Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-26 / 289. szám
r XJU. ÉV?. 289. SZÁM. 7 FORRADALMI EMLÉK Amikor Mackensent paszulycséplő karóval támadták meg Karácsonykor lesz 12 éve annak, hogy Mackensen generális kivonult hadseregével az ókirályságból. Ez az évforduló emlékezetembe idézett egy érdekes epizódot Mackensen erdélyi átvonulásából. A teljes felfordulás tünetei kezdtek kibontakozni. A hadseregparancsnokság rendeletet menesztett az ókirályságot megszállva tartó Mackensennek. A parancs értelmében azonnal megkezdték a kivonulást. Ebben az időben a Mackensen csapatainál még a régi vasfegyelem uralkodott. így a felvonulás a legnagyobb rendben történt. Egy napon ellenben, amikor Mac- kensenék elhagyták a kolozsmegyei Gyalut, váratlanul meglepetés érte a kivonuló sereget. Történt ugyanis, hogy a kolozsmegyei X- község lakói tudomást szereztek Mackensen V vételéről s a faluban azonnal nagygyűlést hívtak össze. Vehemens beszédű szónokok adták tudtul a népnek, hogy szép alkalom ígérkezik egy fényes haditett véghezvitelére. A hadművelet pedig nem lett volna más, mint a kivonuló Mackensent megtámadni és seregével együtt foglyul ejteni. A szónokok már jóelőre mondogatták, hogy a világháború legnagyobb érdekessége lesz (már hogyha ezt a kis komédiát a világháború fegyvertényének lehet nevezni) Mackensen, a vasgenerális elfogása, aki addig matematikai pontossággal hajtotta végre ösz- szes haditerveit. A falu tehát megmozdult. Rendre előkerültek a fegyverek, amelyeket a világháborúból hoztak haza a katonák. Lehetett vagy harminc puska. A többiek viszont előszedték a tavasz óta nyugvó kapákat és az éppen aktuális pa- szulycséplő rudakat. Nem egy ember még fejszét is vett magához. A rozsdás kaszákat is ki- élesitették. Egyszóval ennek a hadnak olyan felszerelése lehetett, mint az Endre király korabeli kereszteseknek. Az asszonyok is részt kívántak a dicsőségből. Kicsiny gyermekeiket jól a bölcsőhöz kötözték, ha felébrednek, nehogy kárt tegyenek magukban. Egy páran szekeret is vittek, hogy a hadizsákmányt legyen mivel elszállitaniok. Azt lehet mondani, pár óra alatt készen állt a falu. A vezérek seregszemlét tartottak. Megvizsgálták a fegyvereket s egy pár asszonyt, akik szopó csecsemőjüket nem hagyhatták otthon, hazaküldték. Ezek után masírozni kezdett a sereg. Alig haladtak azonban pár száz lépést, két portyázó hadfi azzal tért vissza, hogy az ellenség már Kapus községet is elhagyta. Úgy látszik. Mackensen közeledése megfélemlítette az előbb még bátor kaszásokat, mert „a vezérkar“ kiadta a rendeletet, hogy pihenjenek, amig alarmiroz- zák a szomszéd falvakat is. A futárok valósággal röpültek s sikerült is mintegy száz embert összegyüjteniök. Ezek az emberek egy-egy sze kérlőcsöt tartottak a kezükben. Az újonnan jött katonákat is sorbaállították s végre megindult a „sereg". A mozgalom vezetői már arról tárgyaltak, hegy a sikeres hadjárat után melyik milyen rangot kap. A legnagyobbszáju egyenesen Mackensen tábornagyi rangjára pályázott. Egy és félórai szakadatlan menetelés után a sereg elérkezett a pániki hegyre. Ez a hely különösen alkalmas arra, hogy valakit megtámadjanak. A régi időkben egy korcsma volt azon a helyen, hol hires betvárok tanyáztak. A talaj hepe-hupás s szükség esetére az erdő sincs messze. Először két járőrt küldtek ki, akiknek jelenteniük