Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-15 / 280. szám

TAXA POŞTALA FLA« TIT^Ä5S^“ I CIvj’Koiozsvár. 1930 december 15 Hétfő ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP ELŐFIZETÉS MAG YAKOE SZAGON}. ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN 1 inc 1200 fej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lei eg7 hóra 100 lej. ____________ Ára 6 lej. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4 Telefon: 5-08, 6 04. XIII. évfolyam 289-ik szám 1 ívre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyeűSíH 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Cnza humoros előadást tartott a 1%épszövetségről, ameSv a assidék kezében van Mindent lecsepült az antiszemita vezér: a pártokat, a kormányt és természetesen a kisebbségeket, amelyeket legszívesebben kiűzne az országbál (Bukarest, december 13.) A kamarában na­pirend előtt Leon (lupista) bejelenti, hogy Sto- rojinetimegyében a nyugdíjasok és a tanítók még mindig nem kapták meg illetményeiket és kéri a pénzügyminisztert, hogy karácsony előtt intézkedjék a kiutalások ügyében. Pan Halipa miniszter törvényjavaslatot terjeszt be, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy a népszámlálás céljaira újabb 30 millió lej kölcsönt vegyen fel a letétpénztár tói. Napirenden Toncescu többségi képviselő főként a gazdasági problémákkal foglalkozott. Toncescu után Cuza professzor kezdte meg nagy beszédét, amelyet a hétfői ülésen fog folytatni. Kijelenti beszéde elején, hogy a válaszfelirat csak súrolja a rendkívül fontos problémákat, a monarchikus kérdést, a zsidó kérdést, a béke- szerződések ügyét, a gazdasági problémákat és a pártok problémáját. Ezeket a problémákat részletesen analizálni kell és ő erre a feladatra vállalkozik. A békeszerződésekre vonatkozólag a válaszfelirat a Népszövetségre biz mindent, holott jól tudja mindenki, hogy a Népszövetség nem a népek szövetsége, hanem a zsidók szö­vetsége a keresztény államok ellen. Hangok: Szégyen, igy beszól egy egyetemi tanár. Madgearu: Meg kell állapítanunk ennek a kijelentésnek teljes felelőtlenségét és azt, hogy egyedül Cuza ur az, akinek ez a véleménye a Népszövetségről. Cuza: A véleményemért én vállalom a fele­lősséget. Elmondja ezután, hogy a parlament tribün­jéről elhangzott egy beszéd, egy olyan ember szájából, akinek a helye a vesztőhelyen lenne. Ezt nem én mondom, hanem Jorga professzor mondotta annakidején, amikor a Stere-kérdés a parlamentben szóba került. A besszarábiai képviselők élénken tilta­koznak. Jerga: Amikor a Stere-ügyet tárgyaltuk, meg-ordeztem Maniu véleményét arról a me­morandumról, amelyet Stere terjesztett a köz­ponti hatalmak elé és a következőt kérdeztem: „Válaszoljon ön, hazaárulás-e ez, vagy sem?“ Maniu néhány percig gondolkozott és kijelen­tette, hogy hazaárulás. Cuza: Ezt az embert nem lett volna szabad 6zóhoz engedni. Leanca besszarábiai: A besszarábiaiaknak nincsen joguk a parlamentben beszélni? Buzdugan lupista: Stere nem képviseli besszarábiát. Leanca: Ezt jobban tudja Besszarábia, mint maga. Cuza: Stere ide áll a parlament tribünjére és drámai mozdulatokkal leckét tart nekünk a magas állami problémákról. Ö mer igy be­szélni a román parlamentben, akinek egész lé­nyege elárulja bolgár származását. Cuza ezután hangoztatja, hogy a nemzeti liga nevében beszél, amelynek . sajnos ő az egyetlen képviselője. Landau zsidó képviselő valamit közbekiált, amire Cuza feléje fordul: Jobb, ha befogja a száját. Nem én fogom megbánni, ha velem szemben ilyen szemtelen magatartást tannsit. Azt fejtegeti ezután, hogy a politikai pár­tok mind egy húron pendülnek. — Csak a mi programunk világos, — mond­ja és ez a következő szavakban kristályosodik ki: Jézus, király, nemzet, románok Romániája, ami azt jelenti, hogy C3ak olyan népeket va­gyunk hajlandók megtűrni az ország földjén, amelyek gazdaságilag és lelkileg asszimilálódni tudnak. Az én hiveim nem rendelkeznek anyagi javakkal és pártom ereje absztrakt. Madgearu: Nem tudtam eddig, hogy a be­tört ablakokelvont fogalmak, Cuza: A betört ab; ' csak effektusai en­nek az absztrakciónak. ^: jy derültség.) A ro­mán fiatalság mellettünk van. Madgearu: Nyolctól huszonegyig. Cuza: Huszonegy éven felül is. Cuza ezután felolvasta a brailai diákkon­gresszus hozzáintézett táviratát és kérdi, hogy van-e valaki a képviselőházban, aki ilyen táv­iratot kapott? A román fiatalság szivvel-léiek- kel mellette van és ez adja meg neki a jogot, hogy felülről nézze a politikai pártokat, ame­lyek nem fognak megoldani egy komoly pro­blémát sem. A reménytvesztett ország bizalma éppen ezért mindinkább a cuzisták felé irányul. Ezt a mozgalmat nem kell lebecsülni. A monarchikus problémára térve át, han­goztatja, hogy a román nép monarchikus ér­zelmű. A liberális párt állandóan azzal dicsek­szik, hogy ő a monarchia