Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)

1930-11-02 / 244. szám

XIII. «YF. 819. BEIM.

KÖNYVEK_KÖZÖTT

Földi Mihály

az a nagy gondolati anyag, ami műveiben el van rejtve, nem terheli meg a legcsekélyebb mértékben sem 82 elbeszélés közvetlenségét és frisseségét. Komoly és mélyen járó müvei élvezetes, könnyű olvasmányok, Amit mondani akar, az lehet bármi újszerű, vagy komplikált, azt úgy mondja el, mintha a legegyszerűbb és magától értelődő dolog volna. Ezt azzal éri el, hogy igazi, született elbeszélő, mindent, az elvont dolgokat is konkrét képekben, jelenetekben, cselekvésekben tudja megmutatni. ö maga kívül marad az elbeszélésen, mintha csak szemlélője volna az elmondottaknak, mintha csak lcirná, ami a regény alakjaival történik. Gondolatait, ez

emberek és dolgok mélyebb értelmezését nem magyarázza, hanem rájuk szuggerálja az lvasókra. Az 8 olvasója csak azt érzi, hogy elejétől végig érdekes regény? olvasott, legfeljebb utólag veszi észre, hogy jelentős nj gondolatokkal gyarapodott. Ez az elbeszélés hiánytalan művészete, Ma, amikor a Franklin-Társnlat mondhatná az olvasóközönség nyomására összegyűjtve kiadja Földi Mihály regényeinek 12 kötetes sorozatát, az bó még fiatal ember, alig haladta át 36-ik évét. Máris jelentős múltja van, tehetsége virágjában. Amit első fiatalkorában ígért, azt bőségesen beváltotta. Amit eddig beváltott, az nagyszerű ígéret a jövőre.

Földi Mihályt annak idején a boldogult Osvát Ernő bérmálta íróvá. A már akkor is döntő tekintélyű szerkesztőhöz úgy egy tizennyolc évvel ezelőtt beállított egy nyolcadikos gimnázista egy hosszabb novellával. Akkor volt a fiatalság nagy előretörésének ideje, Osvát a fiatalok pártfogója volt, nem fogadta bizalmatlanul a ró zsásképü, okos8zemü ifjút. Néhány hét múlva megjelent a novella és mindenki, aki tudta, hogy Írója kicsoda, elcsodálkozott. Ilyen fiatal fiú és ilyen készen pattan ki. A stílusa teljesen kész volt, hajlékony, kifejező stílus. Minden, ami az Írói mesterségre tartozik, csaknem kifogástalan, egy tapasztaltokon edzett író sem tudta volna különben. Ami azonban még feltűnőbb volt, a majdnem gyermekifju olyan pontosan tudta látni nz élotet, olyan finom kézzel rajzolta meg az alakokat, a sorsunkkal, az életük légkörével együtt, olyan ifjúi forrongás nélkül, érett iró módjára tudott mindent elmondani, mint az olyan tehetséges emberek, akik élettapasztalat és elmélkedés tömegén át tanultak meg tisztán látni. Voltak, akiket megijesztett ez a koraérettség, a csodagyerekek közmondásos sorsától féltették Földit.

A fiú közben letette az érettségit, komolyan nekilátott az orvosi tanulmányoknak, tanult, nézett, elmélkedett, élt, gyűjtötte magában az anyagot. Amit időn- kint irt, azon meglátszott, hogy folytonos belső munkában él: minden, ami történik vele, amit tapasztal, amit tanul, amit gondolataiban leszűr, irói tartalmát gazdagítja. Úgyszólván napról-uapra bővült és mélyült az Írása. S ekkor kiderült, hogy az első fellépés tárgyilagos realitása csak takarója volt egy mindenre hevesen összerezzenő érzékenységnek és egy erős belső küzdelemnek, mely minden áron tisztába igyekezett jönni a világgal, az élet és erkölcs nagy kérdéseivel. A háború alatt, amig a harctereket járta, mint orvos, érzékenysége még fokozódott, de energiája nagy erőfeszítésekre szorította. A novelláról áttért a regényre s egyszerre egy hatalmas, nagy regénnyel lepte meg azokat, akik bíztak benne. A Szahara — ez volt a cime a nagy kétkötetes regénynek — összefoglalta mindazt, amit addigi életében látott, átérzett — és amitől szabadulni akart. Ez a regény volt bucsuzása az ifjúság első szakaszától. Egy nagy vallomás volt benne: a fiatal lélek vallomása mindazokról a fájdalmas súrlódásokról, amelyek miatt a fiatal lélek szenved, mikor az élettapasztalat kinyitja szemét az élet valóságai számára és széttépi a tapasztalatlan elképzelésekből sarjadt illúziókat. Ez mindenkire válságos ébredés, legválságosabb az Íróra, akit aránytalan érzékenység jobban kiszolgáltat a kiábrándulásnak, mint mást. Ezért látnak a tehetséges fiatalok mindent sötétebbnek a valóságnál, az elhamvadt idealizmus emléke a ténylegesnél szélesebb szakadékot nyit köztük és a valóság között. Földi is ettől riadt meg: amint meglátta az életnek valódi arcát, az erkölcsi normák és gyakorlati megvalósításuk közti ellentétet, az élet sötét oldalait, — a világ komornak és vigasztalannak tűnt fel előtte. De ez a megrendülés szükséges volt számára, felfokozta irói erőit és izgatottságtól remegő, forróságtól fütött képek rajzolására tette képessé. A Szahara a fiatal iró hatalmas erőpróbája volt és ezt a próbát Földi diadalmasan megállta.

Sorra jelentek meg regényei: Az élet tolvaja, A mámorosok két kötete, a Halasi-Hirsch fiú két kötete, az Övék az élet, A csábitó, a Kezdődik újra minden két kötete és néhány novellas kötet. Földi oeuvreje értékben és terjedelemben annyira meggyarapodott, bogy most aktuálissá vált regényeinek 12 kötetes összkiadása.

Földi háború utáni regényei már a teljesen tisztult és emelkedett világszemlélet egyenletesség és a véglegesen meghódított forma jegyében keletkeztek. A mi irodalmunkban, amely kelleténél is jobban húzódozik a nagy és izgató élet-kérdések fölvetésétől, ezek a regények sok tekintetben magukban állanak. Földi nem éri be az életfelszines jelenségeinek ábrázolásával, mélyebbre akar a külső tények alá nézni, a súlyosabb és bonyolultabb lelki és társadalmi konfliktusok érdeklik, a mindennapi események mély perspektívája nyilik látó szemei előtt a realitáson túli, rejtett jelenségek felé. Az ő regénye valódi lélektani regény, mely formulába igyekszik foglalni az ember belső komplikációit, azokat a csak irói intuícióval megállapítható kapcsolatokat, melyek az ember cselekedetei és azok belső rugói között vannak. Ebben az értelemben minden Földi regény felfedezés: felfedez valami meglepő lelki titkot, amiről hordozói maguk se tudnak s ami eldönti sorsukat. Ha a regény arra való, hogy az emberek élettapasztalatát gyarapítsa, akkor Földi minden regénye egy-egy jelentős élettapasztalat.

A kivételes, Földi irói hivatottságának mindent lecáfoló bizonyítéka az, hogy ez a lélektani elmélyedés,

Az élő szervezet egyik kardinális tulajdonsága, hogy az őt érő inzultusra reagál és ez a reakció mindig az inzultust okozó ágens távoltartására, esetleg meg szüntetésére s ezáltal a szervezet megvédésére irányul A különböző behatások szerint különbözőek a kiváltott reakciók is, a szervezet a maga módja és képességei szerint igyekszik integritását megvédeni, vagy helyreállítani. Mintahogy erős fény hatására a pupillák összebu- zódnak, hogy ezáltal kevesebb fény hatolhasson a szem belsejébe és ahogy ugyancsak a fény hatására a bőrben nagyobb mennyiségű festékanyag halmozódik fel s ezáltal lebarnul, hogy káros hatásától megvédje a szervezetet, Ugyanúgy megvan a szervezetbe jutott idegen anyagok, mint mérgek, baktériumok stb, által okozott károk megszüntetésének, sőt megelőzésének a módja. Amelyik szervezet egy bizonyos káros behatással szemben fogékony, annak meg van az a képessége is, hogy e behatással szemben védekezni tudjon, mint pl., hogy a mérgek ellen ellenmérgeket tudjon termelni. Ez a képesség legkifejezettebben a szerves anyagokkal szemben van meg, bevésbbé jellegzetesen azonban szervetlen mérgekkel szemben is, mintahogy ezt morphinisták stb ezen mérgekkel szemben való megszokottsága bizonyítja, ugyannyira, hogy az idők folyamán e mérgekhez hozzászokott szervezet sokkal nagyobb adagot is elbír belőle, mint amennyi a normális szervezet tollerenciá- jának megfelel. Mitliridatesről mondja a legenda, hogy mindennap különböző mérges anyagokat evett, bogy ezáltal egy esetleges mérgezés veszélyeitől szabaduljon, amitől nagyon féltette az életét. Az ilyen módon előállott méregraentességet mithridatizrnusnak nevezzük.

Bennünket azonban ez a probléma legfőképpen a fertőző betegségek kapcsán érdekel, amelyek tudvalevőleg még ma is elég szép számmal szedik áldozataikat. E betegségek kórokozói, a különböző baktériumok a szervezetbe jutva ott elszaporodnak és az általuk termelt toxinok (mérgek) által a legkülönbözőbb, de mindegyikre specifikus reakciót, illetőleg betegségi tüneteket váltják ki. Hiszen eléggé ismeretesek a skarlát, kanyaró, himlő, difteritisz, tifusz tünetei és veszélyei. Mi történik tehát a szervezetben? Az említett toxinok Tomboló hatására az élő szervezet sajátságos regeneráló tulajdonsága folytán úgynevezett antitoxinokat (ellenmérgeket) termel és pedig sokkal nagyobb meunyiségbrn, mint amennyire az aktuális betegség leküzdésére szükség van. A fölösleg, ami a gyógyulás után visszamarad, felrak- tározva marad a vérsavóban és egy újabb hasonló megbetegedés ellen immunitást (mentességet) biztosit. Hogy ezt milyen áldásos módon lehet felhasználni a fertőző betegségek elleni küzdelemben, azt a himlő leküzdése és a már általánossá vált szérumterapia sikerei igazolják.

Már az ókorban megfigyelték, bogy súlyos járványok után a betegségből felgyógyultak a legritkább esetben betegedtek meg másodszor ugyanabban a betegségben és sohasem súlyosan. Ez a megfigyelés érlelte meg a gondolatot, hogy mesterségesen kellene egy köny- nyü lefolyású betegséget szerezni, hogy ezáltal a nagyobb veszély elkerülhető legyen. Kínában és Indiában próbálkoztak először egy ilyen védőoltás lehetőségeivel olyanformán, hogy könnyű kimlős beteg bámlását alkalmazták egészségesekre. Ez a szokás Kisázsián keresztül eljutott Konstantinápolyba, majd Angliába és bár taagdhatatlanul megvolt a hatása, a veszélyei sem voltak kisebbek, mert az oltás olykor hatástalannak bizonyult, olykor meg tulerős reakciót váltott ki és ezáltal az életet veszélyeztette. Később 1778-ban Jenner angol orvos figyelte meg, bogy azok az emberek, akik fejes közben kiütést kaptak a kezükön (vagyis a tehéntől fertőződtek), mentesek maradtak a himlővel szemben. Ennek az alapján végezte azután alapvető kísérleteit, amelyek teljes eredményre vezettek, miután az emberről vett himlőnyirkot először tehénbe oltotta, azután a tehénről vett, már legyengített nyirokkal végezte a védőoltásokat és ezáltal annak veszélyeit teljesen kiküszöbölte. A himlőoltásnak ez a módja elterjedt az egész civilizált világon és azt ma is alkalmazzák. Egy évszázaddal később Pasteur a cholera tanulmányozása közben rájött arra, hogy egy betegről vett nyirkot mesterségesen is — kémiai, vagy fizikai utón — le lehet gyöngiteni, hogy azért a védőhatása megmaradjon. Ez- irányu munkálkodásának lett eredménye a veszettség és lépfene elleni oltás. Majd más kutatóik felderítették, hogy az oltáshoz nem is szükséges a baktériumok jelenléte, a hatás elérhető egy olyan oldattal is, amelyben a baktériumok által termelt anyagok (toxinok) bennfoglaltatnak baktériumok nélkül is, Ezáltal bővüli ak oltás alkalmazásának lehetősége most már nemcsak mint védő, hanem mint gyógyító eszköz is.

