a nagy lámpás csalogató fénye. Mert gond van bizony a palotákban is. Be kell menni az egészen illetékesek irodáiba, nem is kell a dolgok gyökerét megvilágító számokat keresni a könyvelőségek és számvevőségek kimutatásaiban. Elég egy rövid séta például egyik-másik minisztérium folyóséin, néhány perces álldogálás az államtitkárok előszobáiban. És már látjuk a gond és szükség áradatát, ami az ország minden részéről ide özönlik és újabb gondokat teremt. A szomorú refrén : nincs pénz A közoktatásügyi minisztériumban még nem oszlottak el az év közben beszüntetett iskolák állás nélkül maradt tanárai, akik elhelyezkedés után esedeznek. — Nincs állás, nincs pénz, — kapják a választ. — Hiszen tudják az urak, hogy hány millióval rövidült meg a közoktatásügyi tárca. A kultuszminiszteri államtitkárnál főpapok püspöki hivatalok kiküldöttei igyekeznek kedvezőbb atmoszférát teremteni. Hátha lehet még segíteni valamit azon a harminc százalékon, amit az államsegélyből a jövő évre levonásba vesznek... De nincs menekvés a rideg szankciók elől. Nincs pénz, uraim, az ország szegény. A közlekedésügynél Vidrighin áldozatai kilincselnek a miniszteri kegyelem után. Itt a Takarékoskodjék! B/2tosit- son az erdélyi magyar egyházak biztosítóintézeténél, a MINERVA BIZTOSITÓ-rial! Kérjen a jó nlatot! Olcsó d 1 j sza ha s. Kedvező fizetési feltételek! A MINERVA BIZTOSÍTÓ RT. címe : Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Ferencz József ut) 37. szám.Telefon 12-57 tél, jönnek az ünnepek, az elvesztett kicsi kenyér óriás kalácsnak tűnik fel a nélkülöző ember sóvárgásában. Dehogy is igénylik már a régi nagy állást, azt a négyezer lejest. Csak valami egészen kis morzsa jusson nekik is az ál lamháztartás terített asztaláról. — Sajnos, nincs erre pénz. A pénzügynél egymásba ütköznek a lépcsőn, a folyósón a vidéki adminisztrátorok. Nyugdíjasok, fizetés-hátralékos tisztviselők nyomorúságát hozzák aktatáskájukban és ugyanazzal a teherrel térnek vissza Severinbe, Bacăuba vagy Kolozsvárra. —- Nincs pénz, uraim. Várni kell. 1 És a népjólét központi intézőségénél, az egészségügyi és társadalom-védelmi hölgyek kérnek a miniszterhez bebocsáttatást: rá akarják birni: illessze bele minisztériuma költségvetésébe az ő egyesületüket is... Az egyik árvádat nevel, a másik elhagyottakat istápol, a harmadik betegeket gondoz, a negyedik munkanélkülieknek szeretne meleg ételt tálalni naponta egyszer s mindehhez az állam hathatós hozzájárulása kellene. — De ha nincs pénz. Orvosok jönnek, akik elhanyagolt és hivatásuk betöltésére képtelenné vált kórházaik számára kérnek a kormánytól áldozathozást; javaslatokat hoznak újjászervezésre, építésre, elodázhatlan intézkedésekre, amelyek nélkül csődbe jut városuk, kerületük egészségügye. — Szép, szép. De nincs erre pénz. j{ A földmiivelésiigynél néha csak úgy bar9 GYRALDOSE A NŐ INTIM TOILETTE SZERE. — Én már mindennel próbálkoztam,de mégis csak a Cyraldose a leghygienikusabb szer. Az orvosok csakis GYRALDOSE-t rendelnek a nőknek. A Cyraldose reggeli és esti használata megtartja a nő egészségét és biztosítja a rosszul léttől. St. Chatelain 2, rue de Valencennes, Paris DROGUERI A STANDARD 2. Strada Zorilor, Bucureşti. nálik a folyósó a messzi vidékről felcibelődött parasztok háziszőttes gúnyáitól. Mert a paraszt aztán nem sokat teketóriázik: eljön biz az magáig a miniszterig, megkérdezni tőle, hogy mi is van azzal a földhitellel, amit megígértek az urak. A tragikus vers méla refrénje nem maradhat el itt sem. De a földmivesnek nagy becsülete van. Az ország bázisa mégis ö. És a legjobb szavazatot is ő hordja össze mégis... Szőrmentén kell bánni vele és ha lehet, hangfogóval kell a fülébe mondani: — Meg lesz minden, de e pillanatban nincs pénz. A rideg Mihalache. A belügyminisztériumban?... Itt most rideg uralom köszöntött be Mihalache beiktatása óta... A titkos alapok, a rendelkezési alapok, a hires O. P. böségszaruja végleg bedugult a megszorultak és a különféle címeken könnyen* élők számára. Most már a komoly közigazgatási célokra is nehezen lehet a takarékos minisztertől pénzt csikarni ki. Polgármesterek, prefektusok hiába ecsetelik városuk, megyéjük különösen súlyos helyzetét, amelyen nézetük szerint az államnak segitenie kellene. Kurtán- iürcsán megkapják a stereotip választ: — Nincs pénz. Nincs pénz. Nincs pénz... De más paloták, fórumok és intézmények is ettől a refréntől hangosak. Ezt dörgik bele a közéletbe a pénzintézetek, amelyek egyre szükebb területre vonják a kihitelezéseket, ezekkel a szavakkal kiáltják ki panaszukat a kiskereskedők és nagyáruházak, amelyek szinte karhatalommal igyekeznek vevőt fogni az el- kényszeredett uccai járókelőben, a nagyvállalatok, amelyek hiába szórják reklámjuk szines sugarait a karácsonyi vásár hirdetésében a amelyek naponta újabb és újabb százakat éa ezreket dobnak az uccára a munkanélküliség kétségbeesésébe. — Nincs pénz! Borzasztó hangverseny ez. Ezerkileuc3záz- harminc karácsonyának szimfóniája.. Jávor Béla.