támasza. Ez nem áll. Utal azokra a nyilatkozatokra, amelyeket libe­rális vezérek tettek a király trónralépése ide­jén. A pártok általában nem képesek megol­dani a monarchikus kérdést. Georgescu: Micsoda monarchikus kérdés vár megoldásra? Tudtommal a kérdés a junius 8-i aktussal teljes elintézést nyert. Cuza válaszra sem méltatja és igy folytatja: A liberálisok ismét intrikálnak a király ellen és alá akarják ásni a korona tekintélyét. Beszédét a zsidó-kérdés taglalásával fe­jezi be. Az antiszemita-mozgalom nem lokális jelentőségű, sőt azt tapasztaljuk, hogy világ­szerte uj erőre kapott. Ott van Németország­ban a Hitler-mozgaiom, amely száz képviselőt juttatott a birodalmi gyűlésbe. Man képviselő: Szégyen, hogy ön örömét fejezi ki Hitlerék győzelme fölött, noha tudja, hogy Hitlerék a békeszerződés revíziójáért har­colnak. (Nagy zaj a kamarában.) Madgearu: Megállapítom, hogy Cuza kép­viselő ur koalícióban van azokkal, akik a béke- szerződés ellen küzdenek. Cuza: Szavaimat félremagyarázták. Hitler Berlinben... Madgearu: Beszéljen Romániáról. Ebben a parlamentben nem akarjuk Hitlerék dicséretét hallgatni. Cuza azzal fejezi be beszédét, hogy a zsidó­ság kérdését Európa rákfenéjének tartja, ame­lyet radikálisan ki kell operálni. A diákság mozgalma idevezethető vissza és a problémát csak a fiatalság fogja megoldani, mivel arra a pártok képtelenek. Cuza hétfőn, fogja beszédét folytatni. Az „áldozati“ költségvetés Irtás PAÁL ÁRPÁD Minden esztendőben a romániai országos költségvetésnek valami jelzőt adnak. Volt „új­jászületés!“, majd „egyensúlyozó“, aztán „bűn­bánati“ költségvetés. A jövő évrta szólónak is megvan már a jelzője: „áldozati“ költségvetés lett a neve. Jelzi azt a szükséget, hogy az állam ellátottjainak áldozatot kell hozniok, engedniük kell azokból a jövedelmeikből, amiket állami érdekű munkájukért az államtól várhatnának. Közérdekű és közhasznú beruházások se lehet­nek kellő mértékben, ezekben is várni kell, el­halasztani sok célszerű alkotást, feláldozni sok jogos igényt. Ilyen jellege miatt kapja az uj költségvetés az „áldozati“ jelzőt. Hát rendben van, áldozunk. De egyúttal to­vább is kell néznünk a dolgokban, hogy vájjon az áldozat miért és mikből történik? Lényeges népérdeket megse lehet feláldozni csak azért, hogy lényegtelen formák életét nyújtogassak vele. Ezek az üres formák eddig is súlyos és szövevényes okozói lehettek az állami terhek folytonos növekvésének. Van-e szükség rájuk és egyáltalán mi a szükséges az államban össze­gyűlt népek igazi érdeke szempontjából? Ez a kérdés mindinkább úgy tolul előtérbe, hogy sorshatározó döntésként várja a helyes megvá­laszolást. És ilyen kettéválasztó súllyal mered ez a kérdés minden más államra is, nemcsak a mi államunkra. Mert mindenütt kincs divat lett, hogy az államok tultevékenységa és tulakarása belenyúljon az egyéni tevékenységek és egyéni akarások területére. Mindenütt nagy dolgokat, nagy összeköttetéseket, nagy egységeket akar­nak, az egyént mindenütt egyenruházni akar­ják ég együtemű tömeglendületeket kívánnak létrehozni. Talán a háború beidegzett nagy mozdulatainak az utóhatása ez, hogy az úgyne­vezett békében is egy marsclásra, egy parancso­lás engedelmességére, egy akarat végrehajtá­sára akarják parancsolni és egybeszervezni az embereket, A háborúra befektetett tőkék igy akarják az emberiség közös nagy rabszolgasá­gával kierőlíetni a maguk nyereségeit. Ahogy a háborúban érettük közös fellángolás óriási méreteivel öltük egymást, úgy folytassuk ezt a világmunkát a béke formái között is, hogy a háborús adósságokat nekik kiizzadjuk. Mindenesetre valami egyakarat kell, hogy az emberiség a maga Válságaiból megszabadul­jon. De az is bizonyos, hogy hiábavaló minden mesterkéltség és minden felülről való paran­csolás, mely ezt az egyakaratot létrehozni akar­ja. Az egyakarat csak természetes utón, az cm berek önkéntes egymáshoz igazodásából tud létrejönni, s nem úgy, hogy az ide-odaigazga­tással hülyékké és kapkodókká parancsolják az embereket. Hagyják őket élni, hagyják, hogy természetes összeköttetéseiket a maguk életösz­töne szerint maguk kiépíthessék, s akkor a tár­sadalmi élet lassan-lassan helyre tudja hozni magát. Ebből aztán elkövetkezik az államok és egyéb emberi közösségek magasabb rendüségé- nek a természetes kibontakozása is. De ez utób­biakat erőltetni előbb, s az egyéni életeket ezek­ért föláldozni, ez valami olyan, mint a felfordi- tott pirámis, amelyiknek alul van a csúcsa, s később akarják a tetejére fölépíteni az alapot. Államunk költségvetési rendszere is évről- évre azért romlik mindjobban, mert nálunk ta­lán az összes európai államoknál is mohóbb a törekvés, hogy az egyéni életkörbe az állam minden oldalról belenyúljon. Nines olyan föl - lengős terv, amit ne az állam nevében és az ál-

Next

/
Thumbnails
Contents