Többek között Behring volt az, aki kimutatta, bogy a vérsavónak (szérum) is baktériumölő tulajdonság* van és hogy a védőoltás után a savóban olyan anyagok vannak jelen, amelyek neutrálizálni képesek a megfelelő baktériumok toxínjait. Ez nagyon szépen be is igazolódott difteritesznél, tetanusznál, koleránál és tífusznál. Ezáltal megszületett az úgynevezett szérumgyógymód, A tudomány további fejlődése folyamán kiderült, hogy a savóban foglalt Immunizáló anyagokon kívül a szervezetben máshol is kell védőerőknek lenni, amelyek * betegséget leküzdhetik és pedig magában a sejtben. 0 téren kiváló érdemeket szereztek Meesnikoff a fagocí- tózis elméletével (a fehérvérsejtek baktórinmfaló tulajdonsága), Centanni és Ehrlich. Ez utóbbi/ az ugyneve- zett hisztogén-immunitás, az előbbi humorális immunitással szemben. Amikor azonban felismerték a baktérium testében lévő mérgeket, az úgynevezett endotoxi- nokat (Pfeiffer), mint a fertőzés okozta kórkép fundamentális tényezőjét és az ellenük foganatosított szérumgyógymód sikertelenségét, akkor vált szükségessé egy újabb gyógymód, ami protein-anyagoknak a beoltásából áll s amelyek az endotoxinokkal szemben kiválói batásuaknak bizonyultak. Itt tehát egy újabb immunitással állunk szemben, ez a stomogén-immunitás és a* említett gyógymód az aspecifikus protein-terápia.

Különbséget kell tennünk a veleszületett és szerzet? immunitás között. A veleszületett immunitás, vagy természetes ellenállás adja magyarázatát annak, hogy egyes emberek bizonyos betegségekkel szemben nem fogékonyak s ugyanez tapasztalható az állatoknál is, pl. a madarak ópiumra és atropinra nem reagálnak, vagj^ hogy a tyuk immunis a tetanusszal szemben stb. A szerzett immunitás alatt egy betegség lezajlása után visszamaradt fokozott ellenállást értjük. A mesterséges immunizálással egy ilyen fokozott ellenállást igyekszik elérni a modern gyógyászat. És pedig kétféleképpen : aktiv és passzív utón. Aktiv immunitásról akkor beszélünk, amikor magát a kórokozó ágenst visszük bö a megvédendő szervezetbe és az antitesteket (védőanyagokat) maga a szervezet termeli ki magából (himlő és veszettség elleni úgynevezett Pasteur-oltás). A passzív, immunizálásnál azonban egy má^ élő szervezet rendesen ló által kitermelt és annak vérsavójában lévő antitesteket oltjuk be a beteg szervezetbe (skarlát, difteritisz, tetanuszoltás.)

A szérumoltáeokkal kapcsolatban egy kellemetlen mellékkörülmény is jelentkezett, az úgynevezett szé- rumbetegség, ami az oltás után 8—10 napra lázbao, csalánkiütésben, izületi fájdalmakban és általános tosz- szullétben jelentkezik. Az állati szervezetből származó szérum ugyanis az emberre nézve fajidegen fehérjét tartalma s e fajidegen fehérjével szemben való fokozott érzékenység: az anafilaxia a szérumbetegség tulajdonképpeni oka. Az oltás megismétlése után a szervezni még fokozottabban érzékennyé válik ugyanazon faja fehérjével szemben és súlyosabb reakcióval válaszol. Szerencsére azonban ez könnyen elkerülhető. Ismételt: oltás esetén először csak egy kis mennyiséget oltunk be, ami által a szervezet desenzibilizálódik és pár óra múlva nyugodtan olthatjuk a kellő gyógyító adagot: a sz/- rumbetegség elmarad.

Megemlítem még, hogy egy betegség átszenvedesö után nem egysz.er egy bizonyos immunitás marad visz- sza más betegségekkel szemben is és ha egy mar fennálló betegséghez egy uj betegség társul, úgy ez az előbbit meggyógyítja. így egy bizonyos ellentét áll fenn tuberkolózis, malária és a daganatok között. Az orbánö pl. kedvezően befolyásol tuberkulotikus es luetikus folyamatokat és meggyorsítja a sebek hegesedését.^ Ismeretes a szifilisznek és következményeinek maláriával való kezelése. A nagy influenzajárványok idején is megfigyelhető volt, hogy tuberkulótikusok sokkal kisebb mértékben kapták meg és pusztultak bele, mint az egészségesek és a sebészi betegeknél az aszeptikusán kezeltek sokkal nagyobb mértékben betegedtek meg influenzában, míg a szeptikusok (vérmérgezéssel fertőzöttek)! majdnem mind mentesek maradtak. Tehát az egyes betegségek is lényegesen befolyásolhatják egymást és mint láttuk, két betegséből esetleg hamarább meggyógyulunk, mint egyből, mert mig azok egymással harcolnak, a szervezet meggyógyul. A latin közmondás jut eszembe: „Inter duos litigantes tertius gaudet“. De Borten hart.

 fertőző betegségek és az immunitás