Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-28 / 265. szám
2 a ggpn Egy bánsági képviselő a halál- büntetés visszaállítását sürgette Haţieganu miniszter beszélt a munkanélküliségről (Bakarest, november 26.) A kamarában szerdán napirend előtt Rladgearu helyettes ipar- és kereskedelemügyi miniszteri minőségében válaszolt Georgescu képviselő interpellációjára, amelyben mintegy öt nappal ezelőtt kérte a kenyér és liszt árának a buza forgalmi ámivójára való leszállítását. A miniszter kijelenti, hogy a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel, amelyet egy hónapon belül végleg rendezni fog és megszünteti a buza és a lisztárak közti különbséget. Negura liberális: Ezek üres szavak és demagóg kijelentések. Madgearu: Nem mi vagyunk a demagógok, hanem a liberális párt, amely ellenzéki akciója során minden demagóg eszközt igénybe vesz, hogy ártson a kormánynak. A liberális képviselők felugrálnak és élénken tiltakoznak Madgearu szavai ellen. A zaj csak nehány perc múlva szűnik meg. Man lelkész többségi képviselő kamarai alelnök kért szót. Nem érti, hogy Madgearu miért Ígéri ennek a fontos problémának egy hónap múlva való elintézését, hiszen kérdés, hogy akkor meg lesz-e neki a hatásköre a probléma megoldására? Olyan természetű ez az ügy, amely a legsürgősebb megoldást igényeli. A parasztságnak a lehető legalacsonyabb áron kell túladni a gabonáján, ugyanakkor azonban a kenyér és a liszt ára az előbbi árakhoz viszonyítva magas. Bacoviía tábornok többségi képviselő tudomására hozza a földművelésügyi miniszternek, hogy értesülése szerint egyes, nem illetékes személyek nagy állami re- zervákat vesznek Igénybe, azt albérletbe adják ki, busás haszonnal. Sürgős vizsgálatot kér. Hafleganu népjóléti miniszter válaszol ezután Mi- rescu szociálist» képviselő egy előbbi interpellációjára, amelyben a munkanélküliség ügyét tette szóvá. A miniszter leszögezi, hogy a munkanélküliség enyhítéséről és a munkanélküliek állami támogatásáról még nincsen törvény, ő azonban ennek ellenére intézkedett, hogy országszerte mindenütt, ahol a munkanélküliek száma nagy, megyei és városi bizottságokat létesítsenek a segélyezés megszervezésére és a munkanélküliek élelmiszerrel való ellátására. Híresen nem veszi tudomásul a miniszteri választ. Azzal nincsen segítve a munkásokon, ha nehány kalán levest kapnak, ellenben nincsen pénzük tűzifára, házbérre és gyermekeik iskoláztatására. Napirenden a felirati javaslat szerepel és ehhez, mint a szerdai ülés egyetlen szónoka, Misa Vasilcscu bánsági nemzeti parasztpárti képviselő szólott hozzá. A belügy és igazságügyminiszteriumról szólva, azt állapítja meg, hogy még mindig nincsen teljes élet és vagyonbiztonság az országban és az nem is lesz addig, ainig nem vezetik be a halálbüntetést. A hadseregről beszél és azt a véleményét fejtegeti, hogy Romániának speciális helyzetének megfelelően fejlesztenie kell a fegyverek erejét. Az országnak két dologra van szüksége, ekékre és ágyukra. A javaslatot megszavazza. Meglepő megfigyelni azt a gyorsaságot, amellyel a Camim kenőcs megszünteti és begyógyítja a bőr ingerlékenységét. Nem kei! törődni a már sikertelenül használt szerekkel cs nincs helye a kétségbeesésnek, mert a Cadum kenőcs teljesen külömbözik az összes többi gyógy szerek tői. Tüstént megszünteti • viszketegséget cs mindjárt első használatától kezd gyógyítani. A bőr legmakacsabb bettegségeü. a pattanásokat, kelevényeket, kiütéseket, ekcémát, csalánkiütéseket, pörsenéseket, csipésn vamokat, aranyereket, úgyszintén a vágásokat, stb. rögtön gyógyítja a Cadum kenőcs Egy tégely ára... X77Z. 177. M3. WZ AM. ........................................................................ Rosenfeld, a jószivü szélhámos- detektív, aki tizennyolc embert csapott be amerikai örökség meséjével (Kolozsvár, november 26.) Ezelőtt körűibe^ lül egy évvel érdekes cikkek jelentek meg a kolozsvári lapokban, amelyek szerint Rosen- íeld Ignác, volt detektív, aki abban az időben éppen a kolozsvári fogházban töltötte napjait, hatalmas amerikai vagyont örökölt. Rosenfeld rövidesen kikerült a fogházból, büntetésének szabályos letöltésével és ekkor olyan akcióba fogott, amelyek nem sok idő múltán újból visz-* szavezették oda, ahonnan való kellemes emlé-, kei még csak el sem fátyolosodhattak — a fog* házba. Rosenfeld ugyanis az amerikai örökség nek az egész városban elterjedt hirét arra hasz-, nálta fel, hogy különböző egyénektől csinos kis kölcsönösszegeket vegyen fel, melyekért nem kevesebbet, mint 100—150 százalékos kamatot ígért. A Rosenfeld-féle örökség legsúlyosabb kárvallottja Joanitiu Vasile, volt vasúti mun' kás, aki 60.000 lejt adott kölcsön a kiérdemesült: detektivnek. Szántó József bádogosmester 20 ezer lej kölcsönt adott neki, ugyancsak az amerikai örökség kecsegtető hírére. Balogh Márton kolozsvári vendéglősnek tízezer leje bánja Rosenfeld amerikai örökségét. Meyer János 4000 lejt adott át neki, mert Rosenfeld meg' Ígérte, hogy a vakok intézetének portásául alkalmaztatja. Rosenfeld nem csinált semmit ş mikor egy idő múlva sem jött a várt kinevezés, Meyer János nővére felment Mihali polgármesterhez és Tuffli alpolgármesterhez s visszakérte tőlük a 4000 lejt, mivel Rosenfeld úgy állította. be a dolgot, hogy ezeket a személyiségeket vesztegette meg a kapott pénzzel. Andreica Vasilenak 1270 lejért azt Ígérte meg, hogy a vasúti állomás kapusának nevezteti ki. Rosenfeld Ignác szerdán a törvényszék első szekciója előtt állott összesen tizenöt rendbeli csalással vádoltam Az ügy valóságos monsztre- per, negyven tanút idéztek be. A törvényszék este fél 8 órakor szakította meg a tárgyalást és csütörtök délelőtt 11 órára halasztotta annak folytatását, amikor df. Giurgiu János védőbeszéde következik. i CURT I. BRUSH: mmâ I m ^REKORD I (18) — Sporlregéns — Bellini gróf és Hannes között nem volt egyéb, mint egy hagyományos kézszoritás és néhány udvarias szó, amely arra az utazásra vonatkozott, amelyet Beülni egyáltalában nem titkolt, — vagy jelentéktelen sportbeli dolgokra. Bellini ma este idegesebbnek látszott, mint valaha. A szemhéjai nyugtalanul rebegtek és az a mosolygás, amellyel itt és amott a vendégeit üdvözölte, beszélgetett vagy csevegett, mind gyakrabban fagyott valamilyen belső megmerevülés maszkjává. Es azután Hannes ott állhatott Irén előtt. Az asszony keze úgy reszketett, mint egy szegény, foglyul ejtett kis madár,, amikor a férfi a kezébe fogta. Nem szóltak egy szót se, nem voltak rá képesek. Es Hannes föllélegzett, amikor a vendégek közül valaki a közelükbe lépett és elszakította róla az Irén tekintetét, mert az asszonynak felelnie kellett valami kérdésére. És amikor Irén továbblépett a szobában, magán látta a férje tekintetét, aki ott állt a kandallónál és égő szemmel kísérte figyelemmel az ő és a Hannes minden mozdulatát. Es e pillantás alatt, amely a béklyóba kötött pillantása volt, az asszony világosabban érezte, mint valaha ennek a helyzetnek a lesújtó, megsemmisítő voltát. Mázsás súllyal nyomta az agyát és a legszívesebben kiszaladt volna, hogy elrejtse a fejét a hálószobája párnáiba, hogy ne lásson és ne halljon semmit. Amikor Hannest az egyik sarokban megint egy tucat ember fogta körül, akik azt az alkalmat, hogy a hires futót a közelükbe kaphatták, mindjárt arra használták fel, hogy egy csopm mellékes dolgot kérdezzenek tőié, Bellini gróf vonszolódó járással közeledett Irénhez és megáüott előtte. Senki más nem volt a közelben. Az Irén tekintete gyámoltalanul nézett körűi. Tudta. hogy most mi következik; ismerte ezeket a szavakat, amelyeket egy végtelenség óta hallott újból és ismét. Ismerte minden lejtését ennek az ideges hangnak, amelyik ott szólalt meg most mellette. — Irén! Jó színészek vagytok! Irén letörten hallgatott. Mit mondhatott volna? Bellini azonban válaszra várt. Mindig választ várt ezekre a haszontalan, értelem nélküli kérdéseire, mert, ámbár mindig ugyanazt is mondta neki az asszony, Bellini azt remélte, hogy legalább a hanglejtésből ki fog hallani valami kis különbséget. Ez a reménytelenek reménye volt, amely kétségbeesettebb és szivősabb, mint bárki másé. \ Az asszony azt is tudta, hogy a férfi csak azért hívta meg Hannest mára, hogy együtt lássa kettőjüket és a valóság látása által lecsillapíthassa azokat a képeket, amelyeket a íelhevült képzelete vetitett elébe. É3 néha sajnálta a férfit, de tehetelen volt ebben a helyzetében. — Ti találkoztatok közben is! — állította a férfi makacsul. — Nem beszéltünk egymással, Benito, — felelte az asszony. A férfi elhitte és lehajtotta a fejét. Hirtelen fölnézett: — Utazzunk el holnap! Az asszony nem értette azonnal, hogy mit akar ezzel mondani. De Bellini Benito, akit ez az uj ötlet újabb reményre kapatott, folytatta: — Ne csak két hét múlva! Ne maradj itt tovább! Holnap elutazhatunk! Irén behunyta a szemét. Itt állt az ut előtte, hetekig, hónapokig tartó ut ennek a férfinak az oldalán, aki minden eljövendő napot gyűlölt, mert minden r.e.p újabb darab életét vitte ei és minden éjszakát gyűlölt, mert még sötétebbé tette neki a sötétséget. Es az asszony érezte, hogy ezt nem fogja kibírni. Erezte, hogy az idegei szétpattannak, mert minden szóból csak az élet elleni hasztalan haragot és az egész világ iránti irigységet kell majd kihallania. Es egészen halkan mondta: — Benito — egyszer még meg akartam kérdezni: el kell mennünk? Nem maradhatnánk itt? A férfi felkapta a fejét: —. Itt — ittmaradni? — kérdezte szaggatottan. — Itt? * Es Irén megint csak azt a szörnyű bizalmatlanságot látta a szemében, amint Benito öróla átnézett Tilden (Hannesre, aki ott állt az emberek között, karcsún, ma- ] gasra tartott fejjel, szőkén és ifjú erőt árasztóan. Es amikor a férfinek ezt a pillantását meglátta ,az asz- szony megértette az ősrégi gyűlöletet, amelyet a betegek az egészségesek ellen, a holtak az élők ellen, a le- győzöttek a győztesek ellen éreznek. De a szivében nem lakott többé sajnálkozás. Kimerítette ezt már a minden nap újabb tragédiája és az asszony tudta, hogy az életéről van szó, amikor azt mondta: — Nagyon kérlek, gondold meg a dolgot. Nem szeretnék elutazni. Itt szeretnék maradni. • 20. Később, sokkal később, hirtelen odalépett Fahlen Hanneshez és igy szólt: — Gyere csak, Bellimnek van egy diadémja, amelyet most meg akar mutatni, a cárné koronaékszerei közül való darab. A legszebb Európában. Hannes vele ment. A diadém nem nagyon érdekelte. Ez enkivül pedig nem is tudta, hogy Bellini ilyeni gazdag s valami megjegyzést is ejtett el erről. Fahlen gróf vidáman rázta a fejét: — Nem is az övé a diadém. Hart — John T. Hart; tudod — vette Londonban egy árverésen és Bellimre bízta megőrzés végett. Beütni épp most mesélte nekem, hogy külön erre a célra egy páncélsafe-et építtetett ide be, amely valóságos technikai remekmű. A Beütni dolgozószobájában tucatnyi férfi és nő gyűlt össze. Mások épp gyülekezőben voltak. Belüni épp kinyitotta a. safe ajtaját. — A jelszót minden nap megváltoztatom, — magyarázta nyugtalan mosollyal. A látogatók közelebb léptek. Bellini kis fekete lá- dikót vett elő a legfelsőbb polcról és kinyitotta. Fekete bársonyon pihent a diadém és Bellini mindenkinek megmutatta, anélkül, hogy a kezéből kiengedte volna. Hannest nem nagyon fogta meg a dolog. Úgy látta, hogy nagyon szép a diadém és valószínűleg nagyon értékes is. — Mibe kerül egy efféle? — kérdezte Reitzenstein, aki a legközelebb állt ott. Bellini kész volt a válasszal: — Az utolsó árverésen másfél milliót fizettek érte, — Márkát, vagy dollárt? Bellini gróf mosolygott. — Na, köszönöm szépen! — hallatta Reitzenstein a Sóhaját. — Bs az ilyen holmit csak úgy a faliszekróny- ben tartogatja? En acélerdőt építenék miatta, KÖröa- körül vizárokkal és egy ezred tüzérséget rendelnék ki a védelmére. (Folyt, következik.) •