kellett minden bokormegmozdulást. Ez alatt hozzáfogtak „a sereg“ elhelyezéséhez. A férfiak az utkörnyékbeli gödrökbe húzódtak meg, az asszonyokat távolabb helyezték el. Ugyancsak a napiparancsban szerepelt az is, hogy a nők térdig emeljék szoknyájukat, hogy ■' futás esetén semmi se akadályozza őket. Már minden el volt rendezve, csak az asszonyokkal volt egy kis baj, mert nehezen lehetett elhallgattatni őket. Esteledett, amikor a két járőr megérkezett. Óvatosan jelentették az észrevételeiket. Jelentés szerint mintegy négy kilométer távolságra lehet az ellenség, a német katonák nagyon lehangoltak s Mackensen is komoran néz a reménytelen jövő elé. Tehát az ellenség lelkére a deprimáltság tett hangfogót s nagyon alkalmas az idő leverésükre. Ezek a kémek úgy beszéltek, mintha legalábbis Mackensen sarkantyúját fogták volna meg. Nem mintha csak két kilométer távolságra vették volna észre a közeledő fekete pontokat. Egy páran, akik a pálinkával nem a legellenségesebb viszonyban éltek, elszunnyadtak a sáncban, mig a többiek mind a jó „fogásról“ diskuráltak. Közben sürü köd lepte el a vidéket. Részben jó, részben rossz a hadakozókra nézve. Egyszer csak fekete pontok közeledését veszik észre az utón. A parancs: tüzelni! A puskások, mert csak ezek lőhettek, akcióba lépnek. Vagy nyolcnak el is sült a mordélya, de a többi fegyverénél csütörtököt mondott a rossz patron. Az egyik mozgó fekete pont a földre is esett. Lett erre nagy hurrá. Eltalálták Mackensent, mert a vezér szokot legelői járni — okoskodtak az emberek — s máris veszekedni kezdtek, kinek a golyója fúrta át Mackensen szivét. Egyik jobban futott, mint a másik, hogy az áldozathoz érjen. Nagy volt a meglepetés, mikor Mackensen helyett egy gyenge kondícióban levő gebét találtak a földön. Azért mégis azt képzelték, nincs kizárva, hogy Mackensen lovát ölték meg s a németek vasgenerálisa valamelyik bokorba menekült. Hozzá is fogtak a kereséshez, fegyverekkel s paszulycséplő rudakkal megmozgattak minden bokrot. Mackcnse- nék helyett azonban nyulak ugrottak ki. A lelőtt ló tulajdonosa, aki Mackensen egyik őrszeme volt, gyorsan visszasietett s jelentette a hadi helyzetet a vezérnek. Mackensen először azt gondolta, tényleg komoly ellenséggel kell számolnia s ezért felállittatott az útra két 37 és feles ágyút. Percek alatt az ágyuk akcióba léptek s egymás után hatalmas dörrenések reszketették meg a levegőt. A golyók pedig nem törődtek a köddel. Repültek az ellenség felé. A váratlan ágyulövések kijózanították Mackensen ellenfeleit. Futni kezdtek. Az asszonyoknak jólfogott a felhajtott szoknya. A „fegyvereket“ otthagyták a csatatéren s az autó gyorsaságával is versenyezhettek volna a futók. Nem telt el egy félóra sem az első ágyu- lövéstől s hire-hamva sem volt az embereknek. Mackensen pedig kezdett előre vonulni. Az óvafos hadvezér először kikutatta az ellenség haderejét. A különböző irányokból visszatért katonák egyhangúlag jelentették: senkit a föld színén nem látnak. Közben Mackensenék a döglött lóig érkeztek, amely mellett két paszulycséplő karó, egy kapa és egy pár kasza feküdt. A ló fején észrevett ütések arra engedtek következtetni, hogy ezt is karóval ütötték agyon, mert a golyó nem talált nemesebb részeket. Mackensen mindjárt tudta, miről van szó. Bizonyára életének legmulatságosabb emléke maradt az a támadás, amikor őt paszulycséplő karóval akarták legyőzni. Demeter Béla. Kalotaszegi karácsonyfa-dumping pótolta Magyarországon a vámháboru miatt kintrekedt felvidéki fenyőfákat Hatvan vagon fenyőfát exportáltunk Budapestre, Szegedre és Debrecenbe kezdték el a fákat árulni. A tálákon ilyen felírások voltak: (Kolozsvár, december 24.) Kolozsvár főterének kedves karácsonyi disze a karácsonyfapiac. Feltűnt, hogy az idén a fenyőfa-árusok közül hiányoznak a gyerőmonostoriak, akiknek szép- úllásu fái mindig legelsősorban találtak vevőt. A gyerőmonostoriak nem azért hiányoznak, mintha felhagytak volna ezzel az aránylag jól jövedelmező és nem túlsók költséggel járó alkalmi vásárral, hanem azért, mert az idén nagyobb ambicióik támadtak. Gondoltak egyet, társaságot alapítottak, amely karácsonyfa exportüzletet szervezett meg. December tizediké táján nem kevesebb, mint hatvan vagon karácsonyfával indult el harmincöt gyerőmonostori gazda Magyarországra. A hatvan vagonból negyvenet Budapestre, tizet Szegedre és tizet Debrecenbe irányítottak s a legnagyobb magyar városok piacain ötletes reklámtáblák 'alatt ■ 9aaU, j ^rar^v I r* mtno I nsfróf tus kabá , árut Főtér /4 I ti. f/az/marrn akjó mrrtdsájú < 'tarfás kabőtot i/főm/öktzf áru* rabaőrc/fróz ■rrrőstzcpü ‘artói íaót „Megérkeztek a székely bácsik a karácsonyfákkal11 Érdekes jelenetek történtek eladás közben. Ugyanis a fenyőfa-exportőrök közül nem volt mindenki magyar, akadt köztük egy-két román nemzetiségű is, akik a konjunktúra kénysze- ritő parancsára éppen úgy éltek a sikert ígérő reklámtáblákkal, mint a valódi magyarok. Na már most a magyar városok karácsónyfavá- sárló közönsége üzletkötés közben szóbaeresz- kedett a „székely bácsikkal“ 8 eközben rövidesen arra terelődött a szó, hogyan is megy soruk Romániában. Ilyen kérdésekkel fordultak a román nemzetiségű székely bácsikhoz is s ezek azután épp úgy, mint a többiek, szintén elkeseregték, — hogy bizony nem a legjobb állapotok vannak Erdélyben. Van azonban kevésbé mulatságos oldala is az exportkirándulásnak. Budapesti notórius munkakerülők felfedezték, hogy az együgyü falusiakat könnyen be lehet csapni. Valósággal tervszerű támadásokat intéztek a karácsonyfa- ordő ellen s nap-nap után nagyszámú fenyőfával csökkentették az állományt. A hivatlan vendégek gyakori látogatása ellen persze mindent elkövettek a kalotaszegiek, azonban kevés sikerrel. Egy ilyen alkalommal történt, hogy mikor az egyik árus hóna alatt jókora fát szorongató fiatalembert megpillantott, üldözésére indult. Üldözés közben a budapesti közlekedési renddel nem igen ismeretes parasztember a villamos kerekei alá került s oly szerencsétlenül, hogy pont fején haladt keresztül a kocsi. Azonnal meghalt. A tragikus epizód után a budapesti rendőrség sietett segitségükre és külön őrszemeket állított a karácsonyfa halmok mellé. Különben igen jól sikerült a kirándulás, şz összes fákat elhelyezték. Köszönhetik ezt annak is, hogy a magyar-cseh vámháboru következtében ez évben nem engedték be a csehországi fákat Magyarországra s igy nem volt kon- kurrenciája a Kalotaszeg vidéki fenyőfának. — Közel négymillió a munkanélküli Némpt- osrzágban. Berlinből jelentik: Ä német munkaügyi minisztérium most adta ki statisztikáját a munkanélküliekről. Ezek szerint december húszadikán Németország területén 3,950 000 ember volt foglalkozás nélkül.